1.rész tartalma: hun aranyat találtak altinkazganban, ami aranygazdagot jelent, a kaspi tenger másik oldalán van, keleten. nem temetkezési hely, valami szertartás-hely. cserepkoves falakkal. talán bálványozó hely. aranyat a delvanhek.
sok ökörséggel megvolt pakolv. méghogy Attila karddal fiatal nőt levág miközben azt lefogják?? a legótvarabb nyugati képzelgés. ...annyit se tudnak, h BLida a helyesen.(két oldal van: Bodh és BLid, tomp és él, yin és yang, zene és zaj)
S miképpen a méhek tavaszi rajzáskor csoportba verődnek, ide-oda zúgnak, zümmögnek, s fölfordul a méh-kas életének rendje: úgy bomlott meg ott is, Húnor országában a békesség, mert hogy java része a húnoknak útra készülődött idegen hazába.
Kardot fentek ezek, dárdát faragott az; nyilvesszőt edzett a harmadik; ijat faragtak hozzáértő kézzel; az asszonynép sürgött, hogy mire szükség lesz, együtt legyen mindaz, fontkosarak öblét, bükkfa-tekenőket száraz falevéllel, puhával bélelték, csecsemő-gyermeknek, hogy légyen a fészke; köntösre, ruhára, arra is volt gondjuk; szebb is lesz, több is lesz, ha az új hazában emberölő karddal arany-ezüst marhát zsákmányul ejt urok...
Fel is készültek, el is indultak, rövid volt a búcsú, csak azoknak fájt az, kik vén apát, anyát, szegény tehetetlent hagytak ott; nem volt azoknak már semmi kivánságuk, csak hogy meghaljanak szépen, békességben, s csontjaik a földben ősök csontjaival elkeveredjenek.
Népek támadása, messze vándorlása nem volt csodadolog abban az időben; népek támadása, hirnévre jutása, s mint oldott kévének hamar széthullása...
KEVEHÁZA.
A mint jöttek távol napkeletről Húnor hős fiai, útjokat elállta a fehér kúnok hada, el a fekete kúnoké balgatag bizakodással. Gonosz ellenségnek, földrabló jövevényeknek tekintették. Hajh, bár ne tették volna, hajh, bár előlük sietve kitértek volna, mert nincs sebesebb áradata a kékvizű tóba szakadó nagy Etel folyónak, mint hadrontó, népigázó húnok seregének.
Uneasiness at the Han court about this development of a new power on the steppes finally ushered in a campaign on the northern border to annihilate the confederacy once and for all. In 177 A.D., 30,000 Han cavalry attacked the confederacy, commanded by Xia Yu (夏育), Tian Yan (田晏) and Zang Min (臧旻), each of whom was the commander of units sent respectively against the Wuhuan, the Qiang, and the Southern Xiongnu before the campaign.
Each military officer commanded 10,000 cavalrymen and advanced north on three different routes, aiming at each of the three federations. Cavalry units commanded by chieftains of each of the three federations almost annihilated the invading forces. Eighty percent of the troops were killed and the three officers, who only brought tens of men safely back, were relieved from their posts.
A era of relative prosperity had existed since Jin Wudi unified China in 280. The so-called barbarians residing inside and near China regularly paid taxes to the Jin court. They traded horses and animal products for agricultural goods and silk and could be paid to fight as mercenaries.
The accession of the Jin Emperor Hui in 290 marked the beginning of the crumbling of the Jin dynasty. Possibly developmentally disabled, he was a puppet of powerful parties which sought to control the Jin court. During the Rebellion of the Eight Kings, all parties in power attempted to wipe out the former rulers by murder, mass executions or battles. Each struggle grew more violent and bloodier than the one before. Not surprisingly, Wu Hu mercenaries were often called upon. Wu Hu chieftains and herdsmen clearly comprehended the selfishness of the nobility and the destruction of the country through their struggle for power and wealth. Coupled with famine, epidemic and floods, cannibalism was observed in some parts of the country only a few years after Emperor Hui's accession. Wu Hu herdsmen saw no reason to obey orders from the Jin court and widespread uprisings soon followed.
Évek teltek, évek múltak, nem is egy, nem is tiz, hanem a mennyi kell, hogy százszor megújúljon az erdő, százszor hullassa lomb-koronáját a tölgyfa, agg-bölcseség ránczot vonjon a sima arczra, s kifogyjon az életerő hősi apák karjából, inából.
Ennyi idő alatt népek támadának egy-egy családból, megszaporodott a sátrak száma, s a kékvizű tónak környékén magas domb alatt keresett csendes tanyát hún nép atyja Húnor.
Volt, ki nyáján osztozzék, volt, ki harczbiró húnok seregének élére álljon: maradt ivadéka sok, gyengébbek sem voltak, csendesebbek sem, mint atyjuk.
Hogy történt, hogy nem történt, de csalogató mese, pengő-csengő rege feltámasztotta Húnor ivadékában, Balambérban a vágyat, hogy merre a nap nyugszik le a kék levegőégnek irányában, magas hegyeken túl keressenek hazát azok, kik nem félnek a kalandos élet zavarától.
