A Da Vinci Kód c. közismert regényben (illetve az alapján készült filmben) ismerhette meg a laikus közvélemény a Sion rendet. Említett könyv, mely bár a sztorija fikció, állítólag művészettörténész írója (D. Brown) azt állítja róla, hogy minden történelmi kijelentés benne, tény melyet komoly tudományos kutatásra alapoz. Tehát szerinte sok mellett az is, hogy eme titkos társaság a középkor óta létezik folytonosan, az egyház védelme és patronálása alatt álló kiemelt rend, prominens tagokkal (pl ugyebár Leonordo, vagy épp Newton), e rend alapította illetve a Templomos lovagrendet, mitöbb utóbbi előbbinek csupán egy szárnya volt. A rend létezése történészetileg nem bizonyított... A XX-század közepén való felbukkanása egy Palntard nevű ember révén, van, ki szerint egy ezeréves titkos rend tudatos önfelfedése, mások szerint újralapítása történt, s megint mások az ellenzők (leginkább az egyházi körökből) az állítják az egész egy nagy csalás... akkor találták ki és akkor alapították meg ezt a pszeudo-rendet.
A művészettörténész író, tehát tudományos ember meggyőződve állítja: a rend létezik és létezett, és őrizte Jézus és Magdolna titkát-vérvonalát... Egy másik állítólagos tudós, a történész Martin Lunn, a Da Vinci kód Megfejtése c. elemző kötetében, megerősíti, alátámasztani igyekszik a Sion rend létezését és gyakorlatilag, Brown elméletét... Vallástörténészek viszont, a Da Vinci Blöff c. könyvben - bár nyilván vallásos részrehajlással - de figyelemreméltóan objektivitásra törekedve, szinte szóról-szóra cáfolják a teljes elméletet (bár számos légből kapott ill ex-catedra állítás van a könyvben), meglehetősen meggyőzően. A Wikipédiában jó darabig, a Sion rend bejegyzésnél az volt kerek perec, hogy HOAX... most már finomították, hogy sokak szerint az, más szakértők szerint meg nem, de nem tisztázott a kérdés... ki mit gondol minderről?
Tekintve hogy olyan témákkal foglalkozik a derék öreg (én amúgy imádom), amiket nem nagyon lehet egyszeri embernek ellenőrízgetni, marad az egyszerű munkásparaszti (józannak remélt) ész, a szubjektív valószínűsítés és ésszerűség, logika...
Természetesen ez nyilván nem elég sem bizonyításhoz, sem cáfoláshoz, de hát a konteók pont azért csodajók, mert sem cáfolni (bár azért az még mindig esetenként nagy néha előfordulgat), sem bizonyítani nem lehet azokat... ;)
Én sak Drábikot idéztem. Őt kéne megkérdezni, bár gondolom ak önyveiben (van vagy egy tucat) ezeket már kifejtette alaposan... (de talán valahol van fórumba/blogja is, ahol lehet személyesen is be lehet ilyesmit kérdezni neki).. Szerintem súlyos paranoid agyréma konteó próféta.. valamikor elindult az igazság útján, aztán nagyon eltévedt... amiket írogat - előadásokan mondogat - jó ha fele igaz...
"A Rend tagjai megtalálhatók a vezető illuminátusok között, és a "fekete nemesség", valamint az európai uralkodó házak számos tagja is a Rendhez tartozik."
Ez a fekete nemesség engem jobban érdekelne.
"Azért ragadt rájuk a "Fekete Nemesség" elnevezés, mert igen gyakran alkalmaztak tisztátalan módszereket, vagyis hatalmi eszközeik közé tartozott a hazudozás, a csalás, a gyilkosság, a terrorizmus, eszmei vonatkozásban a gnosztikus gyökerű illuminizmus, továbbá az okkultizmus, és a fekete mágia révén a sátánizmus. Ezek a városállami zsarnokok nem haboztak, ha félre kellett állítaniuk azokat, akik ellenezték üzelmeiket."
S konkrétan az is hogy mit is értsünk a gnosztikus győkerű illuminizmuson ?
Nézzük mit mond a konteo specialista Drábik János:
A Prieure de Sion, amelyet Godfroi de Boullion 1090-ben alapított, kezdettől fogva szorosan együttműködött azokkal a dinasztikus családokkal, amelyek a "tizenharmadik vérvonal"-hoz tartoznak. A Rendet nagymesterek vezették, akik az európai történelem és kultúra nagyjai közül kerültek ki. A Rend tagjai megtalálhatók a vezető illuminátusok között, és a "fekete nemesség", valamint az európai uralkodó házak számos tagja is a Rendhez tartozik. A Prieuré de Sion tagjai alapították meg a templomos lovagrendet, akik a maguk idején az akkori pénz- és hitelrendszert irányító nemzetközi bankárok is voltak. Ugyancsak résztvett a Prieuré de Sion a rózsakeresztesek társaságának, valamint a szabadkőművességnek a létrehozásában és irányításában. A Prieuré de Sion-tól származik a szabadkőművesség egy részénél használatos harminckét fokozatú skót rítus. A skót rítus magasabb fokozatai egyben a Prieuré de Sion legalacsonyabb fokozatai. Megalakulásától kezdve a Prieuré de Sion használja a hermetikus mágiát, amely a fekete mágia egyik változata, és az ókori Egyiptomból származik. Leírása az egyiptomi "Halottak Könyvében" található. A Rend tagjai ma is szoros kapcsolatban állnak az okkultizmussal és az ezoterikával. A Prieuré de Sion a háttérhatalom legfontosabb szervezeteként hatékony befolyást fejt ki a világpolitikára a színfalak mögül. A Rend kutatói egybehangzóan állítják, hogy ez a titkos szervezet felelős több fontos világtörténelmi esemény bekövetkeztéért. Ma a pénzoligarchia elit csoportját képező illuminátusok állnak a Prieuré de Sion mögött. Mivel kezükben van a pénzhatalom, ezért meghatározó befolyásuk van a világpolitikára, és az egyes európai országok nemzeti politikájára. A Prieuré de Sion-t döntően a nemzetközi pénzoligarchia finanszírozza, és sorai között megtalálhatók a legbefolyásosabb bankárok és pénzemberek, akik a közélet minden területén, a politikában, a pénzvilágban, a gazdasági életben, és a tömegtájékoztatás terén meghatározó szerepet játszanak.
