A legfőbb mágus nyugalma valósággal szétáradt a termen. A résztvevők érezték, hogy ő tudja, mit kell tenni – s ha ő tudja, akkor nem is lehet semmi baj. Minden szempár a legfőbb politikai mágusra szegeződött. „Ebben az új világban minden kérdés és minden válasz a közvélemény-kutatásból olvasható ki. Nem problémák és megoldások versengenek többé, nem ügyek, nem elvek, nem ideológiák, nem koncepciók és nem meggyőződések – csakis a mi számaink versengenek. Ha bármit el akarunk dönteni, azt csak meg kell mérnünk, és az eredményeket látványos szertartás keretében bemutatnunk. Nemcsak mágusok vagyunk, hanem papok és tudósok – mi mondjuk meg, mi jó, mi mindegy és mi rossz, melyik út visz a sötétségbe, melyik vezet vissza a félhomályba, és melyik juttat a fénybe. Mi mondjuk meg, ki égi, ki földi és ki alvilági lény – de előbb a patrónusok adjanak pénzt, hogy megmérjük! Ez a szakmai norma. A lét kulcsa többé nem a világban van, hanem a felméréseinkben: aki a létezésben bármit is tenni akar, annak többé nem a világhoz kell járulnia, hanem mihozzánk.” A legfőbb mágus ezzel befejezte beszédét, felállt, botjára támaszkodott, keselyűvé vált, és elrepült.
A mágusok és növendékeik csodálattal szemlélték röptét. Évtizedek óta ő irányította a politikát a köztársaságban. Pártokat emelt fel és zúzott szét, méréseit a birodalom széltében-hosszában rettegték. Az ő számsorai váltották le a nép szavát, az ő grafikonjai váltották le a kancellár és az udvarmester tanácsait. A legfőbb politikai mágus irányította a közéletet, s mindössze arra kellett ügyelnie, hogy amikor négyévenként muszáj a népet megkérdezni, eltalálja annak óhaját. A fiatal varázslók azért is csodálták a legfőbb mágust, mert úgy őrizte meg hatalmát és befolyását az évtizedek során, hogy a legutóbbi pontos jóslatára már csak a legvénebbek emlékeztek.
A legfőbb politikai mágus íróasztala mögött ült, és szokása szerint megnyitotta leveleit – ezúttal két felkérés volt köztük. Az egyik jóslatot az LMP kérte: vajon jó úton járnak, eljutnak-e így Strasbourgba. A másik levelet a szocialisták adták fel ugyanezzel a kérdéssel. A legfőbb mágus elmosolyodott, szólt az asszisztensének, hogy ma duplán számláznak, ezért indítson egy kutatást a mai nappal, egy másikat a holnapival, s ezt jelezze a könyvelésben. Pár nap múlva a legfőbb politikai mágus – mint mindig – fogta a számokat, és politikát gyártott belőlük. Az LMP-nek megüzente, hogy jó úton járnak, simán Strasbourgban lesznek hat százalékkal, míg versenytársaik, a szocialisták és a gyurcsányisták is bőven tíz százalék alatt tanyáznak. Gratulált a pártvezéreknek, s biztosította őket az istenek és az emberek szeretetéről. A szocialistáknak azt üzente, hogy bőven tíz százalék fölött járnak csakúgy, mint szövetségeseik, a gyurcsányisták, s nem kell félniük, az LMP és a Momentum nevű törpepárt hiába nyújtózkodik, úgysem éri el a bejutási küszöböt.
Amivel azonban a legfőbb mágus sem számolt: mindkét jóslata napvilágot látott. Akik értesültek az eredményekről, tanácstalanul pislogtak egymásra: vajon melyik felmérés a hiteles? Talán egyik sem az? Lehet-e két egymásnak ellentmondó állítás egyaránt helyes? Hisz mindkettő a legfőbb politikai mágustól származik. A köztársaságban egyre fokozódott a nyugtalanság, egyre többször hangzott el, hogy ennek a két mérésnek nem lett volna szabad egyidejűleg nyilvánosságra kerülnie. Egyetlen bizonyosság maradt csupán, amelyet mindkét jóslat megerősített: az elmúlt egy hónapban egy rejtélyes hatás megfelezte a Jobbik támogatottságát. Honnan származhatott ez a titokzatos erő, amely minden második Jobbik-szavazót eltántorított? A közélet történései nem adtak rá magyarázatot. A birodalomban egyre több szájból hangzott el, hogy ez az erő magától a legfőbb mágustól származott. Vajon melyik patrónus rendelhette meg ezt a váratlan politikai fordulatot?
