Látom halott a topik, úgyhogy ezt ide teszem.
Németországi autóvásárlás
A közelmúltban volt lehetőségem előszőr Németországban járni, mert végre sikerült meggyőzni apumat, hogy cserélje le a Dácsiát. Gondoltam megosztom autóvásárlási tapasztalataim veletek, mert hasznos lehet. 2006 november végén voltam, amikor még Románia nem volt úniós (régi szép idők:), mostmár nálunk is regisztrációsadó szerűség van. Attól, hogy más ország, azért remélem segítenek valamennyire a tapasztalataim.
Miután megvettem a mostani autómat (E36 325i), nem kellet sokat várni, hogy apum pár kiruccanás után eldöntse, hogy neki is normális autó kell. Nehéz volt kiverni a fejéből az olcsóbb új autókat, Loganra szerencsére soha nem gondolt. Aztán Skoda Oktaviáról álmodozott, meg négyes Golfról, Boráról, Passatról háromévesekről, persze Németországból. Ezekkel tömték a fejét a munkatársai, s mind dízellel. Nálam az autó teljesen mást jelent: benzin, hátsókerékhajtás. Erről kellett meggyőznöm, s azt sem akartam, hogy apum ötvenévesen valami csapotthátú népautóval járjon. Mivel nekem BMWm van, és szeretem, neki is ezt ajánlottam. Főleg arra gondoltam, hogy már annyit olvastam utána, és javítottam az enyémet (mert Romániában használt autót nem szabad venni, de az E36 -ot nem lehet behozni ezért nem volt választásom),s értek annyira hozzá, hogy nem veszek neki hülyeséget. Féltem, hogy egy TDI motorfedele alatt nekem minden japánul lesz, s nem veszem észre ha hibás. A BMWről nem kellett sokat győzködni, mert próbálta az enyémet, s tetszett neki a kényelem, bár az erőt semmibe vette, mert 120 fölött szédül. Használt dízel BMWtől is félek egy kicsit, mert keveset kapni 10.000 euró alatt, ami nincs lealázva, millió km -ben. És minek dízel, ha évi 8.000km –t használják? S a benzines akárhogyis problémamentesebb, s nincs randa hangja. Már csak arról kellett meggyőzni, hogy nem fog keresztebe menni ha nem akarja (mikkel riogatják ezek egymást az irodában...), mert van benne sok hárombetűs, ami majd vezet helyette :)
Megszületett a döntés. Költségvetés kb 12.000 euró vámmal, mindennel. De minnél kevesebb annál jobb, legalábbis neki. Autó: BMW E39 520i, mindenképpen 1998/9 utáni, mert az euró3 –as, s azt lehet(ett) beíratni. Lehetőleg 120K km körül legyen. Beszéltünk is egy családi ismerőssel, aki véletlenül pont nepper. Tipikus romániai nepper: BMWt? Benzinest?, az csőd! Megmutattam neki az enyémet, erre azt mondta, az amcsi kiadás, azért nem hullt még szét. Ilyen emberek az autókersekedők? Ezért van tele a világ büdös kombi Golfokkal. Félórás vita után azt mondta, hogyha anyagi csődbe akarom vinni a családot, kezdhetem nézegetni a BMWket a www.mobile.de –n. Ezt úgy kell csinálni, hogy az ember kinéz egy autót, felhívja, lefaxoltatja a briefet (törzskönyv), a szervízkönyvet is ha nagyon igényes, és ha tetszik a gép, előleget utal át, kb 500 eurót. Megvan a lehetőség, hogy leszívatják, de ilyen a világ. Neppertörvény: Magánembertől soha, mert azok inkább lenyúlják a pénzt, s más is történhet, de ezt később. Én úgy próbáltam kikerülni a szivatást, hogy Google Earth –ön uténanéztem, hogy van –e autópark a megadott címen. Egész jól látni a szatelites képekről. Azért ezt az átutalást nem ajánlom szívbajos embereknek, mert lehet aggódni amíg ki nem érsz, hogy vajon jó –e az autó, ha nem akkor hogy kapom vissza a pénzt, ha egyáltalán visszaadják. Vagy úgyis eladják az autót, s nem adják vissza a teljes összeget. Szóval aki látatlanba előleget fizet, az gondoljon arra, hogy esetleg szív. Attól, hogy nem beszélek németül, egész jól elboldogultam telefonon: először próbálkoztam angolul, ha nem értették, akkor volt egy sablonszöveg megírva németül, amire nagyjából igennel, vagy nemmel kellett válaszoljanak. Lediktáltam a faxszámot, s kész is. Ha meg a német eltért a témától, vicces helyzetek alkultak ki. Csak az volt a gond, hogy nagyon keresettek az 520i –k. Mindig amire hívtuk (már a nepperrel), hogy hova küldjük az előleget, már el voltak adva. Ez általában 2-3 nap. Az oroszok viszik mint a cukrot. Lassan eljött az idő, péteken hívott a tag, hogy hétfőn menni kell. Ha nincs autó, majd ott keresünk.
