A Fidesz szerint a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető, a Jobbik csak az 50 millió forintnál drágább ingatlanokra tartja bevezethetőnek az ingatlanadót......http://www.hirszerzo.hu/cikk.ingatlanado_a_fidesz_es_a_jobbik_is_gondolkodik_benne.138419.html
Most nem az ingatlan adóról beszélek. Ez egy baromság, mert a gazdagokat nem fogják megfogni vele. Azt simán kijátszák, majd, hogy társasházzá változtatják több tulajdonossal, vagy kitalálnak majd valami jobbat. Adózni legfeljebb az egyszerű emberek fognak, akik nem ismerik a kiskapukat és bele esnek az elfogadott 30millás határba. Ez az 50milla csak találgatás, a 30meg konkrét!
Arról volt szó, hogy csökkentik az SZJA-t, de emelik a forgalmi adót, mert így lehet megfogni, megadóztatni a nemadózókat. Ez csak a nagykeresetüeknek kedvez, a kisembereknek nem!
Egy ilyen adórendszer valóban érintené azokat akik feketén dolgoznak, de nem annyira mint azt aki valóban adózik, de keveset keres!
Egy ilyen tipusú adórendszer bevezetése csak azoknak lenne jó, akik hivatalosan keresnek sokat, mert nem tudnak annyit költeni, mint amennyit keresnek.
Mint már írtam: aki keveset keres (feléli a fizetését) az az egész fizetésére kifizeti az emelt fogyasztási adót. Aki sokat keres az csak a fizetésének a töredékére fizeti az emelt fogyasztási adót, mert nem költi el az egész fizetését.
"Célszerű a vagyonadó és fogyasztási adó felé eltólni az adózást, és akkor arányosabb lesz a köztehere viselés mint most."
Ez a rendszer pont, hogy azoknak kedvezne akik jól keresnek!
Aki csak 100ezret keres, az az egész keresetét elkölti, így az egész keresete után fizet fogyasztási adót. Aki 1 millát keres az sem eszik többet, de költsön 200ezret ugyan arra. Így marad havi 800 ezre ami fogyasztási adóval nem megfogható!
Szerintem pont, hogy így lenne aránytalanabb a közteherviselés.
"Ha valaki bebizonyítja, hogy én és a hozzám hasonlóak (az ország négyötöde) ezzel rosszul járnak, akkor majd átgondolom."
Nekem erről az jutott az eszembe, hogy a 80as években 1-200ezer forintért eladott lakások, most 10milla környékén cserélnek gazdát!
Akik most arra szavaznak, hogy szopassuk meg a gazdagokat és a bodzaszedőket, adóztassuk meg a villáikat, lehet, hogy párévmúlva saját kardjukba fognak dőlni, mert esetleg az ingatlan árak megint merdeken fognak emelkedni, de az értékhatár meg nem változik majd.
Én megértelek, csak szerintem kicsit túlreagálod ezt az egészet. Azt, hogy mit csinálnak, majd meglátjuk. Ha hazudnak, őket is valagba rúgjuk, mint a szocikat. De messzemenő következtetéseket egy másodvonalbeli fideszes szófosásából azért még nem vonnék le.
Nekemszegezheted ezt a kérdést, de felesleges, mert nem tudom. Mint mondtam, a fidesz szarul csinálta, én pont M.O.-t picsáztam volna ki, Mádinál meg annyit mondtam volna, hogy a véleménye nem azonos a pártéval, oszt kész. Gondolom, most kampány van, gyorsabban pörögnek az események. Mindenesetre Oszit sem indítják, egy libanoni orvos lesz helyette, ha jól tudom.
Mondtam: lehet. Szarul csinálja a fidesz, mindig is szarul kampányoltak, miért pont most lenne ez másképp. Pl. az ingatlanadót is faszság en bloc elvetni, mert lehet azt is értelmesen bevezetni.
És a Jövőkép c anyag, amit Orbán annyira dícsért, mint a programjuk alapját? Elszólta magát ez a Mádi, ez van, nem én akartam/akarom ráerőltetni a dógot a Fideszre...
