Most, hogy szobámban ér az est setétje, te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje, s ajkad, melyről az esti fák alól először szólt az ének magyarul. Arcod tatár emléke már ködös, de titkunk itt e földön még közös s a te dalod zsong minden idegemben itt, idegenben.
Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm, sértett gőgömben értőm és kísértőm, kínok közt, gondjaimtól részegen, örökzöld földem és egész egem, bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom és soraimmal sorsom túl a síron, kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász: mennyei poggyász.
Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán vont hangszerén lázam, házam, hazám, almom-álmom, lovacskám, csengős szánom, és dal a számon, mit kérnek majd számon: – nincs vasvértem, páncélom, mellvasom, de Berzsenyivel zeng a mellkasom s nem győz le ellenség, rangomra törvén, sem haditörvény.
Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel, de én itt állok az ikes igékkel. Árkon-bokron kergethetsz hét világnak: a hangutánzó szók utánam szállnak, mint sustorgó füzesbe font utak fölött alkonykor krúgató ludak, s minden szavamban százszor látom orcád, bús Magyarország.
Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek, ahol a fák, mint holt igék, kiégtek. Ős szók: a szemhatárról századok ködéből még derengő nádasok, gyepüs vápákon elhullt katonák, s ti bíbicek, bölények, battonyák, miket vadásztak vén csillyehajókról lápos aszókon.
Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje, mély hangok: alkony violasötétje, káromlások veszejtő vadona, mondatszerkesztés pogány pagonya, kötőszók: sok-sok illanó fodor, s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor, lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép s búzavirágkék.
Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya, karók, keresztek és bitófák árnya, s melléknevek, gazdag virágbarázdák, busák, buják, burjánzók és garázdák, melyik vidám faeke nyomtatott? S ti mellérendelt, kurta mondatok mint paprika, ha füzére vereslőn lóg az ereszről.
Ragok: szegények szurtos csecsemői, kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni, és E-betűk serege: fekete mezőn zsellérek koldus menete, s ti kongó-bongó helyhatározók, kukoricásban jó irányt hozók, ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó könnyű harangszó.
Jelentőmód. Az aszály mindörökre ráült a szürke, megrepedt rögökre. Magánhangzó-illeszkedés! Kaján törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán? Mi vagy? Fülledt ötödfél százada robotba tört paraszt alázata, vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra messze mutatna?
És főnevek, ti szikárak és szépek, ti birtokos ragokkal úri népek, országvesztők, elmozdíthatlanok, s ti elsikkadt, felőrölt alanyok, megölt vagy messze bujdosó fiak, Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak – ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal és a hazánkkal?
Parasztok nyelve, nem urak latinja, nem grófok rangja, de jobbágyok kínja, magyar nyelv! fergetegben álló fácska, hajlongasz szélcibáltan, megalázva – s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani? Te vagy jelenünk és a hajdani arcunkat rejtő Veronika-kendő és a jövendő.
Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk és forró, mint forrongó szellemünk. Nem teljesült vágy, de égő ígéret, közös jövő és felzengő ítélet, nem hűs palackok tiszta óbora, nem billentyűre járó zongora, de erjedő must, könnyeinkben úszó tárogatószó.
Mind a régi költeményeket, regényeket, mind a régi szótárakat nézve az ember szinte elszédül, elkábul attól a gazdagságtól, b őségt ől, tömörségt ől és kifejez ő er őtől, amit azokban lát. A legkisebb vadon él ő növényekt ől és állatoktól kezdve a különféle mesterségek dolgain át a természeti képz ődményekig és a jelenségekig mindennek kifejez ő, tömör magyar neve volt. Sokuknak nem is egy! A Czuczor-Fogarasi-féle szótár szavainak túlnyomó többségét a természeti, szántóvet ő ember ismerte, pedig a szótár szavainak száma 110.000 fölött van. Bizonyos, hogy átlag ősünk szavak sok tízezreit tudta és használta.
