Továbbra is lehet nyugodtan vádolni rasszizmussal Amerikát, hiszen ahogy az már feljebb említve volt, Obama győzelme nem fog varázsütésre mindent megváltoztatni, csak aki ilyesmivel dobálózik, az ezentúl legyen már szíves, és gondolja végig, hogy vajon az ő hazája mikor lesz képes olyasvalakit választani meg vezérének, akinek a bőre más színű, mint a lakosság többségéé.
Bármennyire is demagóg, a kérdés, hogy mikor lesz mondjuk Franciaországnak algériai származású elnöke, most igenis helyénvaló. Angliának trinidadi? Hollandiának marokkói? Németországnak török? Magyarországnak cigány? Minden hibája ellenére Amerika Obama megválasztásával nagyon szépen mutatta meg, hogy még mindig több lépéssel a szabad világ előtt jár. Már ha egyáltalán szabad világnak lehet nevezni olyan országokat, amelyekben a néhány árnyalattal sötétebb bőr eleve kizárja az állampolgárok egy részét a magas közjogi pozíciókból.
A 2000 eves kulturaval rendelkezo, amerikat allandoan fikazo emberjogi paradicsom Europaban 2000 ev alatt nem fodult elo az ami most Amerikaban es nem is fog belathato idon belul!
Ki akkor a rasszista es kepmutato? Az EU vagy az USA?!
Maguk már nem verik a négereket Bede Márton 2008. november 5., szerda 05:10
Ötven, tíz, de még másfél évvel ezelőtt sem gondolták sokan, hogy az Egyesült Államoknak valaha fekete elnöke lehet. Barack Obama győzelme üzenet az egész világnak: ha mindenben nem is, de összességében Amerika továbbra is követendő példa.
Barack Obama győzelme után csak egyetlen dolog számít. Az Egyesült Államok egy négert választott elnöknek. Ez az egyszerű gesztus pedig egy szintén igen egyszerű üzenetet hordoz magában. Számtalan hibája ellenére a létező világok legjobbika ma még mindig az Egyesült Államok. A Föld összes többi népe - vagy legalábbis azok, amelyek a szabadságot értéknek tartják - pedig nagyon jól teszi, ha mindenben nem is, de összességében követendő példaként tekint Amerikára, az országra, amely ezer sebből vérezve is át tudta lépni a saját árnyékát, és leszámolt múltja legsötétebb foltjával.
Az 1860-as években megvívott polgárháborúja óta, amelyben tulajdonképpen eldőlt, hogy a fiatal nemzet milyen felnőtté válik, az Egyesült Államoknál nem nagyon volt sikeresebb ország a világon. A gazdaság néhány kisebb bökkenőt leszámítva töretlenül szárnyalt, és néhány szintén kisebb vereséget leszámítva hadászatilag is minden simán ment. Amerikának két igazán fontos harca volt, egy a náci Németország, egy pedig a kommunista Szovjetunió ellen, és minden épeszű ember nagy-nagy szerencséjére mindkettőt megnyerte. Mindezek ellenére azonban végig ott lebegett az ország felett a rasszizmus vádja, sokszor bizony megalapozottan.
A hatvanas évek polgárjogi harcáig az Egyesült Államok sok intézménye vállaltan is alkalmazott faji megkülönböztetést, és ennek nyomai máig nem tűntek el teljesen. Több déli államban szökőévente egyszer ítélnek el fehér embert egy fekete megöléséért, az ország nevetséges kábítószerügyi törvényei pedig garantálják, hogy az amerikai börtönpopuláció döntő többsége fiatal, fekete férfiakból álljon. Ezeket a kétségtelen hibákat pedig Amerika ellenlábasai, amelyekből a történelem során soha nem volt hiány, soha nem is mulasztották el a lehető legtöbbet emlegetni.
Az Egyesült Államoknál kilométerekkel rasszistább két nagyhatalom, a komplett népcsoportokat egyaránt nagy kedvvel vagonokba pakoló náci Németország és a Szovjetunió propagandaanyagaiban kitüntetett helyet kapott az amerikai feketék sorsa. A rabszolgaság, a gyapotültetvények, a Ku Klux Klan, és végső érvként a mindent vivő "maguk meg verik a négereket". Ez a retorika egyébként jelen van a mai muszlim világban, sőt, természetesen a magát oly' sokra tartó, és oly' toleránsnak képzelő Európában is. Ötven éve, tíz éve, de még másfél éve is, amikor még senki nem hitte el, hogy Obamának komoly elnöki esélyei lehetnek, minden Amerika-szkeptikus ugyanazt mondta: majd akkor járjon a szájuk, akkor egzecíroztassák ezek a világot, akkor exportálják a fene nagy demokráciájukat meg a piacgazdaságukat, ha fekete az elnökük. Obama győzelme után úgy tűnik, új vesszőparipát kell keresniük muszlimoknak és európai antiglobalista szalonlázadóknak egyaránt.
