Persze és elkerülhetetlen volt, ha valamelyest sikert remélnek elérni a terror ügyibe.
Az, hogy a háború során jelentéktelen veszteséget szenvedett el az iraki haderő és maga az iraki nép természetesen elhuzodóvá teszi a pacifikációt igy gyakorlatilag hasznosabbnak tünik, ha a siker érdekében szükséges megfelelő nagyságú veszteség inkább egy polgárháború keretében szenvedődik el.
Az iraki háború folyományaként a közel keleti térségben nőtt az entrópia, amelyik a térség szempontjából fontos.
Természetesen nem lehet elmenni az usakok humánus háború nevű baromsága és Izrael Libanon-i elbacot és minden ésszerű elképzelést sutba vágó tevékenysége mellett.
Összeségében ujabb kedvező lehetőség nyilik egy háborúra tekintettel az alakuló Libanoni helyzetre.
Vajon még mindig jó ötletnek tűnik az iraki háború, s azon belül a polgárháborús állapot, vagy változtatni kell a doktrinán - kérdeztük a Közel-keleti helyzet szakértőjét, Pindiyt.
Nincsen ráaszorulva, hogy bárki is támogassa, ugyan ugy valamivel olcsobb, de igy se drága neki....
Az usak egy nagy ország nem fog menni, hogy belegondolj a lehetőségeibe.
Egyébként egy hüje szleng a világcsendőri szerep, egy óriási és méregdráága, ám de igen harcképes haaderőt tart fenn, nem a világcsendőri szerepért, hanem, hogy az érdekeit érvényesiteni tuggya és nem igazán mostan, hanem most biztositsa, hogy a jövőben is érvényesüljenek.
ha ez éppen öldökléssel jár, akkor öldökölni fog, bár valami félreértésből kifolyolag azt gondolja, hogy humánusan és ez többe kerül és tovább tart, de az érdek érvényesitéshez szükséges hullák számán a dolog nem igazán változtat.
Erre jó példa Irak is, ha polgárháborúbaa jön össze a pacifikáláshoz szükséges számú hulla, akkor viszont megsporol egy csomó katona cihologust, reklámkölcséget és hadianyagot.
Az már egy más szerep, hogy van palesztin kormány, nem csak jujdegonoszizrael, a megszálló, amelyik mindig nagyobbat üt vissza, ha a hittérítők épp egy iskolabusznyi fiatal hurit küldenek Allah Paradicsomába.
Azért az teccik, amikor a Hamász tiltja be az utcai fegyverviselést.
Az USA meg a rothadó nyugati kapitalizmust képviseli.
A Hamász majd jól elmolyol ott magának, végre nevesítetten ő a felelős az ott történtekért, a feszültség továbbra is nagy lesz, az usákok meg addig lehetnek a közelben, amíg csak a pénzük bírja.
Nem, nem habostorta, nem is diadalmenet, de legalább ott vannnak az usákok, a szerepek meg tisztábbak a világ előtt is.
Hol, Gázában? Dejszen már a Hamasz van kormányon (mi ez, ha nem a fundik előretörése?) és vidáman rakétáznak/ágyúznak-légicsapkodnak arrafelé. Izrael egyaránt készül ellenük és Irán ellen. Rosszul néz ez ki, egyáltalán nem stabilizációnak, sokkal inkább általános háborúnak.
Mert megszünt az a katonai hatalom, amelyik az usak barát rendszerek mozgásterét behatárolta és szépen el lesznek egymással a polgárháboruzó felek, amit csak karba tett kézzel lehet nézegetni és közbe ki lehet fundálni, hogy iránt, hogya fenébe lehet megsemisiteni.
Milyen súlyt? Képtelenek megfékezni bármit, nem urai a helyzetnek, teljesen lejáratódnak és kiesik a kezükből az a kártya is, hogy "ha elmegyünk, kitör a káosz". Kitört.
Sikerült demokráciát csinálni? Nem, a fundamentalista iszlámot hozták helyzetbe.
Sikerült gazdasági felvirágzást teremteni? Meg se próbálták.
