Tavaly ilyenkor, sőt már úgy március körül lehetett tudni, ill lehetett rá számítani, hogy a dollár év végére meggyengül, elemzők úgy 1:1-re számoltak az euróval. Ekkora esésre senkis sem számolt. Lehet, hogy többen spekuláltakaz esésre, mint amennyivel számoltak?
Mindenesetre ez a kurzus a reális, nem tudom mi a sírás, semmiféle nagy eltolódást nem látok Amerika és Európa gazdasága közt a 90-es évek elejéhez képest. Elméletileg most emelkednie kéne némileg a dollárnak. Vagy nem.
Nemtom mennyi pénzed van, de én tudok most egy játékot, amit el lehet játszani, kell hozzá 20-30 milla, és hozhat rövid idő alatt 10 millát, kockázat csak időkockázat, semmi más.
Én azon gondolkodom, hogy nem érdemes e az euróban meglévő pénzeket most dollárba mozgatni. Az USA-ban az elnökváltás elég esélyes, a demokraták pedig megpróbálják konszolidálni a költségvetést, szeritnem jelentős erősödés várható....
Megnéztem a tájékoztatót, ebből az derül ki, hogy visszaváltás három nap múlva kapod meg a pénzt, a visszaváltás bejelentése utáni nap (a tájékoztató szerinti T nap) netto eszközértékének megfelelően. (T-1 naptól számolják, a papírt T+1-en terhelik, a pénzt T+2-n írják jóvá a bankszámlán.)
Részvény-alapnál hitegethetnek 17-20%-os hozammal, de tőzsdebeborulásoknál majd ugyanannyit veszíthetsz is rajta (ezt el szokták felejteni az ügynökbácsik megemlíteni). Persze nincs minden évben ilyen, az utóbbi évekből a hong-kongi vagy a török válság járt itt Magyarországon is nagyobb árfolyam-zuhanással. De a cseles benne az, hogy nemcsak Te, az elemzők se látják 2-3 napnál előrébb ezt és az alap típusától függően akár több napig is tarthat a kiszállás. (Ingatlan-alapoknál 5 nap is szokott lenni.)
Szvsz az alacsonykockázatú, alacsonyabb befektetésekbe érdemes fektetni az embernek, ha nincs kockáztatni való pénze, ha pedig van, akkor a kaszinóban élvezetesebben el lehet játszani...
Nem akarlak elkeseríteni, de az olyan befektetési alapok közeléből, ahol ügynökbácsik cégtönkremenetekkel riogatva akarják rádtukmálni a produktumaikat, gyors sprintben kell menekülni. MLM szistémával még nem árultak normális terméket és aki az ilyesfajta reklámmal üzletel, az egyébb szemétségre is képes.
Amúgymeg, már jóval a csatlakozás elött fixálva lesz a csatlakozó pízek árfolyama, többekközt a nagy spekulációkat elkerülendő.
Az illető ügynök bácsi hosszas előadást tartott arról, hogy bizonyos cégek miért és hogyan fognak tönkremenni azért, mert nem euroban tartják a pénzüket.
Igen meggyőző volt - a magamfajta lémernek.
Mindenesetre azt szűrtem le, hogy néhány évig még nem érdemes átváltani, viszont a csatlakozás előtt kb. 3 évvel már igen.
Jól szűrtem le?
Ha ez egy komoly bank, komoly befektetési alapja, akkor az interneten megtalálható a részletes tájékozatató. Erre írtam, hogy 50-100 oldal kötött vannak. Ebben le van írva a befektetési politikájuk. Tehát azok, amiket kérdeztek. Mennyi az államkötvény, ingatlan, hazai részvény, külföldi részvény. valamint a visszaváltási feltételek, az igazgatóság, felügyelőbizottság névsora stb.
