Az átkosban megszokott dolog volt, hogy nagy nemzeti ünnepek előestéjén tréfás műsorokat sugárzott a Magyar Televízió. Az idén, október 23. előestéjén, ismét megörvendeztettek bennünket egy csodálatos mulatsággal. Méghozzá messze túlszárnyalták a pártállami elődöket, hiszen azok csak egy csatornán tudtak egy műsort előadni. A modern utódok azonban ugyanazt a műsort adták elő minden csatornán. Nos, a forradalom ünnepének előestéjén a televízió forradalmi újítással állt elő, és bedobta a Sokcsatornás Gagyi Tüntetés Történetét (SGTT). Bárhova kapcsoltál, mindenhol ugyanarról esett szó, és pont ugyanúgy, még össze se kellett szerkeszteni magadban, mint a különböző sorozatokból, hiszen ugyanannak a sorozatnak (SGTT) ugyanazon epizódja ment mindenütt, csak más narrátorral.
Nem csigázom tovább azok érdeklődését, akik kimaradtak a Nagy Show-ból. Kezdődjék a mulatság! Ahogy illik, a Magyar Királyi Tv szakította meg először adását és bejelentkezett a Riporter:
– Józsi, hallasz? Mit látsz?
– Most éppen senkit, mert a tüntetők innét már elmentek, de itt voltak, és már az Opera felé tartanak. De elmondták, hogy 64 vármegye, meg Fletó, takarodj, sőt egyik álarcban, tudjuk ki, meg a zsaruk is, mert körözött, csak paprika nélkül, mint az egész.
Tizenhét éves fiam már itt kezdett gurulni a röhögéstől, de próbálom magyarázni neki, hogy nem kell szegény királyiakat bántani. Még nem heverték ki a tavalyi rohamot. Jó, jó, hát még a saját ostromukról sem tudtak tudósítani, de ez végül is érthető. Ne röhögj annyira, mert nem hallom a kereskedelmieket!
– Riporterünk a tüntetőkkel vonul! Halló, Józsi!
– Buúúúú! (A Nagy Tévés Búgás töltötte be a stúdiót.) Rosszul hallak, de tüntetők vonulnak.
– Hányan? Bár tudom, nehéz megmondani.
– Igen! (Köszi!! Te vagy a Műsorvezetők Gyöngye!) Tényleg nehéz megmondani. Nem ezer, százas, de mennyi, nem tudom.
– Mi van a plakátokra írva, tudod, amit hurcolásznak?
– Nehéz megmondani, de ütősnek tűnik, ha jól látom.
Te, apu – szólt gyermekem –, ez valami amatőrrádiós-verseny, vagy mutatnak képeket is? Miért is küldtem én ki ezt a gyermeket egy évre Amerikába? Most meg magyarázzam el neki, hogy itt még egy kis fáziskésésben van a tévézés. Kapcsoltam hát egyik csatornáról a másikra, de mindenütt csak a tudósítóért aggódó műsorvezető zavaros bociszemeit láttam, csehszlovák meglepődéssel azon, ami történne, ha látnánk belőle valamit. Mert kép az sehol, csak beszélgetés a Riporterrel, aki állítólag ott lohol a tüntetők mellett, de nehezen tudná megmondani, hogy tulajdonképpen mi is történik.
– Mutatunk képeket is mindjárt – szólt a műsorvezető a Nyereséges Kereskedelmin. A felvétel amatőr volt, kamera rángat, mintha földrengés lenne, füst és homály mindenütt, de az viszont cseppfolyós színekben. Gyermek tovább gurul a röhögéstől.
Műsorvezető mintha meghallotta volna, szabadkozik:
– Elnézést, de lehetőségeink korlátozottak, a kamera csak a műholdas közvetítő kocsitól egy kilométeres sugarú vagy inkább átmérőjű körben működ.
Na ja, te sem matekból leszel Nobel-díjas. Fiúgyermek viszont felfigyel. Mivel kiváló matekos, gondolkodni kezd:
– Apu, de hiszen nem is olyan nagy a Belváros! Ha letesznek egy műholdas közvetítőkocsit az Erzsébet térre, az Oktogonra, a Nyugatihoz meg az Arany János utcai metróhoz, akkor mindent látnánk is.
Hm! Egyszerű gyermekigazság, mit mondhatnék, de honnan szednének össze ezek a szegény királyiak, meg kereskedelmiek ennyi közvetítőkocsit? Tüntetőt még mindig nem láttunk, de közben SGTT-nek vége. Műsorvezető értetlenül álló Riporternek besegít (még két sörért): Nehéz is megállapítani a tüntetőről, hogy tüntető, ha nem tüntet. Hát igen, ez egy ilyen ország.
|
