Ha raktál volna valamelyik csavarra egy matricát, vagy egy kis cimkét a gépre ahol szétnyílik, bizony épségben kaptad volna vissza. Szerintem bele se néztek, úgy adták vissza. Nekik tiszta pénz a semmiért, mert tudták, hogy nem fogod kérni a javítást.
Makita, Festool, Milwaukee stb. HIVATALOS partner és szervizpont.
Azért is írtam így, hogy a második gépnél már "gyanússá" váltak és azért is fogalmazódott meg bennem több kérdés.
Az autószerelőnél is vannak előírások és ajánlások. Pl. az új lengéscsillapítóhoz új toronycsapágy és új porvédő (meg egyebek) kellenek, csak egyben cserélik. Nem tudom, hogy a Makitánál is van-e ilyen ajánlás/előírás, hogyha ez cserés, akkor ezt meg azt is cserélni kell.
Nem az általános szerviz gyakorlatot kritizáltam, inkább csak szerettem volna felhívni a figyelmet, egy szerintem joggal kritizálható üzletpolitikai fogásra. Furcsának találtam, hogy mindkét gép szerviz költsége meghaladta az aktuálisan kapható új gépek árát, no nem sokkal, de pont annyira, hogy ne is javíttassam. A leírt második esetben az értékesítő felajánlotta, hogy a felmérés költségét új gép vásárlása esetén jóváírják. Köszöntem, nem kértem.
Tegnap megérkezett a németektől a kávédaráló alkatrész. Végre van újra "iható" kávé nálunk... és félretettem a kitört fogút, valami jobb fogpótlás után félreteszem tartaléknak.
Pl. LG mikrohullámú sütő, GTK a javítása. A szerviz megállapította, hogy megdöglött benne a nagyfesz trafó. Én megállapítottam, hogy a HV áramkörben lévő biztosíték kiégett... Ennek több mint öt éve - s még azóta is mukodik.
Kettő laptop (vagy notebook, vagy miszösz) szervizes ajánlata: alaplap és akkucsere - mert nem veszi a töltést. Az én ajánlatom a kacatok resetelése volt. Csak egy kevés utánajárás kellett a guglin. A VAIO-hoz még gemkapocs sem kellett...
A Makita forgalmaz komplett javítócsomagot a géptípushoz, mely zsírt is tartalmaz, így kérdésem ezen része megoldódott.
A többi már csak ehhez kapcsolódóan írom.
Adott egy Makita HR2440 fúrókalapács, nem mai gyerek, 2007-es. Neten árulták, láttam benne fantáziát, megvettem, kőkemény 12e Ft-ért, annyi probléma volt vele (elmondás alapján), hogy kiesik a fúró a tokmányból.
A gépet megkaptam, ki sem próbáltam, elvittem a helyi szervizbe átnézetni, rakják rendbe. A szerviz azt mondta, minden porcikája rendellenesen kopott, a kommutátor el van kopva stb. Kaptam rá egy javítási kalkulációt, 58e Ft-ról, meg nagy betűkkel rá volt írva, hogy a GÉP JAVÍTÁSA NEM GAZDASÁGOS! Mondom fasza, ez van. Szétbontva apró darabokra (de legalább szépen eltakarítva a belsejét is) visszakaptam kicsivel több mint 5e Ft bevizsgálási díjért cserébe.
Bedöglött pár hete a kis (12v) Makita DF032 csavarbehajtóm kapcsolója. Vagy nagyon lassan ment, vagy nagyon gyorsan, eltűnt a köztes állapot. Bevittem azt is a szervizbe. Pár napra kaptam rá a javítási árat, 38e Ft. Újan, most, 3 év garival a csupasz gép (töltő és akku nélkül) 32e Ft. Mondom fasza ez is. Nézem a tételes árajánlatot, meg a robbantott rajzot a neten, bogarászom a cikkszámokat, hát a kis gépnél a külső burkolaton kívül mindent cserélni akartak. Természetesen úgy vittem be a szervizbe, hogy csak cseréljék ki a kapcsolót. Ezt is visszakaptam, mindenféle szerviz nélkül (szintén kitakarítva), 3e Ft-ért cserébe.
Csak baszta a csőröm, valami itt nem kerek, így rendeltem egy kapcsolót és beleraktam (5 perc, minden csatlakozó gyorcsatis, forrasztani sem kell). Igen, hibátlanul működik.
Az is megérne egy misét, hogy miért nem cserélték le csak a kapcsolót. Előírás ilyen esetben, hogy önmagában nem cserélhető? Üzletpolitika? Fogyasztói társadalom?
