Ilyenek ezek az anya fia kapcsolatok,nagyon vigyázni kell az ilyen férfiakkal,mert soha nem engedik el anyuci szoknyáját,és kapcsolatok,házasságok mehetnek tönkre miatta.
Sziasztok.Én a párommal 7 éve vagyok együtt,majdnem 4 év után költöztem oda hozzájuk,3 hónapot laktam náluk,aztán a szomszédba költöztünk albérletbe.Váltóműszakba dolgoztunk anyósékkal,de mikor mi is és ők is (az élettársával él)otthon voltunk nem volt olyan nap,hogy ne kopogott volna át valamiért most épp csak 1 puszikáért a kicsi fiához vagy épp levelünk jött vagy épp nem tudnak kifizetni 1 számlát a neten,vagy csak sütikét hozott,mindennapra volt valami kifogás amiért átjöhet.Persze azt hozzá teszem mindig megérezte mikor kell kopognia vagy ettünk,vagy aludtunk,vagy filmet néztünk vagy épp mást csináltunk.A párom 1 szem gyerek és 30 éves.1 éve elköltöztünk saját lakást vettünk kb 5-10 percre tőlük azt gondoltam végre nem a szomszédba vagyunk így már nem zaklat annyit.Azóta 1-2 naponta hivogatja,ha nem látja 1 hétig már a halálán van,egyszerüen benne van a mai napig az életünkben.Az éven össze is házasodtunk,már akkor leakartak beszélni a férjemről,hogy ne menjek hozzá,mert ugyanolyan mint az apja és soha nem fog megváltozni.Ha hívja az anyja,hogy kisfiam holnap gyere fel akkor a párom másnap szalad hivatkozva arra,hogy neki már csak az anyja van(persze él az apja is és tartja vele a kapcsolatot természetesen ritkábban és él az anyja részéről a nagymamája is.A páromnak csak azért kell felmennie,hogy az anyukája úgy puszilgassa szó szerint össze mint egy 5 éves gyereket és ezzel csak az a baj,hogy a párom úgyis viselkedik mint egy 5 éves.Egyszerűen a szeretét nemtudja kimutatni azért,mert az anyja egész életébe így kezelte.Ha felmegyünk hozzájuk a párom meg se szólal míg fent vagyunk van anyóséknak 1 macskájuk és azzal szórakozik.Persze azt is hozzá teszem,hogy belém minden egyes alkalommal belém köt valamiért,mindig talál valamit,és én azóta ha nem muszáj nem is megyek fel.Míg mellettük laktunk albérletbe az ég világon mindenbe belekötött,amikor átkopogott.A mai napig minden héten talál az anyja arra is valami ügyet,hogy a páromnak átkelljen mennie.És hiába mondtam a páromnak,hogy ez engem már nagyon zavar,hogy hiába elköltöztünk az anyja a mai napig benne van az életünkbe.Nekem csak egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatba szerintetek ez normális vagy beteges,hogy az anyja ennyire nemtudja elengedni?Köszönöm a válaszokat.
Természetesen az is kérdés, hogy a barátnő miért nem tud leválni erről a hármasról.
A szerelem vak, és nagy végleteket tár fel az emberben, de azért mégis. A történet több mint 10 éve tart, tehát lehet, hogy egyszerűen nem tud már kiszállni.
És mi a véleményetek arról, amikor a férj és a feleség viszonya egézséges, bár van egy túlérzékeny kisfiúk.
A férj az ötvenes évei végén meghal, és az anya a fiára fokozatosan rátelepszik. A fiú most 47 éves, az anya kísérgeti mindhova, a fiú barátnőjét gyűlöli, és még abba is beleszól, hogy nem lehet neki kapcsolatuk! Csak házasság esetén. Egy többdiplomás, értelmiségi férfiról van szó, aki törékeny, és valamiért szót fogad ennek az agresszív, mellesleg teljesen műveletlen, egykori vendéglátós anyának. Az anya a barátnőt hibáztatja, hogy miatta nincs a fiának felesége. Mert a fiú nem szereti eléggé a lányt a házassághoz, viszont ezzel a lánnyal a háttérben, a fia nem talál barátnőt. A lányt megalázza, ellenőrzi, és megszabja, mikor hívhatja a fiút, ha a férfi épp pihen, az anya ráront a lányra, hogy ne zavarja a fiát. Miért viseli el ezt egyközépkorú férfi? És hol történhetett a deficit? Tovább megyek: miért jó ez egy középkorú férfinak? Miért nem akar családot, egy olyan életet, amiben gyerek, nő szerepel.
Na azért én inkább jobban szeretném, ha az apjával beszélné meg a 11 éves fiam a maszturbálást - és engem is nyugodtan kérdezhet, minden vagyok, csak szívbajos nem -, mintha a kortársaival tárgyalná meg. Szeretném ugyanis, ha a gyerekem elkerülné a pornófüggöséget, és sajnos minden megfigyelés-tanulmány arra utal, hogy "a mai fiatalok" túlnyomó többsége pornóra maszturbál (könnyü internetes hozzáférhetöség). Én jobb sorsot, egészséges szexualitást szánok a fiaimnak, nem a pornók által terjesztett teljesen hamis vágy- élvezet- és kapcsolatromboló pornót. Megvettük és odaadtuk az összes elérhetö felvilágosító irodalmat, bármit kérdez, szívesen és nyíltan válaszolunk, pont mert nem szeretném, ha a kortársaitól várná az infókat.