Ők alapították meg aztán a templomos lovagok rendjét is, melynek 1307-as feloszlatása után a Sion-rend maradt a vérvonal folytonosságának záloga. A rend működése továbbra is titkos, de tagjai nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy időről időre el ne hullajtsák létezésük jeleit. Földalatti működésének 650 esztendeje alatt a Sion-rend nagymesterről nagymesterre adta tovább a titkot. A párizsi Bibliothèque Nationale-ban örvendetes módon letétbe helyezett lista tanúsága szerint betöltötte a hivatalt Sir Isaac Newton, Victor Hugo, Claude Debussy, Jean Cocteau – s persze maga idejében Leonardo da Vinci is. A titokra homályosan utaló művészi alkotások közé tartozik Nicolas Poussin festménye, az Árkádiai pásztorok (lásd alul) is, amelyen egy sírbolt látható. A hátrahagyott árulkodó nyomok miatt a rend végül lelepleződik: Rennes-le-Château papja, Bérenger Saunière 1885-ben egy vizigót oszlop belsejében megtalál néhány pergament, majd megfejti a rejtjeles szöveget, amiből rájön, hogy az írás Jézus vérvonalára vonatkozik, és zsarolni kezdi az egyházi hatóságokat.
Az árulkodó jelek…
A gáncsoskodók azonban hamar kipécézték a történet néhány valószínűtlen elemét – hívja fel olvasói figyelmét Aaronovitch, és fel is sorol párat. Érdekességként említi, ahogy a szerzők Jézus leszármazottjának Meroving házba való beházasodásáról írnak, miközben addig az időpontig már ezrével kellett létezniük Jézus-leszármazottaknak, a Sion-rend mégis csak egyet pártfogol közülük. A következő nehézség az, hogy a vérhordozónak kikiáltott, Lincolnék által később megtalált Pierre Plantard sosem mondta, hogy az Isten Bárányának kései leszármazottja lenne, sőt, tagadta ezt. A harmadik ellenérv, hogy a jelek szerint a Grál-történet – a kehellyel, a vérrel és a többivel – semmilyen formában nem létezett, míg egy 12. századi költő meg nem alkotta a poézis valósága számára. Negyedszer, Saunière templomának belül üres oszlopa valójában tömör, tehát abban nem találhattak semmit, a Rennes közelében levő sírbolt pedig, amit állítólag Poussin képe ábrázol, valójában 1903-ban készült, míg maga a festmény, az Árkádiai pásztorok 250 évvel korábban.
… és a megfejtés
Aaronovitch könyvében rámutat: az összeesküvés középpontjában álló Pierre Athanase Marie Plantard már ifjúkorában különféle antiszemita és anti-szabadkőműves fantomcsoportok létrehozásában vett részt. Ő volt aztán az, aki 1956 nyarán bejegyezte a Sion-rendet, a „kis költségű lakásépítés jogának és szabadságának védelmére” alakult társaságot.
Ezzel párhuzamosan, a francia sajtóban 1956 januárjában egy Noël Corbu nevű Rennes-le-Château-i vendéglőtulajdonostól eredő történetek jelentek meg. Corbu volt ekkor a Saunière-birtok tulajdonosa, és azon törte a fejét, hogyan tehetné ismertebbé elszigetelt szállodáját; végül aztán kitalált egy hangzatos mesét a kincsről és a templom belül üres oszlopairól.
Nem sokkal később Corbu találkozott Plantarddal, akinek a
Saunière-mese azonnal megragadta a fantáziáját, és hozzálátott egy könyv megírásához. Ebbe új részleteket is belefoglalt, például hogy a vizigót oszlop belsejében talált pergamenek a letűnt Meroving dinasztiához vezetnek el. Barátja, Philippe de Cherisey – egy iszákos, de okos arisztokrata – Plantard kedvéért el is készítette a hamis pergameneket, s azokat elhelyezték a Bibliothèque Nationale-ban, hogy azután fölfedezzék őket mint Plantard történetének bizonyítékait.
