Kár, hogy a válaszomat a moderák törölték, Miért is?
AZért, mert azt írtam volna, hogy "én téged pedig egy aranyos, szórakoztató identiászavarát és komplexusait mélyszlovák megjegyzéseivel kompenzálni kívánó emberkének tartalak?"
Nagyon helyes, hogy Nagy-Magyarországban gondolkodik. Csak ennek van értelme. Teljes erövel támogatni kell az autonómia törekvéseket, hogy meg lehessen menteni, ami menthetö.
"
Fradi-zászlót loptak a tótok 2007-11-21. 14:31:53
Kellemetlen élményben volt részük azoknak a dunaszerdahelyi drukkereknek, akik november 10-én elkísérték csapatukat Púchovba (szlovák harmadik liga). A meccset egy utolsó percben kapott góllal 2-1-re elvesztette a dunaszerdahelyi DAC, a csallóközi szurkolókban mégsem emiatt maradt tüske.
A november 10-én játszott mérkőzés alatt ugyanis a púchovi szkinhedek (akik a dunaszerdahelyi drukkerekhez képest többszörös túlerőben voltak) látogatást tettek a vendégszektorban, s magukkal vittek néhány DAC-zászlót, illetve egy Fradi-zászlót is, melyet aztán fejjel lefelé kifüggesztettek a drapériáik között. Az incidenst a rendőrök és a helyi szervezők tétlenül nézték, senki sem avatkozott közbe - a púchoviak weboldalán olvasható beszámoló szerint hazai részről 55-en vettek részt az akcióban, míg a vendégszektorban 10-12 csallóközi drukker volt. "A meccs után átkutattuk a környékbeli kocsmákat, abban a reményben, hogy valahol rábukkanunk a magyarokra" - olvasható a púchovi ultrák weboldalán. Két évvel ezelőtt a Slovan-DAC és a Bacsfa-Slovan szlovák második ligás mérkőzésen is voltak magyarellenes incidensek.
"de legalább e Csonka maradék lehet-e még magyar hazánk?"
A magyarsághoz ennyire hozzátartozik, hogy a szlovákokkal éljenek egy államban? Szlovákok nélkül már rögtön "Csonka" az ország? Ez az erdélyi románokra és a vajdasági szerbekre is vonatkozik.
Az meg mi? Magyarországi, Magyar Köztársaságbeli, a Magyar Köztársaság területén élő, a Magyar Köztársaság határain belül élő magyarok vannak, nem "kis-magyarországiak. Számos kisebb ország van Magyarországnál.
A Fidesz elnöke Tőkés Lászlót kíséri az európai parlamenti képviselőségért folyó kampánya zárókörútjára. Orbán perverznek és provinciálisnak tartja, ha egy európai parlamenti választás kapcsán bárki is beavatkozásról beszél.
A Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy - ezt az üzenetet közvetítette a helyieknek Székelyudvarhelyen Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy ebben a térségben minden magyar felelős minden magyarért.
A Fidesz elnöke - aki az európai parlamenti választásokon független jelöltként induló Tőkés Lászlót kíséri el kampányzáró körútján - kedden a késő esti órákig tartó székelyudvarhelyi ünnepségen, a helyi művelődési ház zsúfolásig megtelt nagytermében biztosította a határon túli magyarokat, hogy mindenkor számíthatnak pártja támogatására, akár kormányon van, akár ellenzékben. "A határokon átívelő nemzetegyesítés mindenek előtt!" - hangoztatta.
Kifejtette: "Ha Székelyudvarhelyen lépnek egy magyarnak a tyúkszemére, és ez utóbbi fölszisszen, akkor nekünk azt Budapesten meg kell hallani, és ha Budapesten az emberek elkeseredettek, akkor jó, ha a székelyudvarhelyiek is tudnak erről, és velünk éreznek." Minden magyar felelős minden magyarért, a Kárpát-medencében minden magyar ügy közös ügy - szögezte le a szónok.
Perverznek és provinciálisnak nevezte azt, ha egy európai parlamenti választás kapcsán bárki is beavatkozásról beszél. Hiszen Brüsszelben a parlamenti képviselők egész Európát érintő döntéseket hoznak - mondta.
Orbán szerint most az autonómia a legfontosabb magyar ügy. A székelyeknek el kell menniük szavazni november 25-én. Elmondta: a "kis-magyarországi magyarok" önbecsülés dolgában most rosszul állnak, beletörődtek a jelenlegi rossz életkörülményeikbe, a korrupcióba, a bürokráciába, a hazugságba. Ezért szeretnének jó hírt kapni Székelyföldről, azt, hogy az ottani magyarok még nem adták föl - mondta Orbán, arra buzdítva a székelyeket, hogy "merjenek magyarok lenni". Olyan szószólót kell küldeni Brüsszelbe - folytatta -, aki fölötte áll a pártvilágok dulakodó mocsarának, a széthúzásnak, a vitáknak, és a nemzeti összetartozás magasabb szempontját képviseli.
Tőkés László is úgy vélte: a magyarországiak még mindig tudnak meríteni Székelyföldből, amely stratégiai helyszín, hátország, tartalék az egész magyar nemzet számára.
"Jaj azért azon nemzetnek is, mely nem a létező realitás s nem az idő által felképzett tapasztalás útmutatása után kormányoztatik, de valami képzelet és phantasia súgta emésztetlen theoriák és experimentek szerint zsarnokoskodásnak esik martalékul!" Széchenyi
Ez nagyon jó kérdés. De a válaszok is itt vannak. Nem véletlenül geszthikulálnak soltikáék ennyire. Csak éppen azt nem veszik észre, közben mindent elmondanak magukról. Rajtuk kívül ezt egyébként senki nem díjazza. Ők meg egy törpe minoritás. Legtöbb embert ez nem érdekli, határon innen és túl. Akit érdekel és ellene van az csak addig használná őket míg érdekeit kiszolgálják.