Sikerült szaddammentes békét teremteni a térségben? Több ember hal meg, mint valaha és az iraki megszállás atomfegyverbirtoklási vágyakat erősített Iránban. Amit persze nem akarnak hagyni és tovább éleződik a feszültség.
Nem egy komolytalan államocska blöffjéről van szó. A kockázat jelentős. Európa nem fogja fel a veszélyt: egy atomhatalommá váló fundamentalista diktatúra közvetlen lőtávolságába kerültünk.
Természetesen Iránról van szó. Vannak-e nukleáris csapásmérésre alkalmas eszközei? Szándékozik-e ilyesmiket kifejleszteni? Mivel készült el eddig? Min dolgozik épp most? Milyen veszélyt jelent ez a minden eddiginél nyíltabban fenyegetett Izraelre, és általában a Nyugatra nézve? Mit lehet még tenni egy fundamentalista iszlám vezetésű állam atomfegyverhez jutása ellen?
Atomprogram a sah idejében is volt. Ekkor 20 erőművi reaktor felépítése szerepelt a tervekben. A forradalom kitörésekor a nukleáris beruházásokat beszüntették, majd a program kisebb-nagyobb kihagyásokkal folytatódott. Hivatalosan 15 energiatermelő és 2 kutatóreaktort akartak létesíteni.
Nem hivatalosan sokszor zajlottak titkos kutatások orosz és kínai kutatók részvételével. Mára körülbelül tíz uránbánya és több mint egy tucat nukleáris intézmény van az országban. Utóbbiak nagy részének valós tevékenységéről nem sok nyilvános adat létezik.
Azt tudni lehet, hogy a lelőhelyeken minimum 5 ezer tonnányi érc van, amelynek 235U tartalma 0,08 – 1 % közötti. Ebből urán-hexafluoridot kell készíteni, így lesz dúsításra alkalmas. Irán ehhez vásárolt is nagy mennyiségű hidrogén-fluoridot Németországból. Az UF6 gyártása ráadásul nem csak az iszfaháni, hanem a fasai telepen is folyhat.
A dúsítás technológiáját a holland Urenco cégtől lopta el Pakisztán számára egy bizonyos Dr. Khan még 1975 körül. A hazájában hősként tisztelt programvezető azonban kiterjedt hálózatot működtetett a feketepiacon is, így kerültek a tervrajzok Iránba, Észak-Koreába és Líbiába.
Ezekhez már csak egy hordozóeszköz hiányzott. A fejlesztéshez kiváló alap volt a szovjet technológia. A SCUD rakéták áttervezésével Észak-Korea az 1980-as évek legvégén kezdett foglalkozni. Iráni pénzügyi segítséggel jött létre a No-dong, ennek mintájára készült a Teherán által 2001-ben hadrendbe állított Shahab 3 (másként Zelzal 3) típus. A hatótávolság maximum 1500 kilométer, azaz Európa legkeletibb részei már támadhatók. A tervezett Shahab 4 és 5 pedig akár 3-5 ezer kilométerre lévő célpontok ellen is bevethető.
(Atomfegyver készíthető még plutóniumból is. Ehhez más infrastruktúra kell. Az anyagot előállítani képes reaktor épült, a keletkezett plutóniumot azonban az urántól el kell választani. Olyan telephelyről, ahol ez bombához elegendő mennyiségben végrehajtható lenne, egyelőre nem szólnak jelentések.)
A rövid összefoglalóból is világos: Iránban megvan a szándék saját atomfegyver létrehozására. A nagy nemzetközi tiltakozást kiváltó saját dúsító beindítása is ezzel kapcsolatos. A nukleáris energiatermelés jellegzetessége ugyanis, hogy az üzemanyag jól készletezhető: sok évre elegendő fűtőelemet lehet kis helyen biztonságosan tárolni, a dúsítás viszont drága infrastruktúrát igényel. Még rengeteg reaktort kellene Iránban építeni, hogy békés célra megérje saját üzemanyaggyárat létrehozni.
Irán minden, atomfegyverhez szükséges ismerettel, technológiával és szakemberrel rendelkezik, a kész tölteteket pedig célba tudja juttatni. Nem egy komolytalan államocska blöffjéről van szó, ami némi tárgyalással, némi gazdasági megszorítással megnyugtatóan elrendezhető.