Egyébként egyelöre hat a pornóellenes kúra, teljesen kedves, kellemes, hamvas érdeklödést tanúsít az ismerös lányok iránt, remélem, majd szerelmes szándékkal is tud tiszteletteljesen közeledni hozzájuk.
A pornó veszélyességét a pszichoszexuális fejlödésre képtelenség túlbecsülni.
Az meg hogy a szülö bemegy, míg a gyerek fürdik - no big deal szerintem. Mi mind a négyen teljesen szabadon járkálunk ki-be, mutatkozunk egymás elött meztelenül. Nem kihívóan, csak normálisan. Alapesetben rendesen fel vagyunk öltözve, de ha a fiamnak akkor kell vmi a fürdöböl, mikor épp törölközöm, nem kapok sikítógörcsöt. Ö meg hozzá van szokva, oda se pipál rám, mint ahogy engem is csak annyira érdekel az ö teste, hogy egészséges-e és tisztálkodik-e rendesen. Utóbbival szerencsére semmi gond, de pl az én felelösségem is, hogy tudja-e a fiam, hogy a fütyimosás nemcsak a fityma hátrahúzását jelenti, hanem a szeméremdomb, a herék elöl-hátul, gát, ánusz és a körüli területek alapos megtisztítását is jelenti. Ha ezt senki nem mondja el neki, akkor majd úgy jár, mint nekem nem is egy partnerem, akit szex elött még le kellett sk mosdatnom, mert nem írnám le, milyen illatokat árasztott a fütyi mögötti terület...... Szóval csak lassan ezzel az "anyukája bemegy, mikor fiúgyerek tussol"-felháborodással, mert egyszerüen lehet, hogy az egész család nem túl szégyenlös, és általános a bejárkálás bármilyen felállásban.
Nekem volt "szerencsém" találkozni ilyen beteg anya-fiú kapcsolattal, nem is egy esetben, munkám során.
Számos ilyen FIÚ feküdt az osztályon ( pszichiátria ).
Azt tanítják, hogy az ilyen fiúkból 3 felnőtt fiú lesz: 1. Schizophren 2. homoszexuális 3. alkoholista, drogos. Vagy súlyosabb esetben ezek kombinációja.
A mamákat overprotektív ( túlvédő )-nek hívja a szakma. És kétségtelen valami elfojtott párkapcsolati nehézséget projektál ( vetít ) a fiával való kapcsolatába és ezeket a meg nem élt dolgokat szeretné a fiával megélni, amit neki a férjével nem sikerült. Nagyon sok esetben a fiú attól "kapcsol" be, hogy kamaszként először csak a fürdőbe merészkedik a mama, utána már az ágyába is beszáll, eleinte "csak" pettinggel vele, később már eljutnak az aktusig. És igen, ezek évekig, évtizedekig folynak és a mama nem mondja el senkinek, a fiú nem meri és ez olyan fokú szorongást okoz neki, amitől csak más segítséggel tud oldani ( pl. alkohol, drog ) vagy a pszichés terhelés függvényében így alakul ki náluk a skizofrénia. Az ilyen mamák élnek általában 100 évig és soha, semmilyen nőnemű lényt nem tűrnek meg a fiacskájuk mellett. Kétségtelen tény, hogy a mama a betegséget generáló személy, ő a megbetegítő, de nem ő betegszik meg. Nála nagy a pszichés deficit, főleg, ha egy agresszív, alkoholos férje volt.
Apa-lánya eset nagyon ritka az anya-fiúval szemben.
A legkifejezettebb helyzet akkor alakul ki, ha a fent említett apa volt jelen a házasságban és egy elnyomott "szegény asszony" az anya és a házasságból csak ez az egy fiú születik.
Sajnálatos nagyon és a fiúk nem ismerik fel ezt a kóros helyzetet, mert legtöbbször elszigetelődnek hasonló korú társaiktól, nem játszanak senkivel, nincs haverozás, bandázás, hisz anyu hazaparancsolja, és mivel diktatórikus a magatartása, nem mernek ellentmondani, betartják a kapott parancsot. Így az életkori sajátos helyzetek ( pl. maszturbáció megbeszélése a haverokkal ) is elmarad, neki egy ember létezik, az anya. Tehát a fiú eleve nem tudja, mi is a "normális". Ritkán ráébrednek, ha kicsit nyíltabbak és beszélgetnek a suliban, hogy le kell lépni, bármi áron is, de ez kb. 5%-os előfordulás.
