amati-nak mondom, hogy távol álljon tőlem, hogy bárkibe is bele akarjam folytani a szót. Valóban előkerült a téma, és vitáztam is ennek kapcsán pindiy-vel, de csak azért, mert a nyilvánvaló számszaki túlzásokra mindíg felkapom a fejem. Foglalkozási ártalom lehet:)
sierra: nem zavar olyan nagyon, ha szó esik róla, csak azt gondoltam, hogy ez a spekuláció jobban illene egy másik topikba. Van valami adózásos-gazdaságos, ha jól emlékszem. De végülis igazad van, nem vagyunk olyan sokan, hogy ez zavart keltene, úgyhogy felőlem itt is folytathatjuk:)
Ez egy vészforgatókönyv, amit jelenleg nemigen valószínűsít szerintem semmi, de ettől persze elképzelhető.
Azt azért nem hinném, hogy érdeke lenne olyan alapoknak forintválságot csinálni, akik sok egyéb szállal is kapcsolódnak a magyar gazdasághoz.
Amikor 2 éve talán volt az emlékezetes spekulációs manőver, akkor is mi történt? Felemeltük a kamatot és szépen visszajöttek a pénzek. A spekulánsok meg buktak, valószínűleg. Előtte meg volt egy forinterősítő manőver. A tőzsde már csak ilyen...
Ha nem a részvénytőzsdét komálnám, hanem az árutőzsdét, akkor most már biztosan átraknám euróba, vagy még jobb, ha dollárba (az ugyanis valahol itt érhette el a feneket) és egy éven belül nem négy százaléknyi reálkamattal tötymörögnék, hanem háromszor annyi árfolyamnyereségem lenne
Mármint ha spekuláns lennél, gondolom. Mert a nagy nyugdíjalapok nemigen engedhetik meg maguknak, hogy kétséges árfolyam-nyereségekre spekuláljanak.
Mert a nagy forint-betétek ezek kezében vannak.
A spekulánsoknak meg azt kell észben tartaniuk, hogy bármennyire kis ország is vagyunk, még mindíg lényegesen erősebbek, mint egy átlag spekuláns (Soros persze el tudná fűrészelni a forintot, ha akarná, de reméljük, nem akarja:).
Árfolyam-nyereséged meg akkor lenne, ha az átváltott eurodat vissza tudnád váltani az időközben visszaerősödött forintra.
Nadeha a forint visszaerősödne, akkor hol a forintválság?
Arról nem beszélve, hogy ha mégsem tesz veled valaki jót és nem tornássza vissza a forintot, akkor a pozíciók tartása önmagában pillanatok alatt fel is emészti a várt nyereséget, ilyenkor szoktak kiugrálni 90-edik emeletről az emberek, vagy eltűnni Argentínában:)
Az értéktőzsde szerintem sokkal jobb választás a magunkfajta amatőröknek, ott azért ilyesfajta veszélyek nemigen fenyegetnek.
Mivel ez itten egy teljesen nyitott fórum, nem hiszem, hogy bárkibe bele lehetne folytani a szót. Sajnos, mivel az agrárium sem vonható ki a gazdaságpolitika általános hatásai alól, - ráadásul még említve is lett a beszélgetésben a "gyenge forint/erős forint összefüggés, még csak offnak sem tekinthető irásod. Ez meg az én megítélésem. :-)
Mindkét hozzászólás csak apropó kedvéért hangzott el, mivel asszem Pindiy érintőlegesen szólt az árfolyam hatásairól a mezőgazdaságra nézve. Nem szándékoztam rendszert csinálni belőle. Ha jól látom, téged amúgy is nagyon zavar, úgyhogy pláne nem forszírozom.
Egyébként elolvastam a cikket, persze.
Valószínűleg megvolt a trendforduló az árfolyamban, az euró és a dollár fontos támaszszinteket tört meg, innentől kb. tizenkét-tizenöt százalékot biztosan gyengülni fogunk velük szemben. Ha nem a részvénytőzsdét komálnám, hanem az árutőzsdét, akkor most már biztosan átraknám euróba, vagy még jobb, ha dollárba (az ugyanis valahol itt érhette el a feneket) és egy éven belül nem négy százaléknyi reálkamattal tötymörögnék, hanem háromszor annyi árfolyamnyereségem lenne. Mivel nagyjából minden spekuláns eképpen gondolkozik, ezért ha egyszer megindulnak kifelé, akkor a többieket is magukkal rántják, egyszerre fognak kirohanni mindannyian és forint helyett euróba ülni. Pontosan ez az, amitől a forint árfolyama drasztikusan gyengülni fog, mert minden befektető adja, hogy meneküljön a gyengülő árfolyam elől. Na az lesz a forintválság. Kb. ez az, amit a kormány nemigen akar figyelembe venni a megnyilatkozásaiban, ezt akartam érzékeltetni az előző két hozzászólásban.
Ígérem, ez volt az utolsó belepofázásom árfolyamügyben.
Nem tudom, miért itt futtatod az eszmét forint-ügyben, de el is olvastad a linkelt cikkeket?