Az él ő szókincs ily b őségét a magyar nyelv szerkezete tette lehet ővé . Nyilvánvaló, hogy el ődeink azért voltak képesek óriási mennyiség ű elnevezést fejben tartani, mert még ismerték vagy sokkal jobban ismerték a gyökök és képzők jelentését, így a szám- és nyelvm űvész szerinti nyelvszerkezet még él ő, m űköd ő volt. Továbbá ennek megfelel ően gondolkodásmódjuk magasrend űen társító volt. Csak az állatok, növények és ezek részeinek nevei vagy a halászati elnevezéseik többszörösen felülmúlják egy átlag angol szókincsét.
A fa-szerkezet ű magyar nyelvben való keresést legjobban egy könyvtárhoz hasonlítva érthetjük meg.
Angol szavak keresése az agyban olyan, mintha egy könyvtárban úgy
keresnénk egy könyvet, hogy elindulnánk a könyvtár egyik végén és a polcokon sorra minden könyvet kivennénk és megnéznénk a címét! Az angol inkább f ű-szerkezet ű. Magyar szavak keresése pedig ahhoz hasonló, hogy kiválasztjuk a megfelelő fát a katalógusban és a fa elágazásain a megfelel ő ágakra lépve három-négy lépésben elérhet ő a könyv (és az ismeretet az agyban). Nem véletlenül mondjuk: Eszem ágában sem volt .
A szavak tárolása az agyban a mágnesezéshez hasonló. Többször elismételjük a vastárgy számára a mágnessel való húzást, mozgást, s ennek nyomán rögzül benne a mágnesezettség rendje, állapota. Az ismételt használattal (hallással, mondással, olvasással) pedig az agyban a beidegzettség rendje és állapota. Az angolban, ha a további ismétlések elmaradnak, pl. nem mondanak, nem hallanak, nem olvasnak egy szót hosszú id őn keresztül, akkor az ennek megfelel ő agyi beidegz ődés gyengül, halványul és nehezen vagy egyáltalán nem lehet el őhívni a illet ő szót. Egy angol gyakran szorul értelmez őszótárra, hogy megértse saját nyelvének szavait!
A magyar nyelv szerkezete miatt a képzések és az összetételek révén ugyanazon gyököket, szavakat sokkal többször mondjuk, halljuk és látjuk, lévén szerepelnek más szavakban is. Azaz egy-egy szó több beidegz ődésben szerepel. Így az ismétlés delejezése, beidegző hatása máskor is áthalad rajta, ezért igen sokáig beidegzett marad, azaz el őhívhatósága hatványozottan könnyebb, biztosabb. A használat a mindennapi járatás ezt az állapotot, s ezzel a felidézhet őséget folyamatosan fenntartja, tartósítja, hosszabbítja. Tehát a beidegzettség ismétlések révén jön létre.
Ma mintegy 1000 egyszótagú szót használunk és 5000 kétszótagút. Azonban a kétszótaguak egy része nem ezen ismert 1000 egyszótaguból képződött, hanem olyan gyökökből, amelyeknek ma nem ismerjük a jelentését. Mindesetre ezen egyszótagú gyökszavaink jelentését mindenki ismeri. Ha ezen gyökszavak mindegyikéből csak átlag 2 szót képzünk, azokat mindenki megérti. S az így előálló kétszótaguak mindegyikéből ismét kettőt, szintén megérti. Ebből az következik, hogy a legkisebb szókincsű emberek még ma is legalább 1000 egy-, 2000 két-, 4000 háromszótagú szót ismernek, azaz több mint 7000 szót, hiszen ezenkívül ismernek sok négy-, öt- és hatszótagú szót is. Egy átlag magyarul beszélő ma is legalább tizenöt-húszezer szót megért. A régi időkben a legkisebb szókincsű ősünk is ennek a többszörösét bírta!
