Csak egy gond van a csillagkép értelmezéssel: nem létezik.
Illetve olyan értelemben létezik, hogy ki-ki megpróbálhatja magának elkészíteni a szimbólum-csillagkép megfeleltetést - és annyiféle eredmény lesz, ahány próbálkozás.
Ez természetesen nem zárja ki, hogy esetleg égboltot ábrázol a korong.
1., A vaisja "negyed" ábráinál nem látok kapcsolódást a kaszthoz.
2., Miért kell fejel lefelé fordítani a korongot?
3., A csillagtérkép-értelmezést hitelesebbnek tartom.
A Kr. e. 6500 körüli csillagállást rögzíti. Az év kezdőnapján látható csillagképeket mutatja az Aurigától a Sasig.
A téglalap alakú tábla pedig a CSILLAGOS ÉG MÁSIK FELÉnek a csillagképeit tünteti fel.
Harmatta János példáját követve sumer képjelekként is sikerült értelmezni a jeleket. Elképzelésünket megerősíti, hogy azok a korongon és a téglalap alakú táblán ábrázolt főbb csillagképek neveit jelentik.
Forrás:
Záhonyi A.: A tatárlakai csillagóra (Fríg, 2011)
Mandics Gy.--Záhonyi A.: Tatárlaka és Tordos üzenete (Fríg, 2018)
Az "Alternatív értelmezés" részben azt írja a Wikipédia: "a bal felső negyed első jele megfeleltethető a Z betűnek", és a többi, tehát ez az értelmezés is lyukkal lefelé van.
Na végre, legalább más is nézte így (bár miért ne nézte volna).
Mit szóltok ehhez vajon, tisztelt Fórumtársak? Nem sok megfejtést ismerek, bár van jópár. Sokan írásnak magyarázzák eme jeleket. Van-e olyan megfejtés, amely nem lyukkal felfelé, hanem lefelé fejti meg, mint én is? Erre gondolok: