A Kreáljunk Életképes Dolgot A PolKlubból sorozatunk keretében ünnepélyesen átadom az MDF ügyeinek kulturált kitárgyalására szolgáló topicot. Remélhetőleg az, aki a Polidili aknatüzétől besokall, de a téma izgatja, itt menedékre fog találni.
Alapvetően egyetértek, csakhát a kifejezés erősen Orbán trédmárkos. És az ő használatában egy csomó olyasmi képzet ragadt hozzá, amitől az MDF éppenhogy megkülönböztetni igyekszik magát. Pl. polgári körök. Vagy polgári kormányzás. Ezek mind az orbáni éra szinonímái ma.
Aztán egy konzervativizmusnak sem muszáj vaskalaposnak lennie. Háromféle is van belőle, a reakciós, a status quo és a reformer. Ebből a harmadikat kellene értelemszerűen megcélozni és ha sikerül eladni pozitív fogalomnak, akkor alkottak egy orbán-utánérzéstől mentes, ámde kifejező imidzset. Előszörre a polgár definiálásával is voltak problémák, mikor Horn a közgázon felolvasott valami osztályharcos megközelítést, meg aztán még utána is rágta egy jó ideig a dolgot az ellenzék, míg csak véget nem ért a ciklus, hogy aki ballib, az ezek szerint nem polgár, stb. Szóval a polgár sem volt magától értetődő, abban az értelemben, hogy aki bele akart kötni, az megtalálta, hogy mi benne a hiba.
Mellesleg drukkolok én is a KDNP önálló frakciójának, hogy ezzel egyszersmind a Fidesz is megszabaduljon a terhes, tömegek számára taszító kerkonzerv vonaltól, de Dávid jobban nem is árthatna a KDNP-nek, mintsem, hogy melléje áll.
Én nem erőltetném ennyire a konzervatív szó unos-untalan használatát. Az a közönség, akit az MDF pl. a gazdaságpolitikájával megcéloz, szerintem egyértelműen polgári-liberális beállítottságú, identitású. Amely tábor pl. írtózik Semjén és Mikola vaskalapos kerkonzervativizmusától. De ahogy gondoljátok.
Föltételezem megerősíteni, hogy nagyobb beleszólása lehessen az ország vezetésébe. A helyében üdvözölném a KDNP önálló frakcióalakítási törekvését és kifejezném elégedettségemet, hogy egy rendszerváltó hagyományokkal rendelkező párt ismét önálló lépéseket tesz, ezzel is erősítve a modern konzervatív politika érvényesülését. Vagy valami ilyesmi.
Nyahh és ami most történik, hát bizony ilyenkor azért elgondolkozik az ember.
A mai Fidesz gyűlés tolképpen arról szólt, ha megint elvesztik a választásokat, akkor annak oka Dávid. Nyahh, ennyire jutott Góliát, és még Pokornit is az arcvonalba küldte. Még azt is elhiresztelik -ha lehet hallgatni Dávidra-, hogy ő lehetne a miniszterelnök. Csak legyen már egy bűnbak. Azért a poltikának is van határa.
Ezek fényében érdemes újra emlékezni 2002-re, Torgyánra és az ő valamint társai sorsára. Érdekes. Ha ezt a hívek beveszik..., és úgy tűnt!
Anyám! Index főlap:
Fideszes képviselő fenyegetett meg egy MDF-es jelöltet
Spirk József
2006. március 3., péntek 11:57
Megfenyegette az MDF által támogatott kalocsai képviselőjelöltet a fideszes Bagó Zoltán. Romsics Imrétől, a városi múzeum igazgatójától visszalépést követelt a fideszes képviselő, aki egzisztenciálisan is megfenyegette, munkahelyének elvesztésével ijesztgette riválisát, és Romsics családját érő hátrányokat is kilátásba helyezett. Az MDF jelöltje hangfelvételt készített a másfél órás beszélgetésről.
Huszonnégy órás ultimátumot adott február 28-án egy telefonbeszélgetésben Bagó Zoltán, a Fidesz kalocsai országgyűlési képviselőjelöltje (és jelenlegi országgyűlési képviselője) az MDF által támogatott független riválisának, Romsics Imrének.
Az MDF pénteken tartott sajtótájékoztatóján részleteket mutatott be a telefonbeszélgetés másnapján, március elsején a kalocsai múzeumban - Romsics munkahelyén - lefolytatott beszélgetésből. A fideszes jelölt ebben a beszélgetésben nyilvánvalóvá tette, hogy a politikai döntéstől függ Romsics szakmai előmenetele.