Nagy Katalin újabb OVis interjúja - Örömtől olvadozva köszöntöm a stúdióban Orbán Viktort, miniszterelnökünket, akit azt hiszem, méltán szólíthatok Felcsút buzogányának, a magyar Marsnak, Európa védőszentjének. - Inkább pajzsának. Legyünk szerények. Nem vagyok szent. - Nem kell arra sokat várni. Tudtommal Ferenc pápa már menesztett küldöttséget a várba az ügyben. - Többször is, de mindig haza kellett zavarnom a nunciusokat, mert a szentté avatáshoz előbb boldognak kell lenni. - És ön nem az? - Nem. Egyrészt nincs rá időm. Ezért is kértem a pápát, hogy ugorjuk át ezt a szakaszt. Másrészt én addig nem lehetek boldog, amíg ennyi migráns akar jönni Görögországból. - Hát igen. Ha mind a 17 megindul... És egyszerre... Belegondolni is szörnyű. Ráadásul úgy tudom, hogy a nemi szervükkel jönnek, és akkor itt semmi se lesz szent. Az ürgétől a kecskén át a tehénig. Még a miniszterelnök úr se. - Azért ne szaladjunk ennyire előre. Szóval amíg ennyi migráns akar felkerekedni, addig nem lehet nyugtom. Sokkal több kell. - Több?! De hát eddig az volt a baj, hogy sok a migráns. Most meg kevés? - Pontosan. - Nade a 17 egy híján húsz! - Három. - Huszonhárom? - Nem huszonhárom. A 17 egy híján csak tizennyolc. - Az is épp elég rémisztő! - Magának. Meg a többi faggyúagyúnak. Mert én jól beszarattam őket. Még nulla migránstól is félnek. Nade Európa 17-től nem fog megijedni, és akkor nem fog kedvemre valón szavazni májusban. - Ez borzasztó! - Az. - És nem lehetne valamit tenni? - Nem könnyű. Először Németországból akartam importálni migránsokat. Merkel adott volna bőven, de a migránsok beintettek, hogy ők még egyszer nem kutyagolnak annyit. Akkor végigjártam Afrikát Ugandától a Zöldfokig, hogy ők küldjenek. Hiába. Megfenyegettem őket, hogy küldöm a kodály-módszert. Csak legyintettek és röhögtek. Mondták, hogy ismerik a halszagdalt, és hogy nem hülyék. Hallották, hogy mondtuk, hogy Afrika a jövő. Mi a francnak mászkáljanak? Mire idekutyagolnak, már ott a jövő. Inkább megvárják otthon. Hiába magyaráztam, hogy lófasse lesz Afrika, nem hogy a jövő. Erre Mexikóba küldtem a Szijjártót, csalogasson onnan migránsokat. De azoknak se akaródzik. Végiggyalogolni az óceánon. Hiába magyaráztuk nekik, hogy vannak tengerészgyalogosok. Ha nekik sikerül... Így aztán hazai forrásból kell pótolni a súlyos migránshiányt. A kormány ezért elindítja a szigorúan titkos idénymigráns-toborzást. Elsősorban a békemenetesekre számítok. Ők már bizonyították, hogy tudnak gyalogolni, és legalább százezer emberre van szükség. - Hogy folyik majd a toborzás? - Ahogy hajdanán. Verbunkosokkal lelkesítünk. "Ajó magyar álmigránsnak, dejól vagyon dolga. Eszí kiszí kasá torban semmire sincs gondja. Hej élet, be gyöngy élet, ennél szebb sem leee... het. Csak az jöjjön műmigránsnak, akí ilyet szeee ...ret!" - És mit kell tudnia egy műmigránsnak? - Karavánkodni, kerítést felismerni, szidni, rázni, tudni nem átmászni, allahuakbározni, ijesztgetni. - Akkor ez olyan busójárásszerű? - Igen. De itt nemi erőszakolni is kell. De csakis férfiaknak. És azoknak is csak egymást. - De miért? - Egyrészt nőügyekkel nem foglalkozom, másrészt hölgyek megbecstelenítése nem decens. - Férfiaké meg az? - Nézze, a legényélet nem leányálom. Az élet harc. Ember embernek farkasa. És nem mindenki fenékig tejfel. Úgyhogy a békemenet molinóménjeivel példázva úgy döntöttem, hogy a Bayer megerőszakolja a Bencsiket, a Bencsik