"A Mono-tó Észak-Amerika második legöregebb tava. A 150 km2-es tó sótartalma körülbelül 10% (Na2CO3 és NaCl), hat vízfolyás táplálja víztömegét, és a felszín alól is kap utánpótlást, vizének egyetlen fogyasztója pedig a párolgás. Mark Twain utazásai során, már az 1860-as években "dark and bloody mystery"-ként említi a tavat, ahogy egy ottani tábla is megemlékezik erről. A sós- és az édesvíz kölcsönhatása következtében alakultak ki azok a több méter magasságú, bizarr formájú mésztufa-alakzatok, melyek most az egyik legfőbb turistalátványosságnak számítanak. "
A
Kaliforniában elnyúló Sierra Nevada keleti lejtőjének egyik fő látványossága a Mono-tó, mely egy igazi oázis a száraz Nagy-medencében (Great Basin). Ez a terület életbevágó fontossággal bír a vándorló és az itt fészkelő madarak számára. A Mono Lake Bizottság 30 éve azért kezdett itt dolgozni, hogy megmentsék a tavat a további pusztulástól, hogy begyógyítsák a Mono-medencén addig ejtett sebeket és hogy itt is oktassák az embereket a természeti környezet és víz bölcs és takarékos használatára.
"Ezen tó arzénban gazdag vízzel rendelkezik. A kutatók a baktériumokat laboratóriumban, egyre növekvő arzénkoncentrációknak tették ki, és meglepetésükre kiderült, hogy a mikrobák végül teljesen felvették az elemet, sőt be is építették azon foszfátcsoportokba, melyek DNS-ükhez kötődnek. A kutatás során kiderült, hogy a baktérium leginkább a foszfor környezetben virágzik fel. "
a NASA olyasmire csodálkozik rá -sőt saját naív tudatlanságát még harsonaszóval is reklámozza-, ami a dán királyfinak párszáz éve már leesett. na ez a szánalmas. :)
" Több dolgok vannak a földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."
"...hogy megmentsék a tavat a további pusztulástól, hogy begyógyítsák a Mono-medencén addig ejtett sebeket..."
Sikerült?
Miféle baktériumokat vizsgáltak? És csak egyetlen faj/törzs építette magába az arzént?
Az átvonuló és az ott fészkelő madarak számára csak a víz a fontos, vagy találnak maguknak táplálékot is a tó körül, netán a vízben? A madarak vonulási útján vannak-e máshol is hasonló tavak? A madarak emésztőrendszerében van-e szerepe a baktériumoknak? Másféle állatok (ízeltlábúak, kétéltűek, hüllők, kisemlősök) is élnek ott?
Az arzénen kívül más elemmel nem végeztek vizsgálatot???
"három szerző számos kutatóval állt össze, és megkezdte a kaliforniai Mono-tóban élő baktériumok vizsgálatát. Ezen tó arzénban gazdag vízzel rendelkezik. A kutatók a baktériumokat laboratóriumban, egyre növekvő arzénkoncentrációknak tették ki, és meglepetésükre kiderült, hogy a mikrobák végül teljesen felvették az elemet, sőt be is építették azon foszfátcsoportokba, melyek DNS-ükhez kötődnek. A kutatás során kiderült, hogy a baktérium leginkább a foszfor környezetben virágzik fel."
"A Kaliforniában elnyúló Sierra Nevada keleti lejtőjének egyik fő látványossága a Mono-tó, mely egy igazi oázis a száraz Nagy-medencében (Great Basin). Ez a terület életbevágó fontossággal bír a vándorló és az itt fészkelő madarak számára. A Mono Lake Bizottság 30 éve azért kezdett itt dolgozni, hogy megmentsék a tavat a további pusztulástól, hogy begyógyítsák a Mono-medencén addig ejtett sebeket és hogy itt is oktassák az embereket a természeti környezet és víz bölcs és takarékos használatára."