"After enjoying Dave's recent collaboration with frYars on the fun new track entitled 'Visitors', Hidden Houses decided to contact Ben Garrett with a few questions about the interaction.
Q: How did you meet Dave and how did he become interested in the project?
A: I've never met Dave in person. Only on skype. Luke Smith, who I produced my album with, was working as the programmer on sounds of the universe. All of the mode heard the album and really liked it and Luke was mixing Visitors in New York on downtime in the studio and Dave gave his vocals to it as he liked the track so much.
Q: How / where were the vocals recorded?
A: The vocals were recorded in New York. Mine were done in Italy a few months before and then we mixed them in London.
Q: Do you think either or both of you learned something musically / stylistically from the interaction?
A: As the only interaction was on Skype, possibly not. Though I do feel that Dave's vocal was perfect for the track. A happy accident as it were. The song is about two men living in a house and going mad with each other. So it is appropriate that there is another male voice in any case. But it's a rather good male voice!
Q: Were you surprised by the level of interest in the song due to Dave's involvement? Have you heard from a lot of Dave / Depeche Mode fans?
A: Yes. I knew it would have some impact, but Dave himself seems to have an abundance of devoted followers. There's an awful lot of Mrs.Gahans!
Q: Where did the idea for the video come from? Were the scenes taken in CA or elsewhere?
A: Luke filmed Dave's contribution to the video in New York. There's 10 minutes of quality entertainment from what they filmed. Maybe one day it will be released upon the world.The rest of the video was done in a studio in Walthamstow, London.
Q: Your music and the video have a retro/80s feel to them - were you a Depeche Mode fan and do you consider them to be a significant influence on your music? A: I think partly because of my musical process, there are 80s elements, and most obviously in Visitors. And the video was done to mirror the 80s feel to the track. I'm a fan!
Q: Your new album will be out in March; will this be available through itunes, amazon, indie stores? A: Yes. It should be available in all those places unless something goes very wrong. Buy as many as you can!
Q: Thanks so much again for putting up with crazy Gahan fans.
"I now have a remix of Visitors up on my myspace player. Its been remixed by the legendary Stephen Hague who has produced records for the Pet Shop Boys and New Order, amongst others, so take a listen and add to your profiles if you like. frYars"
www.myspace.com/fryars
Ha esetleg valaki le is szeretné tölteni, szóljon...
„A lelkem sebzett volt”
David Gahan, a Depeche Mode énekese a színpadon átélt félelemről, a gyermekeitől való elidegenedésről és a tömegek mámorításának művészetéről
Mr. Gahan, jól néz ki.
Köszönöm.
Amikor utoljára beszéltünk elég megviseltnek tűnt. Épp átvészelte heroinfüggőségét, túl volt egy öngyilkossági kísérletem – és újra turnéra akart indulni.
Ennek már van egy ideje.
Úgy tíz éve.
Akkoriban voltam túl egy rossz időszakon. Az azt követő turné első fellépéseit nagyon nyomasztónak találtam. Igazán féltem.
Félt, hogy csődöt mond?
Féltem újra először teljesen tisztán a színpadra menni. Akkoriban hagytam fel az ivással, hat hónapja nem drogoztam. De a lelkem, a testem – hogy is mondjam – még mindig sebzett volt.
Rocksztárok és a drogok – egy örök téma. Miért is?
Én sem tudom. Ha nem állnék mindig a saját utamba, az életem fantasztikus lenne (nevet). Nézze, apa nélkül nőttem fel. Édesanyámnak nem volt sok pénze, de harcolt. Nem mondhatjuk, hogy a legjobb iskolákba jártam. De édesanyám minden tőle telhetőt megtett, hogy három testvéremet és engem felneveljen. Mindig több állása volt, mégis meg tudta csinálni, hogy mindig este étel kerüljön az asztalunkra. Mindig minden tiszta volt, nem volt semmiben sem hiányunk. De nem volt sok mindenünk. Édesanyám jó munkát végzett. Anyának lenni – ez a világ legnehezebb munkája. Időközben én is három gyermekes apa lettem és sokkal jobban tudom értékelni, amit értünk tett.
Ő tette Önt erőssé, hogy már ifjú emberként kiálljon nézők ezrei elé?
Igen. Mindig, amikor manapság is találkozok édesanyámmal, megköszönöm neki mindenekelőtt azt a megértést, amit irántam tanúsított.
Hamarosan újra minden este 60.000 és több ember előtt lép fel. Szerzett időközben rutint a tömegek megigézésének művészetében?
