A Hírszerző értesülései szerint a bizalmi szavazásról nem az elnökség döntött, hanem ma reggel ült össze a miniszterelnök vezetésével az a szűk operatív testület, amely a választások alatt irányította a pártot, s ott jelentette be a szándékát. Az elnökség tagjait csak később értesítették.
A közlés a pártvezetés több tagját is váratlanul érte. Nem értik, miért kell ilyen kapkodva és hirtelen meghozni egy ilyen horderejű döntést. "Áll a bál a végeken, a megyei elnökök tajtékoznak, senki nem számított ekkora bukásra. Ahelyett, hogy a felső vezetés felosztaná a megyéket, hogy melyik elnökségi tag hol tájékozódjon a helyzetről, hogy miként próbálja megnyugtatni a kedélyeket, az egzisztenciálisan meggyengült százakat, egyszerűen csak közlik, hogy a miniszterelnök seggét hogy védik meg" – őrjöngött a Hírszerzőnek a párt egyik, de nem a szűk körhöz tartozó vezetője.
Meg ez:
A pártreformnak annyi?
A pártreformtól azonban el lehet búcsúzni – ezt üzenik a kormányfőnek azok a kongresszusi küldöttek, akik szerint most összecsuklik vidéken a párt. "Az hagyján, hogy egy csomóan kevesebb pénzt fognak keresni, de kinek lesz szava vidéken? Nincsenek megyei közgyűlési elnökeink, alig vannak polgármestereink, kit érdekel majd helyben, hogy mit mondanak a szocialisták?" – kesergett lapunknak egy megyei pártvezető.
Azt hiszem, félreértésben vagyunk. Nem az a problémám, hogy most ilyen-olyan megszorítások jönnek. (Legalábbis remélem, nem lesz belőle akkor bajom.)
Az a bajom, hogy a magyar politika (pl. a koalíció által folytatott politika, de általában az egész politikai elit) fő vezérelve az, hogy "előbb osztogatunk, majd valamikor meg fosztogatunk". Az osztogatás is a mi -adófizetők- kárunkra történik, mert az elit beletojik döntéseinek következményeibe. Persze mindig vannak, akik egy kicsit jól járnak, de összességében az adófizetők és a gazdaság is ráfizet a politikai elit játszadozására.
És most ugyanennek a politikai játéknak az egyik ágát látom bevillanni - egy ekkora hiány/adósság/kedvezőtlenre forduló globális helyzet közepén azt mondják, hogy 2 év megszorítás, és utána ismét hajrá. Nyilvánvaló, hogy ez erősen kétséges - nem azért, mert én mondom, hanem mert ugyanilyen aggályai vannak a londoniaknak (akik persze jó alaposan félre szoktak beszélni), és mintha az EKB elemzői is azt mondták volna, hogy ha 2008-ra akarjuk rendbetenni a hiányt, akkor az csak akkora áldozatokkal lehetséges, ami talán még nagyobb károkat okozna.
Leegyszerűsítve, az a bajom, hogy kiskorúként kezelnek most is. Blöffökkel etetnek, gyöngyöket szórnak elénk - és azt várják, hogy elégedetten röfögjünk. Vaze, hát én csak felelősségteljes politikát akarok! Ne etessenek hülyeségekkel, 25 éves felzárkózással, jóléttel, dübörgéssel - se katasztófával és nemzethalállal. Igen, kiköltekeztünk, minimum 3-5 évig a szociális kiadásokat meg kell fogni, az állam működésével valamit csinálni kell, az állami beruházásokat újragondolni. És ha óvatos pénzügy- és gazdaságpolitikát folytatunk, akkor úgy 10 év múlva talán lesz valami látszatja, esetleg megáll a relatív lecsúszásunk.
Szóval, az "MSZP új programjából" ezt az egyenes beszédet hiányolom. Persze azzal állítólag nem lehet választást nyerni - de ez nem biztos, mert még soha senki nem próbálta:-)
(Van még egy ága ennek a szövegnek, de azt talán máskor.)
Versenyezzünk, ki mekkorának látja? Én pl. a globalizáció, mint olyan, egyik legfontosabb reális kritikájának látom (persze nem önmagában a kiskínait, hanem azt gazdasági szisztémát, aminek következménye a termelés globális felborulása), ellentétben a zsigeri globalizációellenek, anarchisták, szélsőbal és -jobbosok, egyéb hulladék hőzöngésével. No de ez már tényleg offtopic - és persze szigorúan szubjektív vélemény, mert közgazdi ugyan nem vagyok, de elcseszett rendszereket szép számmal láttam. G
A számítógép nem tud krumplit kapálni. A kis kínaiakkal semmi gond - de tenni kell valamit, hogy a kis magyaroknak is legyen munka - lásd ruházati ipar kinyiffanása. G
Ha semmit nem tesznek, azzal nemcsak nem javul a helyzet, de apránként romlik is.