közben a Stefkát, a Stefka a G. Fodort, a G. Fodor a Patakyt és így tovább. - Olyan ez, mint egy imalánc. - Hasonló. - És szépen példázza az összetartozást. - Hát ha magának ez szép, Katalin, ám legyen, bár inkább az elrettentés a cél. Visszatérve az imaláncra, tilos lesz keresztet vetni, térdepelni. A kereszténység védelmében muzulmánul kell majd fohászkodni. Mindenkinek hoznia egy lábtörlőt, aztán azon pucsítani naponta ötször kelet felé. Fejjel. Ez a faramuci helyzet jó lehetőség a pozíció kihasználására nyugatról cserkészve. - De az ilyen páros küzdelmekből, hogyan lesz lánc? - Sehogy. Ez csak szorgalmi. Persze kötelezőn. Afféle bemelegítés. - Értem. És mi lesz, ha valaki nem vállalja? - Már miért ne vállalná? A hazáért?! Muszáj lesz neki. De ha kell, beállok én is migránsnak. - Hűha! És kinek jut a megtisztelő VIP-hely a farfüzérben Ön mögött? A Semlyénnek? - Dehogy. Meghívom Putyint. "Bizonyos szint felett nem süllyedhetünk bizonyos szint alá."*
A hírcsárdán találtam, én nem vagyok ennyire vulgáris. Évek óta, néha én is ránézek a topikra. Kár, mert nagy szükség lenne az agyas humorra. Egyszerűen olyan mélységekben jár a mai polfórumozás színvonala, ahová épeszű ember önként nem süllyed.
“Most én pörgetek” – kiáltotta Viktor, miután kiitta az utolsó cent szederpálinkát is az őt ábrázoló fotóval díszített üvegből. Jó ízűt cuppantott a szájával, miután lecsúszott a korty, majd pörgetett. Az üveg Habony Árpádra mutatva állt meg.
“Háhá, Árpi bazdmeg! Úgysem mersz átmenni a Gucci táskáddal a tüntetőkön!” – mondta Viktor, és a szeder mellett már a szájában érezte az újabb győzelem ízét is.
De Árpi mert, és ment, és hamarosan vissza is tért.
“Ez geciség volt, Viktor, te is tudod. De mindegy, odamentem és elhoztam a csokijukat. Viszont ebből nem adhatsz a Zsoltinak!” – mondta gúnyosan Árpi.
“Az nem lehet, a Zsoltinak muszáj adni, tudod milyen kis KDNP-s” – kérlelte fizetés nélküli barátját Viktor.
“Jó, de csak egy kockát” – enyhült meg Árpi. “És most én pörgetek!” – mondta kérlelhetetlen hangon, majd belefújta orrát a Gucciba, mert nem volt kedve felállni zsebkendőért. A 22.000 dolláros Macallan whiskey üvege egyre lassuló forgást végezve a kupakjával Deutsch Tamás felé mutatva állt meg.
“Tomikám, akkor most odaülsz a géphez, és beírod a Facebookodba, hogy soha nem használtál semmilyen drogot!”
“Azt nem lehet. Ezt nem tehetitek velem!” – kérlelte barátait Tomi.
“Vagy megcsinálod, vagy tudod mi a másik lehetőség …” – mondta Viktor a legszemrehányóbb hangján.
“Jól van, jól van, de ne így mondjad, tudod, hogy a szemrehányástól is rosszzul leszek” – vinnyogott Tamás.
“Akkor gyerünk, írjad!” – mordult rá Szijjártó Peti, majd letette a polcra a Lenin alakú análvibrátort.
“Oké, de ezt a csíkot még felszívom.” – mondta Tomi, s már jelentkezett is be a facebookjába.
A következő egy tequilás üveg volt, ami Rogán Antal felé állt meg.
“Na, te jössz Tóni! Most szépen kimész és a fosszájú indexes gyereknek belemondod a kamerájába, hogy egy paraszt vagy, ezért te nem urizálsz. Meg tudod csinálni nevetés nélkül?” – röhögött Tamás, mint aki életében először lát pinát, pedig már látott.
“Hát, hát, talán” – hebegett Tóni.
“Biztos meg tudod csinálni. A pasaparki gumifalú kecót is hogy kimagyaráztad, pedig akkor nem is üvegeztünk!” – röhögött Árpi.
“Mondhatok paraszt helyett, parasztgyereket? Az nem annyira zsenánt” – kérlelte a többieket Tóni.