Sajnálatukra a silányul megírt Plantard-munkára nem találtak kiadót, azonban egy jótollú ismerős, Gérard de Sède írását 1967-ben már megjelentették. Plantard, de Cherisey és de Sède ez idő tájt folytatott levelezéséből több tucat levél fennmaradt, ezek részletezik, hogyan halad az átverés, milyen cáfolatra mit érdemes válaszolni. Egyik megoldásként azt találták ki, hogy konstruálnak egy történetet, amelyben szerepet kap Plantard fiktív rendje, s a dokumentumot elhelyezik a Bibliothèque Nationale-ban. És lám, valóban ott volt a dokumentum, míg csak Henry Lincoln meg nem találta, aki így – a BBC-t is magával rántva – a francia csalók horgára akadt.
Mindezt 1983-ban, azaz nem sokkal a Szent vér… megjelenése után derítette ki egy Jean-Luc Chaumeil nevű újságíró, akinek ma is birtokában van egy 44 oldalas vallomás, amit Philippe de Cherisey tett neki. Átverés volt az egész: először a történet váza készült el, majd fantáziadús mesevilág szövődött köré, amit hamisított dokumentumokkal alapoztak meg.
Indítékok a csalók és a terjesztők részéről
A résztvevők indítékai Aaronovitch szerint különbözők lehettek. De Cherisey imádott kódokkal játszadozni, Plantardot vonzotta a gondolat, hogy egy titkos társaság tagjaként a világ szervezője válhat belőle, és voltak olyanok is, akiket egyszerűen csak a pénz érdekelt. Bizonyára ők sem értették, hogyan sikerülhetett olyan jól a trükk, hogy a BBC emberének és munkatársainak több mint fél évtizeden át nem volt jobb témájuk ennél. Végül azonban Plantard kifogyott az ötletekből, és az 1990-es évek közepén eskü alatt beismerte, hogy becsapás volt az egész.
Aaronovitch szerint azt is érdemes megvizsgálni, a Szent vér… szerzői vajon tényleg csak szélhámosság áldozatai voltak, vagy netán hagyták magukat becsapni. Chaumeil ugyanis, aki leleplezte a Sion-renddel űzött szélhámoskodást, bevallása szerint legalább egy évvel a Szent vér… megjelenése előtt figyelmeztette a szerzőket a csalásra.
Könyvében Aaronovitch bemutatja a könyv egyik szerzőjét, Baigent-t, aki vallásos gyerekkorából kilépve egy másfajta spirituális kulccsal próbálta megnyitni a világot. A férfi több olyan iratnak is birtokában volt, amelyek bizonyították a csalást, de minden bizonyítékot úgy értelmezett, ahogy a szíve diktálta, s minden ellenvetést figyelmen kívül hagyott.
When the "parchments" were originally published in Gérard de Sède's book L'Or de Rennes in 1967, it was claimed there were four parchments originally discovered by Saunière in the hollow pillar of his church. In “L'Enigme de Rhedae” (1964) Henri Lobineau said that Saunière discovered documents bearing the royal seal of Blanche of Castile, giving the line of Dagobert II drawn up by Abbé Pichon between 1805 and 1814, using documents found during the Revolution. The parchments said the Merovingians were descended from the Tribe of Benjamin and Dagobert II had hidden an ‘accursed’ treasure in Rennes-le-Château.[28]
This was elaborated upon in a 1965 Priory document by stating it was Abbé Antoine Bigou, one of Saunière's predecessor curés at Rennes-le-Château, who hid the parchments in 1790 in the hollow pillar that supported the church altar, after finding out about the secret of Rennes-le-Château on 17 January 1781 at the deathbed of Marie de Negri d'Ables, Marquise d'Hautpoul-Blanchefort. There were four parchments altogether, two of which were reproduced in Gérard de Sède’s forthcoming book (their contents were described in this 1965 document) and the other two containing genealogies made by the Abbé Bigou (running from 1548 to 1789) and Henri Lobineau (running from 1780 to 1915).[29]
When in 1967 Plantard and de Chèrisey announced that the parchments published in L'Or de Rennes were fakes, different claims were introduced about the exact nature of Sauniere's discovery. Based on a 1966 fake letter that appeared in Dossiers Secrets allegedly written by the International League of Antiquarian Booksellers, being an adaptation of material contained in a 1964 book by René Descadeillas involving François-Pierre d'Hautpoul,[30] these revised claims appeared in a 1977 Priory document by Jean Delaude, Le Cercle d'Ulysse.[31] This revised version of the story stayed more-or-less intact right up to 1990, containing minor variations involving exact dates. The 1977 Priory document claimed Saunière discovered three documents: 1) a genealogy of the Counts of Rhedae dated 1243 bearing the seal of Blanche of Castile, 2) a document of 1608 relating to François-Pierre d'Hautpoul providing a complementary genealogy from 1240 onwards and, 3) a last will and testament of Henri d'Hautpoul dated 24 April 1695 bearing the stamp and signature of the testator, adding they were originally sold by Saunière's niece Madame James to two Englishmen, Captain Ronald Stansmore and Sir Thomas Frazer of the International League of Antiquarian Booksellers. Then repeating again that the parchments given in L'Or de Rennes were fakes by Philippe de Chèrisey.