MDF-es országgyűlési képviselőjelöltre nincs szükség
"Ha valaki a szakmai munkájában elér egy bizonyos szintet, akkor (...) egyre kevésbé a szakmai kvalitásai, hanem egyre inkább a politikai kapcsolatai, nézetei, jelene, múltja jövője tolódik előtérbe" - fogalmazott Bagó, aki szerint Romsics "komoly politikai konkurencia azon politikai elitnek, aki nagy valószínűséggel (...) megnyeri a választásokat".
"A kölcsönös egymás mellett élés, a kölcsönös segítség, illetve az együttműködés miatt a leglogikusabb lépés az, hogyha nem válsz jelöltté" - mondta Bagó, aki világossá tette álláspontját Romsicsnak azzal is, hogy leszögezte: "a politikában, sarkítok, MDF-es országgyűlési képviselőjelöltre nincs szükség."
Ne Dávid Ibolya legyen az MDF elnöke
Bagó szerint a becsületes ember lojális, de "a lojalitás (...) az ésszerűségig kell hogy terjedjen": "ha valaki a szakadék felé kormányozza az autót, akkor abból ki kell ugrani". A fideszes képviselő egyértelműsítve álláspontját kijelentette: az MDF-nek el kellene érnie, hogy ne Dávid Ibolya legyen a párt elnöke, mert ő nem hajlandó megállapodást kötni a Fidesszel.
A konkurenciát felkereső fideszes Romsics kérdésére, miszerint egy politikai párt hogyan szólhatna bele a magánéletébe, azt mondta, hogy ha "nem indulsz el országgyűlési képviselőnek, akkor - ha nyerünk - a szakmai munkádban nagyon-nagyon meg tudnánk futtatni". "Nem bosszúállásról van szó" - magyarázta Bagó, hanem arról, hogy a Fidesznek szüksége van káderekre, "olyan kárderekre, akik megbízhatóak", és ha létrejön az együttműködés, akkor mindkét fél ambícióit ki lehet elégíteni. "Én ezt úgy értem, (...) politika-szakma" - mondta Bagó.
Profittermelés a Fidesz-vállalatnak
A fideszes képviselő azt is magyarázta jobboldali vetélytársának, hogy pártja a szövetséggé alakulás óta vállalatszerű működésre tért át. Bagó állítása szerint ez azt jelenti, hogy a pártban menedzsmentek vannak, önálló döntési kompetenciával, önálló költségvetéssel. A képviselő állítása szerint ebben a rendszerben az ő feleőssége lett, hogy "a nyereséget, a profitot- ha úgy tetszik - kitermelje". 'Ehhez a felügyelő bizottság részéről kaptam bizonyos utasításokat. Azokat a partnerekkel, a beszállítókkal, az üzleti kapcsolatokkal azokat a tárgyalásokat én lefolytatom, és a végeredmény fog számítani. Nálunk is, meg a partnereknél is. Osztalékot akkor tudnak fizetni, hogyha nyereséges a cég. Ugyanez működik nálunk is, ha a választásokat országos szinten, megyei szinten, helyi szinten nyerjük, akkor vannak kézzelfogható eredmények, ha nem nyerjük, akkor nincsenek." - fejtette ki a hangrögzítő előtt Bagó.
Visszaléptetést követelnek Orbántól
A sajtótájékoztató után Karsai Péter, az MDF képviselője súlyos választási visszaélésnek minősítette a kalocsai esetet, ami veszélyezteti a választás tisztaságát, és a kommunista időkre emlékeztet szerinte.
Karsai felszólította Bagót, hogy fenyegetéseiért és kijelentéseiért kérjen bocsánatot az MDF-től, Orbán Viktor pártelnököt pedig arra, hogy azonnal vonja vissza Bagó jelölését az országgyűlési választásokon. Karsai szerint a párt jelöltjének viselkedése ugyanis veszélyezteti a magyar demokráciát. A sajtótájékoztatón elhangzott, nem tettek feljelentést, mert "politikai szinten akarják rendezni az ügyet".
Kalocsa a szabad demokraták egyik vidéki fellegvára. Jelöltjük eddig mindig bejutott a második fordulóba, 1990-ben nyert is. A két utolsó választást a Fidesz és az MDF által is támogatott Tóth István nyerte, őt azonban most nem indították újra, mert a vagyonnyilatkozata nem stimmelt. A baloldal 2002-ben még úgy sem tudott nyerni, hogy az MSZP-s jelölt az SZDSZ-est támogatta. A szocialistáknak egyszer termett babér, 1994-ben Alföldi Albert győzött.