Hát nekem most esett le a tantusz.Mondjuk elég sokára, vagyok már 62 éves. Öten vagyunk testvérek. Az Anyukám csak egyetlen gyerekével tudott együttmüködni. Én csak azért voltam hogy kiszolgáljam a bátyámat. Most jövök rá hogy ezeket a hozzászólásokat olvasom, hogy anyukám és a bátyám szerelmesek voltak egymásba. Az anyu valószinüleg azért mert a férjétől soha nem kapott gyengédséget és igy kompenzálta az igényét, a bátyám meleg volt az első pillanattól fogva. Az a furcsaság tünt fel de már csak igy öreg koromra, hogy pl. ha ott voltam anyukámnál (kilencven éves korában halt meg) tehát már idős volt, nem nagyon tudta felemelni a vállát hogy megfésülje a haját és mondtam neki hogy szivesen megfésülöm riadtan utasitotta vissza hogy majd jön a bátyám és ő majd megfésüli és ugyanigy a bátyám fürdette, masszirozta és ha én akartam neki segiteni az nem volt jó. És csak most jövök rá hogy ez egész kiskoromban is jelen volt pl. engem soha nem dicsért vagy simogatott meg az anyukám. Soha nem voltam jó neki és mikortól tudtam nyárom dolgozni már a középiskola alatt is csak annyi ruhám cipőm volt amit az egész nyári keresetemből meg tudtam venni. És a két öcsém is kedvencek voltak, de nekik szerencséjük volt mert mindkettőre rámászott egy nő, bár nekik is egész életükben csak egy nővel volt dolguk. Tehát majdhogynem ők is melegek. Hát szerintem ha valaki ilyenbe belefut akkor gyorsan hagyja el ezt a családot mert ez nem fog megváltozni ahogy nálunk sem változott. A bátyámat az anyukám a haláláig eltartotta és csak az volt a jó amit a bátyám mondott. Ha hamarabb rájövök erre a dologra talán már hamarabb kikecmergek ebből a helyzetből, még mindig hatással van rám ez a gyerekkorban elszenvedett megkülönböztetés és mindig meg akartam felelni az anyunak és nem jöttem rá hogy ez soha nem sikerülhet. Szerintem ahol testvérek vannak és ilyen megkülönböztetésekre panaszkodik a gyerek ott biztos hogy valami gond van és erről igenis beszélni kellene, hogy egyáltalán a gyerek ha már egy kicsit nagyobb lesz rájöjjön hogy el tudjon menni tanácsadásra hogy hogyan tudja elviselni ez a helyzetet.
Sziasztok!
Nagyon jó, hogy nyílt itt egy ilyen topic, már régóta kellett volna, olyan örökéletű ez a probléma. És bennem is túl mély nyomokat hagyott.
Az én történetem annyiban különbözik szalkáétól, hogy én első szerelmemmel éltem ezt át, és évekig tartott a dolog. Különös volt a felállás: három gyerek közül az exem volt a legkisebb (egy lényegesen idősebb báty és nővér mellett). A szülők elváltak, amikor a kisfiú még igen zsenge korban volt. Három gyereket anyukának ítélték. Egyébként az apuka (szerintem) donjuan-kórban szenvedő komplett idióta volt, elméletei voltak arról, hogy egy férfinek több nő jár, és az exembe is folyamatosan ezt nevelte.
Már a báty és a nővér elszakadásával is gondok voltak, vasakaratú anyuka balhézott, a két nagyobb gyerek valósággal megszökött hazulról. Így maradtak magnak a megkeseredett anyuka és kiskamasz fiacskája.
Mikor én beléptem a képbe (mint ártatlan lelkű szerelmes kislány), zsigeri reakcióim voltak az anya-fia kapcsolat láttán, bár még semmi konkrétat nem tudtam felhozni. Aztán egy-két hét múlva letisztult a kép.
A fiúcska volt ekkor 21 körül. Anyukának tudnia kellett az órarendjéről (merthogy éltanulónak volt kikiáltva a fiú), természetesen otthon várta ebéddel (tekintet nélkül arra, hogy esetleg programunk lett volna), bejárkált a fürdőszobába a fiúcska fürdőzése közben (ettől majdnem elhánytam magam többször), ha fiúka beteg volt, mellette aludt a földön. Persze közösen mentek szabadidőzni is, én csak másodhegedűs lehettem, és többször el kellett viselnem, hogy hármasban mentünk ide-oda. Alkalmanként eltiltotta a fiút a velem való találkozástól, mondván, hogy "fáradt vagy, itthon kell maradnod pihenni". És a gyerek maradt!
Mindehhez az anyuka egy igazi megkeseredett, elhanyagolt, bagótól bűzlő szipirtyó volt. Gyűlöltük egymást, és sajnos belekergetett abba, hogy "nem szerzem meg neki azt az örömet, hogy kilépek a kapcsolatból, hiszen akkor ő győzne"-alapon bennragadtam ebben a kilátástalan kapcsolatban három teljes évig. Sokszor hittem, hogy csak még egy esélyt kell adni a fiúnak, és összeszedi magát. Kapott egy több hónapos ösztöndíjat, kiment rá, megvártam. Visszajött - minden maradt a régiben. (Tetézve az atyai felhangokkal, hogy "mikor csalod már meg a barátnődet, légy férfi".) Akkor borult a pohár, amikor lehetősége lett volna külön költözni (egy nagy lakás árából két kicsi), ehelyett csak másik kerületbe költözött anyukával. Végre kiadtam az útját.
Azóta sem bírom feldolgozni, kiheverni ezt az élményt. Hogyan fajulhat idáig egy anya-fiú kapcsolat? És sajnos arra jutottam, hogy kettőn áll a vásár. A fiú is defektes valahol, ha nem képes leépíteni ezt a betegítő kontextust. Szerintem megszokják és valahol élvezik a feltétel nélküli ajnározást, cserébe eltűrik az állandó zsarnokoskodást.
Ha valaki valaha ilyen fiúval találkozik, csak egyet tudok javasolni szalkával egyetértve: lépjen ki a kapcsolatból AZONNAL.
Ha pedig valaki ilyen családi szituban nőtt fel, valószínűleg szüksége lesz terápiára, esetleg a szülő bevonásával (ha hajlandó rá). El tudom képzelni, milyen lehet ezt egy életen át hurcibálni - nekem csak három év jutott, mégis szinte belerokkantam a küzdelembe.