In 1978 Philippe de Chèrisey repeated the parchments had been sold by Madame James to Captain Ronald Stanmore and Sir Thomas Frazer, adding they were deposited in a Safe deposit box of Lloyds Bank; and following an article in The Daily Express, "the demand for the recognition of Merovingian rights made in 1955 and 1956 by Sir Alexander Aikman, Sir John Montague Brocklebank, Major Hugh Murchison Clowes and nineteen other men in the office of Notary Public, P. J. F. Freeman." [32] In 1981 Plantard circulated a French newspaper cutting of unknown provenance stating the parchments were stored in a Safe deposit box of Lloyds Bank, London.[33]
A book published in 1983 by Louis Vazart [34] reproduced two fake "notarised documents" allegedly dating from October 1955 naming Captain Ronald Stansmore Nutting (altered from Captain Ronald Stansmore),[35] Major Hugh Murchison Clowes and the Right Honourable Viscount Leathers as the legal owners of the parchments discovered by Saunière "whose value cannot be estimated", and requesting the parchments - all containing proof of the survival of the line of Dagobert II - to be removed from France. The Notary Public was named as Maître Patrick Francis Jourdan Freeman.[36]
Another "notarised document" that was later reproduced in Vaincre Number 1 (1990), gave the caption "after a photograph taken by Etienne Plantard in London in 1958", naming only Captain R.S. Nutting as the owner of the "parchments". The firm of solicitors was given as John Newton & Sons, London.[37]
In 1989, when Plantard revised his claims about the Priory of Sion, it was stated in a 1989 issue of Vaincre: "The parchments of Blanche of Castile were in Etienne Plantard's safe-deposit box in London since November 1955 and they did not 'mention' Dagobert, or a Dagobert II and Pierre Plantard de Saint-Clair was never 'a Merovingian pretender' to the throne of France: His lineage results from the Counts de Rhédae and by the female line of Saint Clair-sur-Epte, which has no relationship with 'Sinclair'." [38]
Mások szerint meg a kereszténység is csalás, de legalábbis mese.
Pontosan ez egy fő dilemma a cáfolatok értékelésében.
Bár az Olson-Miesel könyv (Da Vinci Blöff) meglehetősen meggyőzően igyekszik cáfolni a Sion rend létezését és kifjetik hogy Plantard fejéből pattant ki az egész, amivel egy akkora csalást akart végbevinni, hogy akár még a francia trónt is megszerzi. (hiszen azt híresztelte, hogy nem csak a rend nagymestere, hanem a krisztusi vérvonal is őbenne van, tehát trónt követelhet, mint a Meroving dinasztia jogutódja)
kutatómunkájukat főleg szerintük hiteles és tudományos hivatkozásokra, könyvekre alapozzák, azokkal igyekeznek igazolni állításaikat. Azonban hogy miért hitelesebb egyik dolgozat a másiknál, már csak - és itt jön a keresztényi tekintélyelv - el kell fogadjuk, mert ők, tudósok összehasonlító valláskutatók (vagy legalábbis annak adják ki magukat). Ha tudósok is, a könyvben deklaráltan keresztény tudósok. Cáfolataik általában kimerülnek abban, hogy pl A Szent Vér Szent Grál c. könyv, amire - többek közt - a Sion-rend teória vallói alapoznak, az komolytalan áltudományos mű és a Plantard féle csalás áldozatai a kutatók akik írták (és sokszor odateszik megjegyzésként, hogy komoly szakmabeliek elvetik - azonban erre sincs soha hivatkozás), azonban ez a kijelentésük megintcsak excatedra, mivel ehhez már nem mellékelnek hivatkozást, ahol megnézhetnénk, hogy egy vagy több ellenőrízhető szaktekintély kifejti az alapos, objektív és elfogadott, elismert cáfolatot...
Ambivalens meglehetősen, hogy Olsonék egyik pillanatban józan ész, empíria, elemi logika, tudományos források és kritériumok rendszerét követelik meg mind a Sion rend teória, mind a Brown könyv kritikájában, a következő pillanatban meg dogmákkal, tekintélyelvvel operálnak. Ilyen érvekkel, hogy mert a teológus szaktekintélyek elvetik (de hát könyörgöm a teológia nem is tudomány, isten-tan hogy lehetne legitmen, mikor a tudomány nem is fogad el semmilyen misztikumot..) Tehát a Sion rend ill a Jézus-vérvonal, grál mítosz ill teória vizsgálatában minden kijelentésre szigorú tudományos kritériumokat várnak, de mégis gyakran állítják szembe vallási dogmákkal, alaptételekkel, melyek abszolút miszticista egyházi dogmákon nyugszanak és semmiféle tudományos alapon...
Ezzel együtt erős a könyvük érdemes elolvasni mert részlegesen legalábbis cáfolják Brownt... A Sion rend teóriáját viszont szerintem nem kielégítően; arról inkább csak szubjektív véleményt mutatnak fel...
Az oppozitív elemzés (hiszen ha valaki még nem vette volna észre a Da Vinci Blöff és a Da Vinci Kód Megfejtése c. elemzőmunkákból kiindulva igyekeznék itt kutatni a Sion rendet), állítólag tudós írta, mégis szinte teljesen a már említett Abbé Titka - Szent Vér Szent Grál c. könyvet használja forrásként, s láthatóan úgy veszi, hogy azt szakemberek írták, hiteles mű... Olsonék viszont azt írják teljesen hiteltelen mű... Egyik állítást sem láttam adekvát könyvekben érdemlieg alátámasztani, tehát a Sion rend kérdésében legalábbis óvodás szintű, de igen-de nem - jellegű vita bontakozott ki előttem...
