Bár kihalt ez a topic is, de azért szokásomhoz hűen,híven megosztom veletek pár dolgot: egy 1986 os 280 As, idehaza CKC 818 is indulhatott a Bamakó ralin, 2008 körül.Lerozzant kocsi végtelenül, rohadt is,de afrikai képet láttam róla anno, mikor egymaga volt a sivatagban, bár már nem találom.Nem tudom , részt vettek e a buszok a ralin.Nehezen elképzelhető nekem hogy pláne egy csuklós busz ment Bamakó ralira és még versenyben is volt.
A 818 mögött állt egy zebra, tehát nem kiskunhalason készült a kép , a ,,magyar sivatagban,, ez bamakoi fotó.Bar nem találom sajnos.
Mi lesz most, mit tudtok? Meg lesz tarta a verseny terv szerint? Van olyan, aki lemondta a részvételt? Ti mit szeretnétek, hogy érzitek? Le kéne fújni, vagy túl van lihegve?
A mai Fókuszban az RTL-en szó volt a leendő Bamako ralis Alfáról. Tetszett, hogy az elején azt mondták, hogy átalakított BKV busz, közben meg azt, hogy a busznak még csak a váza áll :) Nem gondolkoztak el ezen a szerkesztők, hogy akkor ez egy ellentmondás? :)
"A szájtépés helyett javaslom, hogy nézz be hozzánk, s fogadd el, hogy az út folyamán honfitársak, barátok és egy nagy közös buli tagjai leszünk, és nem ellenségek, vagy ellenfelek...."
Félreértés ne essék, én egy percig sem gondoltam, hogy ellenségek vagy ellenfelek lennénk. Mi is egy nagy bulinak tekintjük az egészet, szerinted miért építünk be DJ pultot, mega hangfalakat, diszkógömböt és kutyaf***át? :) Ha buli, legyen valóban az! Akár a sivatag közepén is.
"A médiával egyáltalán nem foglalkozunk!" - hát, ti lehet, hogy nem, de a BKV igencsak azon van, hogy foglalkozzon. Amúgy miért szállt volna be? Bár lehet, hogy jobban tenné, ha nem nyomatná ennyire... Nem hiszem, hogy néhány csomag füzet az afrikai gyerekeknek ellensúlyozni tudja/fogja az itthoni ellenszenves hozzáállást... de ez legyen az ottani marketingesek baja :P
Tankcsapda kollégának igaza van. A projekteteket a nép 100%-ban "BKV csapat"-ként azonosítja - az Alfa Buszt egy-két helyen fű alatt megemlítik - , ami neked személy szerint lehet tökmindegy (végülis miért lenne belőle bármi bajod), a BKV viszont komoly média visszhangot ad az eseménynek. Felteszem ezt előre tudta mindenki. A BKV pedig majd megint kap a fejére egy vödörrel, de ez nem hiszem, hogy nagyon elkeseríti őket, majd hozzá teszik a többihez. Végülis mi változik? Hozzáteszem: én nem vagyok az a véresszájú BKV-ellenes, sőt,elégedetten használom a járataikat, mert újabban felfedeztem a tömegközlekedés varázsát, ami vagy 10 évig hiányzott az életemből :)
Nohát, akkor majd találkozzunk! (Pont ma voltunk ott megnézni a vasunkat...)
Nem tudunk ellenfelek lenni, legfeljebb versenytársak...-:)
Azok sem nagyon, mert közforgalmi, utasokat szállító busszal meg nem szabad...-:))
Nomeg mi útközben tudunk szerelni, hegeszteni, orvosi segítséget nyújtani, és ha szükség lesz ránk, mi úgyis megállunk...
A médiával egyáltalán nem foglalkozunk!
Úgy gyártunk buszokat - 2007-ben mintegy 150 db új buszt és 50 db felújítást - hogy a legtöbb helyi lakos azt sem tudja, hogy Szfváron buszgyártás folyik...
A BKV vonalain járnak buszaink alvállalkozók - Nógrád Volán, VT Transman üzemeltetésében - így a BKV közvetetten üzleti partnerünk, nem lépünk fel ellenük,
de más ellen sem...