Nem, ez sosem rutin. Mindenekelőtt egy turné kezdetén vagyok mindig nagyon ideges. A továbbiakban utána jobban tudok a fellépésre koncentrálni, és ezt az idegességet legyőzni. De ez sok erőt igényel. Egy rock-koncert természetesen bizonyos értelemben mindig egy ego-show. A színpadon mindig mindent beleadok. Ezt az embernek egyrészt szeretnie kell, mindazonáltal nem szabad önmagadat túl komolyan venned, különben valamikor belezuhansz ebbe a szakadékba. A legutóbbi turnén három teljes hónapon át el voltam választva a családomtól, a gyermekeimtől. Nagyon szenvedtem emiatt. Egyszer beszéltem a hétéves lányommal telefonon. Teljesen elege volt abból, hogy ilyen sokáig távol voltam. Egyszer megkérdezett: „Mennyit kell még aludnom, amíg újra itt leszel?” Azt mondtam: „Még 48-at.”
Egy gyermek számára örökkévalóság.
Igen, visszahúzódott tőlem. Ez összetörte a szívemet. A turné után sok időre volt szükségünk mint család ahhoz, hogy újra egymásra találjunk. Nem akarom elveszíteni az összeköttetést a családommal. Ez túl nagy áldozat lenne számomra, ezt nem tudnám megtenni. Mivel az életerőmet a családomtól gyűjtöm, nélkülük már nem is tudnék egy ilyen többhónapos turnét megcsinálni.
Más kollégák egyszerűen magukkal viszik a gyerekeiket a turnéra, ez Önnek nem lenne egy opció?
Rendszerint iskolába járnak. De néha, a vakáció alatt elkísérnek.
És mit szólnak a gyermeke ahhozi, amikor a papa 60.000 néző előtt meztelen felsőtestű Zampano-vá válik , aki a tömegeket Megváltó-pózban zenéjére esketi fel?
A kilencéves lányom egyáltalán nem szereti ezt. Gyakran azt mondja, akkor egyáltalán nem olyan vagyok mint az az apa, akit ismer. De nemrégiben azt mondta: Most már én is zenélni akarok.
Örült ennek, vagy megrémült?
Amennyire csak tudom, támogatni fogom ebben. Ha tényleg ezt akarja. Még csak kilenc éves. Azt szeretném mindenekelőtt, hogy biztonságban és védve érezze magát. Gyermekként én ezt nem ismertem. Ami nem édesanyám hibája. De az oda nem tartozás érzése úgy tűnik egyszerűen bennem rejlik. 46 évre volt szükségem, amíg azt tudtam mondani: Elégedett vagyok magammal. Nagyobbrészt mindenesetre.
Amikor a színpadon áll, nézők ezrei utánozzák minden egyes mozdulatát. Ez elégedettséggel tölti el?
Itt valójában nem rólam van szó. Ez inkább egy közösségi élmény, az emberek ennek a nagy egésznek egy részei akarnak lenni.
De Ön a kiváltója. Érez néha olyasmit, mint a mindenhatóság?
Nem, ezt sosem éreztem. Ha mégis, akkor az inkább a felelősség érzése volt. A nézők, az együttes, én, mi mind részei vagyunk egy kirakónak, egy állapotnak, egy energiának, amit két órán keresztül szabadjára eresztenek. Ez a valahová való tartozás érzését kelti.
Furcsa, hogy a kollektív mámorral összefüggésben a józan észt hozza fel, és a felelősséget hangsúlyozza.
De így érzek. Nem hagyhatom el magam. Egy másik példa: Az eszem néha mintha azt mondaná, hogy túl fáradt vagyok, hogy a koncertet lehetetlen, hogy kibírom, például, mert fájnak a hangszalagjaim. Amikor aztán nem kormányzok ennek ellent, a végén már én magam is elhiszem, hogy nem sikerül megcsinálni. Ezt nem engedhetem meg magamnak.
És ha a közönség mégsem úgy reagál, mint ahogy Ön elvárná, vagy ahogy megszokta? Mick Jagger egyszer beszélt nekünk a csalódás ilyen pillanatairól. Azt mondta, ilyenkor a színpadon úgy kell törnie magát, mint egy hülye, hogy az energia ne tűnjön el.