Ezen felbuzdulva elővettem a fúrókalapácsot is és robbantott rajz alapján összeraktam. Most volt alkalmam alaposabban átnézni az alkatrészeket, még rendes kopást se nagyon láttam rajta, nem hogy nagy mértékűt. A kommutátor tök jó állapotban, a szénkefefék egészen nagyok (később a javítószettben kaptam hozzá újat, a régi 2-3mm-el volt csak kisebb) . Előkerestem a régi árajánlatot, átnéztem a cikkszámokat, kikerestem minden olyan alkatrészt, amit cserésnek gondoltam és szépen megrendeltem. Új zsírral, csapágyakkal, O gyűrűkkel és (csak az esztétika miatt) új külső burkolattal és kofferral (akkor már az is szép új legyen) együtt nem került az egész szett 18e Ft-ba (ebből a külső burkolat és a koffer önmagában 9e Ft) . A gép gyönyörűen és hibátlanul üzemel!
Ha akkor veszem a fáradtságot és én magam ellenőrzöm le és amit szükségesnek ítélek (bontás nélkül) cserélem (funkcióváltó gomb, porvédő gumi), ez az összeg megállt volna 5e Ft-ból és a gép simán használható lett volna.
A szerszám azért esett ki a gépből, mert valaki felcserélt két alkatrészt a tokmányban.
Csak azért írom, ha valaki hasonlóképpen járna, vegye a fáradtságot és ne bízzon vaktában a szervizben.
A Makitához amúgy az alkatrészek meglepően konszolidált áron beszerezhetők. Az említett fúrókalapácshoz a forgórész 4840Ft, javítószett 4390Ft (O gyűrűkkel, szénkefékkel, zsírral stb.), szóval nincs extrém ára, simán cserélhető és az online elérhető robbantott rajz és hozzá tartozó alkatrész lista alapján rendelhető minden porcikája.
Amúgy az igaz, hogy nagyon sok török, német, és mostanában angol jövevényszóval vagyunk tele. Sőt még kifejezésekel is. Viszont a nyelv alapszerkezete nem bomlott meg az ugyanaz maradt*. A legtöbb európai nyelv esetén viszont az összeolvadások miatt ezek is "fejlődésen mentek keresztül". Egy ógörög csak nyomokban hasonlít a mai görögre, egy latin-olasz szintén, a kelta-angolról ne is beszéljünk. Már Shakespeare korából is óangolnak nevezzük, és nem értené meg egy mai Manchesteri gyerek. A magyar nyelv viszont ha nehezen is de megérthető 1000 év távlatában is (legalábbis az írott, mert az akkori kiejtést hallók ma már nem nagyon élnek....).
*Nem tudom, hogy ide számítható-e a magázás és önözés megjelenése német mintára, mert korábban a nagyar nyelv csak a tegezést ismerte.
Csak olyan fáj, amikor a nemzeti lélek ezeket valamiféle igazolásra használja fel. Örülök, hogy magyar vagyok és elégedett azzal, hogy ide születtem. De ettől még...
különösen azt szeretem, amikor Fermi "magyarjaival" páváskodik a nemzeti lélek. Arról persze nem szól ugyanez, itt mi zsidóknak hívtuk őket.
"Híres tudósok, akik állítják hogy a Magyarok földönkívüliek:
- ENRICO FERMI olasz atomfizikus (1901-1954): Amikor Fermit megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: „Már itt vannak, Magyaroknak nevezik őket!”
- ISAAC ASIMOV (1920-1992) scifi író: „Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok.”
- NICHOLAS LEZARD - The Guardien (2004): „A magyarok tulajdonképpen nem is földi lények, hanem egy szuper-intelligens földönkívüli-faj, amelynek sikerült egybeolvadnia az emberiséggel, s csak műveik zsenialitása és nyelvük teljes érthetetlensége árulja el őket.”
- GRIM JAKOB (1785-1863) az első német tudományos nyelvtan megalkotója: „A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet.”
- Sir BOWRING JOHN (1792-1872): „A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke… A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét…”
- KRATZ S. GROVER (1931-2002) amerikai antropológus: „A magyarországi magyar nyelv ősisége ugyanilyen meglepő lehet… átmeneti kőkori nyelvnek tartom, mely megelőzi az újkőkor kezdetét… a magyar az összes helyben maradó európai nyelvek közül gyakorlatilag a legrégibb…”
- ARNALDO DANTE MARIA NACCI, az Olasz Kultúrintézet igazgatója (2006): „…a magyar nyelv nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem üzletel, nem ad nem vesz el senkitől. Míg más országokban a nép formálja a nyelvet, addig itt a nyelv formálja a magyarokat. Azt hiszem, hogy a magyar nyelv a világörökség része is lehetne, mert tiszta nyelv. Semmilyen más nyelvnek nem sikerült tulajdonképpen behatolni és idegen kifejezéseket ráerőltetni…”