Bocs a hosszú lére eresztett sztoriért, de jólesett megosztani.
Kedves vergődő madár, szívből kívánom neked, hogy valahogy juss túl ezen az egészen!
A konkrét ügyhöz nem tudok mást hozzátenni, mint a mit írtatok: madár valahogy túl kell lépned a dolgon, nem szabad, hogy édesanyád még halála utánis megmérgezze az életed!
Ugyanakkor ragaszkodnéka fejlövésemhez, Ideikével szemben:
A beteges kapcsolatok nincsenek terjedoben csak nem kell oket annyira takargatni es valni is konnyebb. Nem vagyunk mi rosszabbak mint regen csak a korulmenyek masok.
Sajnos szerintem terjedőben vannak, az előző levelemben leírt okok miatt. Ugyanis egyetértek, hogy nem vagyunk rosszabbak az előző generációknál, de a körülmények mások. Szvsz ezek a körülmények új torzulások elterjedését okozzák, más torzulások pedig háttérbe szorulnak. Az egyik ilyen torzulás éppen a torz szülő-gyerek kapcsolat, amit pl. az egyke általánossá válása is elősegít, erre még rátesz a válások nagyon nagy száma, az egyetlen gyermekét egyedül nevelő szülő (anya) esetén szvsz sokkal nagyobb az ilyen torzulás veszélye.
Hát nem semmi ez az anya, az bizonyos.
Nekem is van egy rémtörténetem.
Egyik rokonunk, aki Németországban él (most olyan 87 éves lehet a vén szipirtyó), olyannyira magához láncolta a fiát, hogy az még a mai napig is csak vele lakik, csak vele megy szórakozni, vele megy üdülni. (Férjtől még gyerekkorában elvélt). Körülbelül olyan szinten tartja, mint egy 10 évest. Ő mondja meg neki, hogy mit vegyen fel, mit olvasson, egyebek.
Még jó régen - van vagy 20 éve, akkor a fiú olyan 30valahány lehetett - itt szálltak meg Magyarországon egy ismerősünknél, akinek Ibusz szobája volt, és az elképedve mesélte, hogy este ott állt az előszobában az anya, és mindenféle rongyokat tömögetett a kulcslyukba, nehogy a kulcslyukon beszűrődő fény miatt ne tudjon aludni a kisfia. És hát persze a házigazdáknek sem volt szabad tévét nézni, mert a zaj is zavarta volna a kicsikét. Másnap meg olyan fura párbeszéd zajlott le kettőjük között, valahogy így:
-Vegyél sálat kisfiam, hüvös az idő.
-Nem veszek!
-Jaj de igen, vegyél!
-Nem veszek, hagyj békén!
-Jaj ha te nem veszel én belepusztulok - innen nekiállt zokogni az anya, egészen addig, míg a fia nem vette fel a sálat.
(Meglehet éppen akkor volt "dackorszakban" a kicsike.)
Mikor meg nálunk volt, egyébről sem beszélt, hogy mennyire nem értik meg az ő fiát, hogy senki nem ismeri fel a gyerek zsenialitását. Valami banktanfolyamot végzett a fiú, és azért is jött haza látogatóba, hogy körülnézzen hátha az itthoni bankoknál jó állást kap a fiú, mert Németországban már időtlen idők óta munkanélküli segélyen élt. Végül dühödten utazott haza: "Megérdemli ez az ország a sorsát, ha EZEKNEK egy J... D... sem felel meg!"
Napok óta készülök leírni egy élményemet, ami ugyan nem szervesen a topic tárgya, de hasonló, talán nem is off.
Fél éve láttam egy riportot a PRO7-en, melyet a németek egy amerikai állomástól vettek át. A történet egy precedens értékű gyámügyi perről szólt.
Tudniillik anyuka minden este szoptatta a 10 éves kisfiát. Illetve nem igazán szoptatta, mivel teje természetesen már hosszú évek óta nem volt (az eredeti riportban anyuka váltogatta a "nursing" és a "breast feeding" kifejezéseket). De a kép a következő; anyuka és kisfia egy ágyban alszanak minden éjjel (-természesen - tette hozzá az anyuka). Elalvás előtti kép: anya hanyatt fekszik, elkezd mesét olvasni a fiának. Anya felhajtja pólóját és a fiú arccal a mellkasra két kezével megfogja anya (egyébként egészen kicsike) mellét és ... azt nem lehetett ugye látni, hogy -bocsánat - szívja is vagy csak szopogatja, de a szájában tartotta.
Ahogy ez már lenni szokott, a dolog az iskolában kiderült és a tanárok értesítették a hatóságokat, mondván, hogy amit anya tesz, az "szexuális zaklatás". És az eljárás idejére a kisfiút nevelős szülőknél helyezték el. Az addig állítólag teljesen galamblelkű gyerekből egy tajtékzó, üvöltöző, agresszív kisfiú lett, szegény mindig mindent együtt csinált az anyjával, akitől egyik napról a másikra elszakították.
A bíró meg volt lőve, mert a törvények nem rendelkeznek arról, hogy hány éves korig "szoptathat" valaki ill. szexuális zaklatás -e ezen tevékenység folytatása egy 10 éves fiúval.
