Nem szabad hagyni, hogy a szomorúság, a gyűlölet, a reménytelenség eluralkodjon rajtunk. Soha semmilyen körülmények között nem szabad letérnünk a szeretet, a remény, megváltónk, Krisztusunk által mutatott útról.
Ebben tévedsz... van, ami tetszik tőle, és van, ami nem. Éppen nemrég nyitottam egy kritika topikot is, ha nem tudnád... :)
Igaz, arra kértem az odalátogató kritizálókat, hogy lehetőleg megalapozott, tényszerű és tárgyszerű kritikáikkal keressék fel a topikot. Most süllyed, mivel ilyen kritikára még nem sok ok volt. :)
A miseruha viselése sem áll ellentétében a katolicizmussal, de nem dicsérnéd meg azt plébit, aki a kerti grillpartira húzná fel. Legalább ennyire nem valók ezek a szavak egy parlamenti beszédbe.
Mindegy, hagyjuk. Látom, ha Orbán Viktor Miniszterelnök Úr egy beszédében Szent Mohamedről és Boldog Szulejmánról, a szigetvári hősről emlékezne meg dicsérő szavakkal, akkor is megtalálnád az indokokat a helyeslésre.
Sajnálom, nem ismerem a konkrét helyet és körülményeket, de egy ilyen magatartás megengedhetetlen. Ha én is érintett lennék, biztos nem nyugodnék bele ebbe.
Ennek semmi köze semmilyen egyházhoz, ez egy egyén garázdálkodása, meg nem engedhető módon, amit annál is jobban sajnálok, mivel tényleg az egyháznak árt ezzel a legtöbbet.
Szerinted a gyónás üdvös és illendő, SZERINTÜNK NEM. Szerinted a pápát szentatyának nevezni üdvös és illendő, NÁLUNK ez a szó KIZÁRÓLAG AZ ÚR részére van fenntartva. És Orbán Viktor Miniszterelnök Úr KÁLVINISTA. Örülnék, ha erről a sátoros ünnepeken elmondott beszédei alkalmából sem feledkezne el.
Böjte Csaba atya ismét keresztény választ adott a mostani helyzetre...
Ebből idézek:
"Sokan kérdezgetik a gyerekeink, kollégáim közül, hogy mi lesz velünk? Mi lesz az alapítvánnyal, a gyerekekkel?
Mi lesz a világgal ebben a nagy gazdasági válságban?
Válaszom őszinte: Igen, én is úgy érzem, hogy nagyon nehéz idők jönnek, kemény a válság, az átrendeződés, amelybe a világ, a Kárpát – medencei magyar nagy családunk, népünk és egyházunk belesodródott, de meg vagyok győződve, hogy mi erősebbek vagyunk... Képesek vagyunk tovább lépni, legyőzni a világunkhoz hozzátartozó nehéz időket kitartással, összefogással.
Gyermekkoromban és később is sokszor jártam vihartól tépett erdőkben. Hihetetlen pusztítást tud a szélvihar okozni. Általában a beteg, korhadt fákat dönti le a vihar, meg azokat,amelyek nem eresztettek mély gyökeret, nem kulcsolódtak bele a kemény, sziklás anyaföldbe.
De a legnagyobb pusztítást ott végzi, ahol a fák nem zártak össze ősi rendben. Ott, hol a fák saját testükkel nem védik egymást, hanem az idegen kéz által megbolygatott rendjükben a vihar hézagot talál, ott betör, és a kidőlő fák a mögöttük lévőkre zuhanva hatalmas erdőket tarolhatnak le. Szívszorító látvány, ahogyan ezek a hatalmas, egészséges fák egymásra roskadva, derékba törnek vagy tőből kicsavarodnak, amíg a szem ellát temető az erdő.
Viharok mindig is voltak, és mindig is lesznek, általa újul, frissül a világ, újul meg az élet. Ahogyan a tektonikus lemezek keresik óriási földrengések közepette a helyüket, a megújuló világ is él, mozog és reng. Már évtizedek óta mondják, hogy nem fenntartható ez a fogyasztásra épülő, habzsoló rohanás. Azt, aki folyamatosan két kövér vacsorát elfogyaszt, megüti a guta.
