Az 1ik:
"Áru hamis megjelölése miatt nyomozást folytat a rendőrség a szegedi Florin Rt.-nél. Az ügy előzménye, hogy 175 millió forint értékű hamisított dezodort találtak a vámosok a szegedi cég raktárában. A cégvezető - az ötven legsikeresebb magyar üzletasszony egyike, Cselovszki Jánosné - szerint tisztázni tudják magukat. A tv2 Tények műsorában a cégvezető visszautasította a vádakat."
Kedves Geo,
Kapolyi "Miután kikerült a politikából, meglévő tudását az üzleti életben kamatoztatta" - írod.
Naja. Amikor például az orosz államadósság rendezésére szupertitkos kormányhatározattal "kiírt" pályázaton indult a többi MSZP-kötődésű fugurával együtt, s mindegyikuk nyert, nos akkor is a tudását kamatoztatta, nyilván. Tudta, hol rotyog a húsosfazék. :-)
Egyébként én Béres és Rubik mellett Somodyt is megemlíteném.
Csak azt nem tudom, hol van a listáról Tasnádi, Princz, Friderikusz . . . sorolhatnánk.
Ami érdekes a listáról, hogy kb.90% az egykori állami tulajdont tudhatja magáénak, vagyis kvázi lopott. Legalább is erkölcsileg és nem büntetőjogilag.
Azon is gondolkodtam, hogy kb a fele a pacákoknak egy nagy segg, mert csak bátrak vagy pofátlanok voltak, és nem tehetségesek. Tehát mekkora lehet az a vagyon, amit elherdáltak azóta - mióta ellopták. És akkor most látom épp a Sváby ex-kutyakajaárus gyerek épp a Torgyánt basztatja a kettesen a szaros 100 millás házával, amiből kilószámra van az országban. (nem védem a pubit, ő is egy köcsög)
Szerintem kb. 500-1500 1 milliárd feletti magánvagyon lehet. A többi meg valahogy így alakul:
05-1Milliárd 15.000e
100-500 millió 50-60e
100 alatt má' nem számít.
tényleg éretlen ez a magyar társadalom arra, hogy tudomásul vegye a gazdagságot. Látni ezeken a hozzászólásokon is. Irigylitek a gazdagokat és a MH-ot. Még Románia is előttünk jár. Kár.
Érdemes lenne a 100 név mellé beírni a pártszimpátiát is. Igaz, sokan tiltakoznának az ide írók közül, de azért mégiscsak kapnánk valami képet. Egy szavahihetőnek tartott ismerősöm ugyanis váltig mondta, hogy sok olyan ember van, aki mellényzsebből kifizet egy parlamenti választás kapmpányát. Talán a listából megtudjuk, milyen kormányunk lehet az elkövetkezendő évtizedekben.
Durvasággal nem mész semmire. Kapolyi bizony címszerepet vitt a bányaprogramban, mint kiötlő, Nem egyszerű igazgató volt ő, hanem a Tatabányai Szénbányák teljhtalmú ura, Havasi et.-nek az a tanácsadója, akitől az ötlet származott. És ő volt az is, aki csillével vitette le a bányába a szenet, hogy lehesen mit felhozni a megnyitón.
Nem most, 74 évesen balettáncol, hanem kicsit régebben.
1948-63-ig a Royal Varietében szólótáncos, a Budai Parkszinpadon, a Béke Szállóban, a Tarka Színpadon, a Tv-ben táncol.
a milliárdosok között van-e mszp szóvivő Tasnádi Péter, vagy a másik nagy mocskos mszps korda gyura bácsi, az isten áldja meg áldott tevékenységét..aztán a megtestesült BBC etikai kódex Forró Tamás, szintén MSZP, de hol van Peti-kém, aki szorgosan rakta félre a lét spontán, privatizálva..szoval..
a listát végigböngészve, az ott szereplő urak, zöme 75-80% MSZP szimpatizáns, holdudvar, de ha az alvilági kapcsolatok is megnézzük, lásd Tasnádi, akkor jóval 90% az MSZP fölénye
Az senkinek nem okoz feltűnést, hogy mitől van egy exujságiro tv elnoknek pl. több milliárdja?
Gusztustalanok listáján jó ha 100 bol 2-3-5 ember (számitogepesek-szoftweresek) azok akik becsulettel szerezhették vagyonukat és bizton el is tudnának vele számolni. Sajnos az APEH nem vizsgálja, hogy az ilyen várszegi őskorruptok annak idején milyen vámcsalásokkal meg egyébb trükökkel alapozták meg a vagyonukat... Miért pompáznak ezek a csalok a gazdagok fényében, miközben másutt a keresetuket megosztják ado formájában az állammal illetve a társadalommal. Ez a sok vállalkozo, ugy birtokol annyit amennyit, hogy semmit nem adozott le a bevételeiből a kezdeti időkben, a rendszerváltás után. Igy mind mocskos bunozo, és semmi okuk magukat okos-uletembereknek beállítani. Ha lenne pár tökös, nem beszari ujságiró, nekik dolguk lenne lejáratni és eljárást kezdeményeztetni mind ellen ;-) Szinte garantálható a siker :)