Józsi! Egyszer az életbe már (úgy mittudomén hány éve) legyél olyan kedves ,mutass már nekünk valamit. De tényleg.Józsi,kicsi fiam. Megszülünk valamit abban a kőbányában?
Ha valakit érdekel a MEG (Motionless Electromagnetic Generator) működése:
A jobb oldali vezérlőtekercs energizálva. Beszippantja az állandó mágnes fluxusát. A jobb oldali szekunder tekercsben két áram összege indukálódik. Illetve két fluxus összegződik. W = ½Lˇ(I1+I2)² = ½(Φ1+Φ2)²/L
Másképpen fogalmazva A vezérlőtekercs a bekapcsolásakor mindig magába szippantja az állandó mágnes fluxusát is. Kikapcsoláskor pedig a másik vezérlőtekercs kiszippantja belőle. Ezáltal a teljes fluxusváltozás Φ1+Φ2 lesz. W = ½Lˇ(I1+I2)² = ½(Φ1+Φ2)²/L
Az I áram, illetve a konstans szorzóban különböző Φ = LˇI fluxus négyzeten van az energia képletében. A szinergia miatt együtt nagyobb az energiájuk.
A szabadalmi leírással ellentétben a vezérlő tekercs nem beletaszítja a másik oldali tekercsekbe az állandó mágnes fluxusát. Hanem belevonzza, hogy egy-egy oldalon két fluxus összegződhessen.
Tételezzük fel,hogy van egy DC motorod aminek a rotorján (nagy áramú kommutátor ) egy vízbontó van sorba kötve. A sztátorra meg vagy PM. vagy DC. Ez megfelel megy soros R1 és R2 ellenállásnak. Hogyan hasznosítod a forgásból eredő teljesítményt?
A vízbontó szempontjából NÉZVE = nagyobb áramerősség (tehát amikor lefogja a generátor) nagyobb tengelyterhelés,nagyobb gázfejlődés.Vagyis? Próbáld csak ki!?
Tehát.Mi a helyzet a --terhelés-- okozta változással (Lenz) ? Lehet-e ezt valamire alkalmazni mondjuk egy hagyományos transzformátornál? Béláim,csak úgy gondolkodjunk.(ne gyere azzal,hogy iskola meg satöbbi...)
Egy ötlet. Meg figyeltem Kapanadze egyik szabadalmát kicsit közelebbről. És észre vettem hogy a tekercsek végén két vezeték jön ki, tehát valószínűleg "bifilárisak lehetnek?" a tekercsek.
Ez pedig egy elképzelés. Sima tekercsel csak 100w-ot bírtam el érni. Ha hozzá adtam az alsó szikraközt, akkor romlott a teljesítmény. De meg próbálom még bifilárisan. Bármi ötlet még esetleg, mielőtt fel tekercselem a szekundert?
Ilyen szédületes iramú fejlődést alig lehet követni. Kb. 100 éve találták fel az első overunity kapcsolóüzemű tápegységet, de nem csak nem terjedt el mint például a mobiltelefon, de még a valós működési elvét is letagadják az emberek egymás iránti rosszindulatból. Sőt, képesek valótlan, szándékosan félrevezető infókat is közzé tenni.
A fizika tudományából kihagyni az energiatétel alóli kivételt? Hogy akár még az egyetemi professzorok sem hallottak róla? Mit lehet erre mondani?
Nem tudom honnan idéztél de ideteszem a fórum címét. Az ittlévő "gazda" idézget rendszeresen ilyeneket. Vagyis,inkább szid mindenkit aki nem ért vele egyet. Majd kitiltásra kerül az illető (mint én is).Nem bizonyít semmit csak állít.Bemondásra, fals adatok alapján nem lehet kijelenteni valamit. https://www.aboveunity.com/
Találtam egy idézetet egy oldalról. Van benne igazság.
"Fényévekkel előrébb járunk, mint a hagyományos tudomány. egyszerűen azért, mert a tudomány úgy döntött, hogy tudatlan marad egy olyan témában, amelyről azt hitte, hogy mindent tud róla. Egy körülbelül 187 éves téma, amelynek megértésében Cohn és Feynman és még néhányan csak a 60-as évekig értek el valódi haladást.
Az emberiség legnagyobb veszélye a saját maga által kikényszerített tudatlansága!
