Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Igen, erről én is hallottam. Hogy nem sül le a bőr ezeknek a fideszes mocskoknak a pofájáról...!
Rosszabbak, mint Hitler meg Mussolini, mert bár ők is eladósították az országukat, de nem ellopták a pénzt, hanem utakat, kórházakat, iskolákat, stb. építettek a népnek.
Nekünk meg majd az unokáink is fizethetnek a kínaiaknak.
Persze ez a Mercedesében pöffeszkedő "Rákosi" Philip-féléket a legkevésbé sem érdekli.
100 milliós paripa a ranglétra egyáltalán nem tetején lévő kics pöcsnek. Ugyanezen a napon meghosszabbítjék több osztály leállását a János kórházban, vérző betegeknek is nyakukba kell szedniük a várost (esetleg Kálmán eltvárs vállal fuvart)
"kisnyugdijas raffay es a masik hule keresni akar froncsikat"
Ha csak a pénz számítana, akkor nyugodtan maradhattak volna a Fidesznél. De úgy látszik, vannak még olyanok, akiknek vannak valóban hazafias elveik, céljaik, amelyek nem válthatók pénzre.
"TRAGEDIA EZ AZ ORSZAG a magyaroknak nincs szukseguk ellensxegre egymast GYILKOLJAK"
Ebben egyetértünk. Persze ilyen téren pl. az USA-ban sem jobb a helyzet, főleg Trump felbukkanása óta.
De nekünk nincsenek ambíciózus össznemzeti céljaink sem, mint pl. a két világháború között a hazánk területi egységének helyreállítása, amelyek mögé egységben fölsorakozhatna mindenki pártállástól függetlenül, mint mondjuk a románok a saját országuk megnagyobbításáért - és ebben nemcsak a ballibek, de az orbáni, kezdetben liberális, ma meg már konzervatívnak mondott politika is hibás.
Ha "fideszorbán" olyan profi lenne, akkor pedig lenne revízió, hiszen ő olyan de olyan sok okosságot mond: ő például tudja a tuti megoldást az orosz-ukrán konfliktus megoldására is, vagyis a békét. Ki gondolta volna?
Csak még az nem állt össze nekem, hogy ennek gyakorlati megvalósítása hogyan történne szerinte ebben a helyzetben, amikor az oroszok területeket akarnak Ukrajnából, az ukránok meg nem akarnak adni egy km2-t sem magukból? Tehát végül is mindkét fél akarja a békét, csak az egyik területileg megnagyobbodva a másikból, míg utóbbi területveszteség nélkül. Többek között. Mert azt még nem is említettük, hogy ki és hogyan térítse meg a háborús károkat, hogyan rendeződjenek az olyan vitás kérdések, mint az ottani orosz kisebbségé - vagy éppen a kárpátaljai magyarságé, mely már 1991-es népszavazása óta várja, hogy lazíthasson az Ukrajnával fennálló kényszerkapcsolaton.
Szóval "fideszorbán" erre is hivatkozva kérhetné a revíziót, latba vetve beszélőkéjét, és elérhetné a békés területvisszacsatolásokat, mint voltak is 1938-41 között.
Én azért igyekszem adni nekik egy esélyt, lehetőséget, hogy megmutathassák: nem a levegőbe beszéltek a revízióval kapcsolatban. Ki, mely párt jöhetne még szóba ezzel kapcsolatban? A Jobbik és netán az abból kiváltak: Jakab Péter és Vona Gábor pártja vagy esetleg a tudtommal még mindig létező MIÉP?
Rajtam ne múljon, én nekik is elhiszem, ha komolyan hangoztatják a valóban hazafias gondolatokat.
Bár néha arra gondolok, a legjobb lenne nekem is egy saját pártot alapítani, amely tényleg az én irányvonalamat képviselné a szociálisan érzékeny, patrióta gazdaságpolitikát és a nemzeti eszméket követő Magyarország létrehozásában. Már egy jó nevet találtam is neki: Hazafias Párt. És nehogy tudtom és beleegyezésem nélkül lenyúlja valaki ezt a nevet, mert szigorúan COPYRIGHTED!
Mellesleg a mihazánk is inkább az ATM-ek, buzik ellen harcol, valahol eldugva az apróbetűben van már csak szó a román magyar alapszerződés felmondásáról 2020-ból, akkor is csak hirtelen felindulásból, a revízió meg hivatalosan is el van vetve. Így nem lehet nekiindulni az alkudozásnak, hogy egyből lealkudjuk a saját igényeinket. Teljes revízióra van szükség az 1947-es sztálini diktátummal kapcsolatban (a mihazánk még mindig trianonozik), aztán abból lehet valami, legrosszabb esetben a jelenlegi határok mellett autonómia, teljes kétnyelvűség a kárpát-medencében, magyarokat sértő ünnepek, felvonulások betiltása stb. Szóval csak alapvető dolgok ami 35 éves szégyene a magyar "nemzeti oldalnak". De ez senkit nem érdekel Magyarországon és a mihazánk is szépen elindult másik irányba.
Hát eltartott egy ideig mit mondjak. Öregkorára kapott most egy kis lehetőséget pénzt keresni, a mihazánknak is kellenek "arcok". Én már nem hiszek senkiben és semmiben.
Egyébként örömmel látom, hogy Raffayéknak fölnyílt a szemük, és nyíltan hangoztatják, hogy Orbánéktól semmit előrelépést nem lehet várni a revízió ügyében.
