Nem tudom, jön-e még ide valaki, de leírom a tapasztalataim.
Most négy macskám van, egy staffival jó barátságban ( na jó, a 9 éves lányom nem igazán bírja... bár rajtam kívül senkit sem). Lina, a 9 éves ex lányom lakásban élte le 8 évét. Makogott a madaraknak, mászkált az erkély korlátján, egyszer kiesett a negyedikről, és általában egész nap aludt. Elvolt. Amikor a páromhoz kihoztam kertes házba, kicsit változott a viselkedése. Szeretett kint szaglászni, nyugodtabb volt, de nem az alvásán látszódott, hanem olyan kiegyensúlyozott buddha és jóllakott óvodás feje volt neki. Élvezte a természetet. Aztán kicsit visszatért neki a lakásbeli viselkedése, amikor kaptam egy kis vörös cicát (akit a szomszéd sajnos légpuskával megölt - nem is a macskával volt baja, hanem a párommal, a kicsi akkor volt 2,5 hónapos). Nagyon megviselt az elvesztése, a párom utána meglepett két cicával, amikor látta, hogy nem bírom feldolgozni. Utána ismerőstől került hozzánk a staffi... aztán egy fehér ördög macsek. A szomszéd miatt, hiába van kertünk, mindenki a házban lakik, nem merem őket kiengedni. és az ablakból kénytelenek nézni a kertet, ami az övék, de a szomszéd uralja... röhej.
Szóval, a macskának semmi baja nem lesz lakásban, de a szocializációja és a lelki békéje szempontjából a kertes kijárás az igazi. a kettő közötti megoldás - pórázon sétáltatás - szerintem csak összezavarja a macskát. Nem tudja igazán megszokni a környezetét és a hirtelen ingerek - kutya feltűnése - miatt inkább rossz élmény lehet neki.
Figyúzzatok, Marcipán ellentmond minden tévhitnek és szabálynak. :) A műtét óta fogyott és már normális macskaformája van. :)))) Olyan pont jó. :) (és emellett naggggyon rossz :)))
A zsírpárnájából fogyott sokat, de még megvan azért. :))
:)) akkor illusztrálnám. :) Tehát a makka maga, mint olyan, nem kövér. Sőt. Ellenben van neki zsírzacskója, amolyan pihepuhacicapoci formájában, ami eltüntethetetlen és lefogyaszthatatlan. :))
Illusztrálnám is egy horrorisztikus képpel (műtét utáni):
CICA !
Marcipán
" néha meg nagy szétfolyó vigyorgó zsírpacni. "
Gazdihiba!
Kevesebb és kalóriaszegényebb hamit kell adni a szépségnek...főleg, most műtét után.
Egy ilyen elegáns hófehér bundás " hölgyíke " nem rendelkezhet plusszkondicióval !
" dehát tudod te magad is."
"-Mi jó ? mi jó ?
kérdi Mijó !
-Jó a tejfel
-Jó a túró
-Jó az írós vaj is !
-Miért kérded ,
te kis hamis ?
hiszen tudod
te magad is! "
gbern: :) Marcipán elszállós bundájáról csak annyit, hogy valóban tele van vele a lakás... meg a leves...meg az ágynemű...meg a sötétkék függöny...
persze nem mindig elszállós:
:))))
Safi: Marcipán már egyszer ki is mászott az ablakon... Nem lehet szellőztetni, csak felügyelet mellett, vagy bukón... mert őnagysága nekiindul :))
Marcipánt egyébként nem érdekli a tévé igazán; gondolom, mert nem hallja a hangokat... Nemrég épp azon gondolkoztunk, hogyha meg lehetne műttetni, hogy halljon, akkor megcsináltatnánk-e..amikor hozzánk került és kiderült, hogy süket, akkor csomót kerestem, hogy csinálnak-e ilyen műtétet...most viszont már úgy gondolom, hogy tulképp jó neki így és ha hirtelen hallana, lehet, hogy megőrülne tőle... Így tök nyugis; nem ébred fel a porszívóra, nem fél a tüzijátékkor, mennydörgéskor... Én egy kicsit úgy érzem, hogy neki ez a "mázlija", hogy nem hall... A kommunikációban nem zavar; tökéletesen megértjük egymást.. :)))
Egyébként a lenti fotók tavalyiak; azóta már nemépp kiscica, hanem ifjú hölgy, néha meg nagy szétfolyó vigyorgó zsírpacni. :DDDD
Ez pl. nemrég készült :))
Cicót ma jól megfésültem, mert tiszta ragacs volt a calopettől. Mióta magától eszeget, nem szenvedtetjük vele.
Fésülős kérdés:
1.) Mit csináljak, hogy ne szikrázzon a macska fésülés közben??
2.) Meddig kell fésülni egy cicát egy alkalommal? Meg kell várni, amig alig marad szőr a fésűben, vagy csak párszor át kell menni a macskán??
Sajnos soxor elfelejtem ezt a ceremóniát, hiába, hogy ha rendszeresen fésülöm a dögöket, akkor kevesebb szőr jut a bútorokra. Mennyi időnként ajánlott fésülni az olyan cicákat, mint a mieink?? (háziak ugyi..) hm?
