Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Tegnap láttam két tűzijátékot (az egyik augusztus 20-ra, a másik egy rendezvényre volt), és szomorúan tapasztaltam, hogy csak 3-as kategóriával bezárólag lőttek termékeket. Azaz csak telepek voltak. Ebből látszik, hogy a költségvetésekbe nem fér bele a horror árú illetékek befizetése, és marad a bejelentés köteles tűzijáték. Már ha egyátalán tűzijátékra marad pénz.
Természetesen a gazdasági helyzet is odatett az iparnak, de pirotechnikát szabályozó jogszabályok véglegesen kicsinlják és ellehetetlenítik ezt a szakmát :(
Ott tartunk, hogy egy falusi tűzijáték költségének több, mint az 50% illeték....
Viszont én megpróbálok válaszolni tekintettel arra, hogy változott az OKJ (jövő évtől hatályos).
Kikerült a pirotechnikus a robbantómester alól!!!!!!!!!!
Újra önálló OKJ-s szakma.
Hogy mit tartalmaz azt nem tudom.... (meg azt sem, hogy mit keres a Bányászat és kitermelőipar alatt), de logikusan ide bekerülhetett a gyártás, különben nincs értelme a két részszaképesítésnek.
Két részszaképesítése van:
pirotechnikai terméküzemeltető
pirotechnikus raktárkezelő
Érdekes ezek a vegyipar alatt vannak, mint részszaképesítések.
Hát igen, állásfoglalás-kérést írni ma már bonyolultabb dolog, mint szakdolgozatot. Úgy kell megfogalmazni, hogy lehetőleg
a) ne passzolhassa a kérdést (hisz a bürokrata semmitől nem fél úgy, mint a felelősségtől, ezért első reakció a kérdés továbbítása)
b) ne adhasson semmitmondó választ.
Az a minimum, hogy egyértelműen megválaszolható kérdést tegyünk fel (legjobb az igen/nem: valamelyiket kénytelen választani), és tv-i helyre hivatkozva tegyük fel a kérdést, ami jelzi a felelősségi kört.
"Jó Napot! Igen itt a Rendőrfőkapitányság! Pirotechnikai kérdése van? Ááá sajnos mi nem vagyunk ebbe kompetensek.... Keresse meg a szomszéd haverjának az apját mert annak a nagybátyja ismer valakit aki ért hozzá..."
Igen, nálam is volt olyan, hogy bizonyos helyen azért nem akartak tűzijátékot, mert már volt ott belőle kisebb probléma. (a közelben parkoló autókra hullott a "maradék" és ezért reklamáltak).
Igazad van, hogy jól kell tudni előkészülni, leszervezni a helyet, biztonsági távokat betartani stb-stb. Ez a legtöbb esetben működik is illetve működnie kellene, de futottam már bele úgy dologba, hogy az előre lebeszélt lezáranó területbe felhúzták a sörsátrat. Amikor meg felvonulsz a helyszínre, szembesülsz a dologgal! Lebontani nem lehet, odébb menni nem tudsz nagyon, mert mást veszélyeztetsz. Lemondod a vállalásod? Jól megírt szerződés alapján megteheted, de többet oda nem kell menni munkáért! Bevállalod így? Megteheted, ígyis-úgyis a te illetve a pirotechnikus felelőssége! Szóval ez nehéz dolog lehet.
De olyan helyen, ahol a város biztosítja a helyet, a rendőrség zár le mindent, sőt őrző-védő cég is biztosítja a zavartalan lebonyolítást - akkor területen amekkorát akarsz - és mégis alapból szűkre veszik a biztonsági zónát! Ezzel veszélyeztetve több száz esetleg több ezer ember testi épségét! Ezt nem értem meg.
Viszont hallottam már olyat,hogy valahol azt mondták,hogy azért ne rendezzenek tüzijátékot,mert mostanában voltak egy-két helyen bajok belőle.