Karakán kiállás, képmutatástól való tartózkodás. Eztet szeressük.
Az MDF nélkül egyeztetnek a kampányszabályokról
február 28. kedd 13:44
[MTI]
Az MDF nélkül vette kezdetét a parlamenti pártok kampányfőnökeinek egyeztetése az áprilisi választásokig hátralévő időszak mindenki által betartandó irányelveiről kedden Budapesten.
A kisebbik ellenzéki párt azért nem képviseltette magát az SZDSZ által egy hete kezdeményezett találkozón, mert a parlamenti pártok nem nyilatkoztak írásban arról, hogy nem költenek a kampányra 386 millió forintnál többet.
Herényi Károly, frakcióvezető hétfőn levélében közölte az SZDSZ kampányfőnökével, hogy ellenkező esetben "nincs értelme semmiféle egyeztetésnek", ugyanis "hogyan lehet hiteles egy törvény által nem szentesített egyeztetés, amikor az azon részt vevő felek még a parlament által jóváhagyott előírások betartását sem hajlandók vállalni?"
A kampányszabályokról szóló megbeszélésen ugyanakkor az SZDSZ hívására megjelent Szekeres Imre (MSZP) és Nyitrai Zsolt (Fidesz).
Dávid Ibolya szerint elképzelhető, hogy - parlamentbe jutása esetén - az MDF kívülről támogatná a majdani kormányt. A demokrata fórum elnöke nem nevezte meg, hogy ez a lehetőség kinek a miniszterelnöksége esetén történhet meg. Dávid azt is kijelentette: "ha a Fidesz így folytatja", az MDF-szavazók nem fognak rájuk voksolni a második fordulóban sem.
Elindult az MDF kampánya?
- Hogyan?
- Nem igazán jönnek át a rivaldán, az MDF a Szonda Ipsos szerint három százalékon áll.
- A Szonda Ipsos 2004-ben már éppen miattunk magyarázkodott. Akkor, az európai parlamenti választások előtt néhány héttel mértek rosszabbat velünk kapcsolatban, majd bejutottunk az uniós parlamentbe. Akárhogy is, az MDF az elmúlt időszakban karakteresebb párt lett, mint volt. Az emberek ismerik a programunkat, amely a 18 százalékos egykulcsos szja meghirdetésétől a korrupcióellenes harcig terjed. Többféle plakátunk megjelent már a kettészakított országról, kifejtettük, hogy lehet másképpen is politizálni, a piros-narancsszínű cumik pedig azt jelzik, hogy nem vesszük be az ígérgetéseket. Nekünk, a két nagy párttal ellentétben nincsenek milliárdjaink. De ha lenne ennyi pénzünk, akkor sem költenénk többet a kampányban, mint amennyit a törvény megenged. Törvénytelenséget egy konzervatív politikus nem engedhet meg magának, még akkor sem, ha ezt a versenytársai minden további nélkül megteszik.
- Mi lesz az átütő, mindenki számára megjegyezhető MDF-szlogen?
- A választókat nem gyerekként lekezelő, felnőtt politikánkhoz keresünk felnőtt választókat. Ehhez pedig a március első hetében véglegesen elfogadandó MDF-program, a Normális Magyarországért program vezet el minket.
- Melyik pillanat vagy mondat volt eddig a kampány mélypontja?
- Most már naponta találkozunk mélypontokkal. Olyanok akarnak itt országot vezetni, akik szerint "az árak gyorsabban növekednek, mint az infláció", vagy "Magyarországon nem piacgazdaság, hanem kapitalizmus van". Hallottuk már azt is, hogy "a költségvetés nem számokból, hanem szándékokból áll". Mindeközben teljesíthetetlen ígéretlicit kezdődött a szocialisták és a Fidesz között, amivel megalázzák az országot. Természetesen nem a korrupció visszaszorítására licitálnak... Nincs olyan kívánság, amelyik szóban ne teljesülne máris. Eközben senki nem beszél arról, hogy szeptember 1-jén be kell nyújtanunk az Európai Uniónak a hiteles konvergencia-programot. Márpedig abban kiemelt helyet kell kapnia a költségvetési hiány lefaragásának. Ha elmaradunk ezzel a feladattal, már nem lesz szóbeli figyelmeztetés. Nem kapunk egy vasat sem.