Nekem az az életfilozófiám, hogy nem valami ELLEN, hanem VALAMIÉRT küzdök,
én a média csődje vagyok...-:)))
Sör és megbeszélés elméletileg bármikor, gyakorlatilag egyeztessünk!
ellenfelek azért legyünk!!!! de huzzuk is ki egymást...
figyelj, én elhiszem amit mondasz, nincs miért kétségbe vonnom. de akkor ezt kommunikálnod kéne erősen a médiában is mert igy mindenki 100%-ban azonositja a projektedet a bkv-val.
de ezt aligha teheted mert beindult a média gépezete. és ez öngól lesz.
ez egy fórum, ahol "csak" internetezők vannak. az "istenadta nép" még indulatosabb lesz a bkv-val szemben hidd el.
A csehszlovák utazók neve helyesen Jiři Hanzelka és Miroslav Zikmund, autójuk pedig egy Tatra T87 volt. A Plan egész más, 1947 áprilisában még csak tervezőasztalon létezett.
Részemről az afrikai utazás álma - sajnos - nagyon régi keletű, hiszen én olyan öreg vagyok, hogy "élőben" integettem Gagarinnak annak idején az Üllői úton...
Álmaim alapja Jiri Hanzelka és Jaroslaw Zikmunk Tatraplanos világkörüli útja volt -
és még ma is az - hiszen könyveiket szétolvasott állapotban megtalálod az irodai könyvespolcomon...
Már tavaly szerettem volna indulni egy Volvo Valp vagy Volvo Sugga régi terepjáróval, de munkám miatt nem tudtam elszabadulni.
Az idén remélhetőleg menni fog...
Én vagyok az Alfa Busz Kft. abszolút többségi tulajdonosa, úgyhogy amit írok, azt hidd el, hiteles, és első kézből van!
A BKV 2 budapesti sofört ad az úthoz.
Ennyi!!!
A Volvo Bus Corporation - akinek a magyaorországi dílerei és kiemelt felépítménygyártói vagyunk - sponzorálja a Volvo B7R alvázat.
Az Alfa Busz Kft saját - vagyis az én - pénzemből gyártja le a felépítményt.
A felépítményhez tartozó felszerelések egy részét támogatják beszállítóink és
alvállalkozóink is, ez a klímától kezdve a gumin keresztül az ülésekig igaz.
Miután az Ikarus Logisztikai Kft is a partnereink és beszállítóink közé tartozik,
még így bizonyos Ikaruszos kötődésünk is van...
Az Alba Volán is ad egy sofört.
A kiadások fedezésehez szükséges készpénzzel a CIB Leasing támogat, de lesz több ilyen sponzorunk is...
A buszotokról természetesen tudunk, és csodálunk Benneteket érte, minden irigység és rosszindulat nélkül, hiszen számos olyan dolgozónk van, aki annak idején tervezte, gyártotta vagy vezette ezt a típust, és mint saját gyerekükre tekintenek rá.
Összegezve:
A BKV-nak, vagy az adófizetőknek egy fillérébe sem kerülünk!!!
Miután "örehg motoros" vagyok, ismerem az általános hazai "jóindulatot", így minden bevételt és kiadást projektként könyvelünk, bármikor megmutathatjuk, hogy tiszta lappal játszunk!
A buszunk filozófiája is merőben eltér a Tiétekétől, Hozzátok képest nagyon spártai lesz...
Az embere többsége sátorban fog aludni, naponta bográcsozunk...
Klímánk ugyan lesz, de se WIFI, se tetőterasz, se diszkó...mi egy haszongépjárművet gyártunk, s.k....
Miután mi a buszt haza fogjuk hozni, így egy kicsit hosszabb úton jövünk viszza,
Bamakoból Dakatba megyünk, és onnan gyakorlatilag non-stop Párizsba, vagy Budapestre.