Ezt ismerem. Az ilyen hullámvölgyek rendkívülit követelnek meg, hatalmas megerőltetés egy tartózkodó közönséget magaddal ragadni. Jaggert egyszer arról is kérdezték, hogy koncert után a kollégákkal elmegy-e inni egyet. Teljesen kikelt magából: „Tessék? Nem látta, mit csinálok ott a színpadon?! Komolyan gondolja, hogy egy ilyen fellépés után még be tudnék ülni egy club-ba és be tudnék rúgni? Egy turné előtt minden reggel korán kelek, nyolc kilométert kocogok, hogy fitten tartsam magam.” Velem is így van. Ezzel együtt nem szabad túlzásba vinni az előkészületet és olyan makacsul edzeni, hogy a végén a show-t már egyáltalán ne tudja élvezni az ember. Meg kell tartani az energiát és ennek ellenére jól kell érezned magad. Egy egyensúlyozó mutatvány ez.
És miután az utolsó ráadás után kihúzzák a dugót – hogyan dolgozza le ma az adrenalint, ha már szóba sem jöhetnek a drogok?
Többnyire egy negyed órára még összeülünk az öltözőben. Picit flashelünk a show-ról: „Láttad azt a lányt azzal a transzparenssel?” Igen, láttam.” Meg ilyesmi. Azután többnyire egyedül szeretnék maradni.
Enjoy the silence?
Kimondta: Nincs, amit ebben a pillanatban jobban élveznék, mint a csend. Visszamegyek a szállodába, forró vízzel letusolok, eszek valamit, feloldódok. Általában ekkorra már amúgy is alig bírom nyitva tartani a szemeimet. Habár az adrenalin még mindig mint egy gyorsvonat pezseg a testemben, de már nem akarok ekkor senkivel sem beszélni, egyszerűen csak fel akarok újra töltődni. Egy koncert épp ezért teljesen más, mint a stúdiózás. A stúdióban a világ minden ideje rendelkezésre áll, hogy állandóan minden lehetséges részleten gondolkodj. A színpadon nincs idő ilyeneken gondolkodni. Ha 60 000 ember előtt játszunk, mindig történik valami. Valami, ami nagyobb, mint mi magunk, és ez nincs összefüggésben az együttesünkön belüli állítólagos ego-problémákkal, amit újra és újra mindig ránk fognak: Hogy búslakodok-e, amikor az új CD-re nem elég saját dalom kerül fel, és így tovább.
Mr. Gahan, Ön már 25 éve a pályán van a Depeche Mode-dal. 20 év múlva még mindig a színpadon látja magát pörögni úgy, mint most?
Az idő nem enged halogatni. De nyílván megkérdem magamtól néha: Tíz év múlva is ezt fogom még csinálni? Ha még mindig lehetséges lenne, és egyáltalán akarnám – csodálatos! Amikor még iskolába jártam, úgy gondoltam, hogy egész életemen át tányérokat fogok elmosni. Nem voltam túl jó tanuló, egyáltalán nem. A legtöbb időt azzal töltöttem, hogy csak bámultam ki az ablakon és arra vártam, hogy elkezdődjön az élet. Hogy végre történik valami. Mindenesetre az osztályteremben nem történt semmi élet, számomra nem. A tanárok mindig megkérdezték: „Mi olyan érdekes odakint, Gahan?” Csak azt gondoltam: „Mindenesetre minden érdekesebb, mint ami itt bent történik.” Nem tudtam, mit kellene csinálnom, csak azt, hogy el kell húznom innen és megkeresni azt. Egy részem még mindig így él, nyitott vagyok és kíváncsi maradtam. És ma örülök, hogy figyelhetem, ahogy a gyermekeim fejlődnek. Megkérdem magamtól, vajon az életük jól fog-e menni, milyen lesz, ha már nekik is gyerekeik lesznek.
Az élet nagy kérdései. A Depeche Mode már akkor foglalkozott ezekkel, amikor a kezdetekkor a popos kinézet miatt tini-bandának bélyegezték Önöket. Az olyan korai daloknál is, mint a „People Are People”, erről volt szó, mindig az értelemkeresés: Kik vagyunk, honnan jövünk, mit hiszünk?
Ebben a tekintetben nem változott semmi, ezt elmondhatom Önnek, az új lemezen sincs ez másként.
Új dalaik egyikében a „Béke” után vágyakoznak, a „Wrong” című számban pellengérre állítják, mi a rossz abban a korban, amiben élünk. Értelmet adó kifogások ezek a gazdasági válság és átalakulások idején?
