Pontosítok. Azért van bennem rossz érzés, ha erre visszagondolok, mert ő megvédett az idegen emberektől, amikor még kis naiv gyerek voltam, de én úgy érzem, ugyanezt a biztonságot nem adtam meg neki, amikor lett volna rá lehetőségem... (Inkább nem fejtem ki bővebben, hogy pontosan mire gondolok.)
Már 10 év. 10 éve nincs kutyám, nem bírnám elviselni még egynek az elvesztését. Néha szentimentálissá válok, ma ismét megsirattam. Bűntudatom van, a leginkább az fáj, hogy úgy érzem, többet tehettem volna érte, még akkor is ha még szinte gyerek voltam, és ezért nem tudom még mindig feldolgozni a hiányát...
"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?" - John Grogan: Marley meg én
Hát...engem már annyi kis állatkám vár a szivárványhídnál...de remélem nagyon sokára jutok oda...addig is fotókról emlékezem rájuk és nincs olyan nap,hogy ne emlegetné a család valamelyiküket...
Most jöttem haza a kicsi oltásáról. Az állatorvosi rendelő fala ki van plakátolva eldobott, kitaszított állatok képeivel.
Azt gondolom, hogy akinek módjában áll, és az elveszített kedvence jó sorban élt, az ne csak magára gondoljon. Én abban reménykedtem, hogyha sikerült 13 évig arany életet adnom a kutyusomnak, akkor talán jót teszek a kis törött farkuval is. talán Isten ad annyi időt, hogy őt is felneveljem és egy boldog kutya életet adjak neki.
Nem mindenkinek való kutya, de aki ilyen mély gyásszal bucssuzik az biztosan alkalmas egy uj társ boldoggá tételére.
Az a sok szeretet amit mi kapunk, az leírhatatlan. persze ez oda-vissza kapcsolat, nem érzem önzőnek magam. Olyan boldogok amikor az ember közelében, biztonságban vannak. sokszor látom, boldogtalan, hajléktalan embernek is van kutyája. Előbb ad a kutyának falato, minthogy maga enne.
Hugica, ha ráérsz olvasd el a Basset hound levelemet. A fájdalom nem műlik el, de ha mododban áll vegyél magadhoz másik kutyát. Nem azért, mert potolja azt akit elveszítettél. hanem mert szerető szíved van és egy másik kutyust még 10 évre is boldoggá tehetsz! Ugyis elég sok a balsorsu kutyus. Tegyél boldoggá egy másikat és a lelked is megbékél egy kicsit.
Ne vádold magad, mindenkinek megvan írva a földi ideje. Nem lett volna neki jobb ha rákosan huzod-nyuzod.
Tudom, most nem vígasztal semmi, de leírom a mi esetünket. 13 éves basset hound nagyon öregnek számít, általában 9-10 év. 13 évesen már kihullotak a fogai, de töretlen életkedvvel üldözte a macskát, madarat. 2 hét alatt robbant le, hasnyálmirigy rák. A doktornő mindent megtett, de amikor felnyitotta, tudtuk vége van. Képzeld el én mozgásomban sulyosan sérült vagyok, a család tagok természetesen rohannak, élik az életüket de az én kis bassetom mint az árnyékom.
Ki fogsz nevetni, és bolondnak tartasz, de mikor haldoklott letakartam a tükröket, kikészítettem a halotti leplét. A doktornő ugy altatta el, hogy utoljár még megnyalt és én is meg tudtam puszilni. Felravataloztuk itthon sok virággal és másnap elhamvasztottuk. Most is egy állvpányon vannak a játékai, kolumbáriuma, utolső csokija félbeharava.
Ez juniusban volt. 60 évesen ugy gondoltam, nem korrekt kiskutyát magamhoz venni, de ugy éreztem megcsalnám az emlékét. isten csodálatos. Szeeptemberben abban a családban ahonnanŐ is származott született egy kiskutya, akinek törött volt a farkincája. A tenyésztőtővel 13 éves kapcsolatom volt, átküldte a picur fotoi. Kiköpott az elhunyt kutyánk piciben! Még egyszer megbeszéltük a férjemmel, hogy nem, nem , nem.