Az Euro váltást pedig nagyban befolyásolja az általános várakozás. Ha mindenki átváltja EURO-ra a pénzét, ez befolyásolja az árfolyamot és az MNB árfolyampolitikáját. Mivel a pénzügyi műveletek általában nulla összegüek (azaz ami neked nyereség, másoknak veszteség), ekkor valószinüleg azok járnak jól, akik fordítva spekulálnak. :-)))
A kérdést értettem, csak passzoltam.
Több típusú is van az ING-nek is, a legkisebb kockázatú nagyrészt kötvényekre, a következő szintű ingatlanokra, a legkockázatossabbak pedig részvényekre épül.
De, hogy pontosan milyen arányban, azt nem tudom, mondom, hogy lémer vagyok. :)
Az euroval kapcsolatban: a jegybanknak nem kell már a csatlakozás előtt x évvel elhatározni, hogy milyen árfolyammal csatlakozunk?
Ha jól olvasom a topicnyitódat az eurós az betét, a forintos pedig befektetési alap.
Nos a betétnél a hozam garantált, sőt a jelenlegi helyzetben euróra a 0,6 % szépnek mondható, a befektetési alapoknál pedig semmi garancia. Léteznek ún. garantált hozamú befektetési alapok is, de itt tényleg érdemes figyelni az apróbetűs részletekre, mert kiderülhet, hogy a címlapon szereplő öles "garantált" 5-10 % hozamnak csak a töredéke garantált, a többi egymillió feltételhez van kötve. Oszt bizony kiderülhet, hogy a valójában garantált hozam kisebb, mint amit a folyószámládra kapnál.
Az elmúlt év tapasztalatai alapján én mindenképp a megspórolásokat nemzeti (nem feltétlen forint) valutában, kölcsönt pedig euroban ajánlanám. A belső infláció ugyanis jóval magasabb, mint a külső.
Példa: a szlovák koronára jelenleg egy hónapos lekötésre cca. 3 %-os kamatot (PA)lehet kapni. Miközben az elmúlt 12 hónapban jó 10 %-ot erősödött az euróval szemben és további hosszútávú és folyamatos erősödés várható. Belátható, hogy egy euroban, 4-5 %-ra felvett hitelnek lényegében negatív a kamatja, míg az elmúlt évben koronás betétre az euróval szemben 15 % feletti nyereséget lehetett elkönyvelni.
Tulajdonképpen nem rossz az esélye annak, hogy bejön egy 2010-ig szóló euróbefektetés, de nem elhanyagolható valószínűséggel viszont bukik rajta az ember. Senki sem tudja ugyanis (ideértve csodálatos jegybankunkat is), hogy milyen árfolyammal fogunk majd csatlakozni az eurozónához, sőt, jobbat mondok: még azt sem tudja a jegybank, hogy milyen árfolyammal lenne ez célszerű. Ráadásul a spekuláció elkerülése céljából még akkor is ködösítenek, ha van egy világos gondolatuk. Így aztán nem tudhatjuk, hogy abban a pillanatban, amikor "megszűnik" a forint, egy euró 240, vagy éppen 320 forintot fog érni. Ez van:-)
(Meggyőzni nem akartalak, csak leírtam a véleményemet.)
Mondjuk, azt kihangsúlyozták, hogy azoknak való, akik jó hosszú ideig nem akarnak hozzányúlni.
Pl. 2010-ig, az eurora történő átállásig. :)
De asszem megvagyok győzve.
Pedig olyan jól hangzott...
A kockázatban vagyon az ebnek porhüvelye elhantolva. (Örök) garanciával rendelkező típus biztosan nincs, a 0.6% és a 4-5% közötti különbség a kockázat miatti különbség (kisebb részben lehet a bank haszna is). A 17-20 százalékos hozamhoz pedig az EU-ban elég szép kis kockázat is "jár".
Ha csak biztonságban akarod tudni a zsetont, úgy, hogy ne csökkenjen az értéke, akkor nagyjából mindegy, hogy forint, vagy deviza, azt tartsd, amelyikben a pénz költöd, hogy csökkentsd az árfolyamkockázatot és minél kevesebbet bukj a váltáson.
