Farkasházy Tivadar esete Kádár sírjával
Seres László 2006. február 20. 08:10
A gond Farkasházy Tivadarral ugyanaz, ami régen: úgy humorizál, hogy nincs humora, és úgy moralizál, hogy nincs belső morálja.
Öt vállalható mondat
„Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nemcsak magyaroknak. Elvitte a hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt” – ezt bírta úgy száznegyven ismert magyar aláírni. Rég nem látott a magyar közélet akkora szolidaritást, mint amekkora a volt feljelentőt övezi, aki 1957 és 1961 között 21 barátjáról, osztálytársáról 48 belügyi felhasználású irományt eresztett meg, és még büszke is rá.
A Hírszerző néhány hete kíváncsi volt arra, vajon értelmiségünk színe-java akkor is aláírt volna-e, ha nem Szabó Istvánt, hanem a szintén (a történész szerint kevésbé ártó módon) ügynökmúltú Paskai Lászlót kellett volna felhőtlen szeretetükről biztosítaniuk. Rákérdezhettünk volna Vikidál Gyulára vagy „Krakus” ügynökre is, de maradtunk Paskainál, ő volt a legfrissebb. Ez az ötletünk azonban nem jött be mindenkinek.
*
„Meg hogy Paskaival is megtettük volna? Egy szemtelen fiatalember is ezt kérdezte a hirszerzo.hu-tól vagy a Political Capitaltól, de őt elküldtem a francba. Tőmondatokban magyarázzam el neki Kádár sírját? Akihez minket már életünkben odatemettek?” – írja megkeresésünkről Farkasházy Tivadar a Hócipő legújabb számában, e rövid bekezdésben annyi, khm, tévedést megeresztve, amennyi belefért. Őt felhívó munkatársunk ugyanis még udvarias csapatunkon belül is a legillemtudóbb és legszerényebb kolléga, pontosan megmondta, honnan keresi, s Farkasházy nem elküldte, hanem kissé kiakadva ugyan és nevét nem vállalva, de magyarázkodott, és ezt mi tiszteletben tartottuk.
Ami Kádár sírját illeti, akihez őt és a többes szám többi személyét valakik odatemették: „Végre öt vállalható mondat. Azóta hordhatom a virágot Kádár sírjára” – írja a petícióról (ön)ironikusnak szánt módon. A gond Farkasházyval ugyanaz, ami régen: úgy humorizál, hogy nincs humora, és úgy moralizál, hogy nincs belső morálja.
Aki nem veszi észre, hogy mit ír alá és azzal mit üzen, az nem ironizálhat önmagán Kádár-sírba temetett áldozatként (plusz képzavar: a virágot akkor ki is viszi oda?). Aki azt hiszi, hogy Szabó művészi teljesítménye felülírja azt a bizonyos szégyenletes négy évet; aki „tévedhetetlen fundamentalisták egymáshoz írogatásainak” nevezi az ÉS nyolc éve tartó küzdelmét az ügynöklisták nyilvánosságáért, a megfigyelt áldozatok információs kárpótlásáért; aki komolyan azt hiszi, hogy az általa csak „hős iratbányásznak” nevezett Gervai András és az ÉS direkt a filmszemle ellehetetlenítésére „időzítették” a Szabó múltját leleplező írást, az moral insanity, és lehetőleg ne tegye helyre a múltat – hiszen még képviseli.
„Ha Gorbacsov nem szúrja tökön magát, hol okoskodsz, Pubi?” – kérdi a humorista így utólag, amiben nem is az az érdekes, hogy munkatársunk egyáltalán nem Pubi névre hallgat, hanem hogy igen, ez az a tónus, amit úgy tizenhat éve nem hallottunk. Ez az a pszeudovicces, fenyegetően megengedő, belügyes-posztmunkásőrös hangütés, ami a rendszerváltás idején dívott azok körében, akik nem hitték el, hogy van élet a rendszerük után. A szerző szerint semmi rendkívüli nincs a besúgásban, a zsarolás a diktatúra sajátja, s e rendszerben a többség „csak úgy tölthette ki az oroszok és az amerikaiak közös megegyezése (sic!) alapján rámért életfogytot, ha naponta tolakodott az ételosztásnál”.
Vicces: ezen a ponton az írás átmegy önnön paródiájába, hiszen mint a Kálmán C.- féle ironikus ellenpetíció írja, „vajon ki nem nyalt akkoriban? Melyikünk nem lihegett a koncért, s ha úgy adódott, hát igen, a hatalmasok lábához kucorodva?” A cikk üzenete ezzel együtt nem túl szórakoztató (vö. we are not amused). Nem más, mint a rendszerváltó normák, elvárások eltaknyolása folyik itten, az ismét népszerű „zárjuk má’ le, hisz mind sárosak vagyunk” elvének van itten hang adva; és emiatt a korrupt és korrumpáló értelmiségi taknyolás miatt tartunk ott, ahol nem tartunk. Például ügynökügyben.
*
Tudjuk, hogy a törvény rossz, hogy a listák sose lesznek nyilvánosak, hogy az ombudsman a volt beszervezettek személyiségi jogait a volt áldozatok jogai elé helyezi, tudjuk, hogy jó ügynöktörvényünk már sose lesz, hogy ami tizenhat éve elmúlt, az ma egyre kevesebb embert érdekel. Tudjuk, hogy a fenti szörnyű petíciót alá lehetett írni a jogállamiságot féltő hiteles érveléssel is (lásd Bauer Tamás cikkét az ÉS-ben). Mindezzel együtt ez a törvény csak ilyen értelmiséggel értelmezhető. Farkasházy Szabót védi, mert remek rendező („a filmjei mindig rólam szóltak”), „továbbra is becsülöm” Szepesit, Szegvárit, Fényit. Paskait viszont „nem szeretem és nem tisztelem, illetve ez is hülyeség”. Az.
Ha Szabó István nem büszke a tettére, ha nem állít három nap alatt négyfélét, ha csak egyszer kimondja, hogy bocsánatot kér a besúgottaktól; ha Kézdi-Kovács Zsolthoz hasonlóan kész nyilvánosan beszélni beszervezése körülményeiről, mondjuk verték, zsarolták a kapitányságon, akkor szerintem nincs ember, aki ne próbálná megérteni személyes tragédiáját. Így azonban ki tudja, mi motiválta, amikor Gábor Pál védelmében azt írta Gábor Pálról: január 7-én „erősen ellenforradalmi megnyilvánulásai voltak. Legkirívóbb kijelentése kb. jan. közepén egy beszédművészet órán volt, ahol Kádár elvtársat ’hazaárulónak’ nevezte.” Ennél kevesebbért is öltek a posztávósok.
1957-ről beszélünk, Kádárék vertek, kínoztak és akasztottak, sokan aláírtak kevés nyomásra is. Teljesen érthető. Sokan viszont tudtak nemet mondani. Az ötvenes évek végén éppúgy, mint a halálra konszolidált hetvenes-nyolcvanas években. Ha azonban véleményformáló értelmiségiek megbocsátanak az aláíróknak (pontosabban: a szakmailag sikereseknek; ennyit arról, mit értenek ezek szolidaritáson), ha „utólagos erkölcsi piedesztálról” beszélnek, mint Farkasházy; ha mélyen megértik az árulást, és „továbbra is becsülik”, szeretik az árulót – akkor azoknak, akik mertek nem aláírni és nem jelenteni, azt üzenik: minden, amit tettetek, az egész életetek totálisan értéktelen és értelmetlen. Inkább azt próbáljátok megérteni, hogy mindannyian Kádár sírjából bújtunk elő.
Nem ez az egyetlen probléma Farkasházyval.
-- Ami ezután jött, az Farkasházy más irányú alkotásaival foglalkozott, nem az ügyöküggyel.
Ha valakit e pillanatban hamisan megvádolnak, hogy kocsit lopott, de a bíróság felmenti, iratai nyilvánosak. De azt, hogy egy ismert, az emberek bizalmára aspiráló, közismert érsek vagy rendező bizonyítottan jelentéseket írt, nem lehet publikálni.
Megint téglák hullottak ki posztkádári jelenünk falából. A besúgókra újfent rávetülő fény heveny nyilatkozattételi kényszert okozott Péterfalvi Attilánál. Adataink őre úgy véli, az ügynökinformációk “alapvetően két esetben hozhatók nyilvánosságra: ha közszereplőkről van szó, illetve akkor, ha a történelmi múlt feltárásához nélkülözhetetlen az ügynökök megnevezése”. De őszerinte “Szabó István nem gyakorol közhatalmat, és a politikai közvélemény alakításában sem vesz részt, ezért nem minősül közszereplőnek. Az Oscar-díjas filmrendező ügynökmúltjának feltárását egy adott korszak bemutatása eszközeként sem lehet értékelni.”