Hívtam az unokatesómat is, mert a szüleim nyafogtak, hogy egyedül ne vezessek annyit. Apum meg túl kényelmes, hogy ilyen „kalandokba” bocsátkozzon. Vasárnap este kinyomtattam pár elfogadható hírdetést, hétfőn reggel indultunk. A nepper egyik ismerősével kellett menjünk, aki maga is nepper, egy VW LT –vel.Kettőnknek fizettem az utat, 300 euró volt. A terv az volt, hogy a mi nepperünknek le van előlegezve egy Peugeot Boxxer Rostokban, felvitetjük oda magunkkat ezekkel, s onnan megyünk BMWt vadászni a Boxxerrel. Persze az LT nem indult. Akksi, bikázás után indult, már ekkor gondoltam, hogy hosszú út áll eléttünk. Aztán estig egy utánfutót próbáltak felbogozni rá, jó balkáni módszerekkel, hogy azon valami törött gépet hozzanak. Este valahogy útnak indultunk. A főnepper (magyar) vezetett, vele még két alkalmazottja, románok. Plusz két független román nepper, a mi nepperünk, vele egy székely gyerek, aki eszkavátort keresett, az uncsim, s én. Szép kis társaság voltunk, mi négyen leghátul szorongtunk, mert nem nagyon szertjük a románokat. Azért pár ügyfélátb@szó szöveget hallottam. Az egyik: Kb Kolozsvárnál lehettünk, amikor a sofőr telefonon valakinek reklámozta, hogy most hoz egy olyan, de olyan Fókuszt. Egy öreg fogorvosé volt, túrbódízel, Ghia felszereltséggel, 2002es és csak 120 ezer kmben. Alig vártuk hogy meglássuk.
Az út tök unalmasnak nézett ki, lassan a laptomom is kezdett lemerülni, úgyhogy a dutifríben feltankoltam a cigi mellett piából is. Valahol az osztrák és német határ körül tértünk magunkhoz, már ki volt virradva. Mindenki bevágott egy kávét, s irány tovább, mert a közelben a német határon van egy csomó autópark valami város szélén. Hamar rájöttem, mért van ez a sok autópark egyhelyen, s főleg Németország keleti határánál. Hát ennyi szétkúrt autót, s ennyi sunyiképű neppert egy helyen soha nem láttam, pedig jártam párszor román autópiacokon. Szerintem idehordják a szemetet egész Németországból, majd elviszik a cigányok. Tudtam hogy itt nem fogok autót vásárolni, úgyhogy hagytuk a kereskedőket érvényesülni, s az uncsimmal az utcasarkon levő Ferraris táblákon levő nyilakat kezdtük követni. Mikor megérkeztünk, csorgattuk a nyálunk rendesen, pedig ezek is használtak voltak. Lambók, Astonok, Ferrarik s a kedvenceim: nagyon szeretek törött S osztályokat látni, hihihi.
Következő állomás Nürnberg, ott éjszakázunk. Előtte még pár parklátogatás, s az ominózus fókusz megtekintése. Kmóra 240 ezernél, ajtók alján rozsda, hűtővízben olajcseppek, a gátlók díszek. De ez Ghia: Van benne 4 elektromos ablakemelő, bőrkormány, és bent a sorjás műanyagkilincsek krómozva vannak. Én közben lázasan telefonálgattam, de az autók már el voltak adva. Kiderült, hogy az eszkavátoros gyerek tud németül, rábíztam egy szép, ezüst, 520i –t, odaadtam a telómat. Az autó Essenben van reggelre utánamehetnénk. A (magán)tulajjal való egyezkedés közben megkérdezte: románok vagytok? Válasz: Igen. Akkor az autó el van adva. Kicsit elgurult a tablettám, kezdtem nemszeretni a németeket, de rájöttem, hogy a román kereskedőkkel van a baj. Ha nem baxtak volna ki egy halom némettel, most nem ez lenne a vélemény. Nürnbergben irány az internetklub, további lázas telefonálgatások, s bolondnál a szerencse, találtunk egy szép autót Chemintzben. 7000 euró, 130K km, 99 –es évjárat, szép állapot, pár extra, pont ami kell. Azt mondták, hogy másnap, vagyis szerdán nem dolgoznak, mert valami ünnep, de ha csütörtök reggel 8kor ott vagyunk, a mienk lesz.
