Ez én hozzászólásomra reagáltál, az én beállított mérleges képemet dícsérted meg és az én képeimről hiányoltad a magyar fajtákat és a lugast, a tövet ábrázoló képeket. Szerintem rá sem kattintottál a képekre, mert a képek címei között nem találtál Kecskeméti és Elán címűt, a többi meg nem érdekelt.Na, mindegy.
Ettem már életemben elég kerek és piros paradicsomot és gerezdes marmande típúsú paraszt paradicsomot, mostmár ennék valami másat is és én mindig ilyen rebbellis voltam, hogy pl. nem előírásra, ajánlásra csináltam a dolgokat, hanem úgy, ahogy én elképzeltem.
A K-fantázanév annyit fed, hogy kecskeméti nemesítés, amúgy nem rossz ízű a K-3, csak ritka, hogy a piacon tényleg azt adják K3-ként... O.O :D
De szerintem inkább Korallt fogok én is tenni, jövőre is, meg Harzfeuert, a K3-ast meg hagyom másnak.
Amúgy erdélyi ökörszív van sokféle, de 'Erdélyi ökörszív', amit az MgSzH-ban őrizgetnek, mint tájfajta, csak egy. :) Ránézésre és leírás alapján - valamint hogy az enyém is erdélyből való -, amit én vetek, az egyezik azzal, de esküdni nem mernék. A tájfajtákon belül is lehetnek variációk, aztán ki tudja.
Nekem az Edélyi paradicsom is magyarnak számít. Sőt!!!
A Schott is.
Magyar tájfajtáim is vannak, készülök feltenni egy ismeretlen címről kapottat, a megmentettet, melyből csak 1 szem kelt ki, az is palántadőlésben elfeküdt, lecsíptem a ruhadt szárrészt, vízben gyökereztettem és gyönyörű, finom parikat adott. Meg van mentve.
Számos Erdélyi ökörszívről tettem fel képet, Korallról is. Engem az ipari K-akárhányas fantáziátlan nevű parik nem érdekelnek.
A tövekről és a lugasról az elmúlt napokban, hetekben sok képet közöltem, csak vissza kell nézni.
Köszönöm, elfogadom a megtisztelő keresztanyasági felkérést. De azért még futok egy kört azügyben, hogy milyen narancs színű parik vannak még. Van még pl. az Orange Strawberry, mely nálam még nem érik, a lelvéltetvek egy kissé vissza vetették a fejlődésben, de rengedteg zöld gyömölcsöt dédelget zöld, szakadozott levélszoknyácskája alatt.
Jól tudtad: az ökörszív egy gyűjtő név. A lédús, vékony héjú, ált. befőző paradicsomokat jelölik így, a formája nem feltététlenül kell, hogy szív alakú legyen. Angolszász területen inkább beefsteak, bélszín parinak nevezik inkább az ilyen húsos, leves parikat.
Persze nem biztos, hogy jól tudom, nem vagyok profi ebben. Ha az volnék, akkor nem itt olvasnák, hanem írnék róla egy 1349. könyvet. :)
Japán csíkos paradicsomfa néven kaptam. Nekünk izlik.
"Évelő fa":
Nálam ilyen a paprika alakú. Az idény elején kalcium hiány tüneteit mutatta, bár a környezetében mások egészségesek voltak. Kapott egy mixet kalciummal, és nyomelemekkel. Köszöni, most jól van.:
Már múltkoriban kitárgyaltuk, van belőle 5 mililiteres ampullás is, errefelé öccázé :D
Ha jól emlékszem, az pont tíz liter vízre elég.
Annyit meg gond nélkül ki lehet permetezni, vagy ha lényegesen kevesebb a permetezni való, akkor injekciós tűvel felszívva a felét, a másik fele tíz nap múlva pont elfogy.
Biztos hatékony, de elég húzós az ára pláne hogy 1/4 literes flakon a legkisebb belőle. Kiskertben 10 évig nem fogy el.
Van még Mitacom és Neoronom, kb 10 évesek de tavaly még a Neoron jó volt. Összevásároltam amikor a körtelevélbolha ellen küzdöttem, igaz hogy nem sokat értek ellene, de 10x-es dózis Fendona pontot tett az ügy végére.
Nálam a Vertemic 1.8 vált be az atkák ellen. Pár nap múlva megismételtem azóta átmentek a szomszédbam ott teljessen letaroltak mindent uborkát paradicsomot.
Az ökörszívnek eleve nincs sok bogyója, egy szinten általában 2-5, a kevesebbhez konvergálóan, inkább nagyok. 2-3 szálon érdemes nevelni, de akkor sem lesz sokkal több.
Nem tudom mit művelteam az idén,de amiket pátyolgattam ,kötözgettem paradicsomok ( black,-white cherry,Principe Borghese, ökörszív-Crystalheart féle, green zebra,SM,) azok alig teremnek valamicskét.Azok sem túl szépek. VAn egy sor Farmosti tájfajta és Kecskeméti 549 es (8-10tő kb) erről ma leszedtem 2 ládányi gyönyörű paradicsomot. Ezekkel szinte nem is foglalkoztam, és meglepődtem nagyon ezen a sok paradicsomon :D