<!--
var uniq=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// billboard banner
var oldBillboardHeight = 60;
var oldBillboardWidth = 0;
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
var i = 0;
function setBillboardHeight() {
h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight;
if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight;
o = getobj("billboardbanner");
if (h > oldBillboardHeight) {
o.style.height = h + "px";
oldBillboardHeight = h;
}
w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth;
if (w != oldBillboardWidth) {
ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth);
getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px";
oldBillboardWidth = w;
}
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
}
//-->
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
Azt, hogy egy kultikus mozimágus vagy egyházi csúcsvezető diktatórikus hatalommal való együttműködésének nincs film- és vallástörténeti jelentősége, Péterfalvi se gondolhatja komolyan. Ha igen, annyira alkalmas adatvédelmi biztosnak, mint Dr. Kende Péter tényfeltáró újságírónak.
*
A biztosi verdikt szerint “Szabó István mindaddig nem minősül közszereplőnek, amíg erről meg nem kérdezik, és magát annak nem vallja.” A közszereplő definíciójának a hatalmi szférára való leszűkítése etatista, sőt állampárti mentalitást tükröz. Abból indul ki, hogy közszereplés csak az államon keresztül létezhet, ami pedig azon kívül van, az nem fontos, de legalábbis a múltfeltárás szempontjából kevésbé lényeges. Különben is nehezen érthető, hogy egy közízlést formáló, mozit közpénzből csináló értelmiségi miért nem közszereplő.
Pikáns ízhatást generál, hogy ama ombudsman harcol vehemensen a spiclik állítólagos jogaiért, akinek semmiféle kifogása nem volt az áruházi próbafülkék bekamerázása ellen. Szerinte ez utóbbi dolog “jogilag hibátlan”. Mostani hozzáállása alapján kimondható, méltán érdemelte ki a Nagy Testvér-díjra való jelölést.
Ha valakit e pillanatban hamisan megvádolnak, hogy kocsit lopott, de a bíróság felmenti, iratai nyilvánosak. A kabátlopási ügy tárgyalásának aktáit bárki elolvashatja. Bármely vállalkozónak joga van megtudni, hogy felvett dolgozója szerepel-e rendőrhatósági nyilvántartásban. Függetlenül attól, közfunkció-e az állás, vagy sem. De azt, hogy egy ismert, az emberek bizalmára aspiráló, közismert érsek vagy rendező bizonyítottan jelentéseket írt, nem lehet publikálni. Magyar ugarból kiszökkent jogi szürrealizmus.
Azt, hogy az USA-ban melyik színész fújta be komcsigyanús pályatársát, bárki tudhatja. Mert az Államokban demokrácia lévén, az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság ülései nyilvánosak voltak. Aki denunciált, nyílt sisakkal tette. Nálunk a sunyi, titokban “köpő” hálózati személyek miért ússzák meg? Szinte bármi megbocsátható és jóvátehető. Csak az nem, hogy 1989-90 után a beszervezettek többsége – leszámítva egy-két bátor embert – arcpirulás nélkül hallgatott.
Ombudsmanunk véleményéből kiindulva Németország adatvédelmi pokol, ahol békés polgárokat sütögetnek információs üstökben. Mert ott “szabad a vásár”, ó mily borzalom, akárki felmehet a szent történészi oltárra és felütheti a dossziékat. Iszonyatos lehet, hogy az a mocskos, undorító, privacy-tipró (szabadon választott) utolsó NDK-parlament kimondta: “az áldozatok érdeke fontosabb a tettesekénél.” És ezt a nyugatnémetek is ekképp vélték. Péterfalvi nem jogalkotó, de ha nem akar operett-ombudsmanként helyet szerezni a történelemben, rá kéne jönnie, egy abszurd felfogást védelmez.
*
Nem gondoljuk egyébiránt, hogy a merev, engedélyköteles, “antinémet” ügynökkeresési játéktér csak a politika és a kiérdemesült vamzerek érdeke. A Történeti Hivatal örökségére ráépült egy, a németnél drágább, lassabb, előszobázásra-űrlapkörmölésre alapozott, a laikus aktaböngészést történészi ajánláshoz kötő szuperbürokratizált rendszer. A mi pénzünkön. Persze így, fusiban is kijön a spicli-kirakós, de az összképet már csak unokáink fogják látni.
Az Élet és Irodalom pénteken megjelenő száma közli a Paskai László bíboros ügynökmúltjáról szóló dokumentumokat és Kézdi-Kovács Zsolt filmrendező önvallomását beszervezésének körülményeiről. A cikkek szerint egyikük sem írt konkrét jelentéseket, s Paskai Lászlónál egyértelmű, hogy társait mentette.
A Szabó István filmrendező ügynökmúltját leleplező cikk után az Élet és Irodalom pénteken megjelenő száma két másik ismert személynek az állambiztonsági szolgálattal való kapcsolatáról ír. Ungváry Krisztián történész cikke szerint Paskai László bíboros, a katolikus püspöki kar korábbi elnöke 1965 és 1974 között állt kapcsolatban az állambiztonsági hatóságokkal. A másik cikk önleleplezés: Kézdi-Kovács Zsolt, Szabó István kortársa maga írja meg beszervezésének körülményeit.
A listán volt
Az egyházi vezetők ügynöki beszervezéséről 2005 elején került nyilvánosságra számos adat, miután egy külföldi intenetes tárhelyen megjelent az állítólag Antall József miniszterelnöknek átadott ügynök lista. Az Index által elsőként közölt névsorban, amelyben külön fejezet tartalmazta az egyházi beszervezetteket, a püspöki kar hat tagjának neve, köztük Paskai bíborosé is megtalálható volt. A volt Esztergom-budapesti érsek akkor sem cáfolta a híreket. A Stop érdeklődésére csupán annyit mondott: "hagyjuk ezt az egészet, legyen már végre vége", majd megszakította a vonalat.
Az ÉS által most közölt kutatás szerint a "Tanár" nevű ügynök 6-os kartonja továbbra sem került elő, életrajzi adatai azonban teljesen megegyeznek Paskaiéval. Ungváry Krisztián cikkében beszámol arról, hogy az előkerült jelentések szerint az ügynök igyekezett mindenkiről pozitív képet festeni, az állambiztonságiak által használható terhelő adatokat nem közölt senkiről. A történész idézi a 1965-ben megkörnyékezett ügynök tartótisztjének egy jelentését is, amelyben kifogásolja, hogy a "Tanár" túl személytelen, konkrétumok nélküli jelentéseket ad.
Krisztusi irgalmasság
Ungváry Krisztián szerint "a cikk Paskai Lászlóra nézve valójában pozitív. A bíboros, ahogy tudott, helytállt mint beszervezett". A történész az MTI-nek azt mondta: a cikket azért nem később írta meg, mert szerette volna a Szabó- és a Paskai-ügyet szembeállítani, és megmutatni, hogy az ügynökök milyen különböző módon teljesíthetnek elvárásokat. A társait mentő ügynök legendája ez esetben nagyrészt valóság, ellentétben más esetekkel - jegyezte meg.
A történész azt is elmondta, hogy kutatása nem csak egy személy múltjára irányul. Mások ügynökmúltjáról is talált adatokat, ezekről az esetekről külön csak akkor ír, ha azok a történeti kontextusba helyezhetők és a történeti megismerés szempontjából fontosak.
A püspöki kar tavaly március elején az egyházi ügynökökkel kapcsolatban "krisztusi irgalmasságot" kért az érintetteknek. A grémium egyhangúlag elfogadta azt az álláspontot, hogy nem kívánnak ítéletet alkotni azok fölött, akik együttműködtek a titkosrendőrséggel. Az egyházi vezetés akkor azzal indokolta a gyors döntést, hogy szerintük ma már nincs mód a rendszerváltás előtti események teljes körű feltárására.
Majsai Tamás egyházkutató szerint feltételezhető, hogy ezres nagyságrendű lehet a hazai egyházak vezetői és tagjai közül beszervezettek száma. Az egyházak és a titkosszolgálatok kapcsolatának feltárása azonban a történészek szerint is rengeteg nehézséggel és bizonytalansággal jár, mert az iratok jó része megsemmisült, eltűnt vagy még nincs rendszerezve, ezért az érintettek jó részéről sem lehet megállapítani, hogy valójában milyen minőségben jelentettek, vagy hogy jelentettek-e egyáltalán.
"Sosem voltam nagyon bátor"
Kézdi-Kovács Zsolt írásában - amely a szerző szerint még 2002-ben készült - részletesen felidézi, hogy 1957 februárjában a Petőfi színházból vitték el "bőrkabátos alakok" Szabó Istvánnal és (az azóta elhunyt) Kardos Ferenccel együtt a Deák téri rendőr-főkapitányságra.
Két társától elkülönítve, három napig tartották bent. Nem tudta miért vitték el: "semmi rendkívülit nem csináltam a forradalom alatt, nem számítottam arra, hogy egyszer célkeresztbe kerülök. (...) Nem harcoltam, gyáva voltam, jóformán nem vettem részt semmiben" - írta. Huszonegy éves sem volt, rettentően félt és elképzelni sem tudta, hogy nem járhat többé a filmművészeti főiskolára.
