Az a baj veled, hogy minden agymenésed - amit ide ömlesztesz - baromság. Kivétel nélkül mindegyik hibás hülyeség.
És ez megdöbbentő.
Hiszen egy totál átlagember esetében is statisztikailag az ötletei legalább húsz-harminc százaléka beválhat a vak-tyúk-is-talál-szemet alapon. De nálad még ennyi sem terem.
Te nem abszolút tehetségtelen vagy, hanem már régen túllendültél a tehetség-skála nullpontján a "túloldalra"...
Mind a IQ humán- mind a xIQ fizikai- tesztek összehasonlítás alapján mérik az -intelligenciát !
A humán IQ tesztnél embereknek mutatnak képeket, az xIQ tesztnél képeket hasonlítanak emberekhez !
Ez olyan, mint ha az emberek IQ-ját az emberek kinézete alapján becsülnénk meg: az intelligensebb emberek másképpen öltözködnek mint a butább emberek ! De ezt az kinézetet egy szubjektív összehasonlító skálával mérjük meg .
Ugyan ezt csináltam a kristályos ásványaimmal is: az ideálisabb kinézetű ásványok, magasabb xIQ értéket kaptak ! Tehát ez egy egzakt szám, de egy kicsit elvont !
Hát, aki "xIQ intelligenciát" feltételez az ásványoknak, azt magát is csak az xIQ skálán lehet mérni, mert a szokványos IQ skálán nem ér el értékelhető szintet.
" A jelenleg is egyben lévő legnagyobb aranyrög a Pepita Canaa, amit Julio de Deus Filho fedezett fel Brazíliában 1983-ban. A 60 kilogrammos aranyrög ma a brazil Museu de Valores do Banco Central aranyszobájában látható. "
Sziasztok! ez nem teljesen ásványos kérdés, de valakinek nincs olyanról információja, hogy hajdanán hol termeltek magyarországon fenőkőnek való anyagot? Én Heves megyében lakok, esetleg errefele valahol? A neten csak egyetlen ilyet találtam, a Lábatlani köszörűkő bányát.
Ha esetleg idetéved valaki, recski ásványokat adnék szállítási költségen, meg 1000 Ft csomagolás és üzemanyag költségért, amiért elviszem a feladási helyre, max 4 kg-ig! Pirit, kalkopirit, szfalerit, aragonit, magnetit, stb.....! Képek alapján megoldjuk!
Dobcsiszoló megvalósítások (sajnos még csak netről vadászott, én is akarok építeni).
Részletek/buktatók:
-A dobba hosszába jó valami lapátot ragasztani, amin átbuknak az ásványok elforduláskor, hogy hatékonyabb legyen.
-A csiszolóanyagok nagyrésze megvehető csiszolástechnikai áruházakban (pl Dunaholz) különböző finomságban. Durvábbal kezdek, mert a gép összeörli a csiszolóport.
-Csiszoló anyagok: szilícium-karbid, korund, homok, porcelán fényezőtestek (finomfényezésnl a végén)
-Érdemes több lépcsőben fényezni, cserélgetni kell az őrlőport
-A csiszolódob nehéz lesz, ha annyi követ teszel bele, úgy válaszd meg a motor erejét, az áttételt és a csapágyazás minél párhuzamosabb legyen.
Én legutóbb egy 60-100W ventillátormotort próbáltam egy 110mm-es PVC karmantyúból készült dobbal, nem volt lapát még a dob belsejében és még úgy se tudta rendesen elforgatni a motor, mert a csapágyazás nem volt elég párhuzamos. Előtte is a motorom volt gyengébb. A henger külső fala legyen gumírozott, ha a pálcákról veszi fel a forgást, mint a labor golyósmalmoknál.
-Ha működő malmom lesz kb 1-2hétig járatom szerintem és meglátom mennyire políroz.
Volt aki 2 hetente cserélt benne koptatóport: 1durva->megőrölte a gép->kiöntötte és tett bele közép durvát->megőrölte a gép->2 hét kiöntötte és tett bele finomat +kerámia fényező testecskéket->2 hét->végállapot.
Autóablaktömítés, mint ékszíj:
Kopott motorlánc és lánckerekek, mint hajtás+A dob PVC karmantyú, az egyik gumitömítését megfaragják, hogy könnyebb legyen szétszedni, mikor kihúzzák a PVC dugót a végéből.