Tunderi-gyonyoru-szep Marcipan!!!:))))
Ami a vagyakozast illeti: Bencus is szokott az ablakparkanyon uldogelni (igaz, o nem tamaszkodik fel ket manccsal), de nekem olyankor inkabb az a benyomasom, hogy "Az Uralkodo szemlet tart a Birodalmaban, hogy rendesen viselkednek-e az Alattvalok";)))
gbern: már nem is olyan kicsi! :))) Azóta hatalmas nagy vérengző fenevad lett belőle. :) Igen, zöldmagin vannak kitéve a képei; Zöldmagi is meg Marcipán is enyiméé :)) Utóbbival jártam jobban :DDD Még megtűr minket a lakás egy-két pókhálósabb sarkában... :)))
Egyébként tényleg a jelleme válogatja a macsnak,hogy ki akar-e menni. Amelyik sosem volt kint, annak azt hiszem, nem hiányzik annyira a kintlét, mint annak, aki már volt... Aki egyszer megízlelte a szabadságot, az már vágyik kifelé... Hogy felcserélné-e a szabadságra a meleg szobát, azt sajnos nem tudjuk...
De most nézzétek meg; hát láttatok már ilyen vágyakozást? :))) Nincs szívem nem kivinni! :))))
Nekem ugyan nincs macsekom (az ebkém talán nem venné jónéven) de elég sok ismerősöm van, akik együtt élnek ezen különlegesen egyéni családtagokkal.
Tény való, hogy igen jól érzik magukat egy lakásba zárva, mert jól akarják magukat érezni és ebben nem hagyják magukat korlátozni. :-)
Volt egy ismerősöm, akinek valami igen különleges sziámi cicája volt, azt mondták minden őse kifejezetten lakásban élt és csakis ott szeretnek élni. Ők is panel lakók voltak. Aztán úgy hozta a sors, hogy kertes házba költöztek. Ott is eleinte a lakásban tartották, de egyszer valahogy kisétált. Abban a pillanatban átvedlett házimacskává, azonnal feltalálta magát és mindent tudott, amit a szabadon élő macsekoknak illik. Attól kezdve igényelte a rendszeres kijárás, bóklászás lehetőségét. Magam is voltam tanuja az átváltozásainak. :-)
Persze minden állatnak ideális lenne a szabad lehetőség, de szerintem minden jobb, a panel lakás is a kóborlásnál, a menhelynél és általában a gazdátlanságnál.
Azt hiszem a legfontosabb a szeretetteljes légkör. A többi hab a tortán.
Szerintem teljesen felesleges, nem igényli, és minek kitenni egy panelcicát fertőzésforrásoknak. A kint született és kint élő házicicák alapvetően szelektálódnak, és amelyek immunisak lettek a betegségekre, túlélték a fertőzéseket, és sikerült felnőniük, azok nehezebben kapnak már el valamilyen betegséget.
Én tanusithatom, évtizedeken keresztül, több generációban, hogy igen, a macskák jól érzik magukat a panelban társállatként!
De akkor --"társállat"-- legyen, ne pedig egy előszobára, vagy konyhára elkülönitett maccs.....
Nálunk (főfalu, 7.ker.) 3 háznak van egy közös, zárt kertecskéje. Pár négyzetméter, de gyönyörű. Cicó lejárt régen, persze mi egy ideig nem tudtuk, úgy vettük észre, hogy kajáltatás volt és kintről ugrott be a konyhaablakba. Később leszokott a kertről, mert kihizta a rácsokat az ablakon :)
Naszal, vele meglehetett volna csinálni a kertben a hámos akciót, élvezte volna! Az egyetlen problem, hogy a bejárati ajtón keresztül már nem hajlandó megközelíteni a kertet, kapaszkodik, meg mászik vissza a lakásba. Prücsök dettó, valszeg mert mindkettő utcacicza volt, és félnek. Vagy nemtom. De azért ennek picit örülök, az tuti, hogy láb alatt nem jutnak ki véletenül a lakásból, mint kutyám, kicsikorában!
Sziasztok! :)
Az én Marcipán cicám szegényke tök süket, úgyhogy csak és kizárólag hámon viszem ki a kertbe. Nála egy percig sem okozott gondot a hám; soha nem akarta lekaparni magáról, vagy ilyesmi. Kb. úgy jön, mint egy kutya; pillanatok alatt rájön, ha mondjuk a bokrok között össze-vissza ugrál és felgabalyodik (kb 15 méteres póráza van) és akkor azonnal lefekszik, meg nyau van és akkor kihámozom. :)A hosszú póráz kell, mert ha kiszabadul a lvegőre, akkor elkezd rohanni, mint egy őrült és oda-visza rohangál villámgyorsan. Fára felrohan, lerohan, stb. :)
Én úgy érzem, hogy ilyen hosszú póráz nem akadályozza a mozgásban, vagyis nem kifejezetten sétáltatom, csak pórázon van, miközben kint vagyunk.
Akinek nincs ketrje, az szerintem nyugodtan kiviheti, de az utcát nem javaslom; én cicadobozban vinném a legközelebbi parkig, és ott negedném el, viszonylag messze a kutyáktól. Ha oltva van, és figyelünk rá, hogy ne érintkezzen más macskával, illetve ne fogjon galambot (ha a chlamydia nélküli kombinált oltást kapta), akkor nem nagyon fenyegeti veszély. Kutyától a veszettségen, férgen, bolhán (és esetleg rühön) kívül mást nem nagyon kaphat el, úgyhogy ha nem macskaevő a kutya, akkor nem lesz nagy baja a cicónak. :))))))))
Nekünk a hám nagyon bevált! :))) bár már újat kell venni lassan, mert..hát igen, mitagadás, kihíztuk :)))
:( cegén cila..
Egyébként szerintem ebben az esetben nem kell ettől félni, mert ha jól vettem ki, macsek CSAK gazdival mehetne le sétálni. Igy védve is van, meg szabad is picit.
Van erre macskasuli? Macskának is baloldalt a helye? :)