A vége az lett, hogy a anya ellen ejtették a vádat, a kisfiú visszaköltözhetett haza, de anyát szigorúan utasította a bíró, hogy hagyjon fel a "szoptatással" - anya ezt meg is ígérte.
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy apuka sosem volt a képben, egyedül vállalta anya a gyereket.
No ennyi, remélem nem bánjátok hogy leírtam. Nekem azóta sem megy ki a fejemből...
Ne haragudj madar de neked valami szaksegitseggel kellene ezen tullepni. Most hogy tobbet irtal kicsit vilagosabb a tortenet es szvsz egyszerubb is. Legalabbis egyik szereploje mar nem el, oneki egyszerubb lenne megbocsatani, a masik, az ocsed pedig nem reszese az eletednek ha jol ertem. Vele nincs sok tennivalod, hacsak az nem hogy tovabbra is kint tartod az eletedbol. Az meg hogy kihagytak az oroksegbol, hat bumm, van aki csak adossagot orokol, te ugyan kevesebbet mint az ocsed de meg mindig nem vagytok a hid alatt.
Susan Forward: Mergezo szulok.
Mar annyiszor ajanlottam hogy akar szazalekot is kaphatnek :)
Ne haragudj, az utolso hozzaszolasodat most olvastam csak el. Nem tudtam, hogy anyukad azota meghalt, sajnalom.
A velemenyem a helyzetetekrol ezzel nem valtozott, csak a hozzaszolasomat abban a hitben irtam, hogy anyukad meg el es a helyzet fennall, igy az osszeroppanas-resz ertelmetlen.
Vegul miert "unta meg" anyukad az ocsedrol valo gondoskodast?
Kedves Vergodo Madar, en 100%-ig megertelek, ahogy olvastalak, szamomra egyertelmuen az jott at, hogy (mar bocs, de) anyukad a felelos a kialakult helyzetert. Csirajaban kellett volna elfojtani a dolgokat mar a legelejen. Az ocsed is konnyen lehet, hogy azert jart meg 4 ideggyogyintezetet, mert valahogy meg akart felelni anyukad elvarasanak, miszerint ne legyen katona es o elete vegeig gondoskodhasson rola.
Szerintem az ocsednek legalabb olyan kenyelmetlen ez a helyzet, mint Neked. Gondolj bele, Te megteheted, hogy anyukadat szemberohogod egy-egy ilyen vacsimelegitos beszolasanal, de az ocsed ha megserti vagy a fejehez vagja, hogy tonkretette az eletet a szeretetevel (mert ez tortent ugye), akkor anyukad ossze fog roppanni.
Volt egy ilyen pasim, mondjuk ott a novere is isten volt. Az apuka tok rendes volt, anyuka azt leste, hogy en mikor mit mondok, amit uberelni lehetne. Ott is megvolt a beteges anya-fiu kapcsolat, de ami megjobban zavart, volt egy beteges ocsi-nover viszony es egy megbetegesebb anya-lanya kapcsolat is. Pl.: mikor megismerkedtunk, negyedikes gimnazista voltam. Mast se hallottam, csak hogy A (pasi novere) is gimnaziumba jart es milyen jo tanulo volt. Kesobb kiderult, hogy nem gimnaziumba jart es bukdacsolt. Mikor meglett a nyelvvizsgam, megtudtam, hogy A-nak is van nyelvvizsgaja. Kesobb kiderult, hogy nincs. Mikor orszagos bajnok lettem, kiderult, hogy A is orszagos bajnok volt. Kesobb megtudtam, hogy valamikor jatszott az iskolai kosarlabdacsapatban es ennyi volt a sportkarrierje. Es ez igy ment 4 even at, az egesz kapcsolat egy versenges volt es nekem nem volt annyi eszem, hogy kiszalljak belole, hiszen a pasival szerettuk egymast es nem lett volna semmi gond. Vegul elmergesedett a dolog es en a fejehez vagtam, hogy soha nem lesz egy normalis kapcsolata, amig a noveret is elviszi magaval a randikra. Igy dobva lettem.
A heten veletlenul osszefutottam vele a Duna Plazaban. Egy csaj volt vele es a novere. Es en azota halat adok az Istennek, hogy idoben dobott.
Ugyan, én nem arról beszélek, mikor egy anya szereti a kisfiát, akinek még a popsiját kell kitörölni! Nincsen ebben semmi beteges!
Mindenesetre, mikor az öcsém túl volt a harmincadik életévén, már érzékelhető volt a kettőjük közti furcsa kapocsolat. Valahányszor hazalátogattam, érzékeltem. Mihelyst öcsém a szobába lépett, anyám arcára kiült egy furcsa mosoly, afféle "nincssemibajkisfiam" műmosoly, és az egész viseledése megváltozott. És akkor már félt is az öcsémtől, ugyanis ő már azt is zokon vette az anyámtól, ha nem volt jókedvű! "Most mit nézel??? MI bajod van??? Már megint nem tetszik valami???" Pontosan úgy viselkedett mint az apám, aki alig várta, hogy beleköthessen valamibe.
Nagyjából 35 éves volt a kicsifiú, mikor történetesen teherbe ejtett egy lányt, aki nem volt hajlandó elvetetni a gyereket. Akkor már az anyám is jobb szerette volna, ha valaki más törődik az öcsémmal, szóval megvolt az esküvő, minden rendben volt, csak éppen ugyanabban a házban maradtak, bár az anyámnak külön lakrésze volt.
