Buta dolog volt, gondoltam, amikor megtettem. Nem olyasmi, amit még soha nem csináltam, és már-már babonás volt. De mélabúsan éreztem magam pillanatokkal azelott, hogy a múlt héten színpadra léptem a londoni Palladiumban. Melankolikus voltam, mert már tudtam, hogy az eloadás egy szempillantás alatt el fog múlni, de leginkább azért, mert anyám nem volt ott, hogy tanúja legyen. Mielott aznap reggel elindultam volna otthonról, a következoket vittem magammal, olyan dolgokat, amelyeket még soha nem vittem magammal koncertre: anyám egy pár cipojét, nagyanyám régi bor pénztárcáját, és egy fényképet, amelyen anyámmal együtt vagyunk, valamikor 1975 körül készült.
Arra gondoltam, hogy a cipot felvehetném a színpadon, de lehetetlenül magas volt, és én apám széles lábát örököltem. Akkor a fotónak kellett lennie, a melltartómba dugva. Anyám már azelott is énekesno volt, hogy megszült volna engem, de soha nem játszhatott a Palladiumban, ezért úgy döntöttem, hogy így végre megteheti.
A makacsságom miatt is melankolikus voltam. Amikor tavaly nyáron meglátogattam Ausztráliában, és amikor megemlítettem anyámnak ezt a koncertet, elborzadva nézett rám, és rögtön kirobbant, hogy "de hogy a fenébe fogod eladni azokat a jegyeket!". Én már akkor is ezen gondolkodtam, és azon a napon, amikor az ügynököm felhívott, hogy megerosítse, hogy a helyszínnel rögzítették az idopontot, abban a pillanatban sírva fakadtam, amint letettük a telefont. Nem voltam, mondhatni, magabiztos. Komolyan aggódtam, annak ellenére, hogy mindannyian olyan pozitívan reagáltatok arra a hírlevélre, amelyet a terveimet ismertetve írtam nektek. "Ez azért van, mert mindenki szereti a szavazást" - gondoltam - "mindenki szereti kitölteni a szavazást, de amikor eljön a jegyvásárlás ideje, az a szavazás már csak egy távoli emlék lesz. Ez lesz a rémálmok exit pollja, csak várj és meglátod, Nerina.
Így hát úgy vettem a jegyekkel kapcsolatos aggodalmát, hogy nem akar eljönni, és nem eroltettem. Amivel nem számoltam, az az volt, hogy mennyire megbántam ezt a koncert reggelén. Útban a koncertre FaceTimeltem vele, csak hogy halljam a hangját, de nem vette fel. "A francba", gondoltam, és még szomorúbbnak éreztem magam, mert tudtam, hogy csak magamat hibáztathatom.
Azt viszont nem tudhattam, hogy anyám azért nem válaszolt a hívásomra aznap reggel, mert éppen abban a pillanatban a novérével az Oxford Streeten téblábolt, és tudta, hogy ha felveszi, a játéknak vége.
Amikor mindezt leírva látom, két dolog jut eszembe: milyen bonyolult és nevetséges lehet egy családi dinamika, de milyen mélységesen hálás vagyok, hogy a nagynéném beavatkozott a két legmakacsabb no kapcsolatába, akit ismer, és egyedülálló varázslatot hajtott végre.
Gyermekkorunkban az elso közönségünk a szüleink. Ok a közönség, akik formálnak minket, jóban-rosszban. Nem kell eloadómuvésznek lenni ahhoz, hogy tudjuk, hogy az önelfogadásunkat nagyon gyakran azok irányítják, akik felnevelnek minket; és szerintem nagyon ritka az olyan egyén, aki csak önmagáért tesz dolgokat. Mindannyian kitöltünk valahol egy urt. Néha ez a rés egyszeruen a kommunikáció megszakadása; és aztán az ido halad tovább, és ahelyett, hogy víz lenne a híd alatt, a Pandora szelencéjének kinyitásától való félelem az, amit talán soha többé nem zárunk be.
Egész életemben ezt a melankóliát dédelgettem. Gyanítom, hogy sokan önök közül is. De ez magával hozza az önszabotázsra való hajlamot - ha arra számítasz, hogy a dolgok rosszul fognak alakulni, akkor több mint valószínu, hogy igazad lesz. Nem viccelek, amikor azt mondom, hogy amíg nem léptem fel a színpadra, és nem láttam ott mindannyiótokat, naponta azt képzeltem, hogy a színház majdnem üres lesz, és valami titokzatos jótevo, aki sajnált engem, vette meg az összes jegyet. Ez a melankólia tett íróvá, de annyi örömtol és önbizalomtól fosztott meg. Amit ti adtatok nekem múlt szombat este, az egy életre szóló öröm és önbizalom volt, amit korábban soha nem engedtem meg magamnak.
Soha, de soha nem fogom tudni eléggé megköszönni nektek.
Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek olyan emberek az életünkben, akik megpróbálják megmutatni, hogy mik lehetnénk, amikor mi magunk nem látjuk. A közönségben ott volt a keresztanyám is, aki még soha nem látott engem éloben, de mindig is a pálya szélérol szurkolt nekem. Az eloadás után, a színfalak mögött, körülnéztem a teremben, láttam ot, anyámat és a nagynénémet, és olyan mély elégedettséget éreztem, amire nem hiszem, hogy emlékszem, hogy korábban éreztem volna. Az összes no, aki szeretett és formált engem, itt volt erre a pillanatra. Az életükre, az útjukra gondoltam, mindannyian fiatal noként hagyták el Indiát; hátrahagyva a családjukat, csak a hit és a remény volt a társaságuk, és nem tudták, mi fog történni. Milyen bátorság kellett ehhez. Ha belegondolok, hogy a saját ostobaságom és makacsságom megakadályozhatta volna ezt a pillanatot.
Mindenkire gondoltam abban az épületben. Azokra az utakra, amelyeket oly sokan megtettek közületek, közelrol és távolról. Csak néhány dalért.
Nagyon szerénnyé tett, és gyönyöru volt. Elképesztoen tehetséges barátaimmal játszhattam ezeket a kis dalokat, és megállíthattam az idot néhány órára.
A hazafelé vezeto úton igazi békét éreztem, úgy éreztem, hogy ha soha többé nem lépek fel, az sem baj. Megtettem, amit kituztem magam elé; a dalok végre úgy szóltak, ahogy mindig is hallottam oket a fejemben, és szinte a kezemmel tudtam megérinteni a köztünk lévo kapcsolatot, ha csak arra a néhány órára is. Végre minden értelmet nyert.
És akkor ez a gondolat pattant ki a fejembol: mi van, ha az egyetlen ok, amiért a Palladiumban kellett játszanom, az az, hogy a csontjaimban tudjam, hogy az anyukám abszolút szeret engem, és már nincs mit bizonyítanom senkinek?
Köszönöm mindannyiótoknak, hogy adtatok nekem valami sokkal fontosabbat, mint amit valaha is tudnátok. Ugyanezt kívánom nektek is, mindig.
Nerina legelső videoklipjét, a Patience-t éveig nem láttam a youtube-on, csak egy rövidebb, kétperces videó volt ott, aztán mostanában újra látom, két példányban is, és mindkettőt régen töltötte fel valaki... Talán eddig, évekig privátra volt állítva, és most újra felbátorodtak a feltöltői? :)
Viszont az Idaho (Abby Road Studio) videó, ami sokáig fent volt a youtube-on, már évek óta nyomtalanul tűnt el onnan, nyilván a tévétársaság vetette le. És sajnos az indavideo-ról is törölték akkoriban, vagy szorgalomból, vagy megkeresték őket is...?
Mondjuk nekem itthon a gépen megvan ez a videó kicsit hosszabb változatban, kicsit jobb minőségben, az a rész is, amikor elmeséli röviden a dal születésének a történetét, hogy hogyan ejtette az a lemeztársaság (Polydor), hogyan maradt pénz nélkül, kiköltekezve, egy csomó drága ruhával, amit a videoklipek forgatásáról elhozhatott, és így hogyan lett a legmenőbb ruhatárral rendelkező babysitter Londonban. :) Aztán hogyan komponálta meg az Idaho-t, és akkor hogyan jött rá, hogy mégsem irodalomtanár lesz egy iskolában, mert van helye ezen a pályán. És létrehozta a saját kis kiadóját, és felvette és kiadta a Fires albumot.
(Aztán a negyedik albumával visszakeveredett az őt kirugó kiadóhoz, pontosabban annak a szoros testvér-márkájához, a Geffenhez... Az az album azért annyira nem is lett jó, az mintha csak azért lett volna összerakva, mert volt rá szerződése, és kellett... Vannak rajta jó számok, persze, de úgy az egész nekem nem állt össze.
Az ötödik-hatodik album ismét sikerültnek tűnt, de a legutolsó nekem újra kicsit olyan... nekm az kedvencem tőle.)
Arról az albumról én leginkább a Real Late Starter-t és a Human-t kedveltem, meg főleg a hozzá kapcsolódó bonus track-ként és free download-ként kiadott számokat (egy részük nyilván megjelent már korábbi EP-ken, de a nagyközönség számára ezek akkor láthatatlanok maradtak): az English, a God of Small Things, a Long Tall Grass of Summer, meg a vicces Blue Christmas... (Na jó, az I Don't Want To Go Out videó is elég viccos.)
Amikor megjelent a The Graduate c. album, egyes dalok hangszerelésétől falra tudtam volna mászni... De azóta úgy gondolom, oka és jelentése van, hogy ennek az albumnak ilyen hangulata és stílusa lett. Ez is hozzátartozik az alkotói szabadsághoz. Így ha nagyon szeretni nem fogom talán sose, igenis helye van Nerina albumai között. Az I Don't Want To Go Out-ot pedig azóta egész megkedveltem. :)
Azt remélem, az I Don't TKnow What I'm Doing-gal is lesz a helyzet.