Gyengült a forint 1,5%-ot, már majdnem 5%-ra van az erős sávszéltől, miközben az egy évi infláció és az alapkamat csökkenése miatt legalább 6%-kal kellene gyengébbnek lennie, mint az egyéves mélyponton volt.
De nem, az istennek sem.
Az van, tudod, hogy a Nemzeti Bank sajnos kétfelé nem tud ütni. A magas kamattal betesz a költségvetésnek, de amíg továbbra is 4% reálkamatot lehet keresni a forinton, addig sajnos nem tud forintválságot is csinálni egyidejűleg.
Hasonló a helyzet benzinfronton, mert miközben minden normális ember szerint is pofátlanul magas az ára, de 4-5 éve csaknem ennyi volt nominálisan, és ha az inflációt itt is hozzászámoljuk, cca. 340-350 Ft körüli jelenértéket kapunk.
Nyilván bejátszik a dollár eurohoz viszonyított mélyrepülése is, ez persze korrigálja valamelyest a dolgot.
Igen. Igen, igen, sajnos igen. :-( Nagyon töröm a fejem, hogy ebből a csapdából hogy is lehetne kimászni, de egyelőre csak odáig jutottam el, hogy hathatós érdekvédelem, a különféle agrár képviseleti szervezetek egymás iránti támogatása, lojalitása nélkül nem fog menni. Lehet, hogy ezt az egész bulit csak a szövetkezések gyorsítása, elősegítése fogja gátolni? Végeredményben az EU-ban is kényszerek hatása alatt ment végbe a folyamat. Bár míg ott a jövedelem növelés kényszere volt a számottevő, itt a megmaradás a tét. Vajon a sokat emlegetett okos magyar paraszt felfogja-e ezt??
Magyarországon a mezőgazdasági válalkozás növekedésnek nincsenek nagyon korlátai. A feldolgozás nem termelő kézben és gyakorlatilag majdnem monopolhelyzetbe van, ráadásul a banki tevékenysége során azt tesz tönkre akit akar és igy megszerezheti a az állattenyésztést is.
Az eu-ban az alapanyag feldolgozás inkább termelői kézben van igy gátat tud vetni a minden határon túli növekedésnek.
Kevésbé demagóg megközelitésben a tőkehiány és hatékonyságot nélkülöző munka, a piac figyelmenkivül hagyása, a jogi környezet segitségével az állam fosztogató és kiváltságosak számára osztogató tevékenységének brutálitása viszont gyorsitott ütemben teszi tönkre a gazdaságokat igy azok felvásárlására lehetősge nyilik a szabad tőkének, illetve a hatékonyabban gazdálkodó mezőgazdasági válakozásoknak.
Mindjárt, miniszter úr, már igazán nem fog sokáig tartani, azt hiszem. Ma még elmondhatja, hogy emberek, az a baj, túl sokat tudtok vásárolni a pénzetekből, mert az túl erős, de megindul ez majd a lejtőn, egyet se féljen.
Jót fog tenni a kormány népszerűségének, azért meg én nem aggódok.
Érdemes elolvasni. Persze ÉRTELMEZNI IS! Az állattenyésztés kb. 10%-os volumencsökkenése okán nehézzé vált a gabona "bőrbe kötve" való eladása. Amúgy meg a gdp. növekedést marha büszkén emlegetjük, csak a tartalmát nem mondjuk el??
Ha a gazdaságpolitika elő akarja segíteni a nagyok kialakulását, mert szerinte a több kicsi nem kezelhető, akkor bekövetkezik a "túlnövés". Természetesen minden az adott ország/társadalom saját körülményeinek megfelelően értelmezendő, önmagához képest. Enyhén szólva sztereotípnek tartom a "kis ország vagyunk mi", vagy a "kis, nyitott gazdaság", vagy a "kevesek vagyunk mi ahhoz" című zengeményeket. Ugyanis, ha belegondolunk kissé, bármely szempontot veszünk is figyelembe, a felső 25-30-ban vagyunk. A világ országai között a 160-170-ből? a felső 20%-ban! Akkor meg mi a fene indokolja a kisebbrendűségi komplexust?? Tehát, ha nem akarjuk önmagunkat, önnön lehetőségeinket leértékelni, akár haladhatnánk is. :-) Viszont a gazdasági növekedés szükségszerű folyamatát (ld.: "bővített újratermelés") én nem alapvetően a gazdaság szereplőinek egyedi növekedésével, hanem a szereplők körének bővülésével tartom jobbnak. Természetesen NEM ZÁRVA KI!! az arra alkalmasak egyedi növekedését, de határt szabva neki, pontosan azért, mert a piac korlátozásához, monopolhelyzetek kialakulásához vezet. Tehát nem VEZETHET, hanem VEZET!
Ezt nem tudom elfogadni. A növekedésnek vannak korlátai, és szükséges is, hogy legyenek. Sem gazdaság-filozófiailag, sem társadalom-filozófiailag nem cél, hogy kevés nagy legyen. Természetesen a kicsiségnek is megvannak a maga határai! :-)) Pl.: Az éves erőspaprika szükségletemet megtermelem 2 balkonládában!!! Támogatás/kiegészítés nélkül!!