Ez eddig persze nem lenne baj, azonban a "megfejtés" írója, martin Lunn is fura. Sok nyoma nincs a neten, bár azt írják történész, mint már imént jeleztem, egy miszticista társaság nagymestere, ami jelentősen csökkenti számomra szavahihetőségét, bár tudományos fokozata van, valószínűleg elhajlott az önámító fantáziavilágba (illetve eleve gyerekkortól az agyába mosták), ahogy az sok tudóssal megesett (pl Vízi E Szilveszter, vagy Dr Papp Lajos)
E könyvben sem túl meggyőzőek a források és alátámasztások, sem a következtetések.
Pl azt írja, Jézus korában minden zsidó férfi házas KELLETT legyen, nem volt olyan hogy nőtlen zsidó férfi, pláne rabbi, hiszen Jézus rabbi volt... Ez az Abbé Titka könyv érve is... Ezt az érvet Olsonék könnyen és hihetően söprik le az asztalról, azzal, hogy Jézus nem volt rabbi, hivatalos képzést nem kapott, semmilyen hivatalos rangja nem volt; kettő renegát lázadó vándorkoldus térítőként megtehette hogy fütyül a szabályokra, ergo abszolút nem volt szükségszerű hogy házas legyen... a cölibátus nem volt tiltott és elítélt, sőt volt ószövetségi hagyománya, és hamarosan alkalmazni is kezdték bizonyos keresztény frakciók... Azonban Lunn másik érve már erősebb, azt mondja bizonyos és alátámasztott, hogy ha és amennyiben Jézus valóban a dávidi-ház örököse volt és ennek megfelelően élt, akkor kellett hogy legyen felesége és két gyermeke feltétlenül...
Vagy a Leonardo festmény elemzése során, Brown és Lunn is (hiszen gyakorlatilag szinte teljesen megerősíti, hitelesíti a Da Vinci Kód -ot) azt állítják, az Utolsó Vacsora freskón kellett legyen arany grál ábrázolás és azért nincs mégsem, mert ez ugyebár egy kód, egy üzenet, hogy figyeljünk fel a képre, döbbenjünk rá, hogy vannak benne kvázi kódok... Olsonék egész ésszerűen cáfolják ezt azzal, hogy miért lenne szükségszerű egy nagy arany serleg, mikor a grál egyfelől nem biztos hogy fémből volt, sőt valószínűleg inkább kőből és egyáltalán nem biztos hogy klasszikus nagy serleg jellegű volt. Viszont mindenki előtt, Jézus előtt is ott van egy fakupa; ihatták abból is a bort nyugodtan, Leonardo koncepciójában...
Olsonék azt állítják a valódi Sion rend egy sion hegyi keresztes apátság (Notre Dame) papjainak csoportja volt, de sok vizet nem zavart, kapcsolatban nem volt a templomosokkal és a szentföldi pályafutásuk után beolvadtak a jezsuitákhoz... Az Abbé titka könyv, Lunn, Brown és eszmetársaik szerint viszont az igazi Sion rend főhadiszállása volt eme izraeli templom...
A tagadók szerinte templomos rendet, nem a Sion rend, hanem a keresztesek alapították cisztercita mintára védelmező harcos lovagrendnek és nem a Sion rend bármi titkos szándékkal... szerintük sosem volt valójában ilyen rend, hanem mindig is csakis legenda volt és ezt lovagolta meg Plantard úgy, hogy összekombinálta a kathar mítoszt, s adekvát környékbeli chateaui apátság állítólagos rejtélyével (ami kb annyi hogy az ottani szintén szélhámos abbé meggazdagodott abból, hogy különféle egyházi szolgáltatásokat drágán árult) Jézus sírjának rejtekhelyével (Olsonék szerint az ezt ábrázoló Árkádiai Pásztorok festmény is hoax), na és persze "véletlen" egybeesés, hogy a környék templomos terület is volt, számos építményük romja ma is ott található; mindezt modulálta a XX sz. eleji franciaországi titkostársaság hisztériával és antiszemita hangulattal... A turmixgépből pedig kijött a krisztusi vérvonalat védő titkos, de nagyhatalmú Sion rend...
Plantard állítólag attól sem riadt vissza, hogy hamis dokumentumokat csempészett be ide-oda, pl a Dossiers Secrets nevű híres iratgyűjteményt (mely ugyebár alapmű a témában), de irattári ill rendi ősi dokumentumokat is. Szinte minden "bizonyíték" a párizsi nemzeti könyvtárban található...
Bár Plantard nyilván a szervezkedése során sok mindenkit megtévesztett, hiszen az újraalapított (magát felfedő?) rendhez bizonyosan többen is csatlakoztak (pl tán Marin Lunn is?), ők mind szentül hitték Plantard minden elvét, a krisztusi vérvonalat, ill azt hogy maga Plantard vérében folyik stb stb.. aztán Plantard úgy tűnik ebbe beleőrült, azt híresztelte hogy ő illetve a rend segítette de Gaulle-t is sikerhez és végül jogot formált a francia trőnra, az ősi St Claire természetesen krisztusi vérvonalú ház sarjaként... A Szent Vér Szent Gárl íróit is megtévesztette Olsonék szerint, s így Lunnt is értelemszerűen...