Hiába rakjuk tele hátizsákunkat sok- sok mindennel, mert akkor az utunk nem kirándulás, hanem verejtékes szenvedés, robot, málha cipelés, és úgy fogunk kínlódva a életünkön keresztül botorkálni, hogy az igazi értékekre nem lesz szemünk.
Tudomásul kell vennünk, hogy nem építhet erején felül fölöslegesen mindenki magának 2-3oo négyzetméteres palotát, telezsúfolva azt sok- sok fölösleges kacattal. Ahogyan bölcs, okos könyvekből tanuljuk az egészséges táplálkozást, ugyanúgy meg kellene tanulnunk a fenntartható otthonteremtés, közlekedés, életvitel szabályait és persze nemcsak mi, hanem társadalmunk minden része, a kormányok maguk is. Meg kellene tanulnunk annyit meríteni a közös nagy fazékból, hogy mindenkinek jusson, és hogy a jövendő generációk számára is lakható legyen ez a föld. (...)
Képesek vagyunk megújulni? A csodálatos anyagi kultúránk mellé felfejleszteni egy érett, felnőtt lelki kultúrát is? Hogy ne sántikáljunk, döcögjünk életünk útjain, hanem szapora léptekkel haladjunk a végtelen szeretet, Istenünk országa felé?
(...)
Hiszem, hogy az Istenre figyelő ember erősebb, mint a jelenlegi gazdasági válság, és hiszem, hogy ez a hatalmas átrendeződés nem világunk pusztulását, hanem megújhodását hozza el.
Nem kell félni, hanem keressük az utat, mert hisszük, hogy van tovább."
Eddig az idézet... a teljes cikk megtalálható "Az örökké fiatal egyház titka" topikban, Csaba atya levelének címe pedig az egyik legszebb és leghatalmasabb erejű keresztény üzenet:
Talán idézzük fel újra a topiknyitóban szereplő gondolatot, és annak közvetlen előzményét Böjte Csaba atya leveléből.
"Annak idején 2004 december 5-én is azt éreztem, hogy Gyurcsány Ferenc uszítására az én magyar állampolgárságomat el lehet vitatni, de a jókedvemet, az életbe, a szeretetbe vetett hitemet, keresztény reményemet nem, azt csak én adhatom oda.
Úgy gondolom, hogy ezek olyan értékek, melyekről soha semmilyen körülmények között nem szabad lemondanunk.
Nem szabad hagyni, hogy a szomorúság, a gyűlölet, a reménytelenség eluralkodjon rajtunk. Soha semmilyen körülmények között nem szabad letérnünk a szeretet, a remény, megváltónk, Krisztusunk által mutatott útról."
Azt hiszem, ez nagyon szép, igaz, és mindenkor, a mai helyzetben is aktuális gondolat.
Nem szabad hagyni, hogy a szomorúság, a gyűlölet, a reménytelenség eluralkodjon rajtunk. Soha semmilyen körülmények között nem szabad letérnünk a szeretet, a remény, megváltónk, Krisztusunk által mutatott útról.
Ezt a mondatot idéztem Böjte Csaba atyától a topiknyitóban, és ezt idézem most is, amikor Antall Józsefre szeretnék itt, ezen a helyen megemlékezni, aki éppen ma 15 éve, 1993. december 12-én hunyt el.
Antall József az idézett mondatokat tökéletesen megvalósította. Egy pillanatra sem tért le erről a keresztényi útról.
Most következzen egy részlet abból a beszédéből, amelyet a szabad választáson aratott győzelem után, már miniszterelnökként mondott 1990. május 3-án az Országgyűlésben.
"Semmiféle karriervágy nem vezet. Úgy gondolom, életkorom tapasztalatok gyûjtésével felkészített egy-két feladatra, de számomra ez nem jelenthet hosszú idõt. Éppen ezért én arra vállalkozom, hogy megkísérlem az országot, a nemzetet ebbõl a nehéz helyzetbõl, ebbõl a válság küszöbén álló helyzetbõl, amelyben az ország van, kivezetni, vagy legalábbis az egyenes útra terelni, és mindazt, amit a magyar nép az elmúlt évszázadokban, évtizedekben szenvedésekkel és munkával, hittel, erõvel és akarattal elért, ami érték, azt megõrizzük és ami lehetõség, a jövõben azt elérjük."
Végül pedig az Emlékdal, amelyet az ő halálakor fejeztek be a szerzők, és akkoriban gyakran hallottuk.
