A kereket hajtó fickó izzad, ezért ajánlott pótolnia a vízveszteséget.
De meg ne lássa valaki az ötletet, mert ahogy írtam, bármilyen jelentéktelen ötletet szabadalmaztattak már le.
Azt hallottam, hogy még egy mágnesmotor ötletet is, ráadásul a leszabadalmaztató előtte ki sem próbálta hogy megépítve működik-e.
Ráadásul a képen látható mókuskerék meg tuti hogy működőképes. Úgyhogy a szabadalmi hivatal előtt nagyobb sor várható mint például egy ingyenes ételosztáson.
Ez a két fickó összeveszett a szabadalmi hivatal előtt, hogy ki lopta el előbb a képen látható ötletet:
Pedig még a valós működési magyarázat sem volt ismert. Majd jelezte e-mailben, hogy várja a továbbfejlesztést, természetesen továbbra is ingyen munkában, hogy ő meg tolvaj üzemmódban vegye ki osztályrészét a szabadenergiához vezető csapatmunkából. Ezért ezt a továbbfejlesztést pótolom is, hisz a szabadalom "tulajdonosai" már türelmetlenül várhatják:
Kerékpár generátort rákapcsolva akár még egy 5 W-os "körtét" is kivilágít. De telefon töltésére is alkalmas. Komolyra fordítva a szót, régen csapatmunkában képzeltem el a valós működési magyarázatok kiderítését és a fejlesztést. Ahogy a Linux nevű operációs rendszer is készült. De minden volt csak csapatmunka nem. Egyesek hülyének néztek, amiért ilyen titkokat nyilvánosságra hozok. Mások meg kész termékek bemutatását várták úgy, hogy még a valós működési magyarázat sem volt ismert, még az is kiderítésre várt.
Ha közzé tennék valami hasznos infót, mindenki ellenségemmé válna.
Pontosan tudom,hogy nem tudsz felmutatni semmit sem. Évek óta. Mindig csak mások munkáját (próbálkozását,vagy effektus bemutatását) mutatod fel példának.Semmi gyakorlati útmutatást nem tudsz felmutatni senkinek sem. Az ilyen védekező hozzászólás pont ezt mutatja. Minden más (külföldi) fórumon ugyan ez a helyzet. Ez már minősített eset. Van rá megfelelő szó. Ezért nincs előrehaladás.
"De ha úgy gondolod,hogy mégis lehetséges akkor mutasd be nekünk a saját verziódat.És akkor megkövetlek."
Ha közzé tennék valami hasznos infót, mindenki ellenségemmé válna. A fogyasztó azért, mert elrohanna a szabadalmi hivatalba. (Még egy Orffyreus kerékkel is). Az olajmaffia más okból. A kormányok meg az energetikai adóbevételtől való elesést látnák.
A legviccesebb az energia fogyasztójának ellenállása. Hisz mások ötletének leszabadalmaztatásával saját magának árt legjobban. Mert többé senki sem tesz közzé hasznos infót. Ettől még egy-egy feltalálónak lehet szabadenergia készüléke, de leginkább a szabadalmi hivatalba rohangálónak nem lesz, és még fizet is érte.
Az energia fogyasztói állnak ellen legjobban a rabenergia eltűnésének. Közülük kerülnek ki azok, akik anti-magyarázatokat tesznek közzé, anti-működési elvekről. Természetesen magas szintű tudásnak álcázva és nagy mennyiségben, hogy kifeküdjenek tőle az emberek. Például hogy Tesla autója és Moray készüléke fúzióval működött. Ezek szerint Naudin LMD áramköre is, pedig ott csak félvezetőket alkalmaztak kapcsolónak a szikraköz helyett. :)) A hipertérből előteleportálódó vákuumenergia már nem nyerő? Nem hát, a fúzióban számtalan ritka és értékes elem előállításának lehetősége merült fel, így hát mondjuk azt, hogy a nép számára fontos energiaforrások is fúzióval működnek. Így majd zúdulni fog a támogatás, energiaforrás meg sehol. A támogatásokat a Bróker Marcsi Alapítvány számlaszámára várom, mivel a lomtalanításkor bontásból ingyen hozzáférhető elektronikai alkatrészek több millióba kerülnek. Valamint az ingyenes napijeggyel látogatható könyvtárakban a könyvekből és ugyanott az ingyenes internetről elérhető információ sem olcsó, további Euro milliárdokat igényel.