Plantardot számos rejtély övezi még. Pl utolsó éveiben megváltoztatta számos elvét, már nem követelte a trónt, új ősi taglistát írt, később egyik állítólagos rendi vezető tag - befolyásos bankár - öngyilkos lett. aztán rendőrségi ügyei lettek, melyek során eskü alatt vallotta, hogy az egész Sion rend ügy hazugság.. végül 2000-ben rejtélyes körülmények közt meghalt...
Ekkoriban Brown már nyilván dolgozott a Da Vinci Kód-on... Érdekes nem?
Több irományban is megemlítik a Szabadkőművesség, a Templomos lovagok, a Rózsakeresztesek és a Sion rend kapcsolatát ill azonosságát... Ha pl azt mondjuk, hogy a Sion rend a Rózsakeresztes testvériség egy másik neve csupán, máris más a leányzó fekvése, hiszen Rózsakereszt testvériség bizonyítottan létezett a történelem során és létezik ma is, bár ma már több hajtása is van és nem tudni melyik is az "igazi", már ha van olyan hogy igazi...
A Sion rend elmélet ápolói szerint II János Pál is a rend tagja volt minden bizonnyal, továbbá a Sion rend ill Plantard tette le az EU alapjait, alkotta meg alapötletét majd lobbizta ki, a valóban ugyebár jobbára francia eredetű kezdeményezést...
Martin Lunn, neten nem nagyon található nyomú állítólagos történész szakértő, aki a Da Vinci Kód Megfejtése c. könyvön kívül nem látom még mit produkált, sok mellett ilyeneket ír:
"Saunière, Bérenger: 1855-ben lett a dél-franciaországi Languedocban található Rennes-la-Château falu plébánosa. A falu templomát Mária Magdolnának szentelték. Saunière egyik első dolga az volt, hogy felújítsa a templomot. A munkálatok során egy oszlopban elrejtve rábukkant négy pergamenre, melyeken mintha valamiféle kódolt szöveg állt volna. Elvitte a pergameneket püspökének, aki azonnal tovább küldte velük Párizsba. Párizsban Saunière találkozott Bielil abbéval, a Saint-Sulpice-templom főigazgatójával, és unokaöccsével, a köztiszteletben álló nyelvésszel és kriptográfussal. A Párizsban töltött három hét alatt a kor sok ismert személyiségével is találkozott. Miután visszatért Rennes-le-Château-be, zavaros képek sokaságával díszítette ki templomát, a bejáratnál pedig Asmodeusnak, a „Rex Mundi”-nak a szobrát helyezte el. Különös szokásokat vett fel, például köveket és sziklákat gyüjtögetve bejárta a vidéket. Sok fontos személyiség kereste fel, és hirtelen nagyon gazdag lett. A templom mellett épített egy házat, a hegyoldalban pedig egy tornyot (Mária Magdolna torony), illetve kifizette a faluhoz a hegyre felvezető út elkészítésének költségeit. 1916-ban rejtélyes körülmények között halt meg. Házvezetőnője haláláig a házában maradt, s talán magával vitte titkát a sírba."
"Árkádiai pásztorok (Les Bergers d'Arcadie): Amikor Bérenger Saunière Párizsba utazott a Rennes-le-Château-ban talált pergamenekkel, három festmény reprodukcióját vásárolta meg. Ezek közül az egyik Nicolas Poussin Árkádiai pásztorok című képe volt. A kép komoly elő történettel rendelkezett. XIV.Lajos pénzügyminiszterének, Nicholas Fouquet-nak a testvére, Louis Fouquet 1656-ban felkereste Poussint Rómában. Nemsokkal ezután az abbé azt írta testvérének, hogy olyan titkokat fedezett fel, melyek Poussin révén „elő nyökhöz juttathatnak, melyekért még királyok is sok mindent megtennének”, s amelyeket talán senki más nem fog újra felfedezni az eljövendő századokban. Ez a rejtély megoldatlan maradt, ám nem sokkal a levél kézhezvétele után Nicholas Fouquet-t letartóztatták és élete végéig börtönbe zárták. XIV. Lajos király mindent megtett a festmény megvásárlásáért, és versailles-i palotájában tartotta elrejtve. A kép három pásztort és egy pásztorlánykát ábrázolt, akik egy sírkövet néznek, amin az „ET IN ARCADIAEGO” felirat áll. Általánossá vált az a feltételezés, hogy a sírkő és a környező táj csak Poussin fantáziájának terméke. Ám az 1970-es években egy ugyanolyan sírt találtak, hasonló környezetben, hat mérföldre Rennes-le-Château-tól. A sír a helyiek emlékezete szerint mindig is ott állt, s már egy 1709-ben keletkezett visszaemlékezés is említést tett róla. Baigent,Leigh és Lincoln az egyik nézőjüktől kaptak egy lehetséges megoldást a sírfeliratra, amiről így kiderült, hogy egy érdekes latin anagramma: I TEGO ARCANA DEI (TÁVOZZ! LÁTOM ISTEN TITKAIT) A Sion-rend dokumentumaiban az áll, hogy az „Et in Arcadia Ego” a XII. századtól kezdve a Plantard család hivatalos címerén is szerepelt. David Wood és Ian Campbell a Poussin titkában azt írja, hogy Cornford professzor a BBC A pap, a festő és az ördög című történelmi filmjében elemezte az Árkádiai pásztorokat, s rámutatott, hogy a festmény felépítésében az aranymetszés és a pentagram geometriája kombinálódik. A pentagram középpontját a pásztorlány méhe alkotja. Rennes-le-Château környékén hasonló pentagramot alkotnak a templomok és egyéb kiemelkedő tereptárgyak. "
Lunn abszolút megerősíti a Dan Brownt, azonban van vele egy kis bibi: bizonyos Sárkányos Társaság nagymestere...
