OFF
Vagy Te is száműzetésben voltál eggy ideig? Ha jol emlekszem epp Japanban voltam amikor regisztraltam, onnan van a nevem is. Aztan kaliforniaban is lehuztam egy kis idot.
A 94-es 13. havi eltüntetését azért nem hittem el, mert egyszerűen hihetetlen volt.
A kormanypartok egy trukkel mintegy szazmilliard kiadast a 2005-os koltsegvetesre terheltek a 2004-es helyett . Ez nagyon nem szep dolog, emiatt jogos lenne a felhaborodas. Ugyanakkor a kzoalkalmazottak (osszesegben) ugyanannyi penzhez jutnak hozza januar vegeig, mint amennyihez a regi torveny alapjan kaptak volna. Ezert tehat az mdp vizionalta sikkasztas pont annyira igaz, amennyire az teljesul, hogy OV ellopta csaladok szazezreinek a csaladi potlekat akkor, amikor azt a tovabbiakban iskolalatogatasi tamogatas cimen fizettek ki.
Ha az MSZP-nek nem jött volna jól, vajon elértek volna ennyi %-ot? Ha csak úgy, spontán, pénz és egyéb segítség nélkül indulnak? Mert ez a lényeg. Végülis.
Ebben nincs vitánk. Az MSZP-nek kifejezetten kapóra jött a Centrum, támogatták is, amennyire lehetett (médiahátszél, nyilvános dicséretek, stb.), nincs kizárva, hogy átttelesen anyagilag is. De nem ők hozták létre, és akik létrehozták, azok sem az MSZP érdekében tették.
Az anyagi érdek fabatkát se ér pénz, valós nem pedig virtuális pénz nélkül. Akkor hát valakinek fizetni kell. De ki fizetne, ha nem az, akinek fontos vagy jól jön ez a dolog? Tán a Világbank?
Én nem mondtam, hogy az MSZP találta ki. De, ha fantáziát láttak egy ilyen kezdeményezésben, mért ne állhattak volna mögé? Másodlagos funkciként?
Az anyagi érdek és az önzés mint motiváció feltételezésével nincs is semmi gond. Ami azzal a bizonyos vágószerszámmal összeegyeztethetetlen, az az a vélekedés, hogy az egész mögött az MSZP áll, és az MSZP-SZDSZ győzelme, mint elsődleges funkció.
Bokros is, de szvsz Drazsé is éceszgébereket alkalmaz ilyen heurékák kiagyalására.
Egy sztori a Bokros-érából.
XY agrárproletár munkanélküli lett, kapta szépen a segélyt. Minden bajárét a kisgazdákat okolta erősen.
Mígnem egyszer kapott egy levelet, határozat, diktum-faktum, miszerint kiderült, hogy van egy fél hold földje, amit bérbead (14 AK, azaz kétésfél mázsa búza), következésképpen van jövedelme, nem jogos a segély, fizesse vissza kamatostul.
Bizonyítani nem. De Occam beretvája bízvást alkalmazható.
OFF
A 94-es 13. havi eltüntetését azért nem hittem el, mert egyszerűen hihetetlen volt. De ma már a Fejér Megyei Hírlap is így fogalmazott. ("Elvettek egy évet") Pedig ennek szerkesztősége az MSZP városi székházával közös épületben működik, és évi 1 (egy) forintos bérleti díjat fizetnek a helyért a szocialista-szabaddemokrata vezetésű önkormányzatnak.)
De az ügynek még nincs vége. A lap szerint nem akarnak fizetni azoknak, akik fizetés nélküli szabadságon vannak, sem a GYES-en, GYED-en lévőknek.
A "marhaság"-ról felesleges vitázni, se pro- se kontra nem lehet bizonyítani.
S.Iminek meg felesleges bizonygatni, még nem láttam, hogy elfogadta volna más véleményét.
Mindenesetre hallottam egyet s mást, de ezeket le se írom, mert bizonyítani ugyebár nem tudom. De Ti se tudjátok bizonyítani az ellenkezőjét, mert ugyebár az nem elégséges bizonyíték, ha lemarhaságozzátok az elméletet.
A patikusnak majd eccer elmesélem, ha mék hozzá aszpirinér'.
Nem vettem sértésnek. Az bántott, hogy alapból feltételezted, hogy nincs igazam, mert olyan meredeken, a PC-szabályok mellőzésével vezettem elő. Sértés....ugyammá'. Én már 2000 őszén itt hesszeltem, na, akkor voltak ám sértések.
Egyszer pl. lenáciztak, mert Lorenzről nyitottam topikot.
Nem szoktál te elhamarkodottan véleményt nyilvánítani?
Két dolog:
1. Marhaságnak nem volt marhaság, mert bejött. Inkább a "disznóság" kifejezést használnám, már amennyiben ragaszkodsz a Mammalia osztályhoz.
2. Érdekes, és elemzésre méltó az itt - a klubba' - kialakult légkör. A ballib többség csak azokat fogadja el vitapartnerként, akik teljesítik a PC-kívánalmakat, azaz, ún. "szalonjobbosok". Emlékszem, a 13. havis topikban is egy magát jobboldalinak nevező kartács hülyézett le anélkül, hogy előbb tájékozódott volna.
Én az elképesztő szót használtam, mert én még olyat 90 óta nem láttam, hogy egy egyszer már ejtett pártformációt újramelegítsenek.
Ettől eltekintve én az MDF helyében nem próbálkoznék velük. A Centrum mindent lejáratott szvsz, aminek köze volt hozzá, így az összefogás helyett összemutyizás képzete ragadna egy ilyen formációhoz.
(Ha nosztalgiázunk Békejobbról, akkor OV tett keresztbe neki, mivel nem volt érdeke, hogy az MDF bármit is integráljon és esetleg önállóan indulhasson 2002-ben, helyette inkább vazallusi függésben szerette volna tartani, hisz úgy jobban irányítható. Ma már ilyesmire nem lenne aktuális, hiszen úgy megromlott a viszony a két párt között, hogy Dávid Ibolyának ma édesmindegy lenne mivel fenyeget OV, ezen már túl vannak.)
Miert lenne abszurd a Bekejobb elesztgetese, hisz ezen mozgalom sirasoja azert OV volt, s azota azert sokat valtozott a fidesz elnokenek a befolyasa az mdf-ben.
Maga az összefogás iránti igény azóta is töretlen, szerintem. A cikk vége arról ír, hogy a Centrumból kiváló részek most újra megkísérlik az MDF körüli tömörülést, ami elég elképesztő, mert mintha visszaforgatták volna az idő kerekét, a Békejobb élesztgetése folyik.
Elég egyértelmű, hogy a Békejobb maradványaiból lett a Centrum. Mikor Dávid Ibolya kihátrált a Békejobb mögül, akkor a maradék részek elhatározták, hogy mégis megcsinálják, csak a nagy név nem ő lesz, hanem Kupa, mert neki volt olyan nimbusza, hogy nem pártharcos és az első kormány ciklusából tisztán került ki, ráadásul nem ragaszkodott görcsösen a miniszteri tárcájához. A számítás a választási fordulón be is vált, a semmiből 4% jó szereplés volt és megmutatta, hogy a magyar választók még mindig értékelik az összefogás ígéretét.