Nem tudni, Irán beveti-e valaha is az atomfegyvert, vagy csak saját regionális vezető szerepének biztosítása és Izrael sakkban tartása végett van rá szüksége. A kockázat ettől függetlenül jelentős. Európa nem fogja fel a veszélyt: egy atomhatalommá váló fundamentalista diktatúra közvetlen lőtávolságába kerültünk. Eddig mégsem történt több néhány erőtlen diplomáciai próbálkozásnál. Pedig a kockázat nem lesz kisebb attól, hogy nem veszünk róla tudomást, és ezért nem megfelelő eszközöket alkalmazunk. Sőt.
A gyors, célzott katonai akción kívül más lehetőség mostanra nem maradt. Ezt csak két érintettől várhatjuk: Izraeltől és az Egyesült Államoktól. Izrael közvetlen veszélyben van, Amerika pedig felismerte: az iszlám fundamentalista diktatúráknak nem csak Izraellel, hanem a Nyugattal van alapvető bajuk, és ha az első célpontot megsemmisítették, szép lassan sorra kerül a többi is.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség friss Nobel-békedíjas vezetője elismerte: Iránt az urándúsítás beindítása után legfeljebb hónapok választják el az atombombától. Ezen talán a világ „békés” (értsd: a hidegháború utáni helyzethez alkalmazkodni nem akaró, esetleg nem képes) államai, politikusai és közvélemény-formálói is hajlandóak végre komolyan elgondolkodni.
-- Az destabilizál b+, ha nekimennek az ilyen militarista gondolkodásúak Iránnak csak azért, mert Irak inváziójából azt szűrték le az ajatollahok, hogy atomfegyver nélkül az USA erőpolitikája azt száll meg, akit akar.
Végtelen történet
addToShelf("200542HVGFriss61","Végtelen történet","/hvgfriss/2005.42/200542HVGFriss61.aspx");
2005. október 19. 22:00
Részeredmények szerint a szombati népszavazáson elfogadták az új iraki alkotmányt. Az utolsó pillanatban végrehajtott változtatásoknak köszönhetően még amúgy is tovább módosulhat az alaptörvény, amely várhatóan így sem fog nemzeti egységet teremteni, és tovább destabilizálhatja Irakot.
"Hihetetlenül békésen" zajlott az új iraki alkotmányról szóló szombati népszavazás - értékelte a folyamatot a bagdadi kormánynak a lebonyolításban segítséget nyújtó ENSZ. További siker, hogy a részvételi arányt 64 százalék körülire becsülik, ami magasabb, mint a januári parlamenti választáson mért 58 százalék. Kétségtelen, hogy a rendkívüli biztonsági intézkedéseknek köszönhetően elmaradtak a véres öngyilkos merényletek és pokolgépes támadások, a szórványos incidensek mellett csak a lázadó Ramádi városában törtek ki komolyabb harcok, ahol állítólag az amerikai bombázásokban 25-en vesztették életüket. Az ország nyugati részén egyúttal öt amerikai katonát öltek meg.
A lapzártánkig beérkezett részeredmények szerint a népszavazáson a síita és a kurd voksoknak köszönhetően elfogadták az alkotmányt. Bár a szunniták nagy tömegekben szavaztak nemmel, mégsem járultak az urnákhoz akkora arányban, hogy a legalább három szunnita többségű tartományban kétharmados többséggel elutasítsák az alaptörvényt, ami szükséges az alkotmány zátonyra futtatásához. A további politikai menetrend szerint december 15-én újabb parlamenti választást tartanak, amelyen - az alkotmány tényleges elfogadása esetén - már nem ideiglenesen, hanem négy évre szóló mandátummal jön létre a törvényhozás, elméletileg lezárva a 2003-ban megszállt ország demokratikus intézményrendszerének kialakítását.