"Én sosem voltam nagyon bátor, de itt hiába is lett volna a bátorság. Tudtam azt is, hogy nem lenne erőm sem a veréseket kiállni, sem feladni azt, amit elértem: a főiskolát, a filmrendezőséget" - magyarázta, hogy végül miért írta alá a beszervezési papírt. Fedőnevet ő választott magának: akkoriban írt egy novellát, a főhős neve, Léva Béla jutott hirtelen eszébe.
Egy ideig próbálta az időt húzni, de megfenyegették, s hét-nyolc hónap elteltével elkezdett jelentéseket készíteni. Mint írja, semmire nem emlékszik, de igyekezett kikerülni a konkrétumokat, mindig általánosságban írt a hangulatról és arról, hogy semmi különös politikai megnyilatkozással nem találkozott. Egy évig jelentett, majd az összekötője nem jelentkezett. "Valószínűleg legtöbbünkre csak azért volt szükség, hogy a félelmeket növeljék bennünk, mindenkiben" - találgatta szabadulásának okát.
Kézdi-Kovács Zsolt vallomása valamelyest módosítja azokat a feltételezéseket, hogy Szabó István csak azért rendezhetett már fiatal korában játékfilmet, mert együttműködött a hatóságokkal. Mint ismert, a világhíres rendező 26 évesen, 1964-ben forgathatta le első filmjét, az Álmodozások korát. Kézdi-Kovács Zsolt, aki szintén jelentéseket írt, 34 évesen készítette első filmjét.
Péterfalvi: perre lenne szükség
Úgy látszik, hogy amíg az érintettek nem perelnek, minden szó hiábavaló - mondta az újabb nyilvánosságra hozott ügynökügy kapcsán Péterfalvi Attila. Az adatvédelmi biztos szerint az adatok a jogszabályok megkerülésével kerülnek nyilvánosságra.
A cikkek meghaladják azokat a lehetőségeket, amelyeket az adatvédelmi törvény biztosít a kutatók számára. Az újabb írás például csak egy ember anyagát tárja fel, így kétséges, hogy igazi kutatásnak nevezhető-e - mondta. Péterfalvi Attila szerint egy peres eljárásban születendő döntés iránymutató lenne a jövőre nézve.
Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője az MTI-nek azt mondta: a közlés jogszerű, a Paskai Lászlóról szóló cikk írója, a jogszabályok adta lehetőségek keretein belül engedélyt kapott a téma kutatására. Az adatvédelmi törvény azt mondja, akkor lehet közölni az érintett nevét, hogyha az közszereplő és a kor valósághű bemutatáshoz szükség van erre. A közlés ezeknek mind megfelel - tette hozzá. Az ÉS főszerkesztője azt is közölte: nem készül újabb ügynök leleplezésére, de hogy "aztán az élet mit hoz, azt nem lehet tudni".
Szabó István és a besúgás pozitív erejeVarró Szilvia 2006. január 31. 07:24
Nem a „hazát védő” Medgyessy Péter állambiztonsági múltjának nyilvánosságra kerülése volt a fordulópont. A múlttal való szembenézés most úszik el végleg: a baloldal egy része hisztérikusan hőst avat Szabó Istvánból, miközben a rendező sztorija három nap alatt olvadt el.
"Egy ember, aki közülünk való. Vikidál Gyula!" – konferálta be 2004 májusában egy szélsőpolgári rendezvényen Philip az akkoriban épp ügynökmúltját beismerő énekest. A radikális jobboldali közönség keblére ölelte saját ügynökét.
<!--
var uniq=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// billboard banner
var oldBillboardHeight = 60;
var oldBillboardWidth = 0;
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
var i = 0;
function setBillboardHeight() {
h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight;
if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight;
o = getobj("billboardbanner");
if (h > oldBillboardHeight) {
o.style.height = h + "px";
oldBillboardHeight = h;
}
w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth;
if (w != oldBillboardWidth) {
ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth);
getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px";
oldBillboardWidth = w;
}
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
}
//-->
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
Hasonló történik most Szabó Istvánnal. A filmrendezőről az Élet és Irodalomban Gervai András írta meg, hogy 1957 és ’63 között a III/III. elődszervezetének dolgozott, és jelentéseket írt évfolyamtársairól.
*
Szabó a pénteki Népszabadságban még azt mondta: hálás a sorsnak, és büszke a történtekre, mert ezzel egy osztálytársa életét mentette meg az akasztófától. Az illető '56-ban fegyverrel vett részt a Köztársaság téri pártház ostromában; Szabó két évfolyamtársa kérésére vállalta, hogy alibit biztosít (a pénteken még meg nem nevezett) Gábor Pálnak.
A „hogyan vezette meg a furfangos tizenéves az állambiztonságot” sztori szombatra konkretizálódik, de apró részleteiben változik. Szabót itt már három napra letartóztatták, és ő Gábor Pálról azt mondja: vele volt a kérdéses időpontban. A második interjúban Szabó mintha két, egymással párhuzamos történetet futtatna: az egyik Gábor élete, a másik a saját beszervezésének sztorija. Felelősségét több dologgal enyhíti: Gábor és Gyöngyössy beszélték rá a besúgásra, ő úgy járt el, ahogy azok javasolták, folyamatosan egyeztetett velük.
A harmadik, vasárnapi interjúban, A szólás szabadságában Szabó már bevallja, hogy nem mást akart menteni, csak saját magát. A korábbi verzió apróbb részei is változnak: Gábor Pál már nem vele volt az ominózus időpontban, hanem vagy vele, vagy Gábor édesanyjánál (a riporter nem kérdez vissza), nem világos, hányukat vitték be a hatóságok, satöbbi. Ekkor már történészek vitatják, másnap pedig nyilvánosságra kerül, hogy a bizonyítékként említett felvételen nem Gábor Pál látható.
A történet azonban nemcsak a rendező számára csúszott el. A Szabó-ügy már kezdettől sem róla, a forradalomról vagy az ötvenes évekről szólt. Vasárnap a Nap-kelte vendégei fél órán át az ÉS-t szidták, amely „keresztre feszített” egy embert, és „belerúgott” a magyar filmszakmába. Az ÉS direkt a Filmszemle elé időzítette cikkét, inkorrekt volt, hogy nem kérdezte meg Szabót, nem helyezte el kontextusában a történetet. Aljas, szemét bulvárlap. Szabóra több száz év múlva is emlékezni fognak, az ÉS-re a kutya se. Ez utóbbit magától Gálszécsy Andrástól hallottuk, aki kissé szidta a politikai elitet, mert az nem tette a dolgát ügynökügyben.
Az illető úr különben titkosszolgálati miniszter volt Antall mellett, és azóta többféle mezben az állambiztonsági múlt nyilvánosságra kerülésének jelentős akadályozója. Eközben az ÉS a legrégebben, a legalaposabban és a legrendszeresebben foglakozik a témával. Gervai az egyik interjúban azt mondta: lehet, hogy meg kellett volna kérdeznie Szabót. Lehet. De ugyanezt megtehette, részben meg is tette a magyar sajtó többi része.
Az őrület hétfő reggelre vált teljessé, amikor a lapokban megjelent az úgynevezett „magyar szellemi élet képviselőinek” (Maszék) levele: az aláírók szeretik és tisztelik Szabót, aki 45 éve „nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk”. De hogy jön ez ide? Ki vonta kétségbe Szabó tehetségét? És ha nagy rendező, akkor nincs közünk ahhoz, hogyan működött együtt a belső elhárítással?
Pedig Szabó mindezt elkerülhette volna. Nem az a fő kérdés, mit tett az '56-os forradalom utáni megtorlás idején egy tizenkilenc éves fiú, akit három napig tartottak fogva, és az egyetemről való kirúgással fenyegetettek. Fontosabb, hogy kik voltak a tartótisztjei, és kik azok megrendelői, kik ültek a párt és kormány megfelelő posztjain. Szabó részéről pedig: miért nem beszélt minderről később, miért nem készült fel arra, hogy egyszer kiderülhet, és most miért úgy reagált, ahogy.
Mindenki szereti és tiszteli itt Szabó Istvánt, nyilván azok a még élő volt évfolyamtársak is, akik nem csatlakoztak a Szabó fanclubhoz, és nem írtak alá. A kedélyes kádárista népfront legszórakoztatóbb eleme Kamondi Zoltán filmrendező levele, akitől az ÉS szerzője egyszer már lopott (fotót!), most pedig belegázol a filmesek emberi méltóságába. De ne feledkezzünk el arról a publicistáról sem, aki szerint ha Szabó nem ír alá, lehet, hogy Oscar-díjat sem kap. A besúgás, mint pozitív erő, ihlető energia.
