„Patkányok, pulykák, trágyával etetett gombák, tudatlan vidékiek és nyugdíjasok, akiknek a szájából szennyvíz folyik”: a baloldalon nagy hagyománya van a választók gyalázásának.
A magyar emberek békepártiak, nem véletlenül szavazott 2022-ben több mint 3 millió fő a békepárti erőre, a Fideszre – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Kihúzhat bennünket a BRICS a csávából. Erről beszélt Boros Imre, közgazdász és Bogár László közgazdász Globál című műsorunkban Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
„Azért kell győznünk, mert a biztonságunk, az életünk, a jövőnk múlik a választáson” – hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója Tiszaföldváron.
Mindeközben egy olyan videó is napvilágra került, amelyen az látható, hogy a Tisza Párt aktivistája szorgosan töltögeti az ajánlóíveket a Jobbik pultjánál, ahol nem áll olyan személy, akitől éppen ajánlást kérhetne.
A kínai Fiberhome Magyarországon hozza létre legnagyobb európai bázisát, ahol optikai kábeleket fog gyártani, a nyolcmilliárd forintos beruházás nagyjából 150 új munkahelyet teremthet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
Benyújtotta az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot a Fidesz. Ezt a párt frakcióvezetője jelentette be közösségi oldalán. A témában Király Nórát, a Fiatal Családosok Klubjának alapítóját kérdeztük a Híradóban.