A szép remények mint ügyvéd szájából az igéretek, szép lassan elszálltak és a semmibe vesztek. Hallottunk jópár politikusokat megszégyenítő lózungot a cipők áráról, szuper edzési lehetőségről , uszoda, edzőterem. edzőmeccsek csarnok. Ezzel szemben a rideg valóság "0". Sőt 00 ! Ezt ennyivel le lehet írni.
Ahány csarnokban jártunk, mindenhol tartozás maradt a csapat után és így az edzési lehetőségeink is szűkössé váltak.
Ami a Kovács Lacit érinti, mivel megszületett a fia tavaly év végén, és már addig sem volt korrekt az elszámolása az egyesülettel, így kurtán furcsán elhagyta a csapatot és a saját családja megélhetéséért jobb lehetőséget keresett. Egyébként, köszöni jól van!
A juniorok elkezdtek elmenni, hiszen jelen állás szerint ez így zsákutca. Nem vezet felsőbb osztályba. És erősen úgy tűnik, hogy soha nem is fog.
A BSE-MTK, Kikunhalas,Érd és még ki tudja melyik csapatok profitálnak illetve fognak profitálni a jelenlegi "csodálatos" helyzetből. Ahhelyett hogy saját nevelésű játékosokkal töltenék fel a csapatot, inkább szerződtetnek. Na így nem működik egy igazi egyesület!
Régen járt erre bárki is, de azért kiírom a mérget magamból!
Eddig védtem a vezetőséget, de az elmult közel egy év feltárta a valóság egy szeletét.
A kispest nkk vezetősége nagy ívben tojik az utánpótlásra, nekik csak az utánpótlás után járó TAO pénz a lényeg, amit a felnőtt csapat építésére és üzemeltetésére fordítanak. Ez felveti a NAV nál az adócsalás lehetőségét, de biztosan minden le van papírozva , és nagyon szép és jó!
De! A junior csapatot a körülmények miatt hagyják el a meghatározó játékosok. Ki elmegy, kit hívnak. Az edzés lehetőségek az alapozás idelyére nincsenek biztosítva, nem játszanak edző meccseket , csak a felnőttek, nincs edző tábor!
Szeretnék gratulálni az ügyvéd úrnak és a többi vezetőségi tagnak a "profi" hozzá álláshoz! Amikor majd ezek a pénzek is elfogynak, és az esetleges sérülteket a juniorokból kéne pótolni, akkor mi lesz? Veszünk játékost?
A csarnok meg soha nem fog megépülni. Ha eddig nem kezdték el, akkor már soha nem is kezdik.
20 -30 milióból 1 év alatt simán lehet bajnokságot nyerni. Ez ma Magyarországon csak pénz kérdés.
De a nagy kérdés az, hogy mennyi pénz kell az első NB1-es évbez ahhoz, hogy a középmezőny aljában végezz, de legalább ne legyél pofozógép? Én úgy érzem, az a (túl) nagy ugrás.
Csak a tisztán látás végett..az a zöld inges ember az iskola igazgatója "Péter bá"..ő volt az aki 2003/2004-ben nem engedte be a kézilabdát a terembe (spartacus 12-14 éves gyerekeket) edzeni még pénzért sem, mert mondván Kiss Lenke kosársuli zajlik az iskolában. Biztos vagyok benne most sem szereti a kézilabdát legfeljebb felsőbb utasításra megfogja szeretni :D
Persze minden volt csak kosárlabda nem...este focizás pénzért..
csak az lesz a felnőtt csapatnak kérdés, mikor,kivel, és hogyan érik el az NB I et?
20 -30 milióból 1 év alatt simán lehet bajnokságot nyerni. Ez ma Magyarországon csak pénz kérdés. De még 2. helyezettként is fellehet jutni lásd BSE vagy korábban Szekszárd. Ebben a bajnokságban még nem, de a következőben simán amint kész a terem ott lesz az NBI is.
Kézilabdacsarnok építésére és teljes körű kiviteli tervek készítésére A Kispest Női Kézilabda Klub ezúton az 1996. LXXXI. tv és a vonatkozó végrehajtási rendeletek alapján nyílt pályázatot ír ki a
Budapest, XIX. kerület Kispest, Ady Endre út 44.sz. alatti általános iskola udvarán létesítendő alábbi paraméterekkel rendelkező kézilabda sportcsarnok I. ütemének építésére, és teljes körű kiviteli tervek készítésére.
A kézilabdacsarnok alapterülete:1429,05 m2, az épülethez 30 db parkolóhelyet kell kialakítani, melyből 16 db telekhatáron belül, 14 db külső közterületen épül. Az épület közművesítését illetően a csarnok egész területén közmű kiváltás szükséges a teljes közműre vonatkozóan. A pályázónak jogerős építési engedély áll a rendelkezésére. A kiviteli tervet saját költségére kell elkészíteni.
