Keresés

Részletes keresés

parsons Creative Commons License 2003.02.18 0 0 27

Vajon most hol tart az ügy, tud-é valaki újabb infót?
Már csak azért is, mert az MDF életében nem ez az első olyan botrány, ami pártaparatcsikokat érint.

Szegény Zsuzsika, már nagyon sovány lehet. Persze volt miből leadnia...!!
Ahogy elnézem az új vezetést, hát inkább a fityesz-pártiak lettek fölényben.

Előzmény: Törölt nick (26)
Törölt nick Creative Commons License 2003.01.29 0 0 26
Új MDF-elnök

Tisztújítást tartott megyénkben a Magyar Demokrata Fórum; az új megyei elnök Várkonyi István – jelentették be kedden délután.

Várkonyi István elmondta: az MDF értékrendje alapítása óta nem változott, büszkék arra, hogy a párt kiegyensúlyozott politikát folytat, tiszta, korrupció a nevéhez nem tapad. Ennek ellenére az októberi önkormányzati választásokon a párt nem a várakozásoknak megfelelően szerepelt, a kis településeken egyszerűen rosszul. Ennek okát máig nem tudják, de az elemzéseket – elsősorban a jövő érdekében – fontosnak tartják. A megyében számos jól működő szervezetük van, ezek most feladatra várnak. Az MDF arculatváltást határozott el a megyében, új vezetői különösen fontosnak tartják a csapatmunkát. Eredménynek tartják, hogy újra bekapcsolódtak az MDF munkájában olyan személyek, akik a rendszerváltás idején meghatározó szerepet játszottak: dr. Takács Péter, dr. Nagy István, dr. Szilassy Géza, akik Várkonyi Istvánnal együtt az első szabadon választott parlament képviselői voltak.

Az új tisztségviselők a következők: elnök: Várkonyi István, aki egyben az országos választmány tagja is; alelnökök: Lengyel Szabolcs (Kisvárda), Fülöp István (Mátészalka). Az országos választmány további tagjai: Turcsik László, Nagy László (Nyírtelek) és Fülöp István, akit a parlamenti frakció jelölt. Az MDF megyei irodáját Nagy Barnabás vezeti.

A sajtótájékoztatón bejelentették: az idén megrendezik a megyei demokrata bált, amely február 28-án, pénteken 19 órakor kezdődik a kisvárdai református gimnázium épületében. Fővédnöke Dávid Ibolya országos elnök.

Pásztörperc Creative Commons License 2002.12.25 0 0 25
Azért ez a tudósító is megéri a pénzét:
"Egyenlőre nem politikai, hanem egy munkajogi ügyről van szó..."

Egyenlőre. Mint 2:2 pl.

O, sancta simplicitas!

Előzmény: A birka (-)
Törölt nick Creative Commons License 2002.12.24 0 0 24
Szabolcsi szervezetek lépnének ki az MDF-ből

NSZ • 2002. december 21. • Szerző: Tudósítónktól

Az MDF-ből való kilépést fontolgatja a párt több Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete. A tagság egy része azért tiltakozik, mert szerintük méltánytalanul függesztették föl állásából az MDF megyei irodavezetőjét, Lezsákné Gyöngyössi Zsuzsannát, aki jelenleg éhségsztrájkot folytat.

Amint arról korábban beszámoltunk, elbocsátása miatt éhségsztrájkba kezdett Lezsákné Gyöngyössi Zsuzsanna, akit Hegedűs Péter, az MDF országos pártigazgatója mentett fel állásából. Lezsákné – Lezsák Sándor MDF-es képviselő sógornője – tizenkét évig volt a párt alkalmazottja a megyében. Az elbocsátott szervező a felmentését igazságtalannak tartja, és az éhségsztrájkot addig folytatja, amíg újra vissza nem veszik állásába.

Balogh Zoltán nagyari polgármester, az MDF helyi szervezetének vezetője tudósítónknak azt mondta: a Lezsáknét ért méltánytalanság miatt a nagyari MDF-esek azt fontolgatják, hogy kilépnek a pártból. Balogh Zoltán úgy fogalmazott: esetleges kilépésük után a Fideszt szeretnék erősíteni. Hozzátette: döntésüket az MDF januári országos gyűlése után hozzák meg. A polgármester megjegyezte: a megye 43 MDF-szervezete emelte föl szavát Lezsákné érdekében, s tudomása szerint ezek a szervezetek kilátásba helyezték a kilépésüket is.

Kovács László önkormányzati képviselő, a hodászi MDF-szervezet vezetője érdeklődésünkre azt mondta: a pártból való kilépésről még nem hoztak döntést, előbb meg akarják ismerni az ügy részleteit. Nagy István, a nyírkátai MDF-esek vezetője, volt parlamenti képviselő úgy nyilatkozott: nem értenek egyet Lezsákné menesztésével, és a szervezet tagjainak többségi döntésén múlik, hogy elhagyják-e a pártot.