Szerintem jól tervezek, úgyhogy elkészítettem az utitervet. Alszunk az LT –ben hajnali 4ig, akkor a Fókuszt viszik haza, négyünket (havernepper, eszkavátoros, uncsi meg én) kis kitérővel szerda reggelre Chemintzbe visznek, megnézzük az autót valahogy, ha jó, akkor kiveszünk egy hotelszobát és berúgunk, ha nem, irány Rostok vonattal, s berúgunk a vonatban bánatomban.
Reggel tíz körül Chemintzben felvertük a keményen másnapos iraki kereskedőket, megnéztük az autót. Szervízkönyv renben, autó renben, s négy majdnem új télikerék ajándékba. Lehet, hogy ezt ezért ajánlották, mert minnél hamarabb vissza akartak feküdni. Adtam 500 euró előleget, s mentünk is a hotelba. Soktól hallottam, hogy töröktől ne vegyél autót. Hát ezek nem törökök voltak, bár szerintem ha egy autó renben van, s szervízkönyves, a töröktől is megvettem volna. Sok rémhírt hallottam róluk, de még mindig azt tartom, hogy az autó legyen rendben, annyira nem fontos, hogy kitől veszi az ember. A törököknél alkudni is lehet, amiért a német elkerget. Ezzel az autóval megvolt a gyári bőrkötésű könyv, benne mindennel, plusz pár számla egy gátlócseréről, s apróságokról, a garancia utáni szervizelésekről. A szervízkönyv mellett ezekből is lehet ellenőrizni, hogy melyik évben hol állt a kmóra. És négy gyári kulcs. Kell ennél több?
Az esti sörözéstől kicsit másnaposan megérkeztünk elvinni az autót. Az eladók kissé bizalmatlanná vátak a román útlevelem láttán. Minden bankjegyet külön megnéztek, hogy hamis –e. Amerikában is ahányszor csak tehettem magyarnak adtam ki magam emiatt... Az autón nem volt rendszám, de ezek az arabok kedvesek voltak, s adtak egy rendszámot, és az egyik eljött velünk, amíg megkaptuk az ideiglenes forgalmit. Nepperünk mondta, hogy ezt kevés kereskedő csinálja meg, és ha nem tudsz németül, eléggé el vagy veszve. Az egész ügyintézés egy órát sem tartott, megnézték az autót, adtak rendszámot. Ez mind egy udvaron zajlott, nem kellett rohangálni, sorbaállni. Az autó ideiglenesen a nevemre került, ez azért fontos, mert akinek a nevén ven az autó az kapja otthon a levelet a fényképes radarról, ami megfogta. S ő fogja fizetni a nem kis számlát Innen kellett menjünk a vámhoz, mert a romániai vámhoz kellett egy olyan papír, hogy az autót Európában gyártották, és ezt a német vámhatóság állítja ki. Az ügyintézések összesen 250 euróba került, 70 euró benzin, s indultunk is Rostokba. Az árak változóak, nagy városokban előfordulhat, hogy 400 eurót kell fizetni. Aki nagyon fillérkúró az a dízeljét vásárolja az ex keletnémet részen, mert ott mindig olcsóbbak az ügyintézések.