*
A Szabó-film mai filmszemlés bemutatóján néma szimpátiatüntetés várható a rendező mellett, és nem nehéz megjósolni, hogy Szabót valamilyen elismerésben részesítik majd. Sajnos ezúttal nemcsak szakmai kiválósága, hanem a félreértelmezett emberi szolidaritás miatt. A múlt megismerését, eddig úgy tartottuk, a gaz politikusok gátolták Magyarországon; most hozzátehetjük: a közszereplők és az értelmiség is elszabotálja. Béke poraira.
Ellenpetíció: "Ki nem nyalt akkoriban?"
Gyurcsány kiállt egy volt ügynök mellett
Hírszerző információ 2006. január 31. 10:28
Először szólalt meg exügynök ügyében a kormányfő. Az Estében Gyurcsány Ferenc nem tért ki Szabó István történetének megannyi ellentmondására, ehelyett a kitűnő művészt méltatta, és hárította az ügynöktörvény megbukásának a felelősségét. Közben az interneten felbukkant egy olyan petíció is, amely nem az ügynökkel, hanem az áldozatokkal szolidáris.
„Tavaly decemberben talán én magam kezdeményeztem, hogy csináljuk ezt meg. Mert így nemcsak mindegyikünk külön-külön, hanem az ország is sebezhető” – mondta a miniszterelnök a műsorvezető aktuális okból feltett kérdésére, hogy „miért nincs ügynöktörvény”.
<!--
var uniq=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// billboard banner
var oldBillboardHeight = 60;
var oldBillboardWidth = 0;
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
var i = 0;
function setBillboardHeight() {
h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight;
if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight;
o = getobj("billboardbanner");
if (h > oldBillboardHeight) {
o.style.height = h + "px";
oldBillboardHeight = h;
}
w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth;
if (w != oldBillboardWidth) {
ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth);
getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px";
oldBillboardWidth = w;
}
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
}
//-->
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
"Megkerülhetetlen csoda"
Gyurcsány Ferenc elmondta: „Úgy találtuk, hogy ennek van egy fontos feltétele, az előterjesztésünkben is az szerepelt, hogy alkotmányt kell hozzá módosítani. Mi, a Magyar Szocialista Párt azt mondtuk, hogy akkor módosítsunk alkotmányt. (…) A mi koalíciós partnerünk sem akart alkotmányt módosítani, de az ellenzék sem akart. Azaz a kezdeményezésünket két oldalról tették lehetetlenné” – állította a kormányfő a törvénymódosításról, amely tavaly októberben azért bukott el az Alkotmánybíróságon, mert egyes rendelkezései „a személyes adatok védelme nélkül bárki által megismerhetővé, hozzáférhetővé teszik az elmúlt rendszer szolgálatainál dolgozott személyek személyes adatait”
„De hadd mondjak én már egy mondatot Szabó Istvánról, ha előkerült ez a kérdés” – folytatta a miniszterelnök. „Én Szabó Istvánt Magyarország egyik legkiválóbb művészének, a filmvilág egyik megkerülhetetlen csodájának tartom” – jelentette ki, összhangban azzal az értelmiségi peticióval, amely szolidaritást vállal Szabóval ügynökmúltjának nyilvánosságra hozatala után („Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt”).
„És nagyon-nagyon nehéznek gondolom utólag megítélni azt a helyzetet, amelybe ő került, és azt hiszem, hogy van annyi hitele az ő elmúlt évtizedeinek, emberként és művészként, hogy most, amikor őt vádolják vagy szembesítik, akkor adjunk hitelt az ő szavainak” – mondta Gyurcsány a műsorban, bár az nem derült ki, mely verziójára gondol a történteknek.
„Hozzátenném, ezt mondanám akkor is, ha nem egy, egyébként általam rendkívül tisztelt emberről lenne szó, hanem mondjuk egy általam ismeretlenről lenne szó, mert ítélni 40-50 év után részigazságok alapján azt gondolom, hogy talán nem célravezető.”
Közben a Magyar Hírlap arról számolt be: a nemrég elhunyt Kardos Ferenc rendező mellett a jelenleg is alkotó Kézdi-Kovács Zsolt volt Szabó István harmadik csoporttársa, akit 1957 februárjában az államvédelmi hatóságok letartóztattak. Szabó elismerte, hogy ekkor írta alá a beszervezési nyilatkozatot, de máig homályban hagyta beszervezésének körülményeit. Annyit elmondott, hogy fenyegetés hatására írt alá, de ellentmondásba bocsátkozott arról, hogy évfolyamtársát, Gábor Pált vagy önmagát akarta-e védeni.
"Melyikünk nem lihegett a koncért?"
Kenedi János történész a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott: „Ha saját lelkiismeretére hallgatva Szabó István mindössze annyit mond 1990-ben, hogy ’a saját bőrömet védtem 1957-ben, besúgottjaimtól bocsánatot kérek’, akkor megőrizhette volna emberi méltóságát. Hűséges maradhatott volna barátai – Gyöngyössy Imre és Gábor Pál – emlékéhez. Így azonban idősebb barátait taszította a mostani hazudozás örvényébe, maga után rántva saját szavahihetőségét is.”
Felkerült az internetre egy olyan petíció is, amely – az értelmiségiek levelének parodizálásával – nem a tettessel, hanem áldozatával szolidáris.
„Alulírott független értelmiségiek, független gondolkodók, független művészek és független függetlenek, kinyilvánítjuk, hogy szeretjük, tiszteljük, istenítjük P.-t. P. annak a redves korszaknak az áldozata, amely mindannyiunkkal kibánt. Hiszen vajon ki nem nyalt akkoriban? Melyikünk nem lihegett a koncért, s ha úgy adódott, hát igen, a hatalmasok lábához kucorodva? Vajon ki nem tekerte ki itt-ott felebarátai nyakát? Hát lehet felróni bármelyikünknek, hogy egy-két rongyos évtizeddel előbb jutott katedrához, kiadóhoz, külföldi úthoz, megrendeléshez, mint azok, akiket felnyomott? (…) Kit érdekel a homályba vesző régmúlt? Kinek használ, ha felmelegítjük a régi sebeket, az elfeledett sérelmeket? Ahogyan a költő mondja: ’Ki a bűnös, ne kérdjük!’ P. a miénk, mindannyiunké, az egész Emberiségé, és nem hagyjuk, hogy báncsák!”
Közben Szabó István – ismeretlen okból – módosított története eddigi verzióján. A közszolgálati televízió A szólás szabadsága című műsorában közölte: saját magát mentette, amikor 19 éves korában aláírta a beszervezéséről szóló papírt, és ügynökként több éven át jelentett a Színház-és Filmművészeti Főiskola hallgatóiról. Amit előtte való nap élete "legbátrabb, legvakmerőbb cselekedetének”, tartott, arról most azt mondta: nem hiszi, hogy ártott volna bárkinek is, de nem mást akart megmenteni, hanem saját magát. "Akkor éreztem a félelmet, amikor másfél évvel később, véletlenül egy filmgyári vetítőben – valaki dokumentumfilmeket ellenőrzött – megláttam ezt az osztálytársamat a vásznon, a fehér ballonkabátjában és a géppisztollyal. És akkor én úgy éreztem, hogy én most meghalok és nekem végem. Ez volt az életem legnagyobb félelme" – utalt a rendező azokra a filmkockákra, amelyeken Gábor Pál látható a Köztársaság téri pártszékháznál.
Eörsi László azonban a Népszabadság mai számában cáfolta, hogy Gábor Pál lenne az a ballonkabátos fiatalember, aki egy egykori híradófelvételen látható. Szabó már előtte is úgy érvelt: ez a felvétel bizonyítja, hogy Gábor élete veszélyben forgott, hiszen a budapesti pártbizottság épületének ostrománál látható, géppisztollyal. Eörsi szerint azonban a felvételen nem Gábor, hanem egy másik forradalmár, a 21 éves műanyag-feldolgozó, Marsányi László látható. „Nem tudom elképzelni, hogy valakit, aki részt vett a pártház ostromában, és ennyire felismerhető, azonosítható egy híradórészleten (…) futni hagyták volna a hatóságok” – írja a történész.
Arra a felvetésre, hogy ha önszántából nyilvánosságra hozta volna a beszervezését, megmenekült volna a leleplezéstől, Szabó az MTV-ben úgy fogalmazott: "Ez teljesen egyértelmű, hogy engem meg akarnak ölni, mert az összes hírügynökségnek szétkürtölték és az egész világon megjelenik az újságokban, hogy az egyetlen magyar Oscar-díjas, mit tudom én, rendőrségi ügynök."
A szellemi élet számos kiválósága írta alá azt a nyilatkozatot, amely szolidaritást vállal Szabóval ügynökmúltjának nyilvánosságra hozatala után. „Szabó István 45 éve nagyszerű és fontos filmeket csinál nekünk. Nemcsak magyaroknak. Elvitte a hírünket mindenfele a világba. Beírta nevét kultúránk egyetemes történetébe. Szeretjük, tiszteljük és becsüljük Őt.”