Ezen a szakaszon már nem lesznek a BKV-s és Volános fiúk velünk...de én igen-:)))
A szájtépés helyett javaslom, hogy nézz be hozzánk, s fogadd el, hogy az út folyamán honfitársak, barátok és egy nagy közös buli tagjai leszünk, és nem ellenségek, vagy ellenfelek....
Szomorúan olvastam a Dakar topikon az indulatos és személyeskedő hozzászólásokat. Nincs ennek értelme... maga a B2B szellemisége sem erről szól.
Anno, amikor képbe kerültek, mi kissé aggódva figyeltük a másik (majd harmadik) buszos csapat jelentkezését, mivel rengeteg időt (nomeg pénzt) feccoltunk ebbe a projektbe, tudtuk, hogy a többi hasonló kezdeményezés elhomályosíthatja a a Hetes busz projekt újdonságát, az ötlet újszerűségét és egyediségét.
De ez ellen persze nem tudtunk mit tenni, ez egy nyílt nevezésű "verseny", mindenkinek szíve joga, hogy benevezzen, felkészüljön és élvezze az utat.
Anno mindkét csapat megkeresett, először a Hungarian Bus team, ahol visszahívást kértek, amikor ezt megtettem, a titkárnő annyit mondott, hogy a főnökei mindenképpen beszélni akarnak velem erről a projektről, de most épp külföldön vannak, ha visszajöttek, feltétlenül keresnek. Ez azóta sem történt meg, nyilván alább hagyott a lelkesedés.
A másik ember a BKV csapat egyik szervezője volt, aki szintén elég sürgősen akart velem beszélni, majd amikor visszajeleztem neki, hogy X nap Y órakor talákozhatunk, nem jött válasz, írtam egy SMS-t is neki, azután sem jött válasz.
Ebből mindenki szűrje le azt, amit akar.
De a lényeg:
Mi büszkék vagyunk arra, hogy a mi ötletünk volt az, hogy busszal (és egy csuklós Ikarus-szal!) vágunk neki a Budapest-Bamakónak, arra, hogy ameddig eljutottunk, azt önerőből tettük, még ha nehezen is. Én nem mondom azt, hogy az a két cég - akik tudtommal a szomszéd műhelyekben készítik fel a buszaikat, látták a már készülő buszunkat és dumálva a szerelőkkel, mérnökökkel néhány hét múlva jelentkeztek a túrára - lenyúlták az ötletünket, mondjuk azt, hogy nekik is megvilágosodott, milyen jópofa dolog ez. Vagy valami.
Nyilván más úgy felkészülni, hogy az embernek nincsenek anyagi gondjai, annyit költ, amennyire szüksége van, hiszen buszokat gyárt (vagy százasával vesz). Nem tölt heteket és hónapokat azzal, hogy megpróbáljon szponzorokat keresni egy olyan projekthez, amit kivételesen van is érteme szponzorálni. A többiről nem is beszélek.
Azt azonban senki ne akarja elhitetni velem, hogy (példánál maradva) a BKV szponzori pénzekből indul el ezen a túrán... két irószer forgalmazó és egy lízingcég állja a több tízmilliós számlát... tíz évig dolgoztam a reklámszakmában, pontosan tudom, hogy működnek a dolgok :)
Mi nem tudunk versenyezni (és nem is akarunk) a BKV PR gépezetével. De büszkék vagyunk arra, hogy miután egyetlen sajtóközleményt adtunk ki, több napilap több rádió és internet portál foglalkozott velünk, csak velünk, maguktól, csak azért, mert érdekesnek találták azt, amit csinálunk. Mert egyedi, alulról jövő, néhány bolond ember őrült ötlete. Arról, hogy jó és szerethető dolgo, amit csinálunk, naponta győznek meg a gratuláló és szurkolói levelek. Bárcsak néhány marketinges is felismerné végre a kínálkozó lehetőségeket...
A többi buszos csapattal jómagam is szívesen találkozom, mi is terveztünk közönségtalálkozót tartani.
De ha nem is ismerjük egymást, lehetőség szerint minnél hamarabb legyen ez a múltté. Egy közös csapat találkozó sem lehetetlen szerintem, vegyük fel a kapcsolatot. Küldök mail-t