Mikor megszületett a kicsi, az anyám engem hívott fel aggódva, hogy nem lenne-e okosabb, ha míg sokat sír a kicsi, az öcsém nála aludna. No akkor kiborultam, megmondtam neki, hogy az ő gyereke, viselje el a sírását is, és lehetőleg ezt a javaslatát ne is tegye fel, ha nem akarja, hogy rögtön elváljanak.
Eh, mindegy, úgysem tudom ezt az egészet úgy visszaadni ahogyan volt. Hogy mennyire máshogy gondolt az öcsémre, az csak a halála után derült ki. Gyakorlatilag a ház kétharmadát az öcsémre hagyta, annak ellenére, hogy mi raktuk ki belőle a lakókat. Nekem leginkább az fáj, hogy még a halála után is egy fityiszt mutatott nekem, holott az előtte lévő években mindig hozzám menekült az öcsém zargatásai elől. Akkor már rettegett tőle...
Nalunk is anyam-ocsem apam-en megoszlasban voltunk, szegeny hugom pedig a lelenc :). Viszont ot mindenki imadta es o a legszebb is kozottunk.
... mentem kitorolni imadott kisfiam popsijat... :) most egyedul furdik, aztan en torolgetem. Mar elore sajnalom ha egyszer azt is maga intezi :(
A beteges kapcsolatok nincsenek terjedoben csak nem kell oket annyira takargatni es valni is konnyebb. Nem vagyunk mi rosszabbak mint regen csak a korulmenyek masok.
Szerintem haliho a tietek messze nem beteges kategoria lehetett.
Az szerintem termeszetes, hogy az edesanyak a fiukat szertik egy hajszalnyival jobban(plane ha csak 1 fiu van) az edesapak meg a lanyukat(szinten elesebb a dolog ha csak 1 lany van).
A batyameknal 1 fiu 1 lany es hat megdobbentoen apas a lany es anyas a fiu, de ez valamilyen szinten normalis.
Azzal is egyetertek, hogy a beteges kapcsolatok terjedoben vannak, aminek sajnos az egyre tobb csonka csalad az oka.
Szóval én voltam anno a mama kedvence kisfiú - bár a "beteges" jelzőt szvsz messze nem érte el a dolog. Mindensetre tény, hogy én voltam a mama kedvence, amit némileg ellensúlyzott, hogy papám kedvence viszont két nővérem is volt. (A harmadik nővérem nagynénikkel vígasztalódott. :-))) Az érdekes, hogy nálunk egyértelműen 1-2-3 ok játszott fő szerepet:
-nagyon hasolítottam állítólag anyai nagyapámra, akit anyám nagyon szeretett (ha valami, akkor ez az érzés volt némiképpen beteges),
-anyámban számos szakmai ambíció benne szorult, azt remélte, hogy majd én beteljesítem azokat,
-anyám világ életében fiús lány volt, szerinetm nemigen békült meg azzal a szereppel, hogy ő lány (bár érdekes az anyaszerep "jól állt neki"),
-az is játszhatott esetleg, hogy nem igazán volt jó szüleim házassága, de azt nem hiszem, hogy férjpótlékként szerepeltem volna.
Nem volt beteges vagy drámai a dolog, a nővéreimmel is nagyon jó maradt a kapcsolatunk felnőttkorunkra is, de a probléma csírájában megvolt.
Ugyanakkor szerintem a jelenség terjed, és még inkább terjedni fog a jövőben :-(((
Többek közt az egyik ismerősömből extrapolálok, aki egyedül neveli egyszem fiát, szvsz elképesztő egészségtelen testi-lelki kötöttségben tartva szegény srácot. Valami megrázó volt látni, amint kézenfogva ment a 14 éves fiával - szóltunk neki, hogy ezt ne tegye, ha lehet. Csodálkozott... De akkortájt még lazán ki-bejárt a fürdőbe, ha a fia fürdött stb.
1. Szóval én azt hiszem, hoyg az egyedülálló anya, aki egész életét rááldozza egyszem fiára, szinte törvényszerűen magához próbálja kötni: mert eltelt az élete, és nincs semmi más, csak a fia. Ha azt elveszti, elvesztett mindent. Megöregedett, társa nincs, karrierje nincs, hobbija nincs - mi lesz vele, ha elveszti még őt is? Ha már a fiának se lesz rá többé szüksége, akkor minek éljen, mi marad neki?
Sokkal jobb a helyzet, ha legalább 2-3 gyerek van, mert akkor megoszlik ez az érzés, ráadásul
szinte biztos, hogy valakinek a nagyobb családból szüksége van a nagyira - kisebb vagy nagyobb dologban. Még az is sokkal jobb, ha van valami hobbija, sajnos amíg a gyerek kicsi, addig úgy érzi, hogy neki mindenről le kell mondania - különben rossz anya. Pedig hosszú távon az az egészséges, ha ő nem "csak anya" (egyetlen szereppel), hanem önálló ember is marad valahol, saját barátokkal, hobbival, célokkal, vágyakkal.
Igenis fontos, hogy a kisgyerek mellett is csináljon saját programot (persze nem a 2 hetes újszülöttre gondolok), egy pár éves gyerek ki kell bírja, hogy anyu (szerencsésebb esetben anyu és apu) pár órára elmegy, akár egy egész estére is. Ezt szvsz tanítani kéne a kismamáknak! Hosszú távon tönkreteszed a gyerekedet, ha mindent feláldozol érte! - sarkosan fogalmazva.