Halottak napján felmentünk Budapestre. Végeztünk , egymásra néztünk és irány az alom. Ahogy kinyitották az ajtót 7 kis pöttyös elürohant, ő meg a kis törött farkával egyenesen rám ugrott. Mondanom se kell a józan ész elszállt , kutya meg haza. Na most itt van 2, honapja. soha nem fogja pótólni aki meghalt. DE olyan jó a gondolat, hogy ezt biztos a halott kutyánk küldte nekünk, hogy ne legyünk olyan elesettek. Nem könnyű az én koromban most ujra kezdeni, de mindenért kárpótól a kis drága.
Most bátran sírd ki magad, én is sokszor megálltam félre az autoval kibőgni magam. ez a természetes gyász reakcio. soha nem fog elmulni, csak csitul. gondolj arra, milyen szerencsés élete volt melletted, hogy mennyi jot adtál neki. Most a kutya menyországban gondol Rád.
Tegnap meghalt a kutyuskám, a világ legjobb kutyusa volt. Szombaton nem akart kimenni, ilyenkor tudom hogy valami baj van mert nagyon szeret kint lenni. Aznap még déletött hívtam az állatorvost, azt mondta hogy bélgyulladás. Sajnos hétvége lévén a mi állatorvosunk nem rendel, így hívtam egy olyant aki kijön. Azt mondta hogy ez egy 2 napos antibiotikum, de sajnos vasárnapra sem lett jobban. Hétfőn 11 órától rendelt a mi orvosunk, már ott voltunk 10:40-re. Akkor tudtam meg hogy beteg a szíve és hatalmas....a mája sem volt rendben és a tüdejében is volt víz. Kérdeztem hogy fáj e valamilyen? Azt mondta az orvos hogy nem, azt is megkérdeztem ő mi tenne ha az ő kutyuskája lenne. Mondta hogy megpróbálna 2 napig kezelni, és meglátjuk mennyit javul. Kapott 2 injekciót és kiváltottam a gyógyszereit. Délután 17:35 perkor sajnos elment közülünk. Nyugodtan mondhatom hogy rettenetes csapás. Vasárnap már szinte egész nap sírtam, hétfőn mikor meghalt beszélni sem nagyon tudtam annyira nagyon sírtam. Tegnap óta étvágyam sincs, egyszerűen nem tudok enni, csak arra tudok gondolni hogy most ő hol lehet , boldog e. Ma elhamvasztattam, itt van velünk 12 év után is.Tudom hogy soha egyetlen kutyuska sem fogja őt pótolni. Ő így volt a legcsodálatosabb és csak köszönni tudom hogy megismertem.SOHA nem fogjuk elfelejteni, mindig itt lesz velem.
Nekem sajnos tegnap meghalt az édes drága csupaszív kutyuskám. Nagyon nagyon nehezem viselem és retenetesen hiányzik. Nem találom a helyem csak rá tudok gondolni. Egyszerűen szörnyű. Nagyon nagyon jó fej volt és mindenkit szeretett, persze őt is mindenki szerette mert nem lehetett őt nem szeretni.
Mindig 2-3 kutyám van egyszerre. Tücsi a 4. volt, akit el kellett temetnem. Mindegyikük teljes jogú családtag. Nagyon szeretem őket, annyit tudnak adni érzelmileg.
"kicsit" megkésett válasz hugicának: Azóta - már 2 és fél éve - újra van kutyám, egy menhelyről örökbefogadott keverék. Imádom, igyekszem többet és jobban foglalkozni vele, mint Buksival (sok mindent tanultam anno Buksi által, ezeket most tudom hasznosítani, és próbálok jobb gazdi lenni). Remélem ontopik hozzászólásom legalább még 10-12 évig nem lesz itt :o)
Sziasztok! Hosszu honapok gyásza után az segitett (többé-kevésbé) megnyugodni, hogy a kutyus fényképeit rendberaktam két albumba. A lelkiismeretfurdalás, a "tehettem volna többet" érzése viszont a mai napig (már három éve...) megmaradt. Mi két hosszu évet küzdöttünk a rákkal, 11 éves volt a spanim, amikor altatnunk kellett. Bennem is megvan a "soha többet mégegyszer" és "nem lesz kutyám" érzése, ugyanakkor szivem szerint átölelnék minden szembejövő kutyát... majd lesz valahogy
Több generációra visszamenőleg keverék! Talán ezért bírt ki sokkal több mindent (pl. engem :o), mint egy kényesebb fajtatiszta. (Nem is lesz soha más kutyám, csak keverék. De majd csak saját lakásba...) Egyébként külsőre és lélekben is leginkább juhászkutya volt, nyugis, türelmes, szelíd, de azért mindig tudta, mit akar!
