-akkor még nem gondolta volna senki, de a Sydney okozta sokk megismétlődött, sőt sokkal rosszabb volt, mert 8000 magyar (köztük én is) élte át a helyszínen
-Dunaferr öt gólos előnye birtokában simán kikapott Dániában (a meccs öt perc alatt eldőlt, a dánok már ekkor ledolgozták a hátrányt)
-Fotex blamázs
...és két olyan nagy esély, amikor "csak" hoztuk a papirformát:
-győri lányok -ki tudja hányadszori nekirugaszkodásra- idén sem tudnak nemzetközi kupát nyerni
-MiZo-Pécsi VSK bronz az EuroLigában (bár a játékosállományt ismerve ez inkább bravúr, mint kudarc)
Szörnyű volt végignézni a Dunaferr meccset. Belül éreztem hogy bukta lesz, mégpedig a második félidő elején, amikor a dánok 4-5 gól előnyhöz jutottak. Ott aztán vérszemet kaptak és nem volt kérdéses a végkifejlet.
A Dunaferrnél (és hasonló esetben bármely magyar csapatnál) ekkor előjött egy tehetetlenségi periódus, hosszú percekig csak sodródtak és ezen ment el a meccs.
Ha ezen egyszer túl tudunk majd lépni, jönnek a kupagyőzelmek is. De addig nem.
Igen, ebben lehet valami, hogy az eredményesség hajszolása görcsösséget "nevel" a játékosokba, kicsi koruktól kezdve. Aztán ez ütközik ki a döntőkben...
Szvsz azért nem tudunk, mert nálunk már a serdülöknél is az eredményességen van a hangsúly, nem pedig a játékosságon, a játék szeretetén. Ezért a későbbiekben (a döntőkben) ez görcsös akaráshoz vezet, feledve azt a tényt, hogy ez "csak" egy játék amit élvezni kell.
Másik ok: egyszerűenh összeszarjuk magunkat idegen környezetben, mert a mai sportolókból hiányzik a jó értelmben vett vagányság (itt nem arra gondolok, hogy a meccs előtti napon el kell menni italozni, bulizni), egyszerűen csak jó iparosok, akik mindent megcsinálnak amit az edző mond, de semmi több.
Nah, sikerült lenyugodnom a Dunaferr meccs miatt. Eszméletlen volt a lányok teljesítménye. Egy nyugodt játékkal simán hozni kellett volna a döntőt.
A polódöntőn említette a szpíker, hogy milyen magyar csapatok nyertek BEK-t v. BL-t és már ott feltűnt, hogy ahhoz képest, hogy milyen extra jó a magyar vizilabda milyen kevésszer nyertünk. Már akkor sem értettem. Nem gondoltam volna, hogy ma sem jön össze:-(
De valóban a csúcsok csúcsa az a sydnei-i olimpiai döntő. Hát ilyet is csak mi magyarok tudunk produkálni.
Ezen én is sokszor elgondolkodtam már, hogy vajon miért? Számomra mindennek a teteje a sidney-i kézidöntő volt :-((((
Szerintem kevés, nagyon kevés olyan nyerő típusú játékosunk van (mindegy, mi a sportág), aki a sorsdöntő helyzetekben el meri vállalni a lövést, a dobást, ilyesmit. (azért van egy Kásás Tomink - ld, 97' Sevilla, EB-döntő :-)
Másfelől meg rendszerint begörcsölünk a tét nyomásától - de hogy miért, azt nem tudom, és valószínűleg senki nem fog tudni rá egyértelmű választ adni.
Hát, ennyi, és én is nagyon szomorú vagyok a két elvesztett döntő miatt.
Ezen én is sokat gondolkoztam már, tényleg soxor fordult elő, akár csak az utóbbi 5-6 évben, hogy heroikus erőfeszítéssel eljutunk a döntőbe, olimpiai, vilábbajnokság, akármi, és esélyesként bukunk.
Talán azért, mert belénk neveltek egyfajta kisebbségi érzést; "merjünk kicsik lenni", ugye?
És mikor ott állunk a Mount Everest csúcsa alatt, akkor rendszeresen megremeg a lábunk.
Kár, hogy nem hiszünk magunkban. Innen indul az egész.
Mi a búbánatért nem tudunk mi döntőt játszani????
Miért nem jön elő a valós tudásunk a döntőkben?
Számtalan sportágban vagyunk az világ elitjében és mégis olyan kevés a kupagyőzelmünk?
Ez a mai 2 meccs nagyon fölhúzott, ezért is nyitottam ezt a topikot.