Őseinknek nemcsak a szókincsük volt nagyobb, mint a miénk, de sokkal műveltebbek is voltak. Sokkal jobban ismerték és művelték természetet és vele összhangban éltek. A mai átlagember jószerivel csak emberalkotta tudást ismer. Szerves műveltség, tapasztalat nem áll mögötte. Azt már régen elfelejtettük
Rendkívül sokoldalúak voltak. Maguk építették a házukat, a kemencét, a tűzhelyt, a csűrt, a górét, ólakat, kaput, kerítést. Szerszámaikat, eszközeiket maguk készítették. Maguk készítettek rokkát és szövőszéket, amiken fonták a fonalat, szőtték a szöveteket. Festették, varrták, hímezték is ezeket. (Tehát festékeket is tudtak készíteni). A libák pihetollaival töltött finom dunnákat, takarókat csináltak. S még sokáig lehetne sorolni mi mindent. Ez a XIX. század végéig így volt. Ismerték erdők-mezők-hegyek-folyók-tavak-lápok virágait, növényeit, bogarait, madarait, halait, apró és nagy állatait. Tudták a gombákat, a gyógynövényeket, a fűszereket, a kerti virágokat. De ismerték még ezek részeit is. Sokfajta növényt termesztettek, gyümölcsfákat, cserjéket, bokrokat. A növénytermesztés mellett mindig sokféle állatot tartottak. Ismerték terményeik feldolgozási és tartósítási módjait. Mindezen dolgokat el is nevezték!
S, mindenki ismerte ezen elnevezéseket! Hiszen együtt, közösségben csináltak mindent. Együtt építették a házat, jártak a fonóba, a malomba, a rétre, a szántóra, erdőre. Továbbá, nem csak az ezerféle tárgyat, eszközt, szerszámot nevezték el, de mindenféle munkálkodásuknak is nevet adtak, sőt a munkafolyamatok közbenső lépéseinek is. (pl ványolás, tilolás, héhelés, gerebenezés, stb. stb.)
A magyart nem kell alkalmassá tenni sem az orvosi, sem más tudományok számára, ugyanis erre alkalmas. Sőt, igazán a magyar alkalmas vagyis a legalkalmasabb. Gondoljuk csak meg, az összes „művelt” nyelv csak a görögből és latinból tudta szókincsét kellő mértékben kibővíteni a tudományok számára. A XIX. században minden elemnek, sőt a vegyületeknek is magyar neve volt. S minden növénynek, állatnak is. De még a testrészeiknek is. Az angolnak pl egyáltalán nincs saját elnevezése az elemekre és a vegyületekre. Ugyanez a helyzet a növények és állatok „tudományos” elnevezéseinél is. Csak a görögből és a latinból véve tudták leírni és rendszerezni az élővilágot. Ismerek egy orvosprofesszort, akinek az a véleménye, hogy magyarul kellene írni az orvosi szakszövegeket. Más kérdés, hogy a XX. sz elejétől kezdve szándékosan kigyomlálták a tudományos nyelvből a magyar elnevezéseket. Azért a magyar a legalkalmasabb, mert csakis és kizárólag a magyarban áll fenn az alábbi két dolog mindegyike: – Korlátlan mennyiségű szót lehet benne alkotni; – Szerkezete lehetővé is teszi nagymennyiségű szó megjegyzését és előhívását. Bugát és Toldy nem eléggé és nem igazán tettek jót (pontosabban tetteik minősítése hamis), a korabeli nyelvészek meg pláne nem. Ugyanis, a magyart nem „alkalmassá tenni” kellett volna, hanem felhasználni, kiváló tulajdonságait felismerni és arra támaszkodni. Ahogy a franciák sem szégyelltek visszanyúlni és meríteni a rendkívül gazdag óprovanszi népnyelvből és más saját