Tehát júniusban jön a hetedik album, de ez a stílus nem az én kedvencem, pár olyan hatás érte Nerinát tini korában, ami ide vezetett... :) Például a Steely Dan volt az egyik kedvenc együttese.
Ezek az új, zeneileg könnyed nyári stílusú, szövegileg pedig optimista, motiváló szándékú dalok számomra olyan nyári limonádé hatású dolgok, de ezekkel Nerina mintha magának akarná szugerálni, hogy ha nagyon akarjuk, tökjó lesz minden, hurrá, gyerünk, legyünk lelkesek, és optimisták.
Hát nem tudom... A "The Sound and the Fury" szerintem több nagyságrenddel érdekesebb album volt, és a Stay Lucky-hoz képest is gyengébb, vagy legalább nekem nem annyira jön be ez a stílus... Már amennyit ebből az újból hallottam.
Megpróbáltam lefordítani a There's A Drum-ot. De a "dobos" versszakok ("there is a drum...") ritmusos dobolása (ahogy Nerina megírta és előadja) nem teljesen jött ki. :)
Azt tudjuk, hogy Nerina YouTube csatornáján miért lett több videó privátra állítva? Gondolok itt az I Digress Sessions-re, a videónaplóra, és a többire...
Nem nagyon jár külföldre, nagy ritkán a németekhez. Még haza, Jersey-re is egy évben, ha egyszer megy el.
Most október közepén indul turnéra, és december közepén fejezi be, de persze csak a briteknél koncertezik.
De most őszintén, hányan lennének egy budapesti koncertjén? És nála a koncertek közben megy a stand-up comedy is, vagyis ha a közönség nem perfect angol, már bukta a műsora felét. :)
Nerina Pallot pályájának jelenlegi kanyarulatában éppen most aláírt a Sarm Music Group-hoz tartozó Perfect Songs-hoz.
Ami nem tudom, mit jelent, de az biztos, hogy Nerina eddigi kalandos történetének alapján egy-két évnél tovább ez sem tart majd. És akkor jöhet az újabb kaland... :)
Absolutely everything, from unicorns to animals Or fifty billion seven thousand subatomic particles Are rubbing up together, are our chemicals colliding As the scientist would say, aha, I really like you
We don't need to make a fuss or make a great big neal of it No need to have a drama or a crisis or a deal of it It's really very simple, you just put your lips together You just whistle like come hither and say, "I really like you"
We can't stop ourselves, even if we want to We don't need no help, it's called an evolution And I like it so use your imagination It's not hard, it's not a hard equation
Look, we're gonna die, and no one just can get away from it So baby, while we're here, we should just make a big party of it And maybe there's a god or maybe, maybe there is not But really, really who cares when you look so hot?
I really like your t-shirt, gonna need a little less of it We need a little corner where we both can just undress a bit You put your lips together, you just put your lips together You just put your lips together
We can't stop ourselves, even if we want to We don't need no help, it's called an evolution And I like it so use your imagination It's not hard, it's not a hard equation
When the dinosaurs were here they were hip to it Baby, you and me, we're the perfect fit When the dinosaurs were here, yeah, they knew their shit Baby, you and me, we're the perfect fit
We can't stop ourselves, even if we want to We don't need no help, it's called an evolution And I like it so use your imagination It's not hard, it's not a hard equation
We can't stop ourselves, even if we want to We don't need no help, it's called an evolution And I like it so use your imagination It's not hard, it's not a hard equation
It's not hard, it's not a hard equation It's not hard, it's not a hard equation It's not hard, it's not a hard equation It's not hard, it's not hard It's not a hard equation
May 16th - Minack - Cornwall May 22nd - HowTheLightGetsIn - Hay July 5th - The Hop Farm Kent July 26th - Jersey Opera House Oct 14th - Phoenix - Exeter Oct 15th - Komedia - Bath Oct 17th - St Johns Church - Farncombe Oct 18th - Norwich Arts Centre Oct 19th - Glee Club - Nottigham Oct 21st - Komedia - Brighton Oct 22 - Cambridge Junction Oct 24th - Union Chapel - London Oct 26th - Wedgewood Rooms - Portsmouth Oct 27th - Stables - Milton Keynes Oct 29th - Glee Club - Birmigham Oct 30th - Epstein Theatre - Liverpool Oct 31st - Hebden Bridge Trades Club 2nd Nov - Oran Mor - Glasgow 3rd Nov - Waterside Arts - Sale 4th Nov - Greystones - Sheffield 6th Nov - The Sage - Gateshead
The pre-sale for Oct / Nov dates starts at 9.00 Am on Wednesday 30th April with general release on Friday 2nd May.