Egyrészt magas a fiatalok munkanélkülisége, másrészt 50 éves kor fölött nehéz állást találni, és összesen is elég magas a munkanélküliség, kevés a munkahely, a termelés.
Ezek a problémák maguktól nem fognak megoldódni 4 év múlva sem, és akkor sem lesz könnyebb megoldást találni. Akkor meg miért tökölnek?
Miért nem ugranak rá a problémára most, amikor mindenhonnan a reform folyik - a nyugdíjasok munkavállalásának ösztönzésével, a magas élőmunka-igényű iparágak visszahódításával, az adóterhek eltolásával a fogyasztás adóztatása irányába, csökkentve a munka, a termelés, a befektetés adó-büntetését? (Apropó, januártól jön a kamatadó?)
Amióta a kínaiak (+délkelet-ázsia) rájöttek, hogy a gonosz kapitalista globalizáció legnagyobb nyertesei ők lehetnek, tétlenül (rosszabb esetben politikai megfontolások alapján elkövetett baromságokat művelve) nézzük, hogy a lokális következmények a nyakunkra rohasztják a gazdaságot.
Fából vaskarika ez, mert egyfelől az átlagos élettartam hosszabbodására valahogy reagálni kell, mert a nyugdíjasokat bizony a dolgozóknak kell eltartani.
Ahhoz viszont, hogy valóban legyen munkája nyugdíjkorhoz közel állónak és pályakezdőnek is, drasztikus expanzió kellene.
Ez szerintem akkora gond, nem csak nálunk, az egész EU-ban, hogy csak abban reménykedem, nem érem meg a nyugdíjaskort:)
"Nincs olyan döntés, hogy ebben a ciklusban a nyugdíjkorhatárt 65 évre emelnénk fel - mondta Kiss Péter szerdán Balatonfüreden, az MSZOSZ nyugdíjas tagozatának fórumát megelőzően. ... Kiss Péter szerint a nyugdíjrendszer reformja "olyan nagy kihívás, amely a végrehajtásban egy külön ciklust igényel". "
Tekintsünk el olyan apróságoktól, hogy a nyugdíjkorhatárt miért a már nyugdíjasokkal vitatják meg, miért nem azokkal, akiket ez valahogy érint?
MIndenesetre ha a fenti hír igaz, akkor felejtsük el a "reformokat". Most.
Ez is kockázatos, mert (a feltételezett) hitelesség elvesztése az eredménye. Ha azt látom, hogy megint eleresztik a hiányt, akkor esetleg at mondom, hogy jó, akkor most felejtsék el a szavazatomat. Így is rossz, úgy is marhák jönnek, köszönöm, vége, mostantól tojok az egészre. Hogy jönnek a keresztény dzsihádisták? Hogy körmössel gyógyítják a diszlexiát? Hogy asszonynak szülni kötelesség, lánynak dicsőség? Hogy a köztársaság felesleges, szeretett vezető kell? Na és? Márpedig ennek az államadósságnak (és hiánynak) a lefaragása nem 2 éves program. Saccra 4-5 év az eleje, amíg stabilizálják a alacsonyabb hiányt, a GDP-hez képest egy kicsit alacsonyabbb adósság mellett. G
Ezután már csak az a kérdés, hogy 4 év múlva mi lesz? Elhihetjük, hogy nem jön megint a húzd meg, ereszd meg játék, amely nettó mégis a mi bőrünkre megy? Elhihetjük, miközben a program máshol azt sejteti, hogy a ciklus közepétől ismét osztogatás jöhet? Vagy ismét a mellébeszélést látjuk-halljuk, új verzióban?
Alapvetően igen, mellébeszélést hallunk.
Szerintem az lesz, hogy ha a megszorításoknak lesz társadalmi támogatottsága, tehát ha mondjuk a ciklus felén nem lesz komoly hátrányban a koala népszerűségileg, akkor végigcsinálják.
Ha nem, akkor nyilván megint lesz megeresztés, mondván, hogy beértek a reformok, most már lehet, és ha újra nyernek, akkor kezdődik elölről.
Remélhetőleg akkor már kisebb hátrányt kell leküzdeni.
De én még olyan politikust nem láttam, aki inkább elveszít egy választást, mint hogy megnyerje.
Ebben az értelemben kevéssé zavar az egész, nyilván eltérőek a vélemények a kormányprogram műfaji mibenlétéről. Szemmel láthatóan sokan új 4 éves tervet várnak - én ilyet nem várok, mert nem hiszem, hogy bárki a jövőbe látna.