népnyelvükből. Enélkül a francia egy parasztlatin (lingua latina rustica) maradt volna. A magyarban bárki bármikor képezhet szavakat. Ezt tette a köznép is évszázadok, évezredik alatt. Méghozzá elképesztő mennyiségben. Tekintsünk a tájszótárakba vagy nézzük meg Arany János szókincsét. Ő szinte teljes egészében a népnyelvet használta. Aki ezt teszi, az nem feltalál, nem kitalál, hanem használja a nyelvet! Azaz a szóképzés, a szóalkotás nem „alkalmassá tevés”. Éppen fordítva! A magyar alkalmas arra, hogy benne új szavakat hozzunk létre, méghozzá olymódon, hogy az szervesen illeszkedik, kötődik a nyelv szövetébe. Mellesleg, mindig csak az egyéneket emlegetjük. Hogy milyen nagy volt Kodály, aki összegyüjtötte. Akik megalkották – a közös alkotókról, össznépi alkotókról soha nem esik szó! Arról, hogy milyen nagyok voltak őseink akik ilyen csodálatos zenéket, dalokat, meséket alkottak! S micsoda zseniális nyelvet! S ez se Kazinczy érdeme. Valamelyik cseh mondta, hogy a magyaroknak ördögi nyelvük van. Nos, a nagyságrendet majdnem eltalálta. A Magyar nyelv hosszú aranykorokkal tűzdelt sokezer év
alatt természetes úton, módon sarjadt és nőtt, azaz a természetből, a Természetistentől, őseink istenétől ered.
Képzeljünk el egy ismeretlen nyelv- és számművészt, aki az alábbiak szerint alkotja meg egy nyelv szókincsét. Veszi az alapvető dolgokat, fogalmakat. Ezekre rövid, tömör és érzékletes egyszótagú szavakat alkot. Ezen szavakat alapszavaknak, gyököknek nevezi. Mondjuk 1000 ilyet csinál. Majd ezek közül kiválasztja azokat a dolgokat, fogalmakat, amelyeket a leggyakrabban fűzünk, kötünk más szavakhoz, legtöbbször használunk más szavakkal együtt. Tegyük fel, hogy 20 ilyet talál. Ezeket elnevezi képzőknek. A nyelv további − kétszótagú − szavait úgy képzi, hogy az egyszótagú alapszavak mindegyikéhez hozzáfűzi ezen 20 képzőt. Vagyis, minden egyes gyökszóból 20 új szót képez. Ily módon 1000x20, azaz 20.000 szót kap. Már hallani az önkéntelen kérdést, hogy tudna egy ember ennyi szót megjegyezni? A válasz roppant egyszerű: ezen 20.000 szó megtanulásához mindössze 1000 szót és a 20 képzőt, azaz összesen 1020 szót kell megjegyeznünk! Hiszen nyelvművészünk úgy alkotta meg a szavakat, hogy tudjuk, egy adott képző milyen értelmet ad a szóhoz, milyen értelemmódosulást eredményez.
Képzeletbeli nyelvművészünk bizonyára nem találná hosszúnak a háromszótagú szavakat, ezért továbbképezné azokat. Ez 400.000 háromszótagú − azaz kétszeresen képzett − szót eredményezne! S, ezek megértéséhez és megjegyzéséhez is csak az 1000 gyök és az 20 képző jelentésének ismeretére volna szükség! Az így létrehozott nyelv fa-szerkezetű és hatványhalmazt alkot. Szavainak száma hatványsor szerint nő.
A magyar nyelv struktúrája is lényegében ilyen, ehhez hasonló. Ugyanis a magyar nyelv ősi, legkorábbi szakára az összetételek voltak a jellemzők. A képzők, a ragok és az igekötők az összetételek gyakran használt első ill. utolsó szavaiból alakultak ki. Tehát, a képzők nem mások, mint gyakrabban használt gyökszavak, szavak maradványai. Olyan szavak maradékai, amelyeket gyakrabban tettek más szavak elé vagy mögé.
