én már idősebb vagyok, de sokad magammal viseltem ilyet. A régebbi időben
gyakorta felírt típus volt. Nálam használt, volt akinél nem. Én esküszöm rá, nálam
használt! Akinél nem, az nem hordta rendesen, nem volt kitartó. Hallottam olyat,
hogy csak éjszakára kell használnia, vagy csak otthon, ez nem igaz, akkor valóban
nem éri el a kívánt hatást. abban van hatékonysága, hogy állandó húzásban tartja
a gerincet, amit nem lehet csak úgy fél napokra megszakítani! Lényeg, ha úgy döntesz, hogy viseled és vállalod az azzal járó nehézségeket,
akkor a kezdettől fogva a nap huszonhárom órájában hordjad, a maradék egy óra
marad a fürdésre, testápolásra. Fontos, mert különben az egésznek nincs értelme! Kényelmetlen, kellemetlen viselet, mozgás korlátozottsággal jár, meg kell tanulni
vele élni, ülni, enni, feküdni, aludni, felkelni stb., nem látsz benne magad elé.
Én pár hét alatt hozzászoktam. A kellemetlenebb számomra az volt, hogy sokan
megbámultak, ez a magyarokra jellemző, arra rájöttem, nincs mit takargatni rajta,
mert úgy sem tudod eltakarni. Az iskolában eleinte csúfoltak, de végül ez is elmaradt. A három évből, az első- két
három hónap volt nehéz, utána már hozzá szoktam, nem zavart. Tanácsom légy kitartó, biztos szükségből írták fel, manapság ritkán használatos,
mert más műanyag fűzőtipusokkal kiváltják amikor lehet, nem véletlen, hogy nálad
ezt a típust választották. Ismerek egy lányt aki anno nem hordta, most ezen
siránkozik, mert hiába műtötték, nagy púpja maradt, ez élete végéig ott van, nagy
teher marad, nem nagyon tudja megbocsátani magának és szüleinek, hogy hiúsága
miatt és szülei erélytelensége miatt, így elrontotta életét.
És még egy fontos, fektess nagy hangsúlyt az álltartó beállítására! Fontos! Amikor
14 éves lány vok,jövőre gimis,Milwaukee fűzőt írt kel nekem a doki nemrég.Jövő 7an lesz mintavétel,de azt se tudon,mi az?!Állítólag a gerincemet egyenesíti.És milyen az?látszik?kényelmetlen?és meddig pontosan?nem mertem +kérdezni,légyszi segítsetek!
Nem tudom hova tenni a felülés fogalmát gerincferdülés esetén. :S Mindenki mást mond. A gyogytornászom még nem kérdeztem, gondoltam elöszőr utána járok.:)
Köszönöm szépen a válaszod! A Pilates tornás DVD-nek utána fogok nézni! Valóban a gyógytornászokkal több eredményt ér el az ember, s bár az utazgatás kissé macerás, azért megoldható.
Ismerős... bár most engem az egy-kéthétnyi üldögélés tett a tönk szélére, lassan tényleg úgy érzem, hogy kiszakad a gerincem egyik fele.
Pilatest tudsz venni DVD-n, több is jelent már meg. Szerintem érdemes egyeztetni egy gyógytornásszal pl. Budapesten, eljárni hozzá párszor, megtanulni a feladatokat és otthon csinálni. Több ismerősöm így csinálta/csinálja, ez a bevett módi. Sok gyógytornásznál megoldható, hogy videóra vegyétek magatokat, így később könnyebb otthon utánozni. Való igaz, nem olcsó, de szerencsére csak 4-8 alkalommal kell elmenni, ennyi idő alatt megtanulhatók a feladatok, plusz nagy előnye, hogy személyre szabott. Speciel én százszor többet profitáltam a gyógytornászokkal való beszélgetésekből, mint az összes évi kontrollon a dokiknál. (A tavalyi kontrollon annyit mondott a dokim, hogy jé, ez hogy nem fáj folyamatosan? Mondom neki, nem fáj, csak ha sokat állok vagy sokat ülök. Válasz: hát ez érdekes.)