Ez egy hagyományostól eltérő fejjel lefele megoldás:
Dörzskerekes erőátvitel (itt figyelni kell, hogy hátra ne bukjon a dop, egy csavar vagy kerék megtartja a hátujánál)
Csapágy befogatás, amibe a gumírozott tegelyeket lehet húzni (pl rossz nyomtatóból)
Dupla ékszíjas erőátvitel, dupla áttétel
Fordulatszám szabályozható ventillátorból direkt hajtással-ilyen volt a legutóbbim, nem tudom nekem miért volt gyenge. Meg anno próbáltam tengelyt rakni a dob közepére és azt megpörgetni, de az még jobban fulladozott
Lapátok beragasztva hosszában
Tömegvesztések: homok csiszolóképessége összehasonlítva a SiC-el, utóbbi jelentősen gyorsabb.
Az aluminium-oxid (elektrokorund) csiszolóanyagra kicsit fényesebb eredményt láttam youtube-n, mint mikor a szilícium-karbid volt a dobcsiszolóban: a dob forog a kövek nem csak egymáson gördülnek, hanem ütköznek és a közéjük ütköző csiszolószemcse porrátörik. A SiC nagyon kemény csiszolóanyag, de kicsit ridegebb a korund-nál így nagyon apróra tört. A csiszolási kísérleteket 2-6 hét és 1 év között végezte egy csóka a youtube-n.
Egy amikor egy évig nem nyúlt a gép tartalmához nagyon finom krémmé törte a csiszoló porokat (+víz+mosogatószer).
Azt mondta után kell adagolnia néha frissel.
Valamint összehasonlította a forgódobos csiszológépeket azzal a rendszerrel, amikor egy tölcsérszerűségben rezgetik a koptatnivaló anyagokat (esetünkben ásványt). Utóbbi rendszer a vibrációs polírozó.
+kevésbé veszi igénybe a csiszolóporokat így kevésbé kell utánadagolni
+kicsit gyorsabban koptat
-borzalmas hangja van
A dobcsiszoló inkább lekerekítettebb sarkokat ad, a vibrációs csiszoló szögletesebb állapotban tartja meg az ásványt, de fényezi.
Ha csak polírozás, akkor gondolom sűrűn szőtt rongykorong, előbb durva polírpaszta (pl barna), aztán finom (fehér, az műanyagokra való a borostyán meg hasonló polimer úgy tudom).
Engem is vonzottak a meddőhányók az elején. Jártam Gyöngyösorosziban és pár helyen, de annyira ki vannak már fosztva ezek, hogy leginkább a geomanián szereplő helyeken való gyűjtések, az ott való feltárások és túrázás során talált lelőhelyek érdekelnek. Gondolom a jobb meddőket betemették, a többit pedig legyűjtötték az évek során. Rengeteg szép ásvány van még a lelőhelyek közelében, csak nem egyszerű megtalálni őket a nyomokból. Nem tudom, hogy régen mi alapján hajtottak ki egy tárót, de minden tiszteletem a régi bányászoké, mert ha ők nem lettek volna lényegesen kevesebb ásvány került volna napvilágra. Ha valaki benne lenne rövidebb távban szívesen gyűjtenék a Mátrában valakivel együtt közösen. Kevésbé motivál a túra része, leginkább a gyűjtés, ami vonz. Akit érdekel az megtalál az adatlapom alapján az elérhetőségeimen.
1. Apám kulák volt és egyébbként is különc, ezért a kommunista társadolom perifériájára került . A végtelen szabadidejét természettudományos gyűjtögetésre fordította . Amikor kisgyerek voltam komolyan aggódtam, hogy engem is gombostűre fog tűzni és betesz a lepkéi mellé .
2. Az világos lett nekem, hogy a nagyobb gyűjtemény az nagyobb ráfordítást igényel . Hogy értsd: sokk helyet, pénzt, és karbantartási időt igényel . De akkor még sehol sem voltak a számítógépek .
3. Panellakásban élek, szerintem a városiakat rávehetnéd arra, hogy néhány szebb ásványokkal köztük kristályokkal díszítsék a szobáikat . És ekkor kis árrú csere-berét vagy kereskedést folytathatnál a medőhányókban talált érdekesebb kinézetű ásványokkal .
4. Van nekem vagy 3 db ásványokról meg kristályokról szóló jobb fajta szakkönyvem, apám hagyta rám, de már elég csak a NETet böngészned könvek helyet . Ebben egyes ásványok összetétele egészen bonyolult képletekből áll össze . Gondolom te nem vagy képes ilyen szinten elemezni az ásványaidat .
5. Régebben csináltam mindenféle gyűjteményt internetes fájlokból . Jók voltak, hasznosak voltak, értékesek is voltak, de tapasztalnom kellett, hogy később nagyon ritkán néztem meg őket : a kihasználtságuk nálam nagyon alacsony volt .
6. Az megtehenédted, hogy csinálsz az ásványaidnak egy weboldalt , és belinkeled ide .