Természetesen egy-egy szóra nem használjuk az összes képzőt. Van olyan, amelyre kevesebbet, van amelyikre többet. Egy-egy szóra vagy gyökre átlag 9-10 féle képzőt alkalmazunk a ma használatos 140-150 képzőből, persze nem ugyanazt a kilencet. Szavaink átlagosan 3-szorosan képzettek, azaz egy-egy magyar szóban átlag 3 képző van. XIX. századi nyelvészeink szerint a magyar nyelv gyökeinek száma mintegy 1800. (A Czuczor-Fogarasi szótár szerint 1775). Ezekből a számokból megbecsülhetjük a magyar szókincset:
Ha minden gyök és képző jelentését ismernénk, akkor elvileg 1800 gyök és 150 képző, azaz összesen 1950 db szó ismeretében bárki 1,5 millió szót bírhatna. A hivatalos nyelvtudomány becslése szerint a magyar szókincs 1-1,5 millió közé tehető....
..."Miközben IV. Béla király elutasította a mongol kán szövetségi és békeajánlatát, a pápa és a francia IX. Lajos szövetséget kötött a mongolokkal és nem adtak egyetlen katonát sem a magyaroknak, segítségül. 300 ezer magyar legyilkolása (ez 1241-ben, az akkori magyarság 25%-a) és fél országunk romba döntése volt az ár.
Vagy ki tanulta az iskolában azt, hogy 1521-ben Nagy Szülejmán török szultán mindössze azt kérte a gyermek II. Lajos magyar királytól, hogy engedje át országán az oszmán török hadsereget, hadd hódítsa meg Nyugat-Európát, hadd igázza le a Habsburgokat, mert számukra nem a magyar királyság az ellenség? A magyar királyi udvar nemcsak megtagadta ezt, de megölette a szultán követeit. Ekkor döntött úgy a Porta, hogy megtámadja Magyarországot, s ezzel eldőlt népünk és országunk sorsa mindmáig...."
A magyarok "kalandozásai" viszont kincskeresések voltak. Azokat a Nagy Károly által az avaroktól elrabolt és 9 társzekéren elvitt kincseket próbálták visszaszerezni, melyeket hazamentében az érintett városok templomainak egyházi székhelyeinek ajándékozott belőle. (A magyar szent Korona pld. ekkor került a pápához, hogy majd Szilveszter visszajuttassa azt szent István megkoronázásához.)
Mondhatni, hogy Európa alapjait az egykori avar kincsek teremtették meg. (Az avarok Bizáncot is sarcolgatták.)
Néhányan pld. csökönyösen ékezetek nélkül próbálnak a fórumon érvényesülni. Olyan ez, mintha valaki a szeretkezést csupán maszturbációval élné meg. Ezek azt bizonygatják, hogy az mennyivel könyebb, nem kell gyöngédnek lenni, se előtte, sem utána.
Egyszer, egy német környezetben arról vitáztúnk, hogy mi értelme van a magyar ékezeteknek. Két példát hoztam fel a végén.
Az egyikkel a meg és még közötti jelentéskülönbséget magyaráztam el. Majd a maradék kételkedést a szár szó oszlatta el, miszerint egyáltalán nem mindegy, hogy "tollszár" vagy "tollszar".
Számos olyan kifejezés van a magyar nyelvben, amely ételekhez kapcsolható –
hogy van ez más nyelvekben?