Ezt zárták most rövidre, szerintem szarul, dehát ez van.
Nem volt más megoldás. Amúgy az ingatlanadó valamilyen formájával szerintem a lakosság többsége egyetért. De a választásokig tabutémákat még ilyen óvatos formában is butaság kijelenteni. Látod hogy repülnek ezekre a szocik, leegyszerűsítik, kiforgatják, aztán jön a csahos média és teletömi a jórészt elbutított magyarok fejét.
most ezen kár rugózni, te nyilván eldöntötted, hogy Mádi szava a tutti, oszt kész.
Mivel a csávót megbüntették, így nyilván nem a hivatalos álláspontot képviselhette, különben mi a faxé vették le a listáról. Egyébként gondolom a szóvivő pl. azt képviseli, mikor szóvivői minőségében szólal meg. Én nem gondolom azt, hogy pl. Karsai minden megnyilatkozása az mszp hivatalos véleményével egyezik meg.
hogyne lehetne, hiszen most is volt, nem? Pamkány van viszont, itt ez a topik is ni, rögtön beindult a "fideszingatlanadótfogbevezetni" c. műsorszám. Ezt zárták most rövidre, szerintem szarul, dehát ez van. Nyilatkozati fegyelem, volt hasonló pl. Katona Tamás államtitkár ügyében is.
Ja és kérdés, ugyan ki képviseli a párt hivatalos álláspontját? Egy tag, aki éppen nyilatkozik (nem Mádi, bárki és aki úgy kezdi: a Fidesz szerint...aztán, ha rosszat mond, akkor Ő csak a saját nevében, ha jót akkor presze a Fideszé az álláspont), az elnök, a szóvivő, az elnöki stáb vezetője, vagy ki?
Látod, ez így van. Aztán van a párt, mint entitás, melynek ugyanakkor van egy hivatalos álláspontja, melytől az egyes tagoknak a véleménye lehet eltérő. Ez egyébként más pártoknál is hasonlóképpen van.
De ez már egy lejárt történet. Van rá egy fogadásom.Ha szeretném az összeesküvés elméleteket, azt mondanám ez a Mádi egy alvó ügynök volt. Megtette a legnagyobb rosszat, amit az adott helyzetben lehetett. Elbizonytalanította az embereket.
hát nem tudom, amennyiben egy tag véleménye = a párt véleménye, akkor bizonyára. De ha figyeltél, pont azért vették le a listáról a fószert, mert a párt állásfoglalása ellenében nyilatkozott. Ez kis logikai bravúr segítségével annyit jelent, hogy nem támogatják az ingatlanadót. Persze ettől függetlenül lehet, hogy 2010-ben megszavazzák, de mint Nyakó óta tudjuk, ez nem jelenti azt, hogy támogatják.
Hu hát ez aztán a jó tanács, éljen MO ay individumok és egoisták országa, mindenki más dögöljön meg. Megoldás, belépni a fideszbe most ők jönnek és velül aztán lehet harácsolni, aztán amikor majd jön a váltás, akkor gyorsan átlépni az új hatalom tagjai közé......
Nemtom, toloba, csak lehetőséget említettem, lévén nem Delphoi-ból loggolok be. Ez mindig utólag derül ki. Egy biztos: ha nem akarsz ingatlanadót fizetni, a szocikra adod le a voksod, hiszen ők mindvégig ingatlanadóellenesek voltak (leszámítva egy gombnyomásnyi időt, de az bagatell).
Én nem vagyok maszopos, sem fideszes, vagy jobbikos (más párt asszem nincs is). Ha lenne ingatlanadó, 5 ingatlant kellene nálam kalkulálni. Na nincs mérhetetlen jövedelmem, csak így alakult (sajnálatos módon örökség két oldalról, stb.). Most nem lenne érdemes eladni, de nem is szeretném, mert a gyerekeimnek szeretnék valamit a feneke alá tenni, pénzben meg csak értékét vesztené, felélnénk. Ennyit előzményként, környezettanulmánynak...