A pályázati anyag /jogerős tervdokumentáció/ átvehető 50.000.-Ft+ÁFA díj ellenében a mai naptól 10 és 18 óra között munkanapokon a 1139 Budapest, XIII. kerület Országbíró u. 38/A VII. 151 Dr. Ujj Péter ügyvédi iroda titkárságán.
A pályázaton elsősorban azon cégek részvételére számítunk akik rendelkeznek sportcsarnok építési tapasztalattal, illetve referenciákkal.
A pályázat benyújtási határideje:
2012.augusztus 16. csütörtök 17.00 óra
A pályázatok bontása:
2012.augusztus 16. csütörtök 17.30
A pályázatot akár személyesen, akár postai úton is eljuttatható az alábbi címre:
Kispest NNK 1139 Budapest, Országbíró utca 38/A VII. emelet 151.
A borítékra kérjük azt is ráírni:
Pályázat Sportcsarnok
Postai úton benyújtott pályázatnak is legkésőbb 2012. augusztus 16.17.00 óráig be kell érkeznie
A pályázat elbírálásánál különösen pozitív elbírálás alá esik:
- a legjobb pénzügyi ajánlattevő
- aki Budapesten hasonló paraméterekkel rendelkező sportcsarnokot tud referenciaként
felmutatni, mint megépített vagy építés alatt álló projectet.
- az ajánlatot tevő cég piaci ismertsége
- annak felajánlása, hogy a szakipari munkák elvégzésére alvállalkozóként Kispesti
(XIX. kerületi) székhelyű cégektől, egyéni vállalkozóktól kér be árajánlatot
- rendelkezzék a kiviteli tervek készítéséhez szükséges megfelelő jogosultsággal rendelkező
tervezői kapacitással
- rendelkezik FMV É/A, FMV É/G, FMV Vízell/A, FMV Közl.Ép./A, FMV ÉV/A felelős műszaki vezetőkkel
- továbbá rendelkezik a projekt helyszíni megvalósításáért felelős építész végzettségű
projekt managerrel
A pályázatban szerepelnie kell, hogy az ajánlattevő az ajánlatát milyen főbb sarokszámok alapján tette meg.
Az ajánlatban bruttó vételárat kell megjelölni, amelynek magában kell foglalnia a telek alatt húzódó közművek kiváltásának díját és az I. ütem megépítésének kivitelezési díját is.
A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot érvénytelennek nyilvánítsa, abban az esetben ha egyetlen ajánlattevő ajánlata sem felel meg az általa elvártaknak
A pályázat kiírója nyomatékosan rögzíti, hogy pótmunkára nincs lehetőség, a kötött pénzügyi támogatás miatt.
Mindannyiunk meglepetésére felbukkant a Házban a Viasaton a múlt héten véget ért Éden hotel egyik döntőse, Anikó. Anikó, a legendás Hiper fehérgalléros, sötétkék kiskosztümöt, szolid sminket és az elmaradhatatlan műszempillákat viselte. A realityceleb Szilágy György jobbikos képviselő társaságában érkezett, akivel az alagsori dohányzó udvarból az imént már emlegetett alagsori menzára indult. Anikó pártszimpátiájáról nem sokat tudtunk meg a műsorban, de az kiderült, hogy ha kívánságműsor van, magyar létére (az ő szófordulata) természetesen a Holdviolát kéri.
A jobbikos Szilágyi György arról tájékoztatott minket, hogy Éden Anikó - akit ugyan valóban szépnek tart, de sajnos nem a lovagja - egy kispesti kézilabdaklub tulajdonosának asszisztenseként járt a parlamentben. Eredendően nem hozzá jöttek, de akit kerestek, az nem fogadta őket, így keresték meg őt, aki a sportbizottság tagja.
Maradjunk annyiban, hogy a Sas és Veszi, valamint a fradisták szerepeltetése utólag nézve finoman szólva nem volt sikeres.
Ami kérdés még felmerült bennem, hogy Berendi hogy került vissza és mit csinál effektíve? A hivatalos beosztását tudom, de mit tesz valójában a kispesti női kéziért? Tudomásom szerint finoman szólva sincs jóba a szurkolókkal, sőt pár jelenlegi vezetővel sem.
Apróság, de hogy lett a meghirdetett halászlé-lecsó kombóból paprikás krumpli? Mondjuk mindhárom finom, főleg bográcsban főzve. :)
Igen, a Vasas ezőcsarnokról konkrétan hallotam, hogy már építik hamarosan, ezek szerint hétfőtől.
Amúgy csak kérdeztem, hogy mi lesz a csarnokkal? Mert én is úgy tudom, hogy TAO-s pénzekből épül majd. Csak mostanában nem hallottam róla semmi konkrétat, hogy mikor kezdik el pl.