Egyszerűen a hitelesség az oka annak, hogy társaimat idéztem, az előttem lévőket. Megmutatjuk, hogy nem mi vagyunk az elsők, ahogy egyesek szeretik gondolni, vannak, akik szeretnek új dolgokat felfedezni, amelyeket már sokan ismertek előtte, és ez a legnagyobb tudatlanság!"
Holnap ki próbálom a visszakötést, ezt még nem próbáltam. De már el értem 40W-ot :D, de ez még mindig nagyfrekvenciás, és itt baj lehet a visszakötésnél ha oda rá megy a nagy freki. A nagyfeszültséget TV kimenő trafóval állítom elő. Frekvenciaváltóval már próbáltam lentebb venni a frekit. De itt a másik probléma hogy a feszültség nem egészen a réz vezetőben van, olyan mint ha ki ülne a vezető köré. A nagy freki meg tönkre tette a H híd IGBT-ket. :( De pont van még négy darabom, nem is próbálom többször, gondolhattam volna. Itt vajon lehetne alkalmazni Low pass filtert, hogy csökkentsem a frekvenciát? A nagyfeszültséget TV kimenő trafóval állítom elő. A kimenetre ha teszek egy 200nf 25kV-os kondit, akkor olyan mint ha meg növekedne a teljesítmény, mint ha be állna a rezonancia. De ha 2000V alatti kondenzátort rakok rá ami nagyfrekis, akkor összeomlik a rezonancia, fentebb ugrik a freki és át üt a kondi. Egy száz vagy kétszáz wattos izzótól meg nem omlik össze, de akkor is át üt a kondi ha 2000V nagyfrekis plusz párhuzamosan terheléssel.
A frekvencia duplázás önmagában nem eredményez (tapasztalatom szerint) energia áramlást. Bár attól függ,hogy milyen konstrukcióra vagyis megvalósításra érted.Lenz nem kerülhető ki.Pont úgy mint a rezonancia sem. Egy sima berhelt mikró trafóval -meddőben- elérhető a 3-5 szörös növekedés.De ha belenyúlsz akkor összeomlik a rendszer. Viszont ha kettős a rendszer(külön mágneses utak) akkor van némi lehetőség a reflexióra. Vagyis arra,hogy visszatöltés legyen így pedig kevesebb a felvett energia. Elméletben könnyű erről ötletelni.De a gyakorlat mást mutat. Ha sok ilyen irányú tapasztalat üti meg a hobbista orrát akkor könnyen rávágja,hogy: nem lehet,nem működik,nem lesz jó,stb. Ez pedig másoknak úgy esik le mintha nem keresné az ember a megoldást. Alább olvasható volt.
"csak azt szeretném Pl 1KW energiából legyen 10KW"
gondolj csak az ember teljesítő képességére. hol volt 100 éve, hol tart ma? a doppingszerek pedig akár duplázhatják is az egyébként látható fizikumból a teljesítményt. hogyan lehet ez? hát a tapasztalatok révén kialakult jól építő edzéstechnika. természetesen enni kell, de nem kell az emelt teljesítőképességhez képest emelni a bevitt energiát! na ilyen a gépjárművek esete is. anno magas fogyasztás és a maiakhoz képest kevesebb teljesítmény. ma a régiekhez képest alacsonyabb fogyasztás mellett magasabb teljesítmény. most akkor a régi számítások rosszak, mármint a bevitt energia a kivetthez képest, v. lehet okosabban is? na így van ez a generátorok esetén is. megfelelő eszközök, technika és megváltoznak a paraméterek. micsoda nagy dolog volt a sebességváltó. ma az Emotorok nem igényelnek váltót, mégis képesek teljesíteni adott teljesítményüket. bizony megszégyenítve az Ottó, v. Diesel motorokat. a hybrid pedig extra, hiszen nem kell töltögetni ...
Meg amit én szeretnék, hogy ne önműködő legyen, max csak áramszünet esetén. Én csak azt szeretném Pl 1KW energiából legyen 10KW. De a befektetett energia maradjon 1KW. És ezt azért hogy feltünés nélküli legyen. Áramszünet esetén tudok arra hivatkozni hogy van egy dízel generátorom, és kész. Azt én sem szeretném hogy terrorista által létrehozott társadalom legyünk.
Jó akkor tegyük fel hogy te megépíted a generátort és nem próbálkozol, hanem ki használod ezt a lehetőséget.
De mi van akkor ha nem működik, miután összeraktad? Ha működik, akkor gratulálok!
Nekem is volt jó pár ilyen, de hát a kudarcokból is lehet tanulni jócskán!