...
Felverték távol és közel erdők csendjét, adózott halával a víz, s a mennyire derék nyil a feszült idegről elröppent, nem hiába hasította ketté a híg levegőt. Hej, csakhogy örök egyformaság itt az élet; ha néha felbuzdul a vér, s nagyra látó remény ver fészket a szivben, útját nem lelheti meg, mint a hegyi forrás, mely szűk katlanából kibugygyanva neki vág a sziklának, beássa magát a földbe és tovább megy... tovább megy, és a mint megy mind szilajabbá válik.
Így történt... így történt, hogy Húnor ivadékai egy szép napon összetanakodtak. Valami unszolta, valami hajszolta, ének-mondók szava véröket forralta. Összetanakodtak sokan a lengő sátorok lakói közül Isten szabad ege alatt, melyen napkeletről jövő felhők úsztak hosszan, mint a szálló madár napnyugat felé.
- Hova leszáll a nap éji nyugvóra - mondá Balambér - föld van ott is, úgy mondják, úgy hiszszük. Túl a kék hegyeken gazdag népek laknak, gazdag legelőkön száz meg száz gulyának vagyon mit rágni a térdig érő fűből... Kincset érő marhák magas garmadákban, mikben idegen nép kénye szerint dúskál... Miért ne lehetne mind, de mind a miénk?... Kabala tejénél édesebb, tüzesebb ital várna ott ránk, s asszonyaink kedvét ritka ajándékkal hamarább megnyernők.... Hirünk is támadna, ha nem csacska a szó, melyet az öreg táltos Istenakaratból tudnunk ada nem rég. Azért Húnor apánk erős unokái, szedjétek siető kézzel szét a sátrat, igavonó barom hozza majd utánunk, útra kerekedjünk, ne is vesztegeljünk, merről napszálltakor csillag fénye néz ránk, ott keressünk hazát!
Zúgtak nagy örömmel, kardjuk markolatát meg-megszorongatták Húnor unokái, szemökbe kilobbant a kivánság tüze, arczukra kilobbant a dicsőség vágya; mintha látták volna arany-ezüst marhák fölös garmadáit, melyekre csak kezök kell majd kinyújtniok....
Hiába való volt a bölcsebb öregek óvaintő szava, apai tanácsa, mely szólott vala a következőképpen:
- Légyen minden időben a fejér hajnak, agg észnek tisztelet, Húnor unokái! Fellobban a gyermek-szivben hebehurgyán sok erős kivánság, mértéket tart az agg, mert bátor gyöngébb szemének a fénye, haj, de messzebbre lát. Fiatal buzgóság, az néz csak előre, de a vénség hátra is vet pillantást agg-észszel, s tanuságát annak, ami már elmúlt, reá méri a jövendőre. Elmentek, ha mentek sok szép reménységgel, idegen hazában új hazát keresni, de arra gondolni egyikőtök sem tud: hátha nem találtok, s koldus-idegenben fölébred bennetek a kivánság a kékvizű tó után?.... Megtaláltok-e majd, itt lesznek-e még, kiktől elszakadni hajt most a lelketek...
Okos volt a beszéd, de ki szive után indúl, nem hallgat az észnek komoly tanácsára.
Atilla : "E pillanatban karóba húzatnálak, étkül vettetnélek a hollóknak" kiált rá Bigilára, "ha a követi jogot nem tisztelném"
van az a magyar mondás: semmi ítéletben nem jó a hamarság.
Chrysaphius a nála egyedül tisztelgő hún követtel közölte, hogy amennyiben kilép Attila szolgálatából és átpártol a keletrómaiakhoz, neki is nagy hatalomban és gazdagságban lesz része. Az óvatos barbár kitérően azt felelte, hogy a szolga urát annak beleegyezése nélkül nem hagyhatja el. Az eunuch erre továbbszőtte a beszélgetést és az iránt érdeklődött, hogy a követ milyen tisztséget tölt be az udvarnál és hogy van-e szabad bejárasa a hún királyhoz. A követ kijelentette, hogy ő Attila udvarához tartozik és egyike azoknak a vezetőembereknek, akik saját csapatuk élén féligmeddig testőri szolgálatot teljesìtenek a király mellett. Ezen kétértelmű és általánosságokban mozgó beszélgetés után meghìvta Chrysaphius Edecot magához ebédre, mert mint mondta, követtársa., Orestes nélkül szeretne vele négyszemközt beszélni.40 Edeco megjelent Chrysaphius ebédjén, amelyen rajtuk kìvül Bigila, mint tolmács vett részt. Az eunuch szìvélyesen fogadta, majd arra való hivatkozással, hogy bizalmas dolgokat akar közölni, megeskettette a követet, hogy a köztük tárgyalt dolgokról senkinek sem. fog beszélni. Hoszszas köntörfalazás után felszólìtotta Edecot, hogy visszatérve hazájába embereivel ölesse meg Attilát. Ha a főúr ennek a kérésének eleget tesz, magas tisztséget és ajándékot fog kapni a császártól. Edeco, aki valószìnűleg kezdettől fogva sejtette, hogy a rómaiak valamilyen nagyobb dolgot akarnak az ő közreműködésével elérni és hogy legalább is meg akarják őt környékezni, ezért nem utasìtotta vissza az ajánlatot, sőt mindjárt arra a célra, hogy alárendeltjeit megnyerhesse 50 font aranyat kért. Chrysaphius kész örömmel azonnal fizetni akart, de Edeco elutasìtotta. Ö előbb most visszatér a hún birodalomba, adják melléje Bigilát s neki majd meg fogja mondani, hogy milyen módon lehet átcsempészni az aranyat a hún udvarba. Erre az óvatosságra, mondotta, azért van szükség, mert ilyen nagy mennyiségű aranyat nem lehet elrejteni a hún követség többi tagjai elől, már pedig ha ezek tudomást szereznek a kincsről, akkor jelentést tesznek róla Attilának és akkor ő sem titkolhatja el a dolgot a király előtt, mert egyébként gyanúba fog keveredni.