Szabó István rendező titkosügynök volt
A világhírű filmrendező a megtorlás éveiben jelentettHírszerző információ 2006. január 26. 12:31
Az Élet és Irodalom legújabb tényfeltáró írása szerint a III/III jogelődjének, a II/5-ös, „belső reakció elhárítását” végző osztálynak jelentett éveken keresztül „Képesi” fedőnevű ügynök, elsősorban a Színház- és Filmművészeti Főiskola későbbi prominenseiről. Az ügynök nem volt más, mint Szabó István, a korszak pedig az 1956 utáni megtorlás legkeményebb időszaka.
Az ÉS szerzője, Gervai András az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti levéltárában végzett több hónapos kutatás után tudta azonosítani a „Képesi Endre” fedőnevű ügynököt, akit 1957. február 13-án szervezett be Pap Endre főhadnagy a II/5-ös osztály (a III/III jogelődje, az ún. belső reakció elhárításával foglalkozott) számára.
<!--
var uniq=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
// billboard banner
var oldBillboardHeight = 60;
var oldBillboardWidth = 0;
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
var i = 0;
function setBillboardHeight() {
h = getobj("billboardbanner_innerside").offsetHeight;
if (h == 0) h = getobj("billboardbanner_innerside").clientHeight;
o = getobj("billboardbanner");
if (h > oldBillboardHeight) {
o.style.height = h + "px";
oldBillboardHeight = h;
}
w = getobj("billboardbanner_innerside").offsetWidth;
if (w != oldBillboardWidth) {
ww = parseInt(getobj("billboardbanner").offsetWidth);
getobj("billboardbanner_innerside").style.left = parseInt((ww - w) / 2) + "px";
oldBillboardWidth = w;
}
setTimeout("setBillboardHeight()", 1000);
}
//-->
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
„Képesi” akkor 19 éves volt, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, s feladata az volt, hogy beszámoljon a főiskola életéről, a „gyanús, ellenséges megnyilvánulásokról, kijelentésekről”, különösen a Máriássy Félix vezette osztály magatartásáról.
"Belső reakció" a főiskolán
A hetilap holnap utcára kerülő száma bőven idéz „Képesi” ügynök jelentéseiből, facsimilében közli hatos kartonját, ám a beszervezési (B) dossziéról a Levéltárban a szerzőnek azt mondták: az elveszett. „Képesit” a dokumentumok tanúsága szerint „terhelő adatok” alapján szervezték be, ugyanakkor „a népi demokráciához lojális” volt. Az iratokból nem derül ki, mivel tudták rávenni a fiatal kommunista főiskolást az együttműködésre.
Szabó István 6-os kartonja A munkadosszié szerint „Képesi” 1957 és 1963-as elbocsátása között – három, egymást váltó tartótisztnek – összesen 48 jelentést írt, a legtöbbet 1959-ig. „Tevékenysége vészterhes időkre, a forradalom utáni megtorlás éveire esik” – írja Gervai. „Akkorra, amikor folyik a harc az úgynevezett belső reakció ellen a politikai és ideológiai hatalom visszaszerzéséért; a gyanakvás, félelem légkörében egy szó, egy mondat, egy gesztus elég ahhoz, hogy valaki gyanúba keveredjen, hogy lecsukják, hogy egzisztenciálisan ellehetetlenítsék.”
Az írás egyik legizgalmasabb része az, ahogyan Gervai rájön, kit is takar „Képesi Endre”: az Apa, a Szerelmesfilm, a Mephisto későbbi rendezőjét.
Szabó István elsősorban saját osztálytársairól jelentett, főiskolai tanulmányaikról, KISZ-munkájukról, képességeikről éppúgy, mint esetleges politikai megjegyzéseikről vagy éppen „passzivitásukról”. „Az irományok tartalmukat tekintve többnyire semmitmondók, érdektelenségük, gyermeteg mozgalmi frazeológiájuk azonban nagyon is tükrözi a korszak bornírt légkörét, valóságát, politikai realitásait” – írja a szerző.
Példa: Szabó Lőrinc költő fia, G. Szabó „az utóbbi időben magatartásával, kijelentéseivel egyre inkább destruálja a hallgatókat. Megengedhetetlen, minősíthetetlen politikai vicceket csinál.”
Prominens megfigyeltek
Hogy jelentései pontosan milyen „eredménnyel” jártak abban a korban, nehéz kideríteni; annyi biztos, hogy alaposan felhívta a „cég” figyelmét valamire vagy valakire, de nem mérte fel, milyen következményei lehettek lépéseinek. A „cég” pedig újabb és újabb feladatokkal bízta meg. „Sajnos a legtöbb érintettet nem lehet megkérdezni, mert már nem élnek” – írja Gervai. A megfigyeltek között olyan nevek is vannak, mint Bárdy György, Básti Lajos, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Jancsó Miklós, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Mécs Károly, Törőcsik Mari. Az írásból kiderül az is, hogy Szabó – nyilván konspirációs célból – önmagáról is jelentett.
Az ÉS szerkesztősége, amely évek óta követeli az akták megismerhetőségét, nyilatkozatot tett közzé az üggyel kapcsolatban. Mint írják, „a rendszerváltoztatás után hozott ügynöktörvény igazságtalan, mert az inkább védi az egykori titkosszolgálati apparátus tagjait, mint az áldozatot, az apparátus érdeke erősebb, mint a múlt megismerésének alkotmányos joga. Nyolc éve dokumentumokkal , magyar és külföldi kritikai tanulmányokkal keressük és ajánljuk a korszerűbb és igazságosabb jogi megoldás lehetőségét. Olyan törvény megalkotásához kívántunk tényeket és érveket fölmutatni, amely megszünteti az igazságtalan alaphelyzetet, és a társadalmi hisztéria helyett megnyugvást teremt.”
Szabó Istvánt természetesen kerestük az ügyben, ám jelenleg külföldön tartózkodik.
"Totális elhárítás 4 A KB-TITKÁR: BERECZ JÁNOS TITKOKRÓL ÉS TÖRTÉNETEKRŐL 168 óra 2005/10
Bányai György
Vajon kik voltak a (már nem is annyira titokzatos) lajstromon, amelyet Németh Miklós nyújtott át Antall Józsefnek? Az utolsó egypárti miniszterelnök arra sem emlékszik pontosan, ki miért tette asztalára a dossziét. Az MSZMP KB egykori titkára, Berecz János úgy véli, az exkormányfő nem mond igazat.
Németh Miklósnak kell most vinnie a balhét, bár alig emlékszik valamire. 1988-89-ben ön a pártjában magas poszton állt. Netán kormányfő is lehetett volna, vagy miniszter.
Grósz Károly és Németh Miklós Éppenséggel nagy vitám volt Grósz Károllyal 1988-ban, mert beleszeretett a miniszterelnöki posztba. Viszont a pártértekezleten megválasztottuk főtitkárnak. Korábban megígérte, hogy néhány hónap után lemond a miniszterelnökségről. Váltig hajtogatta, hogy az osztrák szocialista párt elnöke is kormányfő. Erre én azt feleltem: nem ugyanaz a helyzet. Ugyanis az MSZMP nem alkalmas arra, hogy vezényelje az átmenetet. Át kell alakítani. S az úgy nem megy, hogy van egy pártfőtitkár, aki nem nagyon ér rá, mert miniszterelnök is. Mi meg ott állunk Lukács Jánossal és másokkal, de nincs felhatalmazásunk a változások végigvitelére. Javasoltam, mihamarabb mondjon le, és adja át a kormányfői tisztet másnak. Amikor 1988 tavaszán Krjucskov, a KGB vezetője itt volt, beszélt Pozsgayval is, Grósszal is, és abban maradtak, Pozsgay lehetne a miniszterelnök. Ezt azonban ügyesen kimanőverezte Grósz, mondván, folytassunk pártkonzultációt, jelöljük Nyers Rezsőt, Pozsgayt meg Németh Miklóst. Na, akkor már tudtam: a szavazásból Németh jön ki győztesen.
Miért?
Az volt az uralkodó vélemény, hogy gazdasági szakember kell a kormány élére. Nyers közölte, ő már idős ehhez. Így Németh Miklós nyert a szavazáson.
Kollégája volt a pártapparátusban.
Nem sok köze volt a pártapparátushoz. Annak idején a francia Antenne 2 riportere megkérdezte tőlem, milyen kommunista Németh Miklós. Azt feleltem, olyan, amilyen szociáldemokrata Helmut Schmidt, aki elvégezvén az egyetemet, körülnézett a pártoknál. Látta, hogy a szociáldemokratáknak nincs gazdasági szakemberük. Belépett. Németh Miklósnak nem kellett szétnéznie, mert nálunk egyetlen párt volt, úgyhogy az MSZMP-be lépett be.