Az elejéből úgy tűnik, hogy ez a dokumentum részben Gyurcsány politikai hitvallása, részben politikai program, végül pedig elérendő célokat jelöl meg, egyes útirányok kitűzésével. Itt-ott eltéved, és néhány konkrétum is elhangzik, de ezek inkább útjelzők.
Kormányprogramnak ez is elmegy, aztán majd meglátjuk, hogy mit csinálnak.
Persze hogy vélemény, mi más lenne? Azért rinyálok, mert eddig valahányszor nagyberuházásokba "fektetett be" az állam, mindig ráfaragtunk. Akár eocén program volt, akár a Szovjetúnió leigázása. (Bár, ahogy az energiaárak kinéznek, lehet, hogy elő kellene bányászni az eocén-programot.)
No de bíráljunk egy konkrét dolgot.
14. oldal: "Szakítanunk kell az elmúlt évtizedek„húzd meg, ereszd meg” gazdaságpolitikájával,"
No de kérem, most éppen ezt látjuk! A választásokra tekintettel megeresztették, most pedig meghúzzák. Nagyon nincs ám ez így jól. Kimond egy triviális tételt (a politikai viszonyokra jellemző, hogy már ez is pozitívumnak tekinthető), miközben pont az ellenkezőjét csinálja. Ezután már csak az a kérdés, hogy 4 év múlva mi lesz? Elhihetjük, hogy nem jön megint a húzd meg, ereszd meg játék, amely nettó mégis a mi bőrünkre megy? Elhihetjük, miközben a program máshol azt sejteti, hogy a ciklus közepétől ismét osztogatás jöhet? Vagy ismét a mellébeszélést látjuk-halljuk, új verzióban?
Nekem bejött valami. Mármint láttam valamit az ablakban (firefox) - valami scriptes vacak. Helyből lenyelte az összes prociteljesítményt, amire nagyon háklis vagyok. Rendes program ilyet csak akkor csináljon, ha dolgozik is. G
Kiprobaltam az http://ujmagyarorszag.mszp.hu/ oldalt, mert az mszp szerint egy interaktív oldalt készítettünk, amelyen mindenki megtalálhatja, hogy saját lakóhelyén milyen beruházásokat, fejlesztéseket tervez az Új Magyarország program.
Nekem - operaban - egy tokeletes ures feher oldal jott be.
Ha esetleg a topic átmegy kormányprogram-topicba...
Átfutottam (nagyon felületesen) a programot, ezért csak halkan kérdezném, hogy jó-e az a megérzésem, hogy fenn akarják tartani a nagyarányú állami beruházásokat és gazdasági segélyezéseket? (Mondván, majd termőre fordul...) Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, mert Magyarországon az állami beruházások jobbára soha nem fordulnak "termőre", ellenben iszonyú pénzszórásba szoktak torkollni. A támogatásokat meg ismerjük jól.
2002 október 20-án lettem önkormányzati képviselő. A jégpályás pályázat november végén zárult. Ha te komolyan azt hiszed, hogy másfél hónap alatt akkora befolyásra tettem szert, hogy én mondhattam meg a Miniszterelnöki Hivatalnak, hogy ki nyerjen meg egy pályázatot, akkor sürgősen hagyj fel a politizálással, mert álomvilágabn élsz.
Ha pedig mégis igazad van, akkor mára nekem kellene miniszterelnöknek lennem, hiszen olyan zseniális politikai atratéga vagyok, hogy ennyi idő alatt simán elérhettem ezt is, nem? Daemon for president? Már bocs de pusztán rosszindulatból, csúsztatsz. Aminek nincs más következménye, mint hogy magadból csinálsz hülyét.
Aki pártprogramokra gerjed, annak szüksége van egy alapos orvosi kivizsgálásra. Másrészt mi a fenének olvasnék el egy sokoldalas programot attól a párttól, amely szerint egy diktatúrát működtetni nem "olyan dolog, amely joggal vonhatja magára a társadalom kritikáját"?
OFF
Választhatsz: vagy a személyeskedést hagyod abba vagy a klub mibenlétére vonatkozó kioktatást. A kettő ugyanis baromira üti egymást.
Nem deklarálni kell, hanem csinálni. Az ilyen deklarációk legfeljebb arra jók, hogy úgy-ahogy elfedjék vele: pont az ellenkezőjét csinálják. Ha valóban működne ez az elv, akkor legelőször is a miniszterelnöküktől kellene megszabadulniuk. Csak éppen, ami valójában működik az a miazhogynagyonis mentalitás. Vagyis csak akik hatalommal meg pénzzel ki lehet túrni a helyéből, legfeljebb csak arra müxik a szabály. Csak akkor mégse egészen a tisztességről szól a dolog, nem?