Hogy a videó magas nézettsége hogyan keletkezik, az jól látható. De hogyan keletkezik a többletenergia a videón látható készüléknél? Mondjuk minimum annyira logikus magyarázattal, mint például a 2×2=4. De az sem probléma, ha még ennél is logikusabb magyarázata van. Cirkuszi mutatványokból vagy YouTuber betyárokból nem lesz ingyen energia. Persze nem lehet csodálkozni a sok átverésen, mivel ha valaki valós ötleteket tesz közzé, akkor azzal mások el szoktak rohanni a szabadalmi hivatalba. Náluk nagyobb hülyét még nem láttam. Szabadalmi díj formájában még fizetni is képesek azért, hogy többé senki se tegyen közzé hasznos dolgot a szabadenergiáról. Ezzel elérve a haladás teljes befékezését. Így se nekik, se másnak nem lesz szabadenergia készüléke. Bizonyára a kézhez kapott magas energiaszámlákra állhat fel nekik. Vagy arra hogy más is fizethet az energiáért. Meg hogy az energiaválság gazdasági válsággal is együtt jár. Tényleg nagy az Isten állatkertje, bár a haladás említett ellenségeit nem sorolnám még az alsóbbrendű állatok közé sem.
Csak az egyik fórumon (mert van belőle sok) éveken át gyűjtött ötlet,tapasztalat,kísérletek sorozata több mint 1580 oldalon keresztül lett taglalva.
Vajon miért nincs hiteles másolat?
Gondolkodj.
A válasz itt látható:
"10 éve beszéltünk Kapanadzével Skype-on keresztül, videó linken keresztül - összesen 4-en voltunk a konferencián: én, egy ismerős bolgár rádióamatőr (aki Grúziában végzett), Kapanadze és képviselője (akiről kiderült, hogy ismerős rádióamatőr diáktársam – együtt tanultak).
Kapanadze a szomszéd faluból érkezett biciklivel és főleg a konferenciára öltözött fel legújabb ruhájába, mert láthatóan nincs is számítógépe, a konferenciához pedig számítógép, Skype és kamera kellett.
Hónapokig tartó haszontalan kommunikáció után meg voltunk győződve arról, hogy Kapanadze egy nagyon jól kidolgozott szélhámos, és semmi igazit nem tettek. Kiderült, hogy szerződést írt alá egy török energiacéggel, nagy összeget (százezreket) vett el tőlük, és nem szállította le a szerződésben ígért több száz kilowattos prototípust. Ezt a török cég képviselője mondta el nekünk, mert megkerestük őket a Kapanadze-ügyben. Ezek után egy angol hazudott, és adott neki 10 000 fontot, de nem kapott prototípust, ezért panaszkodott az egész fórumon.
Van egy nagyon bölcs mondás: amíg vannak bolondok, lesznek bolondok is. És mindig lesznek olyan emberek, mint Kapanadze, mert ők az idióták tömegének rovására élnek, akik hisznek nekik. Aki szeretne meggyőződni róla, felveheti a kapcsolatot Kapanadzével, és természetesen elmehet Grúziába, hogy a helyszínen megbizonyosodjon arról, hogy nincs ott semmi igazi."
De ha úgy gondolod,hogy mégis lehetséges akkor mutasd be nekünk a saját verziódat.És akkor megkövetlek.
A belinkelt szabadalomban szereplő ívkisüléses áramkör nem működik visszacsatolt kivitelben. A mérési bizonytalanságon belül lehetett mérni némi többletenergiát. És ami a legfontosabb, a mai napig sincs logikus magyarázat az ívkisülés feltételezett többletenergiájának okára. A leírrt hiányosságok ellenére ketten is összevesztek a szabadalmi hivatalnál azon, hogy az ötletet ki lopta el előbb. Az energiaválságot nem a lopás és mások megkárosítása oldja meg. Sőt az inkább tovább mélyíti, mivel senki sem fog a nép elé működő készüléket letenni, ha az érdem meg a bűnözőké lesz. Ez volt a probléma már Moray idejében is. Mágnesmotort is szabadalmaztatott le valaki, természetesen szintén más ötletét. És persze az sem működött.