“Ezeknek mindent mondhatsz” – csatlakozott kacagásával a vidám társasághoz az éppen ekkor érkező Matolcsy György.
Gyuri elmesélte a napját, hogyan baszott el hárommilliárdot Nemzetgazdasági Tervezési Hivatalra, majd gyorsan inni kezdett, hogy utolérje barátait maligánfok értelemben. Ismét a pörgetésen volt a sor, az üveg pedig, mint a vakvéletlen, Kocsis Mátét választotta.
“Na Mátékám, akkor most fogod magad, és minden kis tinédzser fasszopó instagramm-lovagot elküldesz drogtesztre!” – mondta Gyuri, és kacagása betöltötte az egész Lendvai utcát.
“Nem, ez így nem lesz jó!” – szólt közbe Viktor közbeszólásilag. “Legyenek benne az újságírók is!”
“Meg a politikusok!” – kontrázott Tamás, miközben éppen egy Juhász Péteres választási plakátból tekert spanglit.
“Igen, ez így már jó lesz!” – helyeselt Viktor, és persze mindenki.
“De nem lesz nagy tiltakozás emiatt?” – kérdezte félénken Máté, mert érezte, hogy valamit érez.
“Vagy megcsinálod, vagy tudod mi a másik lehetőség …” – mondta Viktor, s a hangja még szemrehányóbb volt, mint amikor Tamásnak mondta ugyanezt, az előbb.
Így teltek az órák. Az egyiknek az elkerülő utakra kellett útdíjat bejelentenie, a másik baromságokat kellett beszéljen a fékek és egyensúlyok rendszeréről, vagy éppen be kellett perelnie André Goodfriendet. De tették, amit az üvegek iránya és egykori tartalmuk diktált nekik. Hiszen tudták: vagy megcsinálják, vagy tudják mi a másik lehetőség…
A kerti filagória hűs árnyékában, Max Weber munkásságát tanulmányozta Kung Mester és esze ágába se volt tudomást szerezni a világról.
Előszeretettel olvasott a hatalomról, annak megszerzéséről és megtartásáról.
A politika lényege, amit művészi szinten űzni igen nagy tehetséget és odafigyelést igényel. Már-már kéjes izgalom fogta el, amikor a következő részhez ért:
„Hatalomnak azt a társadalmi kapcsolatokban rejlő lehetőséget nevezzük, amely megengedi, hogy az egyik ember akár a másik ellenállása ellenére is véghezvigye akaratát, függetlenül attól, hogy erre a lehetőségre mik, vagy milyen eszközök adnak módot.”
Ahogy a gondolat tömör egyszerűségében gyönyörködött, apró szöszmötölés zökkentette ki a nyugalmából.
Titkárnője úgy osont mögé, mint egy óvatos vadmacska. Tűzvörös lakkbőr csizma és falatnyi tanga fedte a máskor egész estét betöltő testet. Tekintete gyarlóságra hívta a Mestert, aki egy pillanatig még vívódott magával, de aztán rájött, hogy a világ nagy dolgai megvárják őt és, ha az Isten is úgy akarja, akkor a hazai liberalizmus kibír még egy pásztorórát. (mint később kiderült, tévedett – a szerk.)
Mucika (a román kémnő) egy pillanatig se gondolta, hogy a Mesternek potenciazavart okoz egy Árpád-sávos zászló, ha az történetesen – fedetlen, női kebleket takar.
A mester bajsza enyhén rángani kezdett, amikor szembesült a történelmi légyott bizarr lehetőségével. Amikor a könyvet becsukta, Weber szavaira gondolt és arra, hogy egyszer élünk…
Szűkösen voltak, de sok jó kihung kevés hű tanítvány kis helyen is elfér. Amióta Den Szu Ki már nem biztosíthatta a közel fél éve földalatti mozgalomként működő Iskola számára a mélységi félkész termeket, vájatokat, azóta az Egérlyukban kellett megtartaniuk egyre ritkább nagygyűléseiket.
Kung Cze azonban boldogan mosolygott.
- Van okunk az örömre? - kérdezte hű fegyverhordozója, Pei Tou.
- Hogyne lenne - biccentett az exmester.
- Kidőlt egy rémisztő csontváz a sárgaturbánosokra hagyott szekrényből?
- Langyos...
- Robbant egy rég elhelyezett aknánk?
- Meleg, meleg... - dörzsölte tenyerét a másik.
( - Langyos? Meleg? olyan jó újra ez az ismerős légkör - súgta oda Gus To Shi az egykori újmester Fo Duo-nak.)