Mert ez az egyedüli nyelv, amelyben:
te is lehetsz sótlan de be is lehetsz sózva borsózhat a hátad de a falra is hányhatjuk lehet paprikás a hangulatod vagy zabos beszélhetsz zöldségeket egy gyümölcsöző kapcsolatban megolajozhatsz bármilyen problémát lezsírozhatod a szerződést de le is vajazhatod tudod, ki a cukros bácsi akinek a fejétől bűzlik a hal lekenyerezheted a gyereked sőt, kenyérre kenheted vagy hájjal kenegethetsz rizsázhatsz a kollégádnak ha mákod van, mindenki irigykedik rád de zsír király vagy ha még malacod is van csak vedd le a tökfödőt, ha velem beszélgetsz akkor a paradicsomban érezheted magad tarthatnak téged tejfeles szájúnak tudod, mi az a babos kendő kolbászolhatsz a városban vigyázol, nehogy elperecelj ügyelj arra, nehogy belecsokizz a nadrágodba mert akkor becsúszik a sportszelet belecsapsz a lecsóba tejelsz, mint a katonatiszt annak a büdös gyökérnek tökölsz reggelente veled csak úgy nem kukoricázhat senki, mert úgyis kisajtolod belőle az igazságot mert te nem vagy piskóta! és nem vagy tejbetök! ne legyél puding! de még tökkel ütött lehetsz a gyerekednek helyes kis hurkái vannak az asszonynak meg sonkái menekülj, ha bukta van te, kis öcsisajt vagy hívjalak Paprika Jancsinak? lehet retkes a lábad, hát hogy a retekbe ne? lehet lyukas a zoknid, kilátszik a krumplid az ott vaj a füled mögött? vagy túrót a füledbe? tudod, nem minden papsajt az sem jó, ha citromba harapsz, de fűbe sem sietős és ha gondolod, adhatok egy barackot a fejed búbjára csak vedd le a tökfödőt! mert mi már csak tudjuk, mikor ettük meg a kenyerünk javát Nos, ne tökölj sokat, oszd meg ezt a bejegyzést és ha még tudsz, amit én elfelejtettem, egészítsd is ki! A túróba már!
De azt meg kell mondjam: kemény dió lesz folytatni a sort!
Úgy ficereg, mint egy sajtkukac… Zabszem sem fért volna be a… Kenyeres pajtásom volt… Kissé paprikásnak tűnsz…
Árpádék az itteni őseurópai népesség 8-10 százalékát adják."
Nagy vonalakban igaz, de a százalékos arány kérdőjeles. Valószínűleg több hullámban érkezhettek területünkre magyar nyelvű törzsek mielőtt Árpádék megérkeztek. Ugyanakkor hunok is maradtak Atilla idejéből és Árpáddal is jöttek fszép számmal.
A fekete szűr viselése Erdélyben volt jellemző, ami a "fekete" hunok jelenlétére utal, a többi területen pedig a fehér szűr volt elterjedt, amit a "fehér" hunok viseltek. Ők jöttek Árpáddal, az előbbiek Atilla hunjainak maradékai.
Az őslakosság effajta felülrétegződése a nyelvünkben is kimutatható.
Egy másik topikban épp erről beszélgettünk, s úgy tűnik számos szavunk (gyökök) egyezést mutatnak a kínai megfelelőikkel, ami arra utal, hogy a hunok is bővítették mai szókincsünket. Továbbá a Kaukázus déli részéről is érkezhettek törzsek (szerintem ők voltak magyarok) akik az ottani népek nyelvével egyeztethető szavakat hozhatták magukkal.
"Nevünket ők adták, erdélyi területen nem hatalmaskodtak,"
Ez igaz.
"Minden európai nép nyelvének mélyén megvan a mi eredeti nyelvünk gyökérzete,"
Ez is igaz de nem általánosságban. Furcsamód a kínaival és a dévidékivel egyező szavaink nem, vagy elvétve lelhetők föl más európai nyelvben.
A finnugor nyelvrokonság felejtős... noha mindkét nyelvben (magyar, finn) vannak azonosítható szavaink Azonban ez messze áll a rokonságtól. Ezen az alapon minden nyelv lehetne a másik rokona.
Pl a latinban különösen, de más nyelvekben is kiterjedt k-r gyökrendszer van (nem akkora, mint a mienk, de elég bokros ahhoz, hogy felfigyeljünk rá.