Végül mégiscsak az apparátusban kötött ki.
Több helyütt dolgozott, de aztán a gazdaságpolitikai osztály helyettes vezetője lett. Havasi Ferenc táskahordozójaként emlegették. Amikor Havasi az Egyesült Államokba látogatott, ő kísérte. Egyébként egy évig az USA-ban tanult ösztöndíjjal. Tehát széles látókörű embernek számított. Így került a javasoltak közé.
Az ő hivatali idejére esett a Dunagate, az első titkosszolgálati malőr.
Megállapodás született arról, hogy beszüntetik az ellenzékiek megfigyelését, mégis folytatták. Úgy tudom, az ügy kirobbanása idején már egy-két hónapja olyan javaslat feküdt Németh Miklós asztalán, hogy a régi struktúrát meg kell szüntetni. Új törvényt kell alkotni arról, mi legyen az állambiztonsági szervek feladata az új körülmények között. Ő húzta-halasztotta. Amikor jött a Dunagate, mosta kezeit. Horváth István belügyminiszter vállalta a felelősséget, és lemondott.
Hogyhogy akkor nem szivárogtatott ki a hatalom ügynöklistákat?
Fölmerült a kérdés már korábban belső megbeszélésen, tehát nem testületi ülésen. Főleg Grósznak volt mániája, hogy "le kell leplezni őket". Még Nagy Imrét is... Állítólag kapott valamiféle anyagokat a KGB-től, amelyeket központi bizottsági ülésen felolvasott. Engem végtelenül felháborított, és láttam, hogy Nyers Rezsőt is. Ez rossz lépés volt. A politikai csatában politikai programmal, politikai érvekkel kell részt venni, aztán vagy győzünk, vagy veszítünk. A sarat ráengedni a társadalomra - ennek nincs értelme. Le is beszéltük arról, hogy bármilyen efféle dokumentumot közzétegyünk.
Eszerint már Grósz Károlynak volt listája?
Lehet, de nem hiszem.
Közvetlenül a választások előtt sem kerültek elő ügynöklisták, de még kósza nevek sem. Ezt mivel magyarázza?
Honnan tudnám? Németh Miklós egyébként is már az előző év októberében kijelentette: ő nem egy pártkormány, hanem egy nemzeti kormány miniszterelnöke. Ráadásul 1990-ben ugyebár már MSZP volt, annak nem lettem tagja, így a szűkebb vezető rétegnek sem.
De a gondolkodásmódot ismerte...
Két olyan szervezet alakult, amely az MSZMP újjászervezéséről gondolkodott. Az egyik a miénk, a másik a Ribánszki Róbert vezette Marxista Egység platform volt. Mi akkor már semmit nem tudtunk a hatalmi játszmákról. Sőt. A parlamentben volt is egy ütközésünk Németh Miklóssal, amikor kijelentette: összeesküvés történt a kormány ellen. Akkor megkértem: nevezze meg a szervezőket. Nem tudta megnevezni őket. Mert nem voltak ilyenek.
Eszerint őt folyamatosan félrevezették a titkosszolgálatok emberei?
Fogalmam sincs. Az azóta meghalt Horváth József tábornok írásaiból értesültem arról, hogy ők mindent megtettek a változás érdekében, és ő tulajdonképpen a rendszerváltás vagy -változtatás egyik figurájának tartotta magát.
Ezért adott volna át Németh Miklós az utódának bármiféle listát?
Erre csak ő tudja a választ.
Neki az a válasza, hogy azért, mert odakerült az asztalára. Viszont állítólag fogalma sem volt, ki, miért, kinek az utasítására, milyen célból készítette.
Németh Miklós mondhat ilyet, de hihetetlen.
Ez legalább olyan szűkszavú közlés, mint az exminiszterelnöké... Valamilyen cél csak vezérelte Németh Miklóst.
Ha jóindulatot feltételezek, azt mondom: át kellett adnia mindent, a biztonsági területet is. Nem hiszem, hogy ő akkor azon gondolkodott, miként lehetne megzavarni az új kormányt: vigyázzatok, mert van ám lista. Bár lehet, hogy ezért adták a kezébe.
Miért ezt a kétszázegynéhány nevet emelték ki?
Ezt ő aligha tudta, a szolgálat műve lehetett. Mint ahogy én sem tudtam, ki volt beszervezve. Egyetlen nevet sem. Nem azon a területen dolgoztam.
Az apparátusban nem esett szó olyasmiről, hogy van belső elhárítás, amely a rendszer működtetésének egyik alapeleme?
Nem, nem.
Az utolsó időszakban sem?
Egyáltalán nem. Ezt örököltük, belenőttünk. Csak annyit tudtunk: 1957-ben Kádár kijelentette, párttagot nem szabad beszervezni. Erre most olvasom: Biszku már 1958-ban intézkedett, hogy lehet... Ez bonyolult szisztéma volt. Egy hatalmi rendszerben az ember örül, hogy megvan. Amikor Carlos itt üdült Magyarországon, éppen külügyes voltam. Kádár lehívott bennünket, s azt mondta: "Maguknak ehhez semmi közük, nem kell vele törődniük, elég, ha tudják, hogy itt van. Mindent megteszünk, hogy kiszorítsuk. Egyébként is: csak annyit tudjanak mindig mindenről, amennyi magukra tartozik. Nem kell többet."
Azt sem tudhatta, hogy a nyolcvanas évek közepén, a kb-titkárként ön által felavatott Jurta Színház nem sokkal később az ellenzéki megmozdulások egyik fészke lesz? A még későbbiekről ne is beszéljünk...
Piszkáltak is sokat emiatt. Pedig ki látta ezt előre? Évtizedek óta ez volt az első új színházépület Budapesten. Felkértek, hogy mondjak beszédet, megtettem.
Noha funkciója szerint a kultúra nem az ön területe volt. Igaz, színházi érintettsége, hiszen a felesége Sáfár Anikó, elvitathatatlan...
"Totális elhárítás 5 A HÍRSZERZŐ: NAGY LAJOS A LISTÁRÓL 168 óra 2005/10
Bányai György
Még Németh Miklós nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, s egy ideig Antall József is meghagyta funkciójában. Az egykori hírszerző egyike azon keveseknek, akik látták a Németh Miklós-féle ügynöklistát.
Ön tudott a Németh Miklós-féle listáról?
Tudtam, hogy Antall Józsefnél van egy lista. De azt nem, hogy Németh Miklóstól kapta.
Végül is miként került önhöz?
Antall József berendelt magához, papírokat mutatott, s megkérdezte tőlem, autentikusnak tartom-e ezt a listát. Azt feleltem, ilyen messziről nem tudom megállapítani, de ha odaadja, talán. Odaadta. Láttam, hogy a nevek - kategorizálásuk alapján - a III/III-as csoportfőnökséghez tartozhattak, s nem például a hírszerzéshez vagy a kémelhárításhoz. És nem akadt köztük volt MSZMP-s. Tudtam, hogy közülük is ülnek a parlamentben egykori hálózati személyek, de nem III/III-asok, hanem III/I-es, III/II-esek.
Több kutató legendának minősíti, hogy párttagot csak kivételes esetben lehetett beszervezni a III/III-ba.
Egy 1972-es politikai bizottsági határozat alapján íródott belügyminiszteri rendelet szerint MSZMP-tagot tilos beszervezni, az addigiakat ki kell zárni az ügynökök közül. Néhány embert tudtam azonosítani. Amikor meghallgatott az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága, jó pár képviselő különösen nagy hangon ócsárolta az egykori ügynököket. A meghallgatás után alig értem vissza a munkahelyemre, csörgött a telefon. Egy bizottsági tag kért titkos találkozót. Azzal kezdte, "tudom, hogy te tudod rólam". Palotás volt a fedőneve. Bevallotta, azért volt olyan vehemens az ülésen, hogy elterelje magáról a figyelmet.
Ő volt talán az első, aki felfedte magát. Attól tartott, leleplezik, inkább elébe ment a dolognak. Igaz, aztán visszakozott.
Mutatta nekem, hogy övé a 001-es számú kisgazda-pártigazolvány. Mesélte, hogy félve jelentette ezt a tartótisztjének, s azt a választ kapta: "Gyerekek, hát azért vagytok ott." Megjegyzem, nem tudtam, ki volt III/III-as, hisz én a III/I-nél dolgoztam. Csak azt hitték, hogy tudok róluk. Mert aztán fölkerestek néhányan, s a megértésemet kérték. Egytől egyig rajta voltak Antall listáján. Ezért mondtam a miniszterelnök úrnak, hogy szerintem a lista autentikus.
Hány név szerepelt a papíron?
Hat-hét oldal lehetett, kétszázvalahány névvel.
Csak politikusok vagy más közszereplők is?
Mások is.