- Ennek ellenére ön barátságosabban reagált Gyurcsány Ferenc kongresszusi beszédére, mint az SZDSZ. Azt mondta, egyetért a miniszterelnök által vázolt fejlesztési irányokkal.
- Az iránnyal minden épeszű magyar egyetért. Ki ne akarná építeni az országot? Azt is megkérdeztem azonban, és ez komoly kritika, hogy miként lehet tízezermilliárdos fejlesztésről beszélni, ha nem társítjuk ehhez a hiánycsökkentő program elemeit. Homoksütik készülnek a kampányhomokozóban.
- Botrányoktól is hangos ez a "homokozó." Fideszesek állítólag a Munkáspártnak, a szocialisták pedig az MDF-nek gyűjtenek ajánlószelvényeket. A MIÉP-Jobbik és Csapody Miklós pedig a Fideszt vádolja, hogy törvénytelen eszközökkel igyekszik megszerezni a másoknak szánt cédulákat.
- Szóljon bárki, ha bizonyítéka is van rá, hogy bármelyik MDF-esnek az MSZP gyűjtené a céduláit. De ez fel sem merült. A kopogtatócédulák több mint felét már összegyűjtöttük... Azt azonban meg tudom erősíteni, hogy a Fidesz számos jelöltünket megkörnyékezte. Amit tesznek, az tisztességtelenség a törvénytelenség hátán. Megfenyegetik őket vagy választási győzelem esetén zsíros állást ajánlanak a Fórum jelöltjeinek. Többnyire nem járnak sikerrel.
- És ha sikerül?
- Időben észrevettük, és ahol szükséges volt, cseréltünk az egyéni körzetekben. Megjegyzem, jó esélye van annak, hogy ha a Fidesz ezt folytatja, a csalódott, megsértett MDF-szavazók a második körben sem fogják támogatni a Fidesz jelöltjeit. Látom, sokakat zavar a tény: a jobboldalon én voltam az egyetlen, aki nemet mert mondani Orbán Viktornak. Nekünk a Fidesz nem önmagáért riválisunk. Azért a riválisunk, mert nem jobboldali párt, miközben annak akarja eladni magát. A jobboldali szavazók voksaival akar baloldali, osztogató Magyarországot építeni. Sajnos, a Fidesz máig nem értette meg, hogy nem lehet volt MSZMP-tagoktól a radikális jobboldalig egy értékek és elvek nélküli olvasztótégelyt építeni.
- Ilyen alapon nem az a jó az MDF-nek, ha megbukik a Fidesz? Egy vereség után a konzervatív oldal átalakulhat, és sokan esetleg visszatalálhatnak rendszerváltó anyapártjukhoz.
- Nekünk az a célunk, hogy az MDF bekerüljön a parlamentbe, és ott komoly szerepe legyen abban, milyen utat választ az ország. Hiszem, hogy a demokrata fórum korszerű konzervativizmusára és józan politikájára szükség lesz a jövőben is. Elítéljük a politika kriminalizálását, nem bonyolódunk a szerverbotrányhoz hasonló - az elkövetők szerint bocsánatos - bűncselekményekbe, és nem valljuk azt sem, hogy a cél szentesíti az eszközt.
- Az MDF kormányváltást akar?
- A demokrata fórum kormányváltást akar.
- De ha ismét az MSZP győzne, s ajánlatot tenne a fórumnak, akkor adott esetben az MDF azzal a párttal kormányozna, amelyiknek most a leváltását szorgalmazza?
- Nem jó, ha a szekér megelőzi a lovat. Elég morbid lenne, ha én most koalíciókötésekről nyilatkoznék az MDF testületei helyett. Politikai kóklerség, ha valaki átnyúl a választók feje felett, s össze-vissza beszél a koalíciókötésről. A Fidesz forszírozta az "egy a tábor, egy a zászló" szlogennel, hogy a választások előtt kell mesterséges szövetséget kötni. Számomra a parlamenti munka nem egyenlő a hatalommal. A kormánykoalíción kívül is van élet. Nagykoalíció esetén például az ellenzékiséggel lehet biztosítani az alkotmányosság kereteit. De láttuk a lengyel példát is: kívülről, ellenzékből is lehet támogatni egy kormányt.
- Kisebbségi kormányzás esetén ellenzékből támogatni a ...
- Nem ellenzékből. Kívülről. Ez egy köztes állapot.
- Időről időre megkötött "koalíciós" megállapodással?