Sajnos helyi (Szolnok) gyógytornászban nem tudok segíteni, de ha hallok valamit, szólok mindenképpen.
Sziasztok! Hosszú évek óta küszködök gerincferdüléssel. Szolnokon élek. A dokikról sajnos nekem is hasonló a véleményem: az ellenőrző vizsgálatokon sosem válaszoltak normálisan a kérdéseimre, úgy éreztem semmi értelme nem volt annak, hogy elmentem, mert tulajdonképpen úgy értem haza a vizsgálatról, hogy szinte semmit nem tudtam meg az állapotommal kapcsolatban. Az iskolám keretein belül jártam gyógytornára és úszni is. Ez az időszak már elmúlt, de azután sem maradtam mozgás nélkül. Sajnos most egy-két éve már nem tornáztam rendszeresen. Érzem is. Az uszodánk bezárt. Olyan tornát keresnék, ami kifejezetten az ilyen problémával küszködők részére van, hiszen nem tornázhatunk bármit. Még nem találtam rá.... Olvastam itt lentebb a Pilates tornáról. Elég régen írtak már be előttem, de ha ismét erre jártok, adnátok róla bővebb felvilágosítást? Érdekelne! Köszi!
Budakeszin már sajnos megszünt az az osztály, ahova te jártál.
Itt megkérdezheted, mikor rendel kimondottan scolisok konzervativ ( nem mütéti) kezelésével foglalkozó orvos ( ez biztos nem 15 ezer, kérdezz rá, nem tudom idén pontosan mennyibe kerül )
Salus Ortopédtechnika Kft 1117 Budapest Dombóvári u.1. 06-1 / 204-3938
iwiw-en ha rákeresel ascoliosis forumra, ott orvos is, gyógytornász és beteg is sok van és az viszont ingyen van, hogy tőlük tanácsot kérjél , megbeszeld a problemaidat. Innen is sokan atmentek oda beszelgetni.
Barbi, én áldoznék egy privi orvosra pénzt (kb. 15 eFt), ha jól tudom, a Budai Egészségkp.-ban van erre specialista. Sajnos az állami elátásban nekem semmi bizalmam, én is jártam orvoshoz, de csak vonogata a vállát a kérdéseimre, és terpeszkedett tovább a fehér hokkedlijén. Ja, meg mondta, hoyg vegyek ilyen meg olyan tapaszt, krémet (persze nem vénykötelesek). Gerincferdülésre. Kösz.
Nekem is van egy csúf gerincferdülésem, sokat fáj a hátam (bár pont terhesség alatt nem volt panaszom, pedig nagyon számítottam rá). A közelmúltban kipróbáltam a Pilates tornát, nekem nagyon tetszik és - bár nem vagyok szakember - nagyon hasznosnak érzem. Úszásra macerásabb nekem menni, és nem is dolgoztat meg szerintem ennyi izmot, nem beszélve a szellemi "munkáról", ami a Pilatesnél a légzéstechnika miatt egy plusz erőfeszítés. Ja, és sok évi kihagyás után sem volt megterhelő a szó hagyományos értelmében. Van gyakorlat, ami nehéz és amit nem tudok még megcsinálni, de sem utána nem vagyok fáradt, sem másnap nincs izomlázam. Én őszintén ajánlom mindenkinek.
Tanácsot szertnék kérni, hogy 28 évesen hová forduljak Budapesten, hová, melyik dokihoz menjek, ha szereténk lépni a scoliosisommal kapcsolatban, ami gondolom romlott középiskola óta, amikor visszadtam a fűzőmet. Azóta mivel már nem vagyok gyerek nem is tudom, hogy mely klinikán foglalkoznak komolyabban gerincproblémákkal, gyerekkoromban Budakeszire jártam. Az SZTK-ban az orvos folyton elhajt, de most már szükségem van egy pontos állapotfelmérésre, mert pár éven belül szeretnék szülni, és jó lenne megtudni, hogy lehetővé teszi-e ezt a gerincem egyáltalán, a jelenlegi állapotában, vagy esetleg a gerincműtét lenne javasolt.