Turcsik László, az MDF Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke érdeklődésünkre azt mondta: óvatosan kell bánni azzal, hogy hány MDF-szervezet akarja elhagyni a pártot, mert ezeknek a szervezeteknek a valós működése megkérdőjelezhető. Hozzátette: Lezsákné felfüggesztése nem a párt megyei vezetésére, hanem a munkáltatóra, a párt országos hivatalára tartozik. A megyei elnök kifejtette: egyetértenek Lezsákné felfüggesztésével, mert az irodavezető nem végezte jól a munkáját, s emiatt megrendült iránta a bizalom.


Törölt nick Creative Commons License 2002.12.20 0 0 23
Már jeleztem a polmodinak, de eddig nincs reagálás!
Előzmény: kábelbúvár (22)
kábelbúvár Creative Commons License 2002.12.20 0 0 22
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9084200
JHendrix59 Creative Commons License 2002.12.20 0 0 20
Ja, csak egy nagy segg látszik ki a hűtőből... :o)))
Előzmény: lerr (19)
lerr Creative Commons License 2002.12.20 0 0 19
Persze:)
Csak könnyű úgy éhségsztrájkolni, hogy senki nem látja, hogy eszünk-e, vagy sem:))
Előzmény: szarvasmarha (18)
szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 18
ugye tudod hogy itt nem pongóról értekezünk?
Előzmény: lerr (17)
lerr Creative Commons License 2002.12.20 0 0 17
:)
Igen:)
Szerintem bemehetne a Big-brother házba, hogy követni tudjuk, hogy nem csal.
Hétvégén úgyis kiürül:)
Előzmény: szarvasmarha (16)
szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 16
köszi.

akkor tehát a sógorasszony fogyózik.

Előzmény: lerr (13)
lerr Creative Commons License 2002.12.20 0 0 15
:)
Jó kis sztori:

Gondolom szervezőként pénzt kapott:) Könnyű volt neki, a sógora vezető a pártban.
Aztán meg ugye a falvakban , ahol papíron 20-30 MDF szervezeti tag volt, az MDF kapott 3-4 szavazatot:)
Hát, ügyfélkapcsolati manager-nek nem alkalmaznám:))

szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 14
szerintem is jövőre kellene halasztani.

ha meglátjuk az új rezsiszámláinkat nem lesz nehéz:-)

Ps:ezt most kivételesen pártfüggetlen megállapításként írom,hiszen minden űj évben ez a szokás.

Előzmény: Törölt nick (10)
lerr Creative Commons License 2002.12.20 0 0 13
topic nyitó:)))

Egyébként mivel a szervező férje a párt egyik vezetőjének testvére, így a párt nemrégiben elfogadott szabályzata szerint nem is maradhatna ezen a poszton összeférhetetlenség miatt. Lezsákné most emiatt kezdett éhségsztrájkba.

Előzmény: szarvasmarha (9)
lerr Creative Commons License 2002.12.20 0 0 11
:))
Előzmény: Törölt nick (10)
szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 9
Ez a Lezsákné az Mdf Sándorának a neje volna?
Előzmény: A birka (-)
szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 8
Ma úgy döntöttem yó leszek és a délelőtt folyamán csak egyszer neveztek marhának úgyhogy marad a diéta és az úszás:-)
Előzmény: Törölt nick (7)
szarvasmarha Creative Commons License 2002.12.20 0 0 6
Ha elég kövér talán kibírja.
Előzmény: Törölt nick (5)
A birka Creative Commons License 2002.12.20 0 0 4
Éhségsztrájkol
Nyíregyháza (KM) - Éhségsztrájkba kezdett tegnap Lezsákné Gyöngyössi Zsuzsanna, az MDF megyei szervezője.

Elmondása szerint a megyei választmány tudta nélkül őt állásából felfüggesztették (nem megfelelő munkavégzésre, rossz szervezeti kapcsolatokra hivatkozva), kizárták őt a megyei irodából is. Noha "a tények és tanúk azt bizonyítják, hogy munkámat kifogástalanul végeztem". Amint felmondását írásban is megkapja, jogorvoslatért munkaügyi bírósághoz fordul. Egyetlen nap alatt a felfügesztés miatt 64 szabolcsi szervezet közül 44 írásbeli tiltakozását fejezte ki, s bizalmukról biztosították Lezsáknét (ezek a dokumentumok is birtokában vannak). Lapunk kérdésére azt válaszolta, hogy az éhségsztrájkot addig folytatja, amíg tisztességes módon nem rendeződik az ügy.

Black Dani Creative Commons License 2002.12.20 0 0 3
Valószínűleg a Dávid-vonal most érezte meg, hogy eljött az ideje, hogy az MDF-t Lezsákmentes övezetté tegye.
andrej11 Creative Commons License 2002.12.20 0 0 2
És ehhez mi köze van a szervezőnek? Nem inkább a megyei vezetés felelősségét kellett volna vizsgálni???
Előzmény: A birka (-)
Hobbi Mészáros Creative Commons License 2002.12.20 0 0 1
És miért nem a megyei elnököt küldték el?
JHendrix59 Creative Commons License 2002.12.20 0 0 0
Ráfér, úgyis ilyen alakja van 0 :o)))
Előzmény: A birka (-)
A birka Creative Commons License 2002.12.20 0 0 topiknyitó
Éhségsztrájkba kezdett az MDF szervezője

2002.12.18.