Nyilvánvaló, hogy kétszázvalahánynál több III/III-as ügynök volt az országban. A lista összeállítói vajon mi alapján mazsoláztak.
Nem tudom. Csak feltételezem, hogy a névsor összeállításakor a tartótisztek mutatóba emeltek ki néhányat a saját ügynökeik közül.
Végül is utánanézett annak, hogy a lista hiteles-e?
Nem. Szigorúan tiltva volt, hogy képviselőkre dolgozzunk. Antall listája hasonlított ahhoz, ami most megjelent az interneten. De nem pontosan az. Erről hiányoznak nevek azok közül, amelyekre ma is emlékszem.
Újak vannak rajta?
Nem tudom.
Tudok olyanról, akinek se a születési dátuma, se a neve nem teljesen stimmel rajta.
Kapkodva készült a lista, így kerülhettek rá a téves adatok.
Akár olyanok neve is rákerülhetett, akiknek éppenséggel bajuk, nem pedig kapcsolatuk volt a III/III-mal?
Elképzelhető.
Szegvári Katalinról egy titkos állományú tiszt jelentette ki: sosem volt ügynök, "magyarországi ismerőseiről soha semmilyen információt nem adott". Miért nem tisztázza a szolgálat "hivatalból" azokat, akik nem voltak III/III-as, sőt semmilyen ügynökök, mégis szerepelnek az internetes listán?
Nem teheti. Mert akkor következtetni lehetne arra, kik voltak azok. És egy titkosszolgálat nem adhatja ki az ügynökeit.
Meglepődött, amikor kiderült Medgyessy Péter kémelhárítói múltja?
A nyolcvanas években az USA-ban tárgyalt belépésünkről a Világbankba Nyers Rezső, Fekete János és Medgyessy Péter. Akkoriban New Yorkban voltam rezidenshelyettes. Rejtjeles táviratban közölték velem, mi járatban lesz a küldöttség. Tájékoztattak, hogy egy bizonyos fedőnevű szt-tiszt is tagja lesz a küldöttségnek, ha bármi rendkívüli történne, vele kell felvennem a kapcsolatot.
Tudta, ki az a bizonyos?
Az igazi nevét futár hozta, külön borítékban.
Az egykori III/I-től mindenkit ismer?
Csak akikkel dolgom volt.
A főnökein és az ön által mozgatott ügynökökön kívül más hálózati személyekről nem tudhatott?
Természetesen nem.
Ez a logika működött a III/III-nál is?
Igen. Alapelv volt, hogy mindenki csak annyit tudhat, amennyi a feladatai ellátásához szükséges. Nekem sem volt tudomásom arról, hogy III/I-est operatív tiszt kollégámnak kik az emberei.
És ha valaki be akart szervezni egy embert? Gondolom, nem faggathatta ki, hogy dolgozik-e már egy kollégának.
Erre szolgált a hatos karton, amelyen a foglalkoztatottak vagy kiszemeltek adatait rögzítették. Ha valakit be akartam szervezni, utána kellett néznem, szerepel-e a nyilvántartásban.
Kutatók szerint egy III/II-es jelenthetett a III/III-as csoportnak is.
Előfordulhatott, de nem volt feladatuk. Aztán a tartójuk vagy továbbította a III/III-asoknak a jelentést, vagy nem. Szerintem kizárt, hogy például Medgyessy olyan piszlicsáré dologgal foglalkozott volna, mint hogy munkatársairól jelentéseket írogasson. Ám azt fenntartom, hogy nem lehet a III/I-est meg a III/II-est egy kalap alá venni a III/III-as csoportfőnökséggel.
Több szakértő állítja: nem létezik összesített ügynöklista.
Nincs is.
Lehetséges egyáltalán hiteles ügynöklistát összeállítani?
Igen.
Lehetne azt manipulálni, kivenni belőle, hozzátenni?
Mindenki több helyütt szerepelt a nyilvántartásban. A költségelszámolásban többször is, például ha az operatív tiszt elszámolt két kólát, amikor ezzel vagy azzal találkozott.
Az "érintettség" megállapításához nélkülözhetetlen, hogy fellelhető legyen az illető aláírása, saját kézzel írt jelentése. Hisz lehet, hogy mondjuk az elszámolt kóla egy sikertelen beszervezéshez társult.
Egyébként is, ha ügynökkel találkozott a tartótiszt, csak az illető fedőnevét tüntette fel. Az ügynökmúlt ténye kizárólag akkor állapítható meg bizonyosan, ha a fedőnév összekapcsolható a valódi névvel. De hát sok irat eltűnt, és azok kartonjait semmisítették meg leginkább, akiket védeni akart a tartójuk. Megsemmisítést egyébként csak a III/III-asok végeztek.
Sokan hivatkoznak arra, hogy nincs értelme az ügynökösdinek. Viszont elemi joguk azoknak, akiket hátrány ért besúgók jelentései miatt, hogy megtudhassák, ki és mit jelentett róluk.
Kizárt, hogy minden ügynökről kiderüljön a múltja. És ez igazságtalan.
Ilyen alapon tolvajok, rablók, gyilkosok is megúszhatnák, pusztán azért, mert nem sikerül mindenkit elkapni.
Ez is igaz.
Hogyan kerülhetett Németh Miklóshoz a lista?
Amikor a Dunagate-botrány után Németh Miklós nem védte meg a III/III-asokat, ők akkor azzal fenyegetőztek, hogy bosszúból kiadják az ügynöklistát. Pallagi Ferenc főcsoportfőnök nyugtatgatta őket, mondván, nem nekik kell elvinni a balhét. Így is lett. 1990 januárjában lemondott Pallagi és Horváth József, a III/III csoportfőnöke, majd Horváth István belügyminiszter is. Talán valaki mégis odacsapta ezt a listát, amikor taccsra vágták. "
2. Én egyetlen hírszerzőt ismerek, ő pedig Földit egy magamutogató kóklernek tartja, akinek a szakmán belül sem volt valami nagy a presztízse. A szakma pedig - állítása szerint - csendes derűvel nézi Földi "szakmai" megnyilvánulásait a médiában.
Szerény titokvédelmi ismereteim szerint egy gazdasági alapokon nyugvó marketinges magáncég ( olv: PC ) nem minősíthet valamit államtitokká. Ennek ugyanis (állam- vagy szolgálati titok) vannak alaki és tartalmi ismérvei. A záradék csak az egyik összetevője, mondhatni: szükséges, de nem elégséges. Többek között egy olyan minősítési javaslat kell, amit egy arra jogosult szerv vagy szervezet jogszabály által arra feljogosított tagja ír alá.
Az manapság kevés, hogy odafirkantom a papíromra, hogy TOP SECRET.
Amennyire én tudom, amit a PC odavitt Péterfalvinak, az a paksaméta formailag nem felelt meg semmiféle titokvédelmi előírásnak. Tartalmilag persze nem tudom.
Földinek valószínűleg istentelen mennyiségű kapcsolata van az NBH-n belül dolgozókkal ma is. Lehet, hogy egyfajta szóvivő szerepét tölti be, ugyanis ő már szabadon nyilatkozhat a médiában. Oda is figyelnek rá szerintem.
Ha elfelejtetted volna ( nem hinném de nem bírom kihagyni ) :) :
Földi úr az ember aki sétál a dunaparton, talál egy kazettát és azt mondja : ez nekem mégse kell odaadnám valakinek. Kinek is adjam ???? Aztán felcsapja a telefonkönyvet és pont Kövér László úrra esik a választása.
Kövér úr meg azt mondja itt van ez a Földi emberke van egy jó kis kazija és saját hatáskörömben a köz által a zsebembe tett pénzből megveszem. Utána meg odaadom a főnökömnek aki majd jól megmondja a Parlamentben.
Ő foglalkozzon inkább azzal, hol talál még egy olyan zsír üzletet, hogy a postáról elszállítja a pénzt, kötegeli, rollnizza és ugyanazt visszaszállítja. Persze közben elveszi belőle azt, ami az övé.
Érdekes, amit én találtam, abban csak (3)-ig van...
Mindenesetre elég viccesnek tartanám, ha Péterfalvi nem semmisíthette volna meg a listát. Hát az egész lista összeállításánál az volt a fő érv, hogy ezek megtalálhatók már megjelent kiadványokban, tanulmányokban. Azokat nyilvánvalóan levéltári kutatások előzték meg.
Tehát meglátásom szerint az adatok a levéltárban találhatók.
Ha a listát mondjuk leközölte volna a Népszabi és Péterfelvi annak egy példányát darálja be, akkor adatot semmesített meg?
A nagyobbik baj szerintem az, hogy gyűrűzik ez az egész cirkusz már hónapok, ha nem évek óta és az adatvédelmi biztos most először bírta egyértelműen elmondani, hogy annak is be kell jelentkezni adatkezelőnek, aki már megjelent adatokból csemegéz, aminek szerintem semmi értelme sincs, de ha így szól a törvény, akkor biztos.