sziasztok, szeretném ajánlani nektek az iwiw-en a gerincferdülés fórumot, elég aktív és hasznos lehetőség beszélgetni csupa scoliosisban érintett beteg részvételével. Vannak korzettes (fűzős) gyerekek, fiatal műtöttek: tanáccsal, tapasztalattal próbálunk segíteni, illetve sok-sok programot kínálunk ismerkedni, találkozni. Nemsokára elkészül a www.gerincferdules.hu oldalunk is, oda is várunk mindenkit szeretettel!
Én is gerincferdüléses problémával küszködöm 30 évesen. Valaki tudna esetleg arra válaszolni, hogyha elkezdenék kick-boxolni, őrültség lenne-e? mármint rontana-e az állapotomon?
"csigolya fejlődési rendellenesség talaján kialakult scoliosis, a jobb oldali T10 hemyvertebra, a T8-D11 között 40 fokos kyphoisis, T9-D12 között 32 fokos scoliosis)-sajnos ez nekem nem mond semmit., és én nem épp segítőkész orvoshoz jutottam, aki elmagyarázná. Talán itt találok valakit. remélem...
Én is itt vagyok, 14 és fűzőssssss! Hát nem mondom, tuti nehéz lehetett neked, mert a fiúknak mindig olyan nagy a szájuk, ha ilyesmiről van szó (persze csak általában), bele se gondolnak milyen lenne hordani!!!!
Most csak ennyi jutott eszembe... írj, ha gondolod!
szóltam ott az iwiwen, mert nekem is eszembe jutott, hogy hoppá meghivó kell... sajnos nekem már nincs, de az egyik lány mondta, hogy igényel magának és küldi amint tudja. Megadom neki a cimedet, ezt a kábelnetest !
Szia Zsuzsa és mindenki. Az iwiw.hu-ba szeretném regisztráltatni magam, de oda csak akkor lehet, ha egy ottani tag meghív. Van itt valaki, aki meghína? Megköszönném!
Szia! Köszönöm hogy írtál, meg az elérhetőségeket is. Nekem 27 fokos görbületem van. A korzettes oldal megnéztem, hát ott tényleg sokminden van, de több magyar nyelvű is lehetne. Hogy milyen képek vannak ott!
Gyógytornászhoz is kell járnom, meg úszni. Az uszodába jár egy velem egyidős srác, ő szintén Milwaukee-s. Neki sokkal rosszabb volt, mert a suliba nagyon kicikizték, teljesen ki volt borulva. Sokat beszéltem vele, meg a szülei is (irtó rendes szülei vannak), ez valamennyit használt. Aztán mikor véget ért a suli, ő is lenyugodott. Nyáron aztán addig győzködtem, míg belement abba, hogy uszoda után mindketten a póló fölé vegyük fel a fűzőt, had lássa mindenki. Hát elég érdekes látvány lehettünk, mikor így járkáltunk, mindketten nyakig fűzőben, de azt hiszem, a haveromnak végül is ez használt a legtöbbet. Ezután egész nyáron legtöbbször csak így hordtuk.
Azt hiszem, befejezem, menni kell tanulni. Csá mindenkinek!
Ha van itt fűzős, vagy ha valaki ismer fűzőst, szóljon neki legyenszíves, hogy írjon ide, ne csak én legyek egyedül itt! Kösz!
Sziasztok! Nemrég találtam rá erre a fórumra. Azért írok ide, mert látom, hogy nem nagyon vannak itt olyanok, akik jelenleg is fúzőt viselnek, pedig az ő véleményükre is szükség lenne. Nem orvosi dolgokról, hanem saját kellmes, vagy kellemetlen tapasztalataimról ínék egy kicsit.
Magamról csak annyit, hogy 15 éves fiú vagyok, és gerincferdülés miatt hét hónapja Milwaukee-fűzőt hordok.