- Van, amikor olyan mérhetetlen a bizalmatlanság, hogy a "külső" fél, mondjuk egyéves együttműködési szerződést ír alá a kormányon lévővel. S ha nem teljesülnek az általa meghatározott feltételek, nem szavazza meg például a költségvetést. De nem előbb, mint április 9-én, az első választási forduló után látjuk csak meg, hogy kit, mire jogosít fel a választók bizalma.
- Ez nem a kivárás taktikája?
- Persze, ki kell várni a választók döntését! Nem készülünk koalícióra sem a szocialistákkal, sem a Fidesszel.
- Nyilvánvaló, hogy az ország miniszterelnökét vagy Gyurcsány Ferencnek, vagy Orbán Viktornak hívják majd...
- Lehet, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor lesz a jelölt, de a mögöttük álló program ennél sokkal fontosabb kérdés. Ha egyszer végre kiderül, mi is az. Ezek a programok határozzák majd meg a lehetséges együttműködést is.
- De a demokrata fórum programja más pártokéra emlékeztet. Az egykulcsos adót az SZDSZ mondja, a fórum privatizációs elképzelése a szocialistákéhoz hasonlít, a családi adókedvezmény a Fidesz sarkalatos programeleme.
- Igen, sokban hasonlítanak a többiek elképzelései a miénkre. Mi a napi tapasztalatokból építkezünk. A 18 százalékos egykulcsos adónak például két forrása volt: az egyszerűsített vállalkozói adó...
- Az eva, amit még Medgyessy Péter és László Csaba talált ki...
- Az eva arra mindenképpen rávilágított, hogy a magyar emberek nem szeretnek csalni és hazudni, s az eva várakozásokon felül bevált Magyarországon. Másrészt a szomszédaink, így Szlovákia, Románia is egykulcsos személyi jövedelemadót vezetett be, és a tapasztalatok azt mutatják: megalapozott elvárás, hogy a magyar gazdaság helyzetére jó hatással lesz az egykulcsos szja. A konzervatív gazdasági fordulat programja azt mondja: segély helyett munkát. Egyedül maradt a politikai palettán az MDF, mert van két olyan párt, amelyik lopakodó vagy settenkedő szocializmussal próbálja elhitetni: az állam gondoskodik mindenkiről. Ezzel próbálják ámítani a választókat. Remélem, nem hagyják magukat.
- Nemrégiben elárulta, hogy Orbán Viktor néha betért önhöz egy kávéra. Lesz ilyen kávézás az első forduló után? Mondjuk április 10-én?
- Én zöld teát iszom... Ennél többet mondani jóslás volna.
Ez úgy néz ki, mintha megszólalt volna az őszinteség.
Dávid szerint kényszer-nagykoalíció lehet2006. február 22. 21:17
Az MDF elnöke szerint az elkerülhetetlen megszorítások új politikai helyzetet hozhatnak.
- Bármelyik párt nyeri meg a választásokat, nem kerülhetők el a megszorító
intézkedések 2007-től, és ha az ellenzék ehhez nem adja a nevét, akkor be kell vonni a politikai hatalomba, így létrejöhet a nagykoalíció - mondta Dávid Ibolya ma Balassagyarmaton.
Az MDF elnöke bírálta, hogy a két nagy párt mézesmadzag-kampányt folytat, miközben mindenki tudja, hogy 2007 januárjától egyetlen eurót sem kap Magyarország az unió legnagyobb pénzalapjából, a kohéziós alapból, ha Magyarország deficiteljárás alatt áll. Hazánk évek óta deficiteljárás alatt áll, de erről a feltételről mindkét nagy párt hallgat, mint a sír - tette hozzá
a pártelnök.
Dávid szerint a szükséges reformok kivétel nélkül kétharmados törvényeket igényelnek, és kérdés, hogy lesz-e olyan ellenzéke a magyar parlamentnek, amely adja a nevét a megszorító intézkedésekhez, az ország érdekében meghozandó törvényekhez. "Ha erre nem hajlandó, mert neki ebből nincs haszna, akkor ezt a hasznot úgy lehet biztosítani számára, hogy részesedik a politikai hatalomból, és ezt már nagykoalíciónak hívják" - fogalmazott. (MTI)
Sajnos, mivel pl. Horváth Balázsék Fidesz színekben kampánytevékenységként azon fáradoznak, hogy megmagyarázzák az embereknek, miért nem érdemes az MDF-re szavazni, így nagyon is el tudom képzelni, hogy a kopicédulát is elzabrálták. Idős embernek sok mindent be lehet beszélni adott esetben.
Amúgy a konfrontációból szerintem is elegük van az embereknek, tehát jót valóban nem tesz.