Orbán "profi" Viktor mit ért el Ukrajnával szemben az ellentétek elsimításán kívül? Visszatetette legalább a Turul-szobrot a helyére, vagy annak is végleg búcsút mondhatunk?
Ha már annyira ránkszorul Ukrajna, mint ahogy írod, megzsarolta legalább pár dologban, amivel az ottani magyarok helyzetét javíthatná és közelebb hozhatná Kárpátalját a magyar anyaországhoz?
Mondta nekik akárcsak egyszer is, hogy tartsanak ki szülőföldjükön, mert ők az őrzői azon területünk magyar jellegének, és hogy miniszterelnökként azon dolgozik, hogy széttörje az országot és a nemzetet szétszabdaló rablódiktátumok bilincseit, és a Kárpát-medence magyarlakta részeinek újraegyesítésére törekszik?
Bár bizonyára az a lényeg nálad, hogy azokat a feltételezéseket kell elhinni és hangoztatni, amelyekkel le lehet járatni, be lehet sározni másokat, pl. a politikai ellenfeleket. Amolyan fideszes módra.
A szlávok egymást is ölik, mint azt a délszláv háború vagy a mostani orosz-ukrán háború mutatja.
Egyébként is, mit akartál mondani? Hogy drukkolnunk kellene Oroszország kiiktatásának azért, hogy a szláv népek mögül kiessen a legnagyobb lehetséges támogató?
A revízió meg azért reménytelen jelenleg, mert mi tesszük azzá a kishitűségünkkel, azzal, hogy még arra sem vagyunk képesek, hogy legalább szóban a felszínen tartsuk ezt a kérdést.
"torockai egyik DEDAPJA komcsi verbiro volt es 1956-os veteranokat itelt halalra ez a debunoka ugyanerzt megtenne"
Toroczkai László is halálra ítélne ma 56-os veteránokat, mert a dédapja azt csinálta? Na, ez érdekes; akkor Pokorni Zoltán is besúgó lenne, mert az apja az volt?
Egyébként kit érdekel, hogy ki mikor milyen névre változtatott; az alapján kell megítélni, amit cselekszik. De Orbán már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy amit mond és amit csinál, az két külön dolog és hogy ezek közül mit kell és mit nem kell néznünk.
Meg kihasználva egy ország gyengeségét, kiszolgáltatottságát, mint hazánk esetében a szomszédaink.
Meg úgy is, hogy kitartóan hangoztatod ezután igazságvágyadat, követeled és felszínen tartod a revíziót, mint Horthyék, és el is érték azt 1938-41 között.
Ha nem tudunk mivel háborúzni, attól még nyugtalaníthatnánk területrabló szomszédainkat kijelentéseinkkel és követeléseinkkel, semmissé tehetnénk a magyar jogrendből a trianoni és párizsi passzusokat, de Orbánodnak ehhez már nincs meg a bátorsága.
Csak azért, hogy a Délvidékünk viszonylatában elérjük a trianoni igazságtalanságok revízióját és most a világ azon felének támogatásával, akik a lapokat osztják.
Nem tudom, a fideszesek számára kitől elfogadható a revízió? Nyugatiak? Oroszok? Kína? De kezdem azt hinni, hogy nekik is éppolyan büdös a hazánk újbóli naggyá tétele, mint a ballibeknek.
Az albánok bezzeg nem rágódtak azon, hogy világháborús körülményeket okozhatnak (bár nem tudom, kivel, ha egyszer a világ túlnyomó része a szerbek ellen volt) - be is jött nekik.
Ezek szerint mégis igaz, amit eddig csak Alexandar Vucic mondott ki, hogy Orbán 1999-ben visszautasította az USA kérését és ajánlatát?
"A kormányfő felidézte, hogy 1999-ben Magyarországnak, amint belépett a NATO-ba, repülőtereket kellett biztosítania ahhoz, hogy a NATO légiereje Szerbiát bombázza. „Volt amerikai törekvés arra, hogy a déli front mellett nyissuk meg az északi frontot”, amely a magyar déli határt érintette volna, „konkrét katonai elgondolásuk volt az amerikaiaknak, hogy mit kellene Magyarországnak tenni, amit én visszautasítottam, és ezzel sikerült Magyarországot kívül tartanom a háborún”."
És vajon a Délvidékünk hovatartozása valóban téma volt-e? (Vagy ha nem, akkor Orbán miért nem kérte cserébe?) Vagy Orbán ezt az ajánlatot is visszautasította egyúttal?
Így bízd a hazát és a területi revíziót egy fideszesre - mindkettőt elbassza. :-(
Persze lehet takarózni azzal, hogy szerb-magyar kapcsolatok meg háború - de minek? Normális ember elhiszi a szerecsenmosdatást? Mit számít a szerb-magyar kapcsolat milyensége, ha a Délvidékünk és annak lakossága már a magyar anyaország biztonságában van? Kitől kell félteni akkor? Vagy Orbán is magyar földdel akarja elnyerni a szerbek meg a többi szomszédunk kegyét valamiért? És milyen háború lett volna emiatt Szerbiával, ha annak fő erőit az albánok kötötték le, mögöttünk meg amúgyis ott állt az egész NATO?
Szóval jöhet itt bármilyen történelemadta revíziós lehetőség, ha nemcsak a ballibek, de a magukat nemzetinek valló és a jobboldaliságot kisajátító Fidesz-KDNP is egy nyomorult féreg ezzel kapcsolatban.