Sajnos nálam is egy kicsit későn fedezték fel a bajt. Szerencsémre egy nagyon rendes és barátságos dokihoz kerültem, aki sokmindent elmagyarázott, ráadásul érthetően. Áprilisban eldőlt, hogy fűzőt kell hordanom. Eleinte fel se fogtam, hogy mivel jár ez, de a mintavétel, meg a próbák alatt rádöbbentem, hogy ez nem semmi lesz. Mikor elkészült a fűzőm, teljesen paff voltam, én ezt hordani? Borzasztó! Soha!
De a doki, meg a fűzőt készítők és a szüleim sokat segítettek, lelket öntöttek belém.
Eleinte csak otthon viseltem, hát mit mondjak...nem volt valami kellemes, nem gondoltam, hogy ennyire korlátoz a mozgásban. Kb tíz nap múlva mentem ki benne az utcára, meg a suliba, hát elég gáz volt. Aki ismeri a Milwaukee-t, vagy viselt, tudja, hogy a nyakgyűrű miatt mindenki látja, hogy "valami van rajtad". Na, aztán az volt a legrosszabb, hogy mindenki kérdezgetette , mi ez, sajnáltak, meg persze volt egy-két gyúnyolódó megjegyzés is. Sokan úgy megbámultak, mintha marslakó lennék. De sok hülye ember van! Érdekes, a gipszelt kézen, vagy lábon senki sem akad fenn, ezen miért? Júniustól már állandóan viselem. Nem tudom más hogy volt vele, nekem a legszörnyűbb az volt, hogy alvás közben is viselni kell, hetekig alig tudtam aludni benne. Most már valamennyire megszoktam a fűzőt, de még nagyon zavar, hogy nem tudok normálisan mozogni benne, meg lehajolni. Gondolom ezzel más is így van.
Nincs ám mindenkinek pénze erre... sajnos.....az emberek többsége még boltba se tud bemenni 38-as nadrágért, hanem a piacon vesz egyet próba nélkül, mert azt tudja megfizetni.
A gyerekortopédiákon, iskolai gyógytornán is csak csoporttorna szokott lenni, pedig a gyerekeknek nem egyforma a háta :-(
Azért javasoltam az iwiw-et, mert ott kazettát is valószinüleg tudnak másolni, meg ha valamelyik gyerek jár tornára, arról is lehet kérdezni. Ott korzettesek csevegnek, komoly gerenicferdülése van a legtöbbjüknek.
Helytelennek tartom szakmailag előre gyártott kazettákkal gyakorloni otthon. Ez kb. olyan, mintha bemennél a boltba és azt mondanád 38 as nadrágot kérek. Biztos hogy csak 20 %-ban lesz jó bárkinek, mert minden nadrágot máshogy szabtak. Azt javaslom keress fel egy szakembert, aki megvizsgálja, begyakoroltatja, kontrolálja a feladatok eredményét és elvégzésének helyességét és csak utána állítsatok össze egy rá testreazabott feladatsort. Én így dolgozom és így hatásos. 2 hát sem egyforma. Lehet , hogy az izmok ugyan azok, de a ferdülések, terhelések sosem. Mindenkinel picit más kell. És az pici elég, hogy ne legyen eredményes a kezelés. Nem beszélve arról , hogy sok más probléma is lehet. nem 2 gyakorlat a megoldás.
Őszintén szólva, el sem tudom képzelni, hogy lehet ugyanazzal a gyakorlatsorral gyógyitani egy betegséget, ami ennyiféle foku-irányu-számu-stb , de a legmegfelelőbb helynek az iwiw "Gerincferdülés (scoliosis, kyphosis)" topicját tartom, ott minden nap csevegnek scolis gyerekek, gyógytornászok, szülők, szakemberek és érintettek. Ha valakinek van az ismerősöd családjából iwiw azonositója, kérdezze meg ott !
Hogy hazabeszéljek kicsit, a www.korzett.lap.hu oldalon is talalsz sok hasznos olvasnivalot, ha korzettje is van a gyereknek.