- Áruld már el - nógatta Pei Tou az exmestert.
- Ha ennyire türelmetlenek vagytok... Per Shaa Ni exmandarin, lépj elő!
Az egykori zöldmandarin lehajtott fejjel lépett oda Kung mester mellé.
- Sejtitek már?
- Nem, egyáltalán nem! - csattant fel Fo Duo, akiben szemlátomást feltámadt a szakmai féltékenység. - Mit tett Per Shaa Ni, amivel különb mandarinnak számít így utólag, mint én magam?
- Hohó, még te sem vetted észre annak idején? Giur Chan újrauralmának első évében az addigi szabályozás hatálya alól kivonta vörösszemöldökűek iszapjának tárolóit. Így nem kellett szűk három éven belül bezárni azokat! Ebből következően pedig nemrégiben...
- Én nem pont így akartam... az a sok halott... - nézett fel Per Shaa Ni.
- Hát persze, valahol mi is csak érzékeny lelkű kihungok vagyunk - és Kung mester megveregette az exmandarin vállát.
- Mi azok vagyunk, de sokan csak békák - vette közbe Ko Ka.
- Akkor is. Van szívünk, nem szívesen áldozunk békákat. De ha egyszer az ideológia megköveteli!
Ko ka bólogatva fordult a többiekhez:
- Igen, jól mondja az exmester, anélkül nélkül nincs Iskola...
- Ideológia? Hogy kerül ide a Zso Zso korongja? Annak már leáldozott - jegyezte meg Pei Tou.
- De kérlek... Az Iskola eredeti, névleges ideológiájáról beszélek: lesszé fer lesszé paszé - hagyjuk menni az iszapot a maga útján!
"Ekkor azonban sajnos, nagy baj történt. Valaki egy nagyobb kavicsot rúgott pont a bejárat elé, így az utolsó tanítvány és válogatott harcosai nem tudtak kitörni az egérlyukból."
Zseniális csavar a végére! Nagyon jó írás, köszönöm. :-)
Nehéz idők jártak. A visszavonult Kung Cze Mestert az utódai nem tudták pótolni. Az Iskolát belviszályok sújtották, ezek következtében egyre több és több tanítvány hagyta ott. Mire a sárgaturbánosokkal való végső összecsapásra sor került, úgy látszott, egy tanítvány sem maradt. Kung Mester ugyan nem sokáig bírta az elvonultságot, de az Iskolához nem tért vissza többé, lassan el is felejtette azt. A vörösszemöldökűek két helyen is ajánlottak neki heti dörmögési lehetőséget, ez őt kielégítette és örömmel elfogadta.
Történt egyszer, hogy éppen a hangját mélyítette a következő fellépéséhez, amikor a felkészülésében egy ifjú zavarta meg. A Mester nem kedvelte az ilyesmit, de látogatója nagyon bizonygatta, hogy az Iskola tanítványa volt. - Tanítvááány? Azt hittem, már egy sem maradt - legyintett Kung Cze. - Akkor én vagyok az utolsó - mondta dacosan az ifjú -, de én nem adom fel. - Ez igazán jól hangzik… na de tenni, tenni mit akarsz, fiam? - Azt, amit korábban már háromszor is megtettem. Támogatókat szerzek, csapatot szervezek és felveszem a harcot a sárgaturbánosokkal. - Szóval, tapasztalt harcos vagy… és mondd, fiam, hányszor győztél ellenük? - Én? Egyszer sem. Na, de majd most! Úgy megverjük a sárgaturbánosokat, hogy… - Ugyan már… nyílt csatában nem állhattok meg velük szemben. Egyszerűen legázolnak, annyian vannak. - Nem is úgy gondoltam… - Hanem? - Ismerek egy biztos helyet a Birodalom nyugati felében. Oda veszem be magam kicsi, de ütőképes seregemmel, Aztán ki-kicsapok az elbizakodott sárgaturbánosokra, nem hagyok nyugtot nekik. Mit szólsz, Mester? - Hmmm… nem rossz elgondolás. Sok szerencsét hozzá! De most már menj, fiam, mert mindjárt fellépésem lesz a Klubban… Az utolsó tanítvány elköszönt és lélekben megerősödve távozott.
Aztán pontosan úgy is tett, ahogy tervezte. Támogatókat szerzett, csapatot szervezett. A Birodalom nyugati felében harminchárom válogatott harcosával megbújt egy jól védhető, biztos helyen, hogy onnan kirohanásaival nyugtalanságban tartsa a sárgaturbánosokat. Ekkor azonban sajnos, nagy baj történt. Valaki egy nagyobb kavicsot rúgott pont a bejárat elé, így az utolsó tanítvány és válogatott harcosai nem tudtak kitörni az egérlyukból.