A szunniták ellenkezését részben azzal sikerült semlegesíteni, hogy három nappal a referendum előtt az Egyesült Államok közbenjárására változtattak az alkotmánytervezet szövegén, és ennek fejében az amúgy is megosztott szunnita kisebbség egyik csoportja az "igen" szavazatra buzdított. Bekerült például a szövegbe, hogy az "alkotmány Irak egységének garanciája", tompítva azokat a szunnita félelmeket, hogy a föderalista alkotmány kedvez északon egy kurd, délen pedig egy síita állam létrejöttének. Az alkotmány az arabot és a kurdot ismeri el hivatalos nyelvnek, de megerősítették, hogy a kurd területen is hivatalos nyelv marad az arab. Bár az egykor uralmon lévő Baath Párt tagjai nem vállalhatnak közhivatalt, ezt kiegészítették azzal, hogy pusztán a pártmúlt nem szolgálhat alapul semmiféle üldözésnek. Egyúttal parlamenti bizottság alakul a Baath-rendszer nyomainak eltüntetésére vonatkozó döntések jogszerűségének és átláthatóságának felügyeletére.
A legérdekesebb változtatás azonban az, hogy a decemberben megválasztandó új parlament bizottságot hoz létre, amely négy hónapon belül javaslatokat tehet az alkotmány további módosítására. Az indítványokat a parlamentnek abszolút többséggel kell elfogadnia, majd két hónapon belül azokat szintén népszavazásra kell bocsátani. A referendum - a mostanihoz hasonlóan - akkor lehet eredménytelen, ha a többségi "igen" ellenére három tartományban kétharmados többséggel leszavazzák a módosításokat.
Még mindig nem tekinthető véglegesnek tehát az alkotmány, amely mélyen megosztja a szunnitákat, valamint a síitákat és a kurdokat. Nehezen képzelhető el azonban, hogy az alkotmányozási folyamat nyitva tartása segíti majd a megbékélést. A szunniták szívfájdalma ugyanis éppen az, amiből a síiták és a kurdok nem engednek: a regionális autonómia, amelynek hatáskörébe utalnák az olajjövedelmeket, illetve azok egy részét. A decemberi választásra való felkészülés által amúgy is ébren tartott politikai feszültséget pedig csak tovább élezi, hogy a tervek szerint lapzártánk után, szerdán kezdődik a síiták és a kurdok által általában gyűlölt, viszont a szunniták egyes köreiben hősként tisztelt Szaddám Huszein pere (lásd keretes írásunkat).
Az alkotmány - elemzők szerint - azért nem fog enyhíteni a vallási és etnikai megosztottságon, mert azon az egyetemesen elfogadott stratégián alapul, hogy Irak területi integritása sérthetetlen. Ám az angol-francia gyarmati örökség részeként nyolc évtizede mesterségesen létrehozott Iraknak nincs sem történelmi legitimitása, sem realitása és logikája - érvelt Fakhri Sehab, az Oxfordi Egyetem iraki származású kutatója. Irakot egészen 2003-ig külső erők, illetve előbb a monarchia, majd a Baath Párt brutális önkényuralma tartották egybe. Az egyik ágról szunnita, a másik ágról síita származású Sehab szerint az ország három demográfiai entitása demokratikus körülmények között nem tud együtt élni, és épp a polgárháború elkerülése végett ideje ledönteni azt a tabut, hogy Irak feldarabolása elképzelhetetlen.
Nyilvánvaló, hogy sokan nem osztják Sehab e radikális megközelítését, de az is feltűnő, hogy az Egyesült Államok utóbbi két és fél évben folyamatosan módosuló Irak-politikája az utóbbi hetekben egy újabb változáson esett át. Miközben név nélkül nyilatkozó amerikai tisztviselők már maguk sem hiszik, hogy a politikai folyamat előrehaladta majd gyengíti a gerillaháborút - ez az érv egyébként a decemberi parlamenti választással, azaz a demokratikus átalakítás végével elvész -, megfigyelhető, hogy George W. Bush elnök retorikájában finom, de annál jelentősebb változás állt be.
