A hold-csomópontok: a holdpálya közös pontjai az ekliptika síkjával. A Hold egy drakonikus hónap alatt tér vissza oda. 242 drakonikus hónap majdnem pontosan annyi, mint 223 szinodikus (újholdtól újholdig) hónap, ez pedig - ahogy linked is említette - 18 év 11 nap. Ez az időtartam a szárosz. Már az ókoriak ismerték. A csomópontok tehát bárhol lehetnek a Holdhoz képest a holdpálya mentén.
A porholdak 20. századi felfedezésűek. Az L4, L5 pontokban helyezkednek el, így 60 fok a látószögük a Holddal. Tehát - a csomópontokkal ellentétben - soha nem a Hold irányában vannak. A Nap előtt átvonulnak időnként, de ez észrevehetetlen, napfogyatkozás nem akkor és nem ezektől van.
Összefoglalva: a csomópontok: tiszta geometria, még ha a Védák néha égitestnek is tekintette. A porholdak: a Védák nem ismerte, felfedezésük nem sértett szerzői jogot.
" hogyan lehet azt megállapítani, hogy az adott elmélet közelít e a valósághoz, vagy pedig az "áltudományos" jelzővel minősített elképzelés mondja a "tutit"?"
Azzal kapcsolatban, hogy mi köze a Holdnak a napfogyatkozáshoz, például úgy, hogy felnézel az égre, és hiszel a szemednek. Látszik, hogy hogyan mozog a Hold. És napfogyatkozáskor éppen ott van, ahol a Nap. Éppen akkor jön a Hold, nagy kerek valami, amikor az látszik, hogy valami nagy kerek valami eltakarja a Napot. Ki tudod következtetni, hogy mi takarja el a Napot?
A Nap fogyatkozást egy rejtett égitest okozza amit a Védák Ráhu-ként említenek ami egy démonnak az energiájából nyilvánul meg. Mellette és mögötte halad folyamatosan Kétu ami ugyanannak az energiának (Kétu) egy másik kivetülése.
Ráadásul egy magyar tudós fedezte fel.„
A Ráhu a Nap és a Hold alatt található, e két bolygó és a Föld között. Amikor a Ráhu eltakarja a Napot és a Holdat, napfogyatkozás, illetve holdfogyatkozás következik be, vagy teljes, vagy részleges, attól függően, hogy a Ráhu egyenesen vagy kanyarodva halad-e.”(Srímad-Bhágavatam 5. 24.)
Ókori iratokra hivatkozva cáfolod az azóta elért tudományos eredményeket. Az egyre precízebben elvégezhető megfigyeléseket és méréseket pedig nem is veszed figyelembe. "Okos".
Az áltudományos megfogalmazás, minősítés joga a tudomány felségterületéhez tartozik.
Ezért nem lehet sohasem tudni, hogy igaza van, vagy csak a mundér becsületét védi. Akkor pedig, amikor azt jelentik ki egy adott kérdésben, hogy az csak egy elmélet, - mint már utaltam is rá - hogyan lehet azt megállapítani, hogy az adott elmélet közelít e a valósághoz, vagy pedig az "áltudományos" jelzővel minősített elképzelés mondja a "tutit"?
Pl.: a tudomány soha semmilyen módon, semmilyen kisérlettel nem igazolta a föld mozgását.
Az "áltudományos" és minden fajta őstörténet, szent irat, - és a tapasztalat! is - azt igazolja, hogy a föld mozdulatlan.
Igaz lehet e egy olyan "elmélet", amely szembe megy mindenféle tapasztalattal? Nem derülhet ki egy idő után, hogy az elmélet csak egy áltudományos maszlag?
Lénárd Fülöp mentális eltévelyedése egy Szász Gyulánál sokkal nagyobb kaliberű ember tragédiája. Az ő éterfizikája egy sokkal alaposabban kidolgozott elmélet volt, mint Szász atomisztikus fizikája. Amit ráadásul alátámasztani látszottak az egész tudományos világ által elfogadott, sikeresen megismételt kísérletek is, szemben Szász egyetlen ejtési kísérletével, amit senki se vett komolyan.
Palló Gábor cikke nagyon érzékletesen bemutatja, hogy Lénárd miért érezhette a teljes tudományos munkásságát semmibe romboló személyes sértésnek azt az ötletet, amivel Einstein olyan bosszantóan sikeres lett. Lénárd úgy gondolta, hogy a katódsugaraktól kezdve a fényelektromos jelenségig minden kísérlete az éter fizikájáról szól. Az egész fizikát két fő területre osztotta, az anyag és az éter tudományára, nagy elméleti könyvében az utóbbi részeként tárgyalta az összes elektromos jelenséget, nem csak az elektromágneses hullámokat, a fényt, hanem még az elektronsugárzást is, amelyek ismereteit ő lényeges eredményekkel gyarapította. Sőt ezekben felismerni vélte még az éter kvantált szerkezetét is, aminek alapján kidolgozta az első atommodellt, az atommagok fogalmával egyetemben, vagyis megalkotta az anyag fizikájának valamiféle csíráit is. És akkor jött egy fiatalember, aki nem végzett egyetlen kísérletet se, de azt állította, hogy mindez nem is létezik. És aztán rázúdult az egész kvantumfizikai forradalom, ami semmit se alapozott az ő éterfizikájára, miközben Einstein fénykvantumai bámulatosan beleillettek.
Persze egy Nobel-díjjal a zsebében azért nem kellett volna ettől olyan végzetesen megkeserednie, hogy zsidógyűlölő náci hangadó váljon belőle.
Nekem úgy tűnik, van, nem is kevés. Az emberi elme ilyen devianciája a minta kellemesen nagy mérete miatt jól vizsgálható (már ha valaki ebben leli örömét). Persze az igaz, hogy kevés köztük az olyan, aki fizikusi diplomával műveli az ilyesmit, de ettől még Nobel-díjasok is akadtak köztük, pl. Lénárd Fülöp.
Ha iszugyira gondolsz (az újfizika atyja), akkor Szász Gyula. Ő más értelemben volt laposföldes: minden kísérleti megfigyelést elutasított - a sajátja kivételével, de az meg egyszeri volt, ő maga sem ismételte meg.