Az utolsó éjjel pl. engem akart, csak akkor nyugodott meg, ha az ölemben volt a fejecskéje - pedig ez nem volt rá jellemző, mikor beteg volt, mindig azt akarta, hogy hagyjuk békén. De most mintha ezt mondta volna:
"Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem."
Még mindig nagyon le vagyok törve :o((( Akkor a legrosszabb, ha egyedül vagyok, és van időm gondolkozni. Idelopok egy másik Radnóti verset is, amit a "Te sem vagy kocka?" topikban találtam:
Variáció szomorúságra
Nézd én a fájdalmak kertjéből jöttem
könnyes folyókon hullató ligeteken
és zokogástól rengő réteken át
a fájdalmak kertjéből jöttem
ahol sírást hozott
a szél a nap az eső
a köd a hold a hó
az ég az ég az ég is!
És kelőhajnali színeken is sírtam
ha éppen egy érett alma
esett le csengve fáradtan az ágról
vagy egy madárnak röpülő íve
a föld felé hajolt és eltűnt
valahol a ringó zöld mögött
Csak jöttem némán könnyes folyókon
hullató ligeteken és zokogástól rengő
réteken is némán keresztül csak a
sírásom csorgott szűz arcomon
mely már halovány mint a
hajnali hold mely
szégyen a hajnali hajnali égen.
ADAM!
Nagyon sajnálom, én is hasonlókat érzek, mint Te éreztél.
Remélem, Te már túltetted Magad a dolgokon!
Mindenkinek, akinek kutyája van:
Fényképezzetek, videózzatok sokat a hétköznapokról! Furcsa mód megnyugtat, és nem felkavar, amikor visszanézem, hogyan labdáztunk 13 évvel ezelőtt. Legalább ennyi megmarad nekem Belőle. Az szomorít csak el, hogy nagyon kevés felvétel készült Róla, van bezzeg kismillió családi ünnepi videó, amit soha senki nem fog megnézni...
Kedden meghalt a kutyám. Pontosabban elaltattatuk, mert már nagyon beteg volt szegény. Azóta nagyon szomorú vagyok - ő volt a legjobb barátom. Már három napja történt, és még mindig csak sírok... Teljesen megváltoznak a hétköznapjaim, nem megyek többet kutyát sétáltatni, nincs kinek a szőrébe belefúrnom a fejem, és még ezer apró dolog. Nekem még soha nem kellett gyászolnom senkit, most értem meg, mit is jelent ez. Meddig tart ez a fájdalom?! (Az a furcsa, hogy azért nevetni is tudok mindezek mellett is.)
Hülyeség az egész, szép hosszú élete volt, több mint 14 évet élt, ésszel teljesen értem, hogy ez a természet rendje, stb. stb., de mégis nagyon fáj. 12 éves korom óta mellettem volt.
És hiába mondja körülöttem mindenki, hogy így volt Neki jobb, nem kínlódott tovább, és még egyéb jelek is ezt igazolják számomra (pl. egy álmom), mégis mardos az önvád: hátha mégis meg kellett volna próbálni talpraállítani, még ha kicsi is volt rá az esély. Meg hogy mennyivel jobb gazdija is lehettem volna...
Egyszer már átéltem hasonló érzést, amikor 7 hónapos korában elvitték tőlem, kertes házba. 2 nap sírás, 2 hét üresség, aztán anyu nem bírt tovább nézni, és visszahozták. De most nem hozhatja vissza senki!
Az én első kutyám, Dingo (egy német juhász keverék)az ablakom alatt haldoklott. Még gyerek voltam. Bevittük egy meleg helyre a házba (nem lehetett rajta segíteni vagy az állatorvos nem tudott vele mit kezdeni - kis falu)és ott halt meg 1985. február 24-én vasárnap hajnal 5 és fél hat között. Máig sem tudom, miért nem lehetett megmenteni. De sohasem felejtem el. 33 hónapot élt meg.
Hát nagyon szomorú :(, hogy az 5 életben maradtból már csak 2 él. Ezt nagyon sajnálom, nagyon nehéz lehet(ett)...
Legalább annak örülök, hogy ők már remélhetőleg jó helyen vannak, és nagyon drukkolok, hogy mielőbb gazdira leljenek.
Ami engem illet, ki kell, hogy ábrándítsalak, nekem most egészen biztosan nem lesz kutyám.
A képeket ettől függetlenül szívesen megnézném.