Útközben végig arra gondoltam, hogy hú de jó autót találtam apumnak. Kicsit lomha, de qurva kényelmes. Még négy személlyel is, s a hátsó ülésen két téligumi felnivel, kettő a csomagtartóban, plusz négyembernyi csomag. És 170 -180nal utaztunk ahol lehetett. Közben meg vitatkoztunk: nepper és eszkavátoros dízelpárti, szrintünk viszont a dízel a sátán üzemanyaga. Azért párszor kicsúszott a szájukon, hogy milyen jó autó ez. Útközben kiderült, hogy Hamburgban este kell találkozzunk azzokkal akik hoztak, mert lógnak 3.000 euróval a mi nepperünknek, aki mellesleg nagyon rendes ember, mindig ad kölcsön, s minig leszívja. Most is úgy lett. Este tizenegy óra, Hamburgban vagyunk, valami csöves külvárosban, s a többinek ki van kapcsolva a telefonja. Sebaj, jó román szokás szerint kajálunk egyet a csomitetőn, s közben a kurvákat nézegetjük. Mintha egy szép BMWt dobtak volna egy Kusturica filmebe. Éjjel háromkor meguntuk nézegetni a kurvákat, s megeggyeztünk, hogy összedobjuk a pénzünket, így kigyül a nepperünknek a Boxxerre, s nem várunk tovább. Majd otthon kiveri belőlük. Hamburg s Rostok közt aludtunk egy darabkát péntekre vírradóra, négyen a két télikerék mellett. Rostokban kiderült, hogy a Boxxer a hírdetett 180 ezer km helyett 230 ban van, szervízkönyv 180nál abbahagyva. Előleget vissza nem adnak, a nepperünk szomorúan megvette. Oroszok voltak a kereskedők... Az enyémek arabok. Bár szerintem ez szerencse kérdése. Úgy egyeztünk, hogy ők mennek eszkavátort keresni a Boxxerrel, mi indulunk haza, Budapesten találkozunk, mert a román határon sumákolni kell valamit, s az a nepper dolga. Csak az volt a gond, hogy én 2500 eurót odaadtam neki, s nekem semmi nem varadt, csak 10.000 Ft, és 150 Lei=40 euró. Benzin alig van. Erre a nepper visszaadott 50 eurót, nekik maradt még 150 a Boxxervásárlásból . Talált a táskájában, még valami szlovák pénzt, amiről nem tudtuk, hogy tíz, vagy száz liter benzinre elég, de ideadta.
Elindultunk haza. Az útvonal: Rostok >Dresda >Prága >Brno >Pozsony >Győr >Budapest. Dresda után elfogyott az autópálya, s kicsit eltévedtünk. Gyakoroltam is a német nyelvet elég sokszor, amire valahogy megtaláltuk Teplicét, ami mellett kellett volna Csehországba átlépjünk. Az eltévedést úgy hoztuk össze, hogy nem volt térképünk, csak laptopon, s az ha kellett ha nem merült le. Ezen nem is csodálkozom, mert csak benzinkutaknál töltöttük. Kb két óra kóválygás után az uncsim a BMW gyári könyvei közt talált egy Európa térképet, ami kicsi is volt, németül is volt, de sokat segített. Teplicétől nem volt gond, mert onnan Bpig autópája van. Győrig én vezettem, mert szeretek éjjel vezetni, az unokatesóm meg szeret éjjel aludni. Egyszer felriadt, amikor kétszáznál vakartam elő a telómat, hogy örökítsem meg, az ominózus erőgép, az 520i ilyent is tud. Más nem nagyon történt az úton, azonkívül, hogy minden határnál kipakoltattak minket, de ez a hülyegyerekfejemnek tudható be. Viszont aki ilyen úton töri a fejét, soha ne felejtsen el autópálya matricát venni, mert Németországon kívül mindenhol kell. Mi szlovákiában nem vettünk, de kijövetelkor a határör megelégedett 5.000ft kenőpézzel, ami alig több, mint a matrica lett volna. Szlovákiában az is kiderült, hogy a szlovák pénz, amit a nepper adott az pont hét liter benzinre volt elég. Elég nehezen jutottunk el Budapestig a maradék 5.000 fornittal, amiből még autópálya matricát is kellett venni. Viszont reggel ötre megérkeztünk, s az ottani barátaimmal nagyon jó hangulatban vártuk a neppert két napig.
Budapesten történt egy kis malőr. Elinduláskor a szeretett laptopomat lecsukva az autó tetején feljtettem, s nem értettük mért dudál és lámpáz mindenki. Aztán egy lámpánál egy csaj kiszállt, átfutott hozzánk s torkaszakadtából kiabálta, hogy laptop van a kocsi tetején. Hazáig dobogott a szivem emiatt. Úgysem törtőnt semmi érdekes ezután. A nepper bundázta a román határőröket, mert kellett még egy papír, hogy az autó 3.000 eurót ér, bár a kereskedők is ilyen számlát adtak. A német kereskedők ilyent sem csinálnának. Ez mind azért kellett, mert teljesen legálisan 3.000+ euró lett volna a beíratás, így kijöttünk 1.900 –ból. Egy hónap múlva már az apum nevén volt az autó, és teljes megelégedettséggel, és a kellő önteltséggel használja. Még a 11 litres városi fogyasztást is elnézi neki, s arra is megtanítottam, hogy amikor a dízeles munkatársai a fogyasztással kérkednek, akkor elegánsan fillérb@szózza le őket.
Az autó most 140ezer kilóméter körül van, semmi gondja nem akadt, s még most sem hiszem, hogy úgy vettünk használt autót, hogy semmit nem kellett rákölteni.
|
Hírek