2. Szerintem a mai világ a hagyományos férfi értékeket helyezi előtérbe: karrier, pénz, nyüzsgés. Ennek megfelelően a lányok egy része úgy éli meg, hogy baj, hogy ő lány, de majd a fia, az ő fiacskája olyan klasszul bepótolja, amiről ő lemaradt. (Kb. mint anyám teljesületlen ambíciói.)
Persze, hogy mire megy ezekkel az eszmefuttatásokkal valaki, aki személyesen esik ilyen csapdába, azt nem tudom, valszeg semmire. :-(((
Egyébként kedves vergődő madár, ha tudnád én hányszor láttam apámat, amint a fejét fogja és szörnyülködik: "Ágnes, sose fogsz férjhez menni, sose fogsz férjhez menni!!" :o)) .. ezt persze általában valami jó kis veszekedés után, arra, hogy nekem milyen mocskos szám van.
Nem mondom, néha a fejükhöz vágom azóta, hogy hogy bántak ők velem, de igazából nem rendített meg a dolog, mert tudom, hogy nagyon szerettek, és ha baj volt MINDIG számíthattam rájuk.Szerintem Te se vedd ilyen tragikusan. Fordulj most már a saját életed felé, alapíts családot és próbáljuk meg jobban csinálni!
Mar en is talalkoztam ilyesmi tulzott anyai szeretettel, de ilyenkor mint baratno
(avagy csak jelolt) egyszeruen fel a nyulcipot es vissza se nezz stilust vetettem be, asszem jogosan.
Kulonben ahogy en eszrevettem ezek az egeszsegtelen tulzottan szoros anya-fiugyermek kapcsolatok olyan "csaladban" szoktak kialakulni ahol hianyzik az apuka. Es igy aztan az anya hogyismondjmam jobbhijjan a fiat teszi meg elete ferfiujanak. A legsulyosabb esetekket abkkor lattam, ahol a fiu meg egyke is volt. Brrr...
Sajnos ilyenekbol lesznek az orokeletukre agglegeny ferfiak, akik orokke anyucival laknak es aznyuci foz mos takarit rajuk.
Nem hiszem hogy lehet rajtuk segiteni, bar szerencsere nekem ennyire kozeli kornyezetemben sose volt ilyen.
De altalaban az anyak ha nem is jobban szeretik a fiukat, de sokkal tobbet varnak el a fiuk jovendobelijetol, mint a lanyuketol. Valahogy ha a leanygyermek kapcsolata komolyrafordul, akkor az anyak orulnek, hogy "elkelt" a leanyzo, mig a fiuegyermek kapcsolatainal sokkal szorosszivuebbek es sokkal kritikusabban nezik a leendo menyuket.
Ha csak arról lett volna szó, hogy én lány vagyok ő meg fiú, és értem terhességileg jobban aggódik az anyám, azt már rég megsmésztetem volna. Azt is könnyedén megemésztettem, hogy úgy 22 éves korom táján, egyszer elgyötörten megkérdezte tőlem, hogy ugyan mikor megyek már férjhez? Egy évvel később férjnél voltam, mert én mindig a kedvébe szerettem volna járni az anyámnak. Azt mondta, hogy legokosabb ha az ember egy külker vállalathoz megy, mert ott nagy lehetőségek vannak - az érettségi után egy hónappal már ott is dolgoztam gépkönyvelőként, holott ha valami távol áll tőlem, az a precizitás. Mindegy, beletanultam, nem volt velem semmi baj.
Viszont az öcsém pl. gyenge 2-essel végezte el a 8-at. És én tudtam, hogy nincsen vele valami rendben, valahogy egyszerűen képtelen volt megtanulni olvasni - mára már tudom, hogy valószinüleg diszleksziás lehetett), és szóltam anyámnak, hogy ne kényszerítse gimnáziumba. De nem. Ő összeszedte minden kapcsolatát, és bedugta egy gimnáziumba. Gondolom, tudjátok mi következett. 4 év alatt sem végezte el a másodikat, aztán anyám kapitulált és beletörődött, hogy az öcsém nem érettségizik le. Ugyanakkor hiába próbáltam meggyőzni, hogy inkább keressen neki egy rendes iparitanuló iskolát, hiszen egy jó szakmával prímán meg tud élni, mindig úgy nézett rám ilyenkor, mint a véres rongyra. Ja, és hogy ezt is megemlítsem, közben mindig arról beszélt, hogy az öcsémmel MINDEGYIK tanár hogy kiszúr, és MENNYIRE nem értik meg őt. És mikor ilyenkor arról próbáltam meggyőzni, hogy talán ez nem így van, mindig az volt a válasz, hogy mindezt csak azért mondom, mert én nem szeretem az öcsémet. (Szó ami szó, különösebben nem szerettem, nem volt rajta mit szeretni, állandóan kötözködött, verekedett, bunkó volt miegymás, de azért rosszat nem akartam neki.)
Na 18 éves korában behívták katonának. A tragédia szele lengte át az egész házat, anyám már a harctéren látta, úgy viselkedett, mintha a Don-kanyarba vitték volna. Igaz ami igaz, a katonaságot nem az öcsémnek találták ki, nemigen bírta a fegyelmet meg az egzecíroztatást. Nekem elmondta, hogy majd hülyének fogja magát tettetni. És innen aztán elkezdődött valami, amit én sem értek. Valóban elkezdte magát elmebetegnek tettetni, és vagy nagyon jól szimulált vagy tényleg belehülyült a katonaságba, de mire letelt a katonaidő, addigra mentették fel, és közben megjárt vagy 4 ideggyógyintézetet, ahol többek között (saját kérésére!) még sokkolták is.