Munkaviszonya felfüggesztése elleni tiltakozásul az MDF Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének szervezője, Lezsákné Gyöngyösi Zsuzsanna a mai napon éhségsztrájkba kezdett.

Az MDF Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének szervezője és irodavezetője, Lezsákné Gyöngyösi Zsuzsanna december 18-án reggel éhségsztrájkba kezdett. Az MDF alkalmazottja így tiltakozik az országos pártigazgató közlése ellen. A pártigazgató december 13-án közölte Lezsáknéval, hogy a párt a munkavégzés alól felmenti, és munkaviszonyát felfüggeszti. Az ügy és a felmentés hátterében az MDF jelenlegi megyei elnöke, Turcsik László és a megyei szervező között kialakult ellentét áll. Turcsik féléve lett a párt megyei elnöke, korábban a Fidesz tagja volt, de 2000-ben történt kizárása után belépett az MDF-be. Ismereteink szerint a szervező leváltása a megyei szervezeteket is megosztja.

Lezsákné Gyöngyösi Zsuzsannát telefonon kerestük, megbízásából férje nyilatkozott. Ezek szerint Lezsákné még nem kapott hivatalos papírt a munkavégzés alóli felmentésről, és a munkaviszony alóli felfüggesztéséről. Ezt csak telefonon közölte vele a pártigazgató. A döntést a párt elnöksége hozta meg. Lezsákné szerint az ellene indított eljárás koncepciós, és a háttérben a megyei pártelnök Turcsik László, és a parlamenti képviselő Fülöp István állnak. A felfüggesztés előzménye az volt, hogy a múlt héten a szervező lezárva találta az MDF megyei irodáját. Lezsákné szerint Turcsik csak 3 percre engedte be, át kellett adnia a megyei szervezet pénztárát és a számviteli papírokat. Az átadás-átvételről jegyzőkönyv sem készült. A szervező személyes értékei továbbra is az irodában maradtak, azokat sem hozhatta el. Lezsákné szerint Turcsik arra hivatkozott, hogy nem tud együtt dolgozni a szervezetekkel, ezért váltják le. Ugyanakkor Lezsákné azt állítja, hogy 44 megyei szervezet levelet írt, amiben azt közölték, hogy csak vele tudnak együtt dolgozni. A döntés miatti elkeseredésében kezdett éhségsztrájkba ma reggel. Ezt a pártelnökséggel is tudatta. Még azt is megtudtuk, hogy eltávolításakor összeférhetetlenségre is hivatkoztak, de az erre vonatkozó szabály, csak februártól lesz érvényes.

Megkerestük Turcsik Lászlót is, ő a következőket mondta:
- A választások a megyében elszomorító eredményeket hoztak az MDF számára. Miközben papíron nagyon sok településen 25-30 tagú szervezetünk is működik, ugyanezeken a településeken egy-két ember szavazott az MDF-re. Emiatt előkészítjük a megyében a tisztújító döntéseket. Az is kiderült, hogy a megyei szervező stílusa sok tagunk számára bántó, magatartása despotikus. Így nem tudja irányítani a megyei iroda munkáját, a párt szervezését. A helyzet tarthatatlanná vált. A múlt héten a pártelnök döntése alapján felszólítottam, hogy az iroda kulcsait, a pénztárt és az adminisztrációt adja át. A tegnapi napon a pártigazgató felmentette a munkavégzés alól. Hónapok óta tartó tarthatatlan állapot végére tettünk így pontot. Egyébként mivel a szervező férje a párt egyik vezetőjének testvére, így a párt nemrégiben elfogadott szabályzata szerint nem is maradhatna ezen a poszton összeférhetetlenség miatt. Lezsákné most emiatt kezdett éhségsztrájkba.

Lezsákné szerint több megyei szervezet is kiáll mellette. Turcsik erre azt válaszolta, hogy a szervezőt Hamvas László támogatja. Ezért Hamvas Lászlót is megkérdeztük, mi a véleménye Lezsákné leváltásáról?

- Egyenlőre nem politikai, hanem egy munkajogi ügyről van szó, amit az ügy antidemokratikus és munkajogilag valószínűleg törvénytelen intézkedés idézett elő. Az eljárás ellentmond az MDF hagyományainak, a demokratikus pártszerveződés gondolatainak.

Az 1990-es első demokratikus választásokon még oly erős MDF, az őszi választásokon az eredményesség szempontjából a mélypontra süllyedt megyénkben. Arra is kíváncsiak voltunk a párt megyei vezetői látnak-e kiutat ebből a helyzetből? Turcsik szerint a pártszervezetek újraszerveződésével van erre esélyük, mert a megyében az MDF-nek nagyon sok híve van továbbra is. Hamvas szerint a megyei szervezeten belüli erők a párt szétverésén ügyködnek, emiatt borúlátó.
- revayz -

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!