Ha csak forintot költesz, most, ebben a pillanatban nem ajánlanám a váltást. Persze ha belefér, hogy bukod a zsozsót, meg lehet próbálkozni azzal a 20%-ossal is, ha még olyan szerencséd is van, hogy gyengül a forint, jó kis hozamot érhetsz el.
A bankbetét amúgy biztonságosabb, így kisebb hozamú is, mint az értékpapírok.
Amit én most olvasok, az 90 oldal. Az előző 77 oldalas volt.
Jesszusom. :)
Ami hozamot nekünk mutogattak, az egy évre volt vonatkoztatva, méghozzá 2003-ra.
A garantáltat pedig úgy értettem, hogy azt garantálják, hogy bizonyos szint alá nem süllyedhet a hozam. Ez a szint lehet éppenséggel 0,1% is. :)
Az ING Globális Részvényalapja a mai napon 0,5708 Ft-on áll (A magyarországi, de nem hiszem, hogy más országbeli pénzalap másképpen működne.). Azaz, ha a mai napon akarod visszaváltani, akkor 1 Ft befektetés után ennyit lehet visszakapni. :-)))
(De ha 2003-ban vetted 0,46-ért, akkor akár 11%-ot is kereshettél rajta.)
A befektetési alap a következőképpen működik:
Beteszed a pénzedet.
Ők ezért külöféle papírokat vásárolnak.
A vásárolt papíroknak változik az értéke és hozzáadódik a papírok után kifizetett hozam.
Ezt minden nap összeszámolják és meghatározzák az 1 Ft-ra (Euróra) eső eszközértéket. (Amiből lejön a működtetés költsége.)
Ezért a napi árfolyamért visszaváltják a befektetésedet. (Plussz még néha egy határozott összegű visszaváltási díj.)
Tehát semmiféle garancia nincs.
Biztos, hogy a teljes tájékoztatót olvastátok el. Nem a rövidítettet! :-) Amit én most olvasok, az 90 oldal. Az előző 77 oldalas volt.
Nincs lekötési idő, hiszen nincs lekötve, sőt, még csak nem is betét. Vásároltunk bizonyos mennyiségű kötvényt (MNB).
A hozamok -amit írtam- éves viszonylatra (2003-ra) vonatkoznak.
nincs kockázatmentes befektetési alap, csak alacsony kockázatú.
Mindenképpen az a kérdés, hogy mekkora összeget kell lekötni, és milyen díjjal jár az idő előtti felbontása? Ezen felül az is érdekes, hogy mekkora a lekötési idő, amire ezt a magas hozamot valószínűsítik.
Különben nincs hozamgarancia tudtommal. Így a magas hozam elsősorban lehetőség, igéret, és nem tény, mint egy bankbetétnél.
Szerintem akkor érdemes euróban tartani a pénzed, ha úgy lesz rá szükséged. Az oda-vissza váltással bukhatsz annyit, amennyit nyersz az árfolyamnyereségen (ha lesz, de várhatóan lesz). De én ehhez azért kevésbé értek, hallgass meg más véleményt is feltétlen!
Na jó, nevesítsünk, talán nem kövez meg érte senki.
Y bank az ING, évek óta van ott is folyószámlánk, az ügynököt pedig szintén évek óta ismerjük. Még soha semmiben nem palizott át minket.
X bank pedig az ERSTE, ott van jelenleg valamennyi pénz az Alpok nemistudommelyik befektetési alapban. Ez Ft-alapú, és kockázatmentes.
Az ERSTében azt mondták, hogy devizás ügyletekkel nem szeretnek foglalkozni (mert drága a kezelés!!), de ha devizaszámlán valaki leköt 4000 euro fölött, akkor adnak 0,6 % kamatot.
Nnna.