"Pszichológus? Kb. 20 évvel ezelőtt, amikor még a MALÉV-nél repültem mint hivatásos pilóta, a vállalat a balatonlellei üdülőjében szervezett nekünk kötelező részvétellel foglalkozást, egy pszichológus hölgy és férfi közreműködésével. Ez kb. két napig tartott, de a vége felé a hölgy sírógörcsöt kapott, és kirohant a teremből. Nem bírta a terhelést. Na ennyit a pszichológusokról! Ha valakinek lelki problémája van, akkor vegye elő az Evangéliumot és olvassa el. Biztos vagyok benne, hogy megtalálja a lelki békéjét."
(azoknak is, akik fórumozva számítógéppel "osztják az igét" a repülésről, és így torz képet festenek a
repülő társadalomról a Nagyérdemű felé. A magyar repülés története, már több mint 100 éves ......)
A sznobság önmagában nem baj, legalább érdeklődik, ha nincs is mélyebb ismerete, és nem érti az egészet.
De előfordul, hogy már "szakértőnek" érzi magát a begyűjtött adathalmaza birtokában és el kezd oktatni, értekezéseket írogatni ....stb. Volt ennek beteges verziója is, vki régebben ennek hatására fel akart szállni egy B747 -el, mert azt hitte, hogy az menni fog. Időben elfogták.
Nem tudom, lehet-e linket küldeni kereskedelmi cégről, ha lehet, akkor bemásolom, de megtalálod őket a neten. Egész pontosan József Attila utcaként vannak.
Új vagyok itt a fórumon és hát "problémám" a következő:
Pár éve repültem először ( úgy kellett feltuszkolni a gépre) de azóta valami
megváltozott és ha lehetne csak folyamatosan repülnék!! Mivel időközben kiderült,
hogy ez a pilóta dolog rettenetesen irreális dolog számomra az ára miatt, építettem
egy szimulátor gépet és azon nyomulok. Elhatároztam hogy ott magamtól megtanulok repülni. Minden utánajárásom ellenére azért rengeteg kérdés akad a fejemben ami még megfejtésre vár de azért már egy airbus a321-el megy a Debrecen-Ferihegy útvonal :)) Csak megint jött a gond, hogy tovább kellene lépnem.
Szóval a kérdés: keresem azt az embert aki már valódi pilóta és természetesen pénzért ad nekem egy két három órát a repülés rejtelmeiből. Most azt érzem hogy mindenféleképpen meg kell tanulnom repülni még ha soha nem is leszek pilóta!!
Mellesleg ha az ember atkapcsol "muholdas" uzemmodban es razumol, kiderul hogy a kifutopalyatol azert jonehany meterre van a pont, de onnan mar latni azt, ezert ezt nem birizgaltam. :-)
Ideje egy kicsit felhozni ezt a forumot is. Ezert, akit erdekel: egy on-lany Magyarorszag reulos terkep. Firefox-szal jol mukodik, de ha nem, megjegyzeseket, javitasokat, javaslatokat, stb. szivesen latok (nem biztos, hogy teszek is veuk akarmit :-))
örömmel számolok be nektek arról, hogy szeptemberi megjelenéssel új film a láthatáron. A Ferihegy titkai alkotógárdája most a pilótafülke titkaival ismertet meg benneteket, a szokott módon, tehát egyszerre lesz közérthető a film mind a szakmai közönségnek, mind az érdeklődő laikusoknak is.
A Boeing 737 NG normál üzemeltetésén kívül olyan helyzetekkel ismerkedhettek meg, melyeket élesben - szerencsére - nem nagyon láthattok: hajtóműtűz V1 előtt, V1 után, hajtóműleállás-újraindítás cross-bleeddel, mindkét hajtómű leállása, leszállás álló hajtóművekkel(!), wheel well fire, utána SYS B (hidraulika) meghibásodás alternate flaps. Speciális helyzetek: oldalszeles leszállás (40 csomó!) CAT III leszállás 0 látás mellett, átstartolás.
Extraként két gyönyörű és érdekes megközelítés és leszállás teljes procedúrával Innsbruck és Madeira repterére.
Két kiváló szakember, Horváth Péter (HOP Peti) és Földes Ádám hidegvérét és imponáló szaktudását csodálhatjuk a nem egyszerű helyzetek megoldása közben.
Egy kedves Bp-i, illetve környékbeli versenyzőt keresek aki tudna nekem kölcsönözni egy Z43-as kézikönyvet az összes vonatkozó ismeretanyaggal, tanulás céljából. Az írást magyar és angol nyelven vagyok képes befogadni (a téma eredetéből kiindulva esetlegesen előforduló cseh és orosz nyelvekkel sajnos nem bírkózik meg a kommunikációs interface-em ;-)
Örülnék nagyon, ha megoldható lenne a tananyag beszerzése. Előre is köszönöm,
Hogyne, en is orulnek, meg elmehetunk repulni is. :-) En Londontol kb egy orara lakom eszakra, es egy orara nyugatra dolgozom. Ha majd aktualis lesz, kuldj egy uzenetet, megirom a telefonszamom, stb. Ha mar nincs meg a mail cimem, a web lapomrol is tudsz kuldeni uzenetet.