Bush arra kezdett figyelmeztetni - mutatott rá a The New York Times -, az iraki felkelés egy szélesebb harccá fajult, hogy "egy Spanyolországtól Indonéziáig terjedő, radikális iszlamista birodalmat hozzanak létre". Bush újabban közvetlenül reagál az al-Káida terrorhálózatnak tulajdonított üzenetekre, mint szombaton, amikor az Oszama bin Laden jobbkezének tartott Ajman Zavahri egyik levelére válaszolt. Miközben még a levél hitelessége is kérdéses, az elnök közölte, a terrorvezér "súlyosan téved", amikor azt állítja, hogy Irak egy második Vietnam lesz, és Amerikát ismét menekvésre kényszerítik.
Washingtonban mindig vita folyt arról, hogy vajon az al-Káida nem kap-e nagyobb figyelmet és elismerést, ha közvetlenül reagálnak vezetői nyilatkozataira. De Bush - mutatott rá az elnök egyik magas rangú tanácsadója - aggódott, hogy az amerikai nép nem érti igazán, mit is jelent az iraki probléma. A már korábban is emlegetett terrorizmusellenes küzdelemnél is többet: ideológiák harcát, amely nem ér véget egy vagy több szavazással, egy alkotmány elfogadásával.
"Mér is lenne fontos az az usaknak, hogy az irakiak mit is szólnak a dologhoz."
-- Nem tudom, de a XVIII. sz. vége óta ez az önrendelkezés a vesszo"paripájuk, úgyhogy akkor most már maradjanak következetesek. Vagy helyezzék magukat angol fennhatóság alá, helyesbítvén a történelmi tévedésüket.
"Nem azért mentek oda, hogy pünkt az irakiak legyenek elégedettek, ha azok jó, hanem akkor picinyt rosszabb az usakok sajtója."
-- Hát igen, meg még van az a nüansznyi probléma a felkelo"kkel is.
"A lényegen nem változat, ottan vannak és passz."
-- Ez sziklaszilárd tény. :o)
A kérdés az, hogy a jövo"re nézve továbbra is ott legyenek-e, vagy inkább ne.
Erre a nagy nevek közül sokan esüdtek a múltban, azt hiszem Brezsnyev is valami komolyabb szerepvállalási célt tu"zött ki Prágával kapcsolatban anno. Nekem innen a karosszékbo"l tényleg elég kényelmes, csak az irakiak elégedettségében nem vagyok biztos. Néhányukat mintha zavarná valami, gondolok itt az önszétrobbantó állampolgárokra. Az ero"egyensúly meg akkoriban még fontosabb volt.
Csakis a folyamatos megszállással tudják biztosítani, hogy a bábkormány hatalmon maradjon
Úgy emlékszem, hogy pindiy régóta azt mondogatta (először 2001 09 11-én) , hogy az USA kénytelen lesz komoly szerepet vállalni a Közel-Keleten (Afganisztán, Irak ,s tán még Irán is), s egy hosszas megszállás jó hatással lesz az egész ottani erőegyensúlyra is, segít megoldani jórészt a palesztin-izraeli kérdéseket is és megerősíti a helyi kormányokat a saját terroristáik elleni fellépésben is.
Ami ellen ma úgymond háborút viselnek Irakban, az nem ugyanaz, amiért 2003-ban odamentek bajt keresni, ez az USA alapvető baja odaát. Az emberi jogokat eddig sem nagyon ismerték Szaddam alatt, úgyhogy ez nem túl nagy megrázkódtatás. De Amerika valami olyasmit erőltet, aminek semmi társadalmi támogatottsága (én legalábbis ilyet nem látok). Innentől viszont mindegy milyen módszereket vet be, ha van is eredmény, az ideiglenes. Csakis a folyamatos megszállással tudják biztosítani, hogy a bábkormány hatalmon maradjon, mert nélkülük bármelyik karizmatikusabb vezérszemélyiség megdöntené a rezsimet. Az amerikai jelenlét viszont folyamatosan újratermeli az ellene fenekedőket. Még nagyon sokáig elharcolgathatnak ott egymással a felek, miközben Irak népének az egészből a jussa csak a szenvedés lesz, úgyhogy ennél még talán az általam anno nagyon utált Szaddam teremtette körülmények is jobbak voltak.