Nem ragaszkodnék a "nagyüzemi" termelési formához! A szövetkezések minden féle verziója más kérdés, ezt fejlesztendő szerintem is. De alapvetően az agrárkiegészítések témaköre a FELVÁLLALT mértékben a minimum feltétel ahhoz, hogy a hazai agrárium lehetőségei egyáltalán megmaradjanak a technológiai, termékszerkezeti stb. "modernizációhoz".
Az EU. Bizottság lecseszett 5 tagállamot, mert még mindig tiltják -nemzeti hatáskörben- a génmanipulált kukorica bevitelét/kereskedelmét országukban. Dacára, hogy még rövid távú hatás vizsgálatok sincsenek, nemhogy hosszútávúak. Ez vajon a "normálisan" termelt kukorica ázsióját növelni avagy csökkenteni fogja? :-) Merthogy a "versenyképesség" ismét kulcsszóvá lép elő ez esetben is. :-(( De szerintem csak rosszul venné ki magát, ha az ilyen kukoricából készült takarmánnyal etetett disznóknak egyszer csak hat sonkája lenne. Bár a "versenyképességet" ez a tény pozitívan befolyásolná!!:-(((
Miért van állandóan az a kényszerképzetem, hogy a "modernizáció" szót bizonyos körök állandóan a nagygazdaságok/monopóliumok SZINONÍMÁJAként használják?!?! :-))
Nekem annyit mond a neve, hogy a népszabóba is szokott volt írní.
Valóban a traktorista cirkusz nem igazán nagy rétegeket reprezentált, ugy valahogy a Fidesz körül tömörülő családi gazdákat, ugy vannak vagy 12-15 ezren, termelési kapacitásuk nem túl jelentős.
Ugyanakkor az Mszp agrárvezetése lfogadott még januárban egy forgatókönyvet, amibe megállapitotta, hogy szar van, balhék lesznek, de látványos konfliktus után lesz megoldás.
A Jakabék éppen arra jártak, lyó, hogy jöttek, a forgatókönyvet elő lehetett venni. Ennyi volt.
A múlt heti (mármint a 15-eiben) ÉS-ben volt egy számomra elég meggyőző cikk az egész mezőgazdasági struktúra mibenlétéről.
Egy Kun István nevű pali írta, neked talán mond valamit a neve, nekem nem mondott.
Nagyjából ugyanazokat a problémákat írja le, amiket te is taglalsz. Csak hozzáteszi még, hogy az egész traktorista cirkusz egy igen kis rétegről szólt, valamint azt, hogy éppen az érdekvédők, illetve a hangadók irtóznak mindenféle modernizációtól.
Azt meg én teszem hozzá, hogy a kormányzati felelősség az egy dolog, a felelősségteljes vállakozás, a gondolkodás képessége meg egy másik.
És ha hozzávesszük, hogy a kormány mindíg hazudik, a javunkat akarja, de mi nem aggyuk, stb lózungok, valamint ha a gazda önmaga nem képes a piacot felmérni, ésszerűen invesztálni, akkor mi lehet vajon a Jakab-félék dolga?
Dörgölőzni a Fideszhez, közben hergelni szerencsétlen gazdákat, vagy segíteni nekik ésszerű döntéseket hozni?
Merthogy ilyesmivel a Jakab nemigen foglalatoskodik, az hóttziher.
De, hogy okosodj, az állat állandóan kevesebb lesz, a hivatalnoki kar meg marad, akkor elébb utóbb nem tiz, hanem 50%-át kell fizetni az eladási árnak, aztán 100-at a fentartásukra.
Mán egyszer leírtam, a FVM intézményeit csak 20 %-ban finanszirozzák közpénzből, a müködésükhöz szükséges pénzt magauknak köll beszedni a termelőktől. Minden egyes eladott termékből cc. 10-edet szednek, ha elviszik a pénzt nem marad befektetésre. Ha meg nem fektetnek be akkor nem lesz állat.
Kereskedni lehet, ha az ár megfelelő. Mostan megfelelő az ára a gabonának nincsn gond, cak kevés az állat és sok a gabona. Nem a gabonatermelőktől kevés az állat, hanem a vizfejű államtól, aki nem tudja magát az adókból eltartani.
Ha a forint gyenge, akkor nagyobb kupac pénzt kell adni egy kiló husért, hogy neked aggya az a fránya külföldi.
Ha a forint gyenge, akkor én , ha kiviszem nagyobb kupac pénz kapok érte.
Ha egy kicsit türelmes vagy, akkor az év végén, majd az állam észreveszi, hogy mér volt olcsó a szlovák meg a dán hús, amikor ki kell neki pengetni a nekik járó áfát.
Ne vicceljél már, hát mi az hogy nem lesz? Annál jobban megéri behozni a szlovák húst. Vagy egyúttal az EU-piac is összeomlik a forinttal szolidaritást vállalva?