Több se kellet az én anyámnak, aki végre megtalálta élete értelmét, ami innentől kezdve abból állt, hogy mindenben és állandóan rendelkezésére álljon az öcsémnek. Akármiről kezdtem vele beszélgetni, a végén mindig az öcsémre lukadtunk ki.
Na igen! Közben persze volt munkahely-kisérlet (minden munkahelyen természetesen pikkeltek az öcsémre), és persze állandóan voltak a barátnők, akik mindaddig szeretve voltak az anyám által, míg valamelyikükben fel nem fedezte azt, hogy esetleg hozzá akarna menni. Volt úgy, hogy berohant a munkahelyemre, és ott zokogta el, hogy az öcsém valami olyat mondott neki, hogy meg akar nősülni. (Akkor már a 30 felé közelített a kisöcsi.)
Már régen külön laktunk, nekem már megvoltak a gyerekek is, de az anyámmal képtelenség volt egy meghitt délutánt együtt tölteni. Épen csak a fél fenekével ült még a karosszékben is, és mindig arra hivatkozott, hogy "mennem kell, mert a L. mindjárt hazajön, és MEG KELL MELEGÍTENEM A VACSORÁJÁT!. És ha ilyenkor kissé pikírten megjegyeztem, hogy miért, hiszen nem kezetlen-lábatlan béna, megint jött a véresrongy-nézés... tovább is van, de most inkább abbahagyom.
Csatlakozom Agibagihoz, te lany voltal (vagy :) ) az ocsed fiu. Tuti nem lesz terhes, a baratnojet meg feltse a mamaja. Megalazo jelenetekre amugy a nyolcvanas evekben is sor kerult fiuzasbol kifolyolag... :)
Es van meg valami abban amit elmondtal. Te vagy az elsoszulott, a prototipus, az uttoro. Az ocsed mar bejaratott utakat hasznalt, rajtad tanultak meg a szuleid a szuloseget. Vele mar konyebb is volt nekik (fuggetlenul attol hogy talan neki tenyleg konnyebb termeszete volt, bar ezt nem tudhatom), mar tudtak miert sirhat egy csecsemo es milyen egy hisztizo totyogos.
Bocsass meg neki/k es menj tovabb. Tovabba ajanlott olvasmany meg : Susan Forward: Mergezo szulok. Vagy az analizis ha semmi sem segit.
Nalunk nekem es a tesoimnak (-3 ev) egeszen mas emlekeink vannak a gyerekkorunkbol pedig ugyanott, ugyanazokkal eltuk meg. Ok ugy lattak hogy nekem, a nagynak mindent szabad, en pont forditva. Beszeltel mar az ocseddel errol?
Kedves Vergődő madár, ez az "ágyjelenet" szerintem egyáltalán nem az erősebb anya-fiú kapcsolat számlájára írható.
Nálunk ui. dettó ugyanez volt a helyzet, pedig soha nem éreztem, hogy az öcséimet jobban szeretnék. Ez szvsz a LÁNYOKNAK szól, őket féltik, őket vigyázzák, a fiúkat "nem kell". Szerintem ez mindenhol így van, és ha belegondolok, mi is ilyenek leszünk. A lányunk szüzességét, jó hírét, erkölcseit, stb.. sokkal-sokkal jobban fogjuk vigyázni. Vagy nincs igazam?
Én arról beszélek, hogy pl. nálunk az anyám mindig teljesen máshogyan kezelte az öcsémet mint engem.
Ehhez pl. tudnod kell, hogy az anyám mikor összeházasodott az apámmal, olyan szerelmes volt belé mint egy ágyú. Nem is csoda, az apám ritka szép férfi volt, az hogy együtt élni vele nem lehetett, más kérdés. Mire anyám erre rájött, már régen megvolt az öcsém is - mitteszisten tök ugyanúgy nézett ki mint az apám. És valahogy mindig máshogy jött ki minden szituációból, mint én.
Vegyük pl. csak a kezdeteket. MIkor nekem volt egy fiúm, az egész család árgus szemekkel figyelte, nehogy elveszítsem ám a szüzességemet! Olyan megalázó jeleneteknek voltam kitéve 20 éves koromban, hogy a nálam fiatalabbak ezt még csak elképzelni sem tudják. Viszont mikor az öcsém - még a 60-as évek végén! - elhozta a barátnőjét 17 évesen, az anyám kettőjüknek az ágyba vitte a kakaót!
És ez csak egy szelete az egész rémálomnak!
Én nem ilyen 10 éves gyerekekre gondoltam. Egy 10 éves gyereknél nem létezik még beteges anya gyerek kapcsolat. Én arra gondoltam, mikor az anya a már felnőtt - és sikertelen - fiát babusgatja úgy, hogy lehetőleg nem is ad neki lehetőséget a képességei kipróbálására. És miközben pl. lánya is van, azt teljesen máshogy kezeli.
Ismertem egy csaladot ahol az anya a 10 eves fiat minden este mellefekve az agyba altatta el. Allitolag maskeppen nem tudott a gyerek elaludni... Haaat
De azert ovatosan a megallapitasokkal :) a normalis kategoria eleg tag.