Azt kellene inkább szem elé venni, ne az,hogy ne legyen tüzijáték,hanem biztonságos helyen megtartani,és elkerülni a veszélyhelyzeteket pl betartani a biztonsági határokat és nem fog a nézőkre hullani,a kalodákat jól rögzíteni ne legyen eldőlés veszélye,valamint a szél mozgását figyelni,stb.,és lehet biztonságos tüzijátékot rendezni.
Most olvastam az kisalföld.hu oldalon a Nyárnyitóról egy cikket. Mit mondjak, a tűzijátékról volt pár olyan hozzászólás, ami az izzó, visszahulló maradványokról szól.... Csöpp ijedelem volt tőle a tömegben!!
Annyi az egész,hogy még tavaly egy 100e ft-os esküvői tj-ot 5-7 perc alatt vezényeltünk le,mostmár egy 100e-set 2-3 perc alatt,kevesebb termék megy el,mert a nagyrésze a pénznek engedélyeztetés,ílleték ezekre megy el.
Totál igazad van! És ezért is sajnálom ezt az egész dolgot, mert ellehetetlenítik a dolgot. Megmarad az az egy-két tűzijáték a nagyobb városokban (ahol a költségvetés még elbírja), de oda meg bekerülni lehetetlen (mint tudjuk)!!!
Tegnap este volt a győri Nyárnyitó Fesztivál, melynek keretében megejtettek egy tűzijátékot is. Egy dolog rendkívül szemet szúrt nekem. A kilővés helye a Baross híd volt - nem tudom ki ismerős Győrben, de megpróbálom körülírni. Szóval ez a híd a várost kettészelő vasút felett ível át. A telepítés a hídra felvezető út kezdeti szakaszán volt, ami azt jelenti, hogy alatta még nem a vasút volt, hanem egy út, két parkoló (a híd jobb és bal oldalán), a parkolók mellett lakó és középületek (városháza). Tehát ha a telepítés helyétől kihúzna az ember egy mérőszalagot keresztben a híd korlátok felé, akkor kb. a korlátokig 5-7 méter lenne, az épületekig kb. 25 méter van. De a hídkorlát után (igaz szintben lejebb) már autók álltak és emberek voltak mint nézők. Magyarán a biztonsági zóna sehol nem volt meg keresztirányban, és akkor a visszahullási zónát ne is említsem. Mindezek ellenére simán lőtték a legyező telepeket (kresztirányban), 100-125 sőt szeritem még 150 mm-es bombákat is!!
Kérdezem én, amikor az én tűzijátékomnál a Tisztelt Katasztrófavédelmi szakemberek a 30-35 méteres biztonsági zónában a 100 mm-es bombát már nem engedik meg, és 20 centiket tologattatja velem ide-oda a telepeket/kalodákat, akkor itt mi volt szituáció?? Mivel érte el ezt a Kivitelező pirotechnikus (cég), hogy neki mindent lehet?? Bár van sejtésem a dologról!!!
Hát szvsz "élvezetről és gyönyörködtetésről" bejelentéses tj esetén nem nagyon beszélhetünk.
Engedélyesre meg még inkább nincs esély, mert ha a május 1-jétől bevezetett +13eFt mellé még a 18eFt-os illetéket is felemelik 40eFt-ra, akkor csak az engedélyeztetés teljes költsége a szolgáltatási árban már bruttó 90-100eFt lesz....
Hiszed vagy sem, de totál ugyan ez a tendencia nálam is! Sajnos! És ez nem akar javulást mutatni, mint más sem nagyon. Én csak a hobbym, az élvezet és a gyönyörködtetés kedvéért csináltam, de hogy még ez sem marad meg az embernek/embereknek.....
Ezelőtt 5 évvel évi 5-6 tüzijátékot meg többet csináltam,kb 3 éve jó,ha évi 2-3 van ,amúgy az idén még nem volt,de lesz csak nem sok,hát akkor 10 év múlva 1 sem lesz ?