Ami láthatóan csöpög a misztikától, ezoteriától és áltudományos zagyvaságtól... az ilyen "tudósokkal" jobb vigyázni...
A keresztények szerint abszolút csalás az egész.
Carl E. Olson:
"Keresztény vagyok, noha talán nem a szó leghagyományosabb értelmében...A hit egy tartomány amiben mindannyian ott helyezkedünk el ahol akarunk...Én magamat sok vallás tanítványának tartom. minél többet tudok, annál több kérdésem van. Számomra a spirituális útkeresés egész életemet betöltő tevékenység lesz." Más szóval Brown semmiben sem biztos, csak abban, hogy a hagyományos keresztény értékek hamisak. Az is sokmindent elárul, hogy Brown folyamatosan megkérdőjelez minden tekintélyt, különösen a katolikus egyházét, ugyanakkor teljes mértékben bízik saját, számos bonyolult szakterületen végzett kutatásaiban- még olyan területek esetében is amelyeken nyilvánvalóan teljesen járatlan. Ez elég meghökkentő a vallás irányában tanúsított attitűdje, és a történelemmel kapcsolatos gyanakvása fényében. Nyíltan megkérdőjelezi, hogy ismerhetjük e egyáltalán az igazságot a múlttal kapcsolatban :
"Mennyire hiteles történelmileg maga a történelem?"
Ez nagyon mélyenszántó gondolatmenetnek tűnhet, pedig valójában puszta szófisztika, a köztudatba átszivárgott posztmodernizmusra és dekonstrukcionizmusra alapozva. Amint egyszer valaki megjegyezte a történelem kapcsán : valami vagy megtörtént vagy nem. A "Mennyire hiteles történelmileg maga a történelem?" kérdés ostobaság, mivel azon előfeltevésen alapszik, hogy a hitelesség csak a szemlélő szemében létezik, és igy soha nem mérhető objektív módon. Ez pedig azon az illogikus premisszán alapszik, hogy valójában semmi sem igaz, csak a "Semmi sem igaz" állítás. Ironikus módon Brown azt állítja, hogy könyve tényeken és kiterjedt történelmi kutatásokon alapul. Ugyanakkor a Wasington Post egyik interjújában beismeri, hogy nincs "teljesen meggyőződve arról hogy /a történelem/ megismerhetetlen...Olyan korba lépünk, ... amiben mindent megkérdőjelezünk. a múltban a tudást tekintélyek adták tovább ; most mi keressük, és fedezzük fel magunknak." Az igazság saját maga részére való felfedezése Brown esetében gyakran azt jelenti, hogy olyan megkérdőjelezhető, összeesküvés-elmélet hangulatú művekre támaszkodik, amiket csak kevés tudós vesz komolyan, ha komolyan veszi őket valaki egyáltalán. Brown szemmel láthatólag azt reméli, hogy A Da Vinci-kód több lesz puszta bestsellernél ; azt akarja, hogy radikálisan változtassa meg a történelem, a vallás, és a nyugati civilizáció felfogását.
Általánosságban véve a posztmodern azon az előfeltevésen alapul, hogy a jelentést az egyén társadalmi helyzete, és kultúrája határozza meg, illetve hogy nem létezik transzcendens ismeret és jelentés.A posztmodernizmus megpróbálja feloldani és aláásni a történelmet,és a "tényeken" v. az objektivitásban való hitet.. számára minden igazságnak tartott kijelentés gyanús, s csak hatalmi játszmák álcájaként kezeli ezeket...
2003-ben Dan Brown A Da Vinci-kód című regénye minden idők egyik legnagyobb bestsellere lett. Az első oldalon az Adatok címszó alatt a következőket írja: a Sion-rend létező szervezet. 1975-ben a párizsi Bibliothèque Nationale-ban előkerült pergamenek - az úgynevezett Les Dossiers Secrets - a Sion-rend számos tagját azonosítják.
A könyvtár pergamenje valójában újságkivágások, gépírásos lapok, családfák és nyomtatott brosúrák dossziéba összefogott gyűjteménye volt. A pergamenek létezése csak az 1960-as években vált ismertté, és mindegyikük többé-kevésbé Rennes-le-cháteau rejtélyével áll kapcsolatban.