2006. február 01. 00:00 Utolsó módosítás: 2006. február 01. 18:27
Nyomtatható verzió Az európai elitből háromszázan vettek részt a múlt héten Salzburgban az európai identitásról, az uniós értékek kereséséről tartott monstre tanácskozáson. Negatív megközelítésben úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kiválóságok biztonságát őrző háromszáz rendőr rosszul végezte a feladatát, amennyiben képtelen volt földhöz láncolni, a racionalitás talaján tartani a résztvevőket. Szó volt persze az európai huszonötöket emésztő legsúlyosabb félelemről, amit a 19 milliós munkanélküliség ténye táplál, aztán a növekedés gondjairól, a leszakadó régiók kérdéseiről. De a megszólalók - az EU féléves elnökségét adó Ausztria vezetői, az Európai Bizottság elnöke, a francia, a holland és a finn miniszterelnök, a lett államfő, karmesterek, rendezők, uniós politikusok, parlamenti képviselők, egyetemi professzorok, vállalati menedzserek - ezúttal felülemelkedtek a hétköznapokon, s az informális eszmecserén kimondták, hogy az Európai Unió nem egyszerűen gazdasági közösség, túléléséhez értékközösséggé is kell válnia. Most ennek a felismerése folyik, ami más szavakkal a kontinens lakosságának euroszkepticizmusát jelenti, válsághelyzetet. Krízist, amelyből azonban van kiút.
A hozzászólók elsősorban a piacgazdaság szociális elemeiben látták a sajátos európai fejlődési utat, a társadalmi igazságosságban, a leszakadók, a gyengék, az öregek támogatásában, a szociális partnerségben, az embereknek nyújtható biztonságérzetben. Amit a franciának-németnek mondott modell testesít meg. Többek szerint az új tagországoknak ezeket az értékeket kellene erősíteniük a versenyt és az individualitást jobban értékelő, neoliberális eszme vonzásával szemben. A lett elnöknő, az angol és a német nyelvet játszi könnyedséggel váltogató Vaira Vike Freiberga odáig ment, hogy a reálszocializmus bukásából nem a kapitalizmus igenlése következik, hiszen a marxizmuson kívül is voltak Európában szocialista elképzelések. Ő fogalmazta meg a legpontosabban az újonnan csatlakozott államok polgárainak frusztráltságát: nem azért csalódtak, mert az unióban nincs elég demokrácia, hanem mert nincs meg ennek az érzete.
Lényegében ugyanezt a gondolatmenetet követte José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, fejtegetve, hogy a különböző európai színtereknek, a régióktól az országokon át az uniós központokig, nem hierarchikusan kellene egymáshoz kapcsolódniuk, hanem egyszerre, egymás mellett létezniük. Franz Fischler volt uniós agrárbiztos szerint a kiábrándultságot sajátos demokráciadeficit okozza, mert nincs olyan uniós fórum, ahol az európai polgárok közvetlenül választ kaphatnának - például a globalizációra, a madárinfluenzára vagy éppen az energiaellátásra vonatkozó - félelmeikre, és ahonnan a közösség jövőjének lehetőségeit megismerhetnék. Wolfgang Schüssel osztrák kancellár az európai életmód fogalmát próbálta megragadni mint követendő közös értéket. A biztonságra épülő, félelemmentes világot, a természet védelmét, a Mozartig visszavezethető, de a holokauszt borzalmát is magában foglaló európai kultúrát említette.
Rengeteg témát csak érintettek a szónokok: a kontinensen felhorgadó nacionalizmust, az európai önállóság kialakulatlan intézményeit, a bővítés határait, az iszlám európai jelenlétét, az alkotmány ügyét, a nagy formátumú politikusok hiányát. De egy dolog egyértelműen kimondatott, s ebben Fischler fogalmazott a legszemléletesebben: ahhoz, hogy Európának jövője legyen, a kultúrának - amely életmódot, művészetet, hagyományt, értékeket jelent - desszertből főétellé kell válnia.
Egen, csakhogy. A fiatal amerika nem lészen ám WASP.Csupa fekus, latin, sárga, puerto ricoi.Ezek zöme (bocs sárgák, ) gond lészen , nem nyeremény..... Sok ember, sok eltartandó. Hehe.
"Az Egyesült Államok megfiatalodik, etnikailag még vegyesebbé válik, Nyugat Európa viszont elöregedik - a The Economist demográfiai felmérése szerint Amerika népessége 2040 -re felülmúlja Európáét, 2050-re pedig eléri a félmilliárdos szintet.
Az USA még nagyobb, még erősebb, még gazdagabb piacot kínál majd a befektetőknek, és behozhatatlanná növeli katonai fölényét - míg az öregségi függőségi rátáját rontó Európa aligha költhet többet fegyverkezésre.
Az etnikai eltolódás következtében Washington figyelme szükségszerűen Ázsia és Latin-Amerika felé fordul - mint ahogy ez már az elmúlt évtizedekben elkezdődött - ami még tovább távolíthatja Amerikát Európától."
Bölcselkedjünk el azon, milyen lesz 2050-ben a Pax Americana gyarmataként vegetálni, vagy hogy meddig menekülhet még meg az európai kultúra a ráerőltetett amerikaitól, - avagy Európának valóban csak a múltja marad?