Miért nem használod ki akkor a lehetőséget? Ha már ennyi ötletet adsz?
Most nem éppen a sűrített levegősre gondolok, mert az drágább mint egy szimpla pl generátor szerintem.
Ezeket amiket eddig küldtél, már mindről hallottam, de most jelenleg egy költséghatékonyabb eszközön dolgozom. Mivel ahogy írtad a fizetésképtelenség ebbe is bele szól.
Így is az országunknak vannak erőművei, azt mond meg nekem hogy ezt a háború miért befolyásolja, amikor ez képes el látni az országunkat?
a mai helyzet nem a kísérletezésről, barkácsolásról szól. nem gondolom, hogy egy terrorista által létrehozott társadalom szétverés szándékban részt kellene venni. az eszközeink vannak olyan fejlettségi szinten, ami konszolidálni képes az orosz által létrehozott válságos helyzetet. szerintem senkinek sem jó az árak miatt tömegesen létrejövő fizetésképtelenség miatt energia nélkül maradt otthonok. természetesen az energiátlanság barkácsolásra késztető.
szóval én nem próbákról, barkácsolásról beszélek, hanem a mai lehetőségek szükségszerű kihasználásáról.
a sűrített levegővel hajtott erőmű nem lehetetlen. már anno is volt rengeteg elképzelés, megvalósítás a sűrített levegő kihasználásának.
Compressed air energy storage (CAES)
...
The first patent for compressed air storage in artificially constructed cavities in deep underground, as a means of storing electrical energy, was issued in the USA in 1948. Frazer W. Gay, the patent holder, described his invention as follows: “In the present invention, I propose to provide equivalent storage space for gas relatively close to the earth's surface and, furthermore, to make this storage space available for the storing of compressed air to be used for power generation purposes during periods of heavy power load, as well as for natural gas or manufactured gas, butane, propane or other fluids. The invention in general comprises the construction of huge caverns located comparatively close to the earth's surface” [4].
...
In Germany, a patent for the storage of electrical energy via compressed air was issued in 1956 whereby “energy is used for the isothermal compression of air; the compressed air is stored and transmitted long distances to generate mechanical energy at remote locations by converting heat energy into mechanical energy.” [5]. The patent holder, Bozidar Djordjevitch, is sometimes quoted as the inventor of compressed air energy storage technology.
...
Compressed air energy storage power plants attracted interest in the USA at the end of the 1960s with the focus in this case on air storage. This led to the discussion and patenting of compressed air energy storage systems with salt caverns and aquifer structures [8,9].
...
The world's first CAES power plant was constructed in Huntorf, Germany, in the middle of the 1970s, and was primarily aimed at storing the electrical energy produced by less flexible coal and nuclear power plants during low periods of demand, and to feed this energy back into the grid again during periods of high demand. Other motives for constructing the plant were the cold start capacity, its ability to regulate the grid frequency, and the phase shifter operation [10]. Another CAES power plant was constructed in McIntosh, Alabama, USA, in 1991.
Nem úgy gondoltam. mondom hogy 2 konstrukciót képzelj el, és sima generátort ami nincs át alakítva. De mindegy hagyjuk. 2db motor 2db generátor, és a generátor 3 fázisú. De amit mondtam le fog állni egy idő után. Főleg ha terhelve van. De lehet velük kisérletezni. Próbáld meg amit küldtél videóban, hátha sikerrel jársz! :)
"1Akkumulátor-Motor-generátor ebből még egy 2Akkumulátor-Motor-generátor. Az egyes aksit visszatáplálja a 2-es generátora."
nem. 1 motor ami hajt 2 generátort. a motort felpörgeted a hálózati áramról, majd a beállított fordulatnál a betápot átkapcsolod az egyik generátor által termelt áramra. az egyik generátor csak a motort hajtja, pl. 50kW, a másik által termelt áram megy pl. egy társasház, v. ... ellátására. semmi extra, csak a hagyományos motor, hagyományos generátorokkal. így nem lehet panasz, hogy több energia kell az adott termeléshez. 50kW teljesítményű Emotor hajt egy 50kW és 1 45kW teljesítményű generátort.
namost ha itt a mai lehetőségeket is beépíted, hát meglehetősen nagyobb kapacitással termelő generátort kapsz, mint ami meghajtja az egész rendszert.
ez sem mai, volt párszor a fórumban. az ebben szereplő generátor van szabadalmaztatva.