Ha így akarja. A releváns művészet mindig ilyen kérdésekkel foglalkozott: mi a helyes, mi a rossz, miért vagyok itt? A szerelmes dalokból tényleg annyi van, mint égen a csillag: „I love you, you love me” – Ez sosem a mi asztalunk volt. Ha a szerelemről éneklünk, mindig gyorsan bejönnek a borús, obszesszív oldalak a játékba. És mi mind vágyunk egy vallás formájára, vagy a spiritualitásra. Keresünk valamit, amivel azonosulni tudunk, amihez az egyre zavarba ejtőbbé váló világban kötődni tudunk. A „Peace” ezt a béke utáni vágyat írja le, a „Wrong” ennek teljes ellentéte. Ezek olyan dolgok, amik megfordulnak az ember fejében, ha gyerekei vannak. Megkérdi önmagát: milyen világ ez, ahová hoztam őket?
http://www.fr-online.de/in_und_ausland/panorama/?em_cnt=1657049&em_cnt_page=1
D-3 Music Klub / Dos Dios-Retro étterem (ex Árpád-ház étterem) (Bp. V. Kossuth Lajos u. 20.)
1. terem: Retro party - 70-80-90 évek legismertebb, legnagyobb slágereivel 2. terem: Bonanza Banzai, Ákos és az elmúlt három évtized magyar alternatív, New Wave zenéi 3. terem: Depeche Mode,The Cure, New Wave, Dark Wave (Dj-k: Face-x, Falconlaci, Józan-Géza)
Extrák: - 3 db projektor - ingyenes Welcome Drink és pezsgő éjfélkor - retro konyha ingyenes szendvicsbárral és mérsékelt italárakkal - csocsó - nyereménysorsolás éjfél után melyen utazást, illetve 2 db 2 személyes vacsorát lehet nyerni!
Artist : Junkie XL Title : Booming Back at You Genre : Electronic Style : Electro Label : Nettwerk Records Release Date : 10/03/2008 Tracklist: 01. Booming Right At You 02. Cities In Dust (feat Lauren Rocket) 03. You Make Me Feel So Good 04. Stratosphere 05. Mad Pursuit (feat Electrocute) 06. More (feat Lauren Rocket) 07. 1967 Poem (Junkie XL and Steve Aoki) 08. Zage 09. Clash 10. New Toy (feat Bram Inscore and Nicole Morier) 11. No Way (feat Lauren Rocket) 12. Not Enough (feat Willoughby and Nicole Morier) http://rapidshare.com/files/95915467/BBAY.rar
Your Ad Here Advertise on This Blog If you want to advertise on this blog (banner, link, review, link in post) just send me an e-mail to get details: mociiadmin@gmail.com Wednesday, February 6, 2008 Junkie XL Need For Speed: ProStreet (OST) (2007)
junkie_xl_need_for_speed_pro_street_ost
Label: None Catalog#: None Format: MP3 Country: Unknown Released: 11 Dec 2007 1. Decalomania 2. Dampener Rod 3. Choke 4. Idler Lever 5. Halogen Blindness 6. In The Trunk 7. Clevis 8. Bezel 9. 327 - V8 10. Castellated Nut VBR | 44kHz | Joint Stereo http://rapidshare.com/files/88916079/JXLNFS.rar
Az a GRANT NICHOLAS szám meg a hivatalos lemezen 'Broken' címen fut. Honnan a pícsből szedted ezt? (A kedvenc számom a lemezen...simán lemossa a Gahan meg a Robi számot is!) Hallgasd meg...jó tanács.
Mondjuk a CD1 -en hangyafasznyit más a számsorrend, de ez mellékes. Nekem a szimpla CD -s változat van meg. De amikor kezemügyébe került a dupla, az a 'Cosmic Cure' gyanús volt. Szerintem nem az.
Hát...hogy a második CD tartalma között el van-e rejtve...azt nem tudom. :S
Radio JXL: A Broadcast from the Computer Hell Cabin CD1 - 3PM 1. Intro 3PM 2. Crusher (featuring Saffron) 3. Sleepy Policemen (featuring Peter Tosh) 4. Spirits (featuring Saffron) 5. Angels (featuring Gary Numan) 6. Between These Walls (featuring Anouk) 7. Access To The Excess (featuring Chuck D.) 8. Catch Up To My Step (feat. Solomon Burke) 9. Never Alone (featuring Terry Hall) 10. Logos (featuring Phill Mills) 11. Configuring Audio Systems 12. Nightmares (featuring Infusion) 13. Beauty Never Fades (featuring Saffron) 14. Rivers (featuring Shelley Harland) 15. Aqua Man (featuring Infusion) 16. Clouds (featuring Grant Nicholas) 17. JXL Radio Technical Support 18. Reload (featuring Dave Gahan) 19. Perfect Blue Sky (featuring Robert Smith) 20. Nightmares (UK/Japan) (featuring Infusion)