A 20. század első éveiben a Rennes-le-cháteau nevű dél-franciaországi falu papját misék kiárusításában találták bűnösnek. Meggazdagodása miatt a faluban az a szóbeszéd kelt lábra, hogy kincset talált a templomban. A sztorit egy újságíró, Gerard de Séde is beépítette egyik regényébe - eszerint a kincs valójában Salamon jeruzsálemi templomának elveszett menórája. Az erről szóló értesüléseket az újságíró egy bizonyos Pierre Plantard könyvéből szerezte. 1969-ben Henry Lincoln angol színpadi szerző elolvasta de Séde könyvét, és az író közreműködésével nekiállt, hogy Jeruzsálem elveszett kincse címmel dokumentumfilmet készítsen a BBC számára. Kapcsolatba lépett Plantard-ral is, aki a Sion-rend folyamatos létezéséről számolt be nekik. Még azt is sejteni engedte, hogy ő, Plantard, a Meroving-dinasztia leszármazottja, maga a dinasztia pedig attól a gyermektől eredeztethető, akit Jézus nemzett Mária Magdolnának.
Lincoln mindezt összefoglalta a Szent vér és a Szent Grál című bestsellerében, a titok megfejtésére irányuló kutatások azonban kiderítették, hogy mind a történetek, mind a pergamenek hamisítványok. Hogy a Sion-rend létezett-e egyáltalán a 11. és a 12. században, az továbbra is kétséges. Plantard a Sion-rendet a katolikus törvények és intézmények független és hagyományőrző lovagrendjeként 1956-ban vetette nyilvántartásba. Az erősen szélsőséges, jobboldali szervezet a Plantard által a második világháború alatt létrehozott protonáci csoport, az Alpha Galantes utódszervezete volt, mely Franciaország lovagiasság szabályai szerinti megújítása mellett kötelezte el magát.
néhány személyes történészi észrevétel. A cikkben leírt elmélet nem bizonyítható, és a történettudomány illetve a Vatikán egyaránt tagadja is létjogosultságát. Azok a „forrásoknak” nem nagyon nevezhető dokumentumok, melyek Dan Brown műve kapcsán a cikkben említésre kerültek, valójában nem tekinthetőek bizonyító erejűnek. Személyes véleményem az, hogy a teória alátámasztásához szerteágazó kutató munkára volna szükség, amelyre egyenlőre a világ egyetlen történésze nem vállalkozik, saját tudományos hitele megőrzése érdekében. A téma kutatása ugyanis tudományos és történész körökben nem „szalonképes” és ha valaki mégis komolyan veszi, az a szakma számára komolytalanná és hiteltelenné válva tönkreteheti saját szakmai hírnevét is. Nagyjából ezért nem veti bele magát senki a teória mélyebb ellenőrzésébe. Ugyanakkor, ha mégis foglalkozni kezdene valaki a dologgal, és sikert érne el, az a világtörténelem legnagyobb felfedezését tehetné. Én úgy gondolom a kutatásokat Dél-Franciaországban kellene kezdeni annak érdekében, hogy rábukkanjunk Mária Magdolna gyermekének, unokáinak és többi leszármazottjainak nyomaira.
Végezetül egy másik megközelítés, a „valószínűség” irányából. Néha a történészek ezen eszközhöz nyúlnak, mert sokat segíthet egy – egy téma megvitatásakor a józan emberi logika, és annak a kérdésnek a feltétele, hogy „mi a legvalószínűbb és leglogikusabb?” Ha ezen keresztül nézzük az elméletet, akkor két szempontot emelnék ki: az egyik, hogy nem valószínű, hogy az emberiség legnagyobb titka – Jézus leszármazottjainak létezése – kétezer éven keresztül titok tudott volna maradni. Ahhoz túl sokat tudhattak róla. Ennyi éve alatt bármikor elárulhatta a család egyik tagja (már ha egyáltalán tudtak arról, hogy kik ők valójában, ami nem is biztos), elárulhatta volna az állítólagos Sion-rend valamelyik tagjai is, és egyéb módon is kiderülhetett volna. A másik, hogy ha elfogadjuk a teóriát és azt, hogy Jézus utódai köztünk éltek a középkori, majd újkori és 20. századi Európában, akkor miért nem hagytak nyomot az emberiség életében? Hiszen ők Jézus Krisztus, azaz Isten gyermekei voltak. Ha Jézus isteni mivoltát nem kérdőjelezzük meg, akkor mindenképp különleges embereknek kellett lenniük, akiknek isteni származásuk okán nagy tettekre voltak alkalmasak. Ám nem maradt nyoma annak, hogy állítólagos élőhelyükön, Franciaországban rendkívüli dolgok történtek volna. Sőt éppen ennek ellenkezője az igaz, a Meroving királyok híresen gyenge kezű uralkodók voltak, akik alatt szétszakadt a birodalmuk. Ha pedig teljesen átlagos életet éltek, vagyis ugyanúgy korán haltak meg betegségekben, háborúkban, mint bárki más, akkor felvetődik a kérdés: Jézus miért nem segítette leszármazottait? Ezen a ponton pedig nyilván még az is felmerülhet, hogy éppen azért éltek átlagos életet, mert Jézus, nem volt isteni személyiség, és akit 26 és 36 közt Jeruzsálemben megfeszítettek egy egyszerű halandó volt csupán, aki tehetséges prédikátorként egy világvallást alapított. Bárhogyan is nézzük, a teória rendkívül érdekes kérdéseket vet fel, és amíg nincs bizonyítva létjogosultsága, vagy éppen kizárhatósága, addig mindenkinek saját hite, vagy éppen fantáziája és logikája szerint kell eldöntenie, hogy miként vélekedik róla.