Szóval én támogatnám az ingatlanadót. Sok hülye balfasz politikusnak a gondolkozás nagyon nehéz. Egymást marják, ahelyett hogy egy működő adórendszert összeraknának. Ennek lehet része akár az ingatlanadó is. Na nem úgy, mint amilyen a most elmeszelt volt. A lényegi kérdéseket nem oldotta meg, csak feszültségeket szított, az ÁB ettől függetlenül alapból elmeszelte, na nem szakmai alapon, de ugye Magyarországon vagyunk. Egy adószakértő (asszem Vámosi Nagy Szabolcs) nyilatkozata szerint ezen az alapon érdemes lenne megtámadni a már létező (önkormányzati) ingatlanadót is, az is elmeszelhető lenne ezzel az indoklással.
A magyar adórendszer(ekkel) az a baj, hogy túl bonyolultak. Mint a választási rendszer. Szerintem jót tenne a gazdaságnak és az adómorálnak is egy négyzetméter alapú ingatlanadó. Nem a lakás négyzetméterére, hanem az építménynek helyet adó ingatlanra! Mondjuk 50-400 ft/nm, a minimum 4 lakásos (pl társasházas) típusú beépítés esetén 25-200 ft/nm (övezettől függően). Az ingatlan nyilvántartásból könnyen ellenőrizhető, megkerüli a rajta álló épület értéke körüli polemizálás lehetőségét. Az adó 50%-a teljes egészében levonható lenne az SZJA-ból, a másik fele pedig az ingatlanra fordított karbantartási számlákkal lenne leírható/visszaigényelhető akár visszamenőleg 5 évre is. Aki bármilyen oknál fogva (önhibáján kívül) nem tudná fizetni az adót (pl. regisztrált munkanélküli, egészségügyileg korlátozott keresőképességű, nyugdíjas) az választhatja, hogy az ingatlanra mint terhet ráterheljék, befizetni nem kell. Az összeg nagysága nyilván összevethető az ingatlanértékekkel és akkor belátható, hogy valószínűleg egy emberöltő kell ahhoz, hogy az ingatlan 100%-ban eladósodjon. Ennek az adórendszernek fontos eleme lenne, hogy nem lenne a minimálbér sem adómentes, és célszerűen egységesen egy alacsony pl. 15-20%-al adózna valamennyi bérjellegű jövedelem. Ebből nem csak az ingatlanadót lehetne levonni, hanem a lakásbérlésre fordított összeg mondjuk 10%-át is. Ezekkel kalkulálva egész tisztes SZJA csökkentés érhető el. Az adójóváírást csak az adózott jövedelemmel élők tudnák érvényesíteni, az ingatlan fenntartására és karbantartására fordított kiadások meg csak számlával lennének elszámolhatók, amely a szürkegazdaságot is fehérítené. Nekem nem jön be az a duma, hogy egyszer már becsületesen adózott jövedelemből vásárolt ingatlan után miért kell fizetni? Akkor az üzemanyag hányszorosan van adóztatva? A kenyérért nem fizetünk áfa-t? Pedig azt is adózott jövedelemből vesszük. Az ingatlan értéke növekedhet, az is jövedelem, még ha talán csak az unokáink fogják hasznát venni, akkor is jövedelem. Szerintem az adó lényege, hogy a társadalom/ország működtetésének költségeit a lehető legigazságosabban ossza el a polgárok között. Nem az a lényeg, hogy mi alapján fizetjük, lehet az füstadó, kapuadó stb. is. Tökéletes megoldás nincs, de törekedni kell rá. Az SZJA a legrosszabb, mert lényegében ellenőrizhetetlen. Az ÁFA valamivel jobban ellenőrizhető, hiszen csak a számlaadást kell figyelni. A vagyoni helyzetet a birtokolt és megszerzésre került vagyontárgyak jellemzik a leginkább. A legjobb adórendszer a két utóbbi kombinációja lenne, mert ez igazságosabban a vagyoni helyzet és a fogyasztás mértékének arányában ossza szét a terheket.