Tudom, hogy a törvény nem ismerete ... sat-sat, de mégis, nem furcsa, hogy az, akinek az egyetlen feladata az adatok védelmének biztosítása, csak a sokadik esetnél bírja kimondani a szerinte frankót?
Nem tudom, nekem ez az egész Péterfalvi Attila fura kicsit, csakúgy, mint Polt Péter, aki konzekvensen zöngésít minden szóvégi mássalhangzót, ami egyrészt rettentő zavaró, másrészt nekem kisebbségi komplexust sugall.
Földi és Kövér szót emel az NBH békén hagyásáért: üzen a titkosszolgálat is, hogy ha reflektorfénybe állítják, akkor dekonspirálódik. Nem csodálnám, ha Katona Béla és Kónya Imre is hamarosan megszólalna hasonló szellemben.
"Egy eltitkolt jelentés A KGB, a Stasi és a Securitate hálózatépítése Magyarországon
Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. március 9. ...
Tizenöt éve Diczig István vezette azt a bizottságot, amelynek az állambiztonsági iratok titokban zajló megsemmisítésérõl szóló ellenzéki állításokat kellett kivizsgálnia. Diczig kérdésünkre közölte: megállapításaikról két jelentést írtak, az egyiknek azonban eddig még létezésérõl sem tudhatott a nyilvánosság.
Horváth István belügyminiszter 1990-ben, két nappal a Dunagate-botrány kirobbanása után bízta meg a BM akkori vizsgálati osztályvezetőjét, Diczig István ezredest, hogy személyes megbízottjaként vizsgálja ki az ellenzéki politikusok akkor már törvénytelen megfigyeléséről és az állambiztonsági dokumentumok megsemmisítéséről szóló állításokat.
Diczig István, aki ma már ügyvéd, úgy emlékszik: az állambiztonság vezetői az ő megbízása előtt azt jelentették a belügyminiszternek, hogy az iratmegsemmisítésről szóló vádak minden alapot nélkülöznek, de Horváthnak kétségei támadtak. Ezért küldte ki őt "teljhatalmú miniszteri megbízottként", valamint Szikinger Istvánt, a BM akkori programiroda-vezetőjét és Kolláth Györgyöt, aki a minisztérium közjogi főosztályát vezette (később csatlakozott a testülethez Finszter Géza, az ORFK bűnügyi osztályvezetője), hogy járjon a végére az ellenzéki állításoknak. Diczigék rajtaütésszerű ellenőrzést tartottak az állambiztonság székházában. Míg ő a vezetőket tájékoztatta a miniszter elvárásairól, két kollégája végigjárta az irodákat.
- Sokan alig mertek szóba állni velünk - idézi fel Diczig a tizenöt éve történteket. - Főleg a kémelhárítók kérték, ne mondjuk meg a feletteseiknek, hogy kikkel beszélgettünk. Hiába van nekünk miniszteri megbízólevelünk, attól még rendőrök vagyunk, nem állambiztonságiak. Kívülállók, akiknek nem beszélhetnek a munkájukról.
Azóta tudott: a Diczig-bizottság jelentése megerősítette a törvénysértő megfigyelésekről és az iratmegsemmisítésekről szóló ellenzéki nyilatkozatokat. Az iratmegsemmisítésekről szólóval egy időben a Diczig-bizottság egy másik jelentést is átadott Horváth Istvánnak.
- Vizsgálódás közben számos összefoglaló jelentésre és operatív anyagra bukkantunk, amelyet a kémelhárítás készített olyan személyekről, akiknek a beszervezését már megkezdte, esetleg be is fejezte a KGB, a Stasi, vagy a Securitate. A kémelhárítók, azaz a III/II-es csoportfőnökség beosztottjaitól megtudtuk, hogy 1988 eleje óta fokozódott Magyarország iránt e három kémszervezet érdeklődése. Moszkva, Berlin és Bukarest akkoriban már nem hitt a magyar politikai, belügyi vezetéstől kapott hivatalos tájékoztatásoknak, még az állambiztonsági kapcsolatokon keresztül közölt híreket sem fogadták kész tényként. Mindhárom hírszerző szervezet erőltetett ütemű hálózatépítésbe kezdett Magyarországon. A KGB elsősorban arra volt kíváncsi, milyen nemzetközi megállapodások aláírására, illetve felmondására készül a magyar kormány. A Stasi a mind nagyobb számban Magyarországra menekülő kelet-németekkel kapcsolatos adatokat és a döntés-előkészítő anyagokat gyűjtötte, a Securitate pedig Erdély-politikánkról és romániai menekültekről próbált tájékozódni.
Diczig nem emlékszik, hogy a kémelhárítói jelentések hány sikeres "ellenséges beszervezésről", illetve beszervezési kísérletről szóltak. Mindmáig nyilvánosságra nem hozott jelentésükben csak arra hívták fel Horváth István figyelmét, hogy az "egykori baráti hírszerző szolgálatok magyarországi hálózatépítésre törekednek". - Nemrég felkeresett egy kémelhárító, akinek a neve még nem jelent meg egyik ügynöklistán sem, de persze bármikor megjelenhet - mondta Diczig. - Szerinte hozzá nem értő emberek azt a látszatot próbálják kelteni, hogy a kémelhárítás annak idején törvénytelenül figyelt meg ellenzékieket. Ez szerinte nem igaz. A kémelhárítás csak azokat figyelte meg, akikkel kapcsolatban olyan információ birtokába jutott, hogy valamelyik külföldi titkosszolgálat be akarja szervezni, vagy már meg is tette. Ha nyilvánosságra hozzák az egykori állambiztonsági szolgálat valamennyi ügynökének névsorát, arra is fény derül, hogy kik dolgoztak külföldi kémszolgálatoknak, s közülük kiket "fordított vissza" a magyar kémelhárítás.
Diczig a megjelent ügynöklistákat nem tartja hitelesnek. Emlékeztetett rá, hogy csak azokról lehet kétséget kizáróan kimondani, hogy dolgoztak az állambiztonságiaknak, akiknek megvan az úgynevezett 6-os kartonjuk és a munkadossziéjuk is. A 6-os kartont azokról is kiállították, akiket csak ellenőrzés alá vontak, azaz legfeljebb egy éven át figyeltek, alkalmas-e a tényleges beszervezésre. Számtalan olyan 6-os kartont őrizhet a BM-irattár, amelyhez nem tartozik munkadosszié. De ebből még nem következik az, hogy az illető valóban nem dolgozott. A Diczig-bizottság rajtaütésszerű ellenőrzésekor is számtalan munkadosszié volt "kézben", azaz a tartótiszteknél. Nem zárható ki, hogy ügynökeik védelmében a tartótisztek "biztonságba helyezték" a munkadossziékat, s azok azóta sem kerültek elő.
Diczig szerint nem a végrehajtó apparátust terheli a felelősség azért, hogy a "rendszer tehetetlensége folytán" a köztársaság kikiáltása után is folytatódott egyes ellenzéki személyek megfigyelése. "Miért rajtuk akarják elverni a port, amikor tudható, hogy azokban a hónapokban voltak, akiket sikeresen beszervezett a KGB, a Stasi és a Securitate? - kérdi Diczig. "
Varga László szerintem tévedett, mikor kijelentette, hogy az adatvédelmi biztos törvénytelenül járt el, mikor bedarálta azokat a neveket. Egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy a Political Capital (PC) ügykezelése ne záradékolta volna azt a paksamétát, hogy hány példányban sokszorosította és kinek/kiknek küldte. De ez csak egy doolog. Továbbá Péterfalviról egyszerűen nem tudom feltételezni, hogy ne lenne tisztában azzal, hogy mit semmisithet meg és mit nem.
Az egyháznak kényszere van a politizálásra, mert küldetéstudata van: meg kell mentenie annyi lelket a pokoltól, amennyit lehet és ennek érdekében a számukra helyesnek tűnő életformát kell minél intenzívebben propagálni a társadalom irányában.
persze, lélekhalásszon, hiszen létezésének ez az egyik, talán legfőbb értelme
de ez nem jelenti azt, hogy egyúttal azt is megmondja, melyik pártra kellene/illene szavaznom, mert attól függ a lelkiüdvöm
Hijj, a mindenségit, nem tudja valaki véletlenül, ki volt ez az őszszakállú illető az M1-en a 10-órási műsorban, aki Péterfalvynak a lemondást ajánlgatta az 1000-es lista ledarálásáért? Csuda karakán fickó vót, az már fix.
Továbbá közölte, hogy a Szakértő 90 által a netre feltett hiányos lista politikai célja az ellenzékre gyakorolt nyomás volt a célja, mely azt sugallta volna, hogy ők veszítenek többet egy teljes körű tisztázással. Kár, hogy nem engedték többet beszélni, kíváncsi lettem volna erre bővebben is (ha marhaság, azért, ha nem, azért).