Korábban például más fórumokon tettem közzé kísérleteket és elméleteket. De az emberek nem arra használták fel, hogy további infók közzé tételével megoldódjon az energiaválság és mindenkinek korlátlan és ingyen villamos energiája legyen. Hanem például elrohantak vele a szabadalmi hivatalba:
Mágnesmotor esetében is lehetett ilyen esetről hallani. Korábbi fórumokon többen is írták, hogy ezért nem tesz senki közzé hasznos információt.
Józsi! Egyszer az életbe már (úgy mittudomén hány éve) legyél olyan kedves ,mutass már nekünk valamit. De tényleg.Józsi,kicsi fiam. Megszülünk valamit abban a kőbányában?
Ha valakit érdekel a MEG (Motionless Electromagnetic Generator) működése:
A jobb oldali vezérlőtekercs energizálva. Beszippantja az állandó mágnes fluxusát. A jobb oldali szekunder tekercsben két áram összege indukálódik. Illetve két fluxus összegződik. W = ½L·(I1+I2)² = ½(Φ1+Φ2)²/L
Másképpen fogalmazva A vezérlőtekercs a bekapcsolásakor mindig magába szippantja az állandó mágnes fluxusát is. Kikapcsoláskor pedig a másik vezérlőtekercs kiszippantja belőle. Ezáltal a teljes fluxusváltozás Φ1+Φ2 lesz. W = ½L·(I1+I2)² = ½(Φ1+Φ2)²/L
Az I áram, illetve a konstans szorzóban különböző Φ = L·I fluxus négyzeten van az energia képletében. A szinergia miatt együtt nagyobb az energiájuk.
A szabadalmi leírással ellentétben a vezérlő tekercs nem beletaszítja a másik oldali tekercsekbe az állandó mágnes fluxusát. Hanem belevonzza, hogy egy-egy oldalon két fluxus összegződhessen.
Tételezzük fel,hogy van egy DC motorod aminek a rotorján (nagy áramú kommutátor ) egy vízbontó van sorba kötve. A sztátorra meg vagy PM. vagy DC. Ez megfelel megy soros R1 és R2 ellenállásnak. Hogyan hasznosítod a forgásból eredő teljesítményt?
A vízbontó szempontjából NÉZVE = nagyobb áramerősség (tehát amikor lefogja a generátor) nagyobb tengelyterhelés,nagyobb gázfejlődés.Vagyis? Próbáld csak ki!?
Tehát.Mi a helyzet a --terhelés-- okozta változással (Lenz) ? Lehet-e ezt valamire alkalmazni mondjuk egy hagyományos transzformátornál? Béláim,csak úgy gondolkodjunk.(ne gyere azzal,hogy iskola meg satöbbi...)
Egy ötlet. Meg figyeltem Kapanadze egyik szabadalmát kicsit közelebbről. És észre vettem hogy a tekercsek végén két vezeték jön ki, tehát valószínűleg "bifilárisak lehetnek?" a tekercsek.
Ez pedig egy elképzelés. Sima tekercsel csak 100w-ot bírtam el érni. Ha hozzá adtam az alsó szikraközt, akkor romlott a teljesítmény. De meg próbálom még bifilárisan. Bármi ötlet még esetleg, mielőtt fel tekercselem a szekundert?
Ilyen szédületes iramú fejlődést alig lehet követni. Kb. 100 éve találták fel az első overunity kapcsolóüzemű tápegységet, de nem csak nem terjedt el mint például a mobiltelefon, de még a valós működési elvét is letagadják az emberek egymás iránti rosszindulatból. Sőt, képesek valótlan, szándékosan félrevezető infókat is közzé tenni.
A fizika tudományából kihagyni az energiatétel alóli kivételt? Hogy akár még az egyetemi professzorok sem hallottak róla? Mit lehet erre mondani?
Nem tudom honnan idéztél de ideteszem a fórum címét. Az ittlévő "gazda" idézget rendszeresen ilyeneket. Vagyis,inkább szid mindenkit aki nem ért vele egyet. Majd kitiltásra kerül az illető (mint én is).Nem bizonyít semmit csak állít.Bemondásra, fals adatok alapján nem lehet kijelenteni valamit. https://www.aboveunity.com/