A követ távozása után Chrysaphius jelentést tett Theodosius császárnak, aki viszont Martialis udvari kancellár (imiagister officiorum) jelenlétében együttesen megtárgyalta részleteiben is a tervet és Chrysaphius javaslatát általánosságban elfogadta. Priskos erre vonatkozó tudósìtása tehát kétségtelen bizonyìték arra nézve, hogy a keletrómai birodalom császára nemcsak hogy tudott az Attlia ellen tervezendő orgyilkosságról, hanem ahhoz beleegyezését adta és ìgy vállalta is a felelősséget a következményekért.
ilyenek ezek a rómaiak
kiegészìtéseképpen Maximinosnak közölnie kellett, hogy a császárnak nem áll módjában magasabbrangú követeket küldeni. Hivatkoztak arra, hogy eddig sem küldtek Scythia fejedelmeihez mást, mint középrendű embert, vagy futárt, Attila se kìvánjon tehát többet. Kétségtelenül ez a válasz egy jó adag római gőggel is tetézve volt, mely még a sors változandósága mellett is mély megvetéssel tekintett le a barbár uralkodóra, akit hatalma teljében sem akart elismerni egyenrangúnak Perzsia nagykirályával.
Az udvar utolsó kìvánsága az volt, hogy Attila a fővezérét, Onegesiust küldje Konstantinápolyba követül a császárhoz, akivel azután az összes függő ügyeket el tudják majd intézni.42 Ez a kérelem bizonyos mértékben visszavágás volt Attila azon kìvánságára, melyben előkelőbb személyeket kért követekül. Onegesius mint fővezér olyan magas állást töltött be a hún birodalomban, hogy ez a keletrómai követelés teljességgel teljesìthetetlennek látszott, mint ahogyan el is utasìtották azt.
Az udvar utolsó kìvánsága az volt, hogy Attila a fővezérét, Onegesiust küldje Konstantinápolyba követül a császárhoz, akivel azután az összes függő ügyeket el tudják majd intézni.42 Ez a kérelem bizonyos mértékben visszavágás volt Attila azon kìvánságára, melyben előkelőbb személyeket kért követekül. Onegesius mint fővezér olyan magas állást töltött be a hún birodalomban, hogy ez a keletrómai követelés teljességgel teljesìthetetlennek látszott, mint ahogyan el is utasìtották azt
A keletrómai követségnek Maximinoson és Priskoson kìvül nevesebb tagjai voltak még Bigila tolmács, akinek Attila meggyilkolásának az előkészìtésére szólt a megbìzása, továbbá egy Rusticius nevű kereskedő, ki beszélt hún nyelven és aki egy magánügyének elintézése céljából ment a hún udvarba és e célból csatlakozott a követséghez. Abból a körülményből, hogy ez a Rusticius Attila egyik titkárának, Constantiusnak volt az ismerőse és hogy a hún és római birodalom között a különböző forgalmi korlátozások dacára is jelentős kereskedelmi csereforgalom állott fenn
A keletrómai követséggel egyidőben tért vissza hazájába a hún követség is Edeco és Orestes vezetése alatt. Maximinos számára ez kellemes megoldás volt, mert azt hitte, hogy az együttes utazással mindkét követ- 227 ség hosszabb útja zavartalanabbá válik, mert a római birodalom határáig ők tesznek szìvességet a hunoknak és azok majd saját országukban viszonozni fogják azt és megfogják könnyìteni a barbár területeken való utazást, mely ebben a korban sok veszedelemmel és kellemetlenséggel járt.
a hún főurak kìséretükkel együtt eltávoztak, de nem sok idő multán Edeco kivételével visszatértek és részletesen elmondották, hogy mi a római követség megbìzatása és hozzátették, hogy ha ezeken kìvül a követnek más előadnivalója nincsen, legjobban teszi, ha kìséretével együtt azonnal visszafordul. Maximinos eleinte komolyan meg volt döbbenve, hogy az ő titkos utasìtása miként juthatott a hunok tudomására, de azután volt annyi lélekjelenléte, hogy megjegyezte, miszerint még ha az is lenne a megbìