"And then the primary framework of modern historiography was invented. A hunt was launched for manuscripts which were declared as ancient. The main body of sources on the history of antiquity appeared over only 2 centuries - the 15th and 16th. How this happened is well known not only to critics of traditional historiography, but also to the traditionalists themselves.
The ancient manuscripts appeared according to a scheme which is well seen in the example of one of the brightest forgers of that time, Poggio Bracciolini. He, an author of historical and moralistic books, was in the full sense of the word the dominant influence of his century. Many found it possible to define the first half of the Italian 15th Century as Poggio's century. Florence raised a statue to him, which was carved by the sculpture Donatello.
With the cooperation of the Florentine scholar and book collector Niccolo Niccoli, Poggio Bracciolini established a kind of permanent study of ancient literature and attracted a whole series of collaborators and partners to the business.
Poggio Bracciolini and Bartolomeo di Montepulciano made thefirst of their "finds" in the era of the Council of Constance. In a forgotten, damp tower of the St. Gall monastery, in which a prisoner would not survive even three days, they chanced "to find" safe and sound a heap of ancient manuscripts: essays by Quintilian, Valerius Flaccus, Asconius Pedianus, Nonius Marcellus, Probus and others. After some time, Bracciolini supposedly discovered fragments "from Petronius" and "the Bucolics" of Calpurnius.
Poggio's clients were the Medici, the aristocratic families of England , the House of the Dukes of Burgundy, Cardinal Orsini, Colonus, the wealthy such as Bartholomeo de Bardis, and universities. He became very rich on "ancient" manuscripts. "
Az ószövetséget úgy tudom a 9. században állították össze Magyarországon tesztelték"
A 9. században Hungária volt a becsületes neve országunkban, a magyarok majd Salamon, Géza, László királyaink idejében érkeznek és foglalják el Moráviát.)
Az ószövetséget úgy tudom a 9. században állították össze Magyarországon tesztelték amihez a ladinók felkelése és az első zsidó törvények létrejötte történt meg...
és 1500-as évekkörnyékén rakták a biblia elé... Sajnos Kézai Simon.. műve... de nem szent és nem lett kanonizálva és nem a Biblia része... a Bűnök könyve minden lapján 6 bűn van.. van ahol 66... a benne levő primitívségeket olvasva a sátán szinte mosolyt csal az ember arcára és ködöt emel az elméjére...
Miért tették bele?! Hogy az elmebetegeket kiválogassák a szocializált emberek közül... mert a papoknak elegük lett az uszítókból és nem bírtak velük...
Hogy lehet hogy 400-as évek és aIX. században talált rá utalásokat?! Úgy, hogy Bíborbanszületett Konstantin a MAnicheus Krisztiani háború kiterjesztéséhez MANI-ISA
-JÉZUS-ORPHEUSZ-TALIASIN alakját szétválasztandóan 300-350 évet beleírt a történelembe...
Publius (vagy Caius) Cornelius Tacitusrómaitörténetíró (Kr. u. 55. vagy 56. – valószínűleg 117 és 120 között). Kora politikai életének tevékeny résztvevője volt: 97-ben consul, majd később Asia római tartomány kormányzója volt. Történelmi munkái a korai császárság időszakáról fontos információkkal látják el az utókor olvasóit, részletesen mutatják be az akkoriban változó összetételű és szerepű szenátori rend és a birodalom politikáját. Műveinek középpontjában a császár, az udvar, a szenátus és a város áll, a provinciák csak akkor kapnak szerepet, ha Róma szempontjából jelentősek. A történetek leírásakor gyakran használt költői szavakat a drámai hatás elérése érdekében. Robert Baldauf szerint rá hivatkozva számos hamis kódexet alkotott Poggio Bracciolini a 15. században."
"Wenn nämlich die Herbstgleiche am 23. Sept. eintritt, kann die Wintersonnenwende nicht am 24. Dez. erfolgen, wie Columella leider behauptet. Zwar ist Columellas Ausdrucksweise stellenweise etwas gewunden, aber dennoch klar nachrechenbar. Aus dem von Frank zitierten Abschnitt im 2. Buch, cap. 8, geht eindeutig hervor, dass der 24.12. der Tag der „bruma“ (Wintersolstitium) ist. Allerdings darf man „altero et trigesimo die“ nicht falsch übersetzen als 31, es bedeutet 32 (sonst käme der 23.12. heraus). An anderer Stelle legt Columella die „bruma“ auf den Tag VIII Kal. Ian., das ist der 25. 12., wie Frank richtig zitiert. Sollten wir diese Fehler selbst berichtigen? Besser nicht, sonst kommt noch grösseres Wirrwarr heraus, wie mit dem Zitat aus Buch 9, cap. 14 geschehen, wo ein ganzer Satzteil weggelassen wurde und damit eine völlig unverständliche Aussage entstand. Frank bekennt auch, dass er den Satz zunächst kaum verstand, und weicht darum über Malitz zu Plinius aus, womit das Durcheinander komplett wird, weil dieser wieder andere Daten liefert.
Die ausgelassenen Wörter in Columellas Text lauten nämlich: „in octava parte capricorni“, und danit bezieht sich der Text eindeutig auf die Festlegung des Eudoxus, der die Eckpunkte der Jahreszeiten in der Mitte der Zeichen hatte, nach chaldäischer Sitte, also bei 15 Grad. Von dort aus ist acht Tage später die Bruma am 23.12., nicht gerade erfreulich für unsere Suche, aber doch voll verständich (wenn man die vier Wörter nicht auslässt).
Nun fragt sich, warum denn die Daten bei Columella so unterschiedlich sind, jedenfalls astronomisch nicht verwendbar? Ich kenne nur eine Erklärung, die dieses Durcheinander entschuldigt: „Columella“ lebte vermutlich in der Renaissance und hatte noch nicht das nötige astronomische Wissen, um diese Probleme zu durchschauen. Wer aber später mit den entsprechenden Kenntnissen das Werk in die Hand nahm, legte es – sofern er Astronomie daraus schöpfen wollte – ärgerlich zur Seite.
Columella hat sein Riesenbuch „De re rustica“ einem P. Silvinus gewidmet. Es ist wahrscheinlich ein Werk von Poggio Bracciolini, der es von seiner vierten Deutschlandreise mitbrachte und seinem Auftraggeber Silvio (Sylvius, später Papst Pius II) übergab. Die Erhaltung eines so seitenmächtigen Werkes ist gewiss verwunderlich; es existiert nur als Abschrift von Poggios Hand. Er war ein überaus fleissiger Kopist und hat zahlreiche Lateiner geschrieben. Wenn die darin enthaltenen Daten mit unseren über Augustus zusammenfallen, ist das nicht verwunderlich: unsere Daten sind die von Poggio und seinen Zeitgenossen."
Az Ószövetség 1586-1587-ben megjelent nagy római kiadásának (Sixtina) előkészítésében a Vatikáni kódex döntő szerepet játszott.
A katolikus és protestáns Szeptuaginta-kiadások, Tischendorfot is beleértve, nagy többségükben a Sixtina-kiadás kópiái.
Összefoglalva a sinai Szent Katalin kolostorban a 4. században tudták, hogy fog kinézni majd 1586-87 táján a pápa instrukciói alapján elvárt Ószövetség (Sixtina)...
And then the primary framework of modern historiography was invented. A hunt was launched for manuscripts which were declared as ancient. The main body of sources on the history of antiquity appeared over only 2 centuries - the 15th and 16th. How this happened is well known not only to critics of traditional historiography, but also to the traditionalists themselves.
The ancient manuscripts appeared according to a scheme which is well seen in the example of one of the brightest forgers of that time, Poggio Bracciolini. He, an author of historical and moralistic books, was in the full sense of the word the dominant influence of his century. Many found it possible to define the first half of the Italian 15th Century as Poggio's century. Florence raised a statue to him, which was carved by the sculpture Donatello.
With the cooperation of the Florentine scholar and book collector Niccolo Niccoli, Poggio Bracciolini established a kind of permanent study of ancient literature and attracted a whole series of collaborators and partners to the business.
Poggio Bracciolini and Bartolomeo di Montepulciano made thefirst of their "finds" in the era of the Council of Constance. In a forgotten, damp tower of the St. Gall monastery, in which a prisoner would not survive even three days, they chanced "to find" safe and sound a heap of ancient manuscripts: essays by Quintilian, Valerius Flaccus, Asconius Pedianus, Nonius Marcellus, Probus and others. After some time, Bracciolini supposedly discovered fragments "from Petronius" and "the Bucolics" of Calpurnius.
Poggio's clients were the Medici, the aristocratic families of England , the House of the Dukes of Burgundy, Cardinal Orsini, Colonus, the wealthy such as Bartholomeo de Bardis, and universities. He became very rich on "ancient" manuscripts.