- És most újjászülettünk? Hol vagyunk, a Ma De Fuo székházában?
Hallotta, amint Ko Ka (?) mély levegőt vesz.
- Nyugodj meg, Fo Duo... a terv akkor működött volna tökéletesen, ha a Ma De Fuo a tavaszi rügyfakadáskor bejut a Hurálba, a tanítványainkkal együtt...
- Hát nem kapták... izé, nem kaptuk meg az 5 százalékot, mint Ma De Fuo?
- Hát nem...
...
Egyes kortárs krónikások arra gyanakszanak, hogy az Iskola nem is a tulipánosokban, hanem a "Lophat Másként az Iskola" szervezetében reinkarnálódott. Ohlulu krónikás azonban csak annyit mond: várjuk ki a végét. Ha tényleg így történik, a krónikás is reaktiválja magát a topikban... vagy egy hasonló jövendő topikban. Addig is megköszöni szerzőtársainak és olvasóknak az Iskola elhantolásában nyújtott közreműködést :)
Lehet, hogy nem lesz még rá szükség, ha így haladnak a dolgok a Lee Mao Pot táborában. Könnyen lehet, hogy zöld labdákra cseréli az Iskola a három madarat és eljő a reneszánsz ideje... :D
Titok Jolán:
Cúslág János balladája
Szentül már a nap is Szeged városában,Szegény Cúslág Jánost marasztják a fogságban.Kezeit megkötik, elveszik csizmájátövét is megoldják, végbelét vizsgálják.Lendvainé Édesanyám! Ne hagyjon engemet.Talpig vasba verik gyönge termetemet!Ne félj fiam, ne félj, nemes Cúslág JánosErõm, befolyásom az éggel határos!Megírtam levelem királynak ,császárnak,királynak , császárnak, Központi Bizottságnak,Küldik a sereget, megmentenek téged, ezerújságíró tisztázza nevedet.Lendvainé édesanyám ne hagyjon el engem!Számlálják vagyonom, készítik a priccsem!Ne félj fiam, ne félj, kedves Cúslág János!Erõm és hatalmam az éggel határos!Megírtam levelem királynak császárnak,királynak császárnak, Nagyhegyi Gyurcsánynak.Küldi a sereget, nem kell nagyon fo*ni,ezer neves ember fog tisztára mosni.Készen van a verdikt Kecskemét városbanSzegény Cúslág János nyolc évig fogságbaOda a sok kincse ,aranyos tallérja
Vajon mit akart üzenni az utókor számára aki a korabeli történelem legjelentősebb bajuszmaradványait a koporsókba rejtette?
A lelkes archeológus első pillantásra- Kung Cze legendás bajszától kezdve Bok Rosh pamacsán át, Kho Vér tekintélyt parancsoló ős kihung bajszáig bármire gondolhat. Persze aki egy kicsit is járatosabb a Kihung Birodalom történelmében az bizonyára sejtheti, hogy a Tulipánosok és az Iskola legkisebb közös többszöröse, az egykori vörösszemöldökű zso-zso ügyi mandarin hihetetlen pálfordulásainak állít örök mementót a lelet.
Tulipán, női kalap és álbajusz. Immár örökölhető állapotban.
Közeledtek az álláspontok az Iskola és a Tulipánosok éjszakába nyúló egyeztetésén, bár a két gittegylet még nem állapodott meg, ezért hétfő reggeltől folytatják a tárgyalásokat, a döntést délelőtt jelentik be.
Az Iskola öt befutó helyet követel a közös birodalmi és bu-pei listán, a Tulipánosok viszont csak az újmestert vették fel a sorba. Ezzel gyakorlatilag lenullázták a zso-zsó-hívők bejutási esélyeit a parlamentbe, és felrúgták a korábban kötött megállapodást is.
Az esti egyeztetésre érkező He-Re Ka-Ri, a Ma-Dö-Fő mesterhelyettese és Rat-Cash újmester is tagadta, hogy a li-bik megzsarolták volna I-Bit.
Az Iskola kezében ütőkártya, hogy képviselőjelöltjeik visszahívásával Bu-Pében, Za-Lu, Bé-Kás és He-Vi megyében is megakadályozhatják a Ma-Dö-Fő indulását.
