Zsolt 137.9
Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán!
Áll a Bibliában. A magyar törvények tilos gyűlöletkeltésre alkalmas szöveget közzétenni. A megoldás a Biblia betitltása lenne, mert Iván Gábor barátunk alapos gyűjtőmunkája következtéen kiderült, hoyg számos helyen tartalmaz ilyet a Biblia.
Miért kellene egy próféciának konkrét helyet, időpontot és nevet megjelölnie?
Mindenféle jóslatnak, jövendőmondásnak (ez a "prófécia" szó jelentése) az a lényege, hogy nem nevez meg konkrétumokat.
Jézus sok esetben pontosan utalt arra, hogy melyik ószövetségi próféciát teljesíti be, máskor viszont csak a teljes Írás ismeretében lehet megérteni az összefüggéseket.
Gondolom, az köztudott, hogy ami a Koránban szerepel, az származhatott a Bibliából...
Az iszlám hagyomány szerint Mohamed az első, Hira hegyén kapott kinyilatkoztatástól (610) a haláláig (632) tartó 23 éven át folyamatosan, részletekben kapta meg a kinyilatkoztatást Jibrīl (Gábriel) arkangyal közvetítésével. Miután Mohamed sem írni, sem olvasni nem tudott, szóban közölte a kinyilatkoztatásokat tanítványaival, amelyeket társai csontokra, pálmalevelekre jegyeztek le. Más kutatói vélemények szerint a próféta valójában iskolázott és olvasott kereskedő volt, olvasta és ismerte a főbb zsidó és keresztény szent iratokat és tanításokat, de nem volt ideje arra, hogy maga írja le Allah tanításait.
Vagyis... Krisztus után 610-től...
Megtalálhatták Sába királynője aranyát 2012. február 15.
Hatalmas mennyiségű aranyat találtak a legendás bibliai alak után kutató szakemberek Etiópiában.
Mivel a bibliában nincs prófécia (konkrét évszámok és nevek hiányában - ahogy már párszor megpróbáltuk neked alapszinten elmagyarázni), így ez is csak egy újabb robotpapagáj másolás.
És ezzel nem cáfoltad a teljes-írásos besülésedet sem, sőt.
IIPét.1:19És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;20Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.21Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
Igen nehéz fejű vagy, ezt már párszor írtad és az egész bibliával azonosítottad, amit később visszavontál, most meg megy megint a robotpapagáj másolás üresen, érdemi gondolatok nélkül.
Te miért jársz ide? Még a beszólásaidat is tőlem lopod...
IITim.3:16A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,17Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
"Pál apostol azt írja a Timótheushoz írt 2. levelében, hogy „A teljes Írás Istentől ihletett ” nézzük meg először: mit is jelentett Pál apostol korában a teljes Írás Pál kortársa, a történetíró Flavius Josephus, Apión ellen című vitairatában a görögök vádjaira válaszolva védi meg a Biblia hitelességét és ősiségét. A könyvek számával kapcsolatban a következőket írja: „A szent könyvek között, aminek a szerzője Mózes, ezek foglalják magukba a törvényeket és a történeti hagyományokat, az emberi nem keletkezésétől egészen az ő haláláig. Ez az idő csaknem háromezer évet foglal magában. Mózes halálától Artaxerxesnek, a perzsák királyának idejéig, Mózes utódai, a próféták jegyezték fel a korukban történt eseményeket tizenhárom könyvben. További négy könyv Istenhez szóló himnuszokat és az emberek életmódjára vonatkozó intelmeket tartalmaz. Artaxerxes óta egészen a mi időnkig ugyancsak mindent feljegyeztek, de ezeket az írásokat mégsem tartjuk az előbbiekkel azonos hitelességűeknek, mivelhogy megszakad a próféták pontosan nyilvántartott láncolata.” Josephus tehát huszonkét könyvet említett, amelyeket ő Szent Írásoknak tartott, a héber ábécé huszonkét betűjének megfelelően. Később a görög diaszpórában a zsidók már nem huszonkettő, hanem huszonnégy könyvet tartottak szentnek, mivel a görög ábécé huszonnégy betűből áll. Ez a huszonkettő vagy huszonnégy könyv megfelel a protestáns kereszténységben szentnek tartott bibliai könyveknek, legfeljebb más sorrendben."
A 66 irat közül 39 eredetileg héber (egy egészen kis része arám) nyelvű, és Izráel népe körében keletkezett az i. e. XV. századtól az i. e. IV. századig. A Bibliának ezt az első részét Ószövetségnek (vagy Ótestamentumnak) nevezzük
A „Biblia” görög szó, amelynek jelentése: könyvek. Arra utal ez az elnevezés, hogy a Biblia tulajdonképpen egy iratgyűjtemény, 66 írásművet tartalmaz, amelyeket bibliai könyveknek nevezünk.
A 66 irat közül 39 eredetileg héber (egy egészen kis része arám) nyelvű, és Izráel népe körében keletkezett az i. e. XV. századtól az i. e. IV. századig. A Bibliának ezt az első részét Ószövetségnek (vagy Ótestamentumnak) nevezzük. A többi 27 irat az őskeresztény egyház körében keletkezett az i. sz. I. század folyamán, eredetileg görög nyelven. Ebben az időben a görög volt az első számú világnyelv a Római Birodalom területén. A Biblia második részét Újszövetségnek (vagy Újtestamentumnak) nevezzük.
TORAHTÖRVÉNYHéberMagyarLatinFordításBöresit Sömot Vajjiqrá Bömidbar DöbarimMózes 1. könyve Mózes 2. könyve Mózes 3. könyve Mózes 4. könyve Mózes 5. könyveGenezis Exodus Leviticus Numeri DeuteronomiumTeremtés könyve Kivonulás könyve Léviták könyve Számok könyve Második törvénykönyvNÖBIIMPRÓFÉTÁKKorábbi prófétákJózsué Bírák Sámuel Királyok Későbbi prófétákÉzsaiás (Izaiás) Jeremiás Ezékiel A tizenkét, ún. kis prófétaKÖTUBIMÍRÁSOKKöltői könyvekZsoltárok Példabeszédek Jób Az öt tekercs (Megillót- ünnepi tekercsek)Énekek éneke Ruth Jeremiás siralmai Eszter A prédikátor könyve Történelmi könyvekDániel könyve Ezsdrás és Nehémiás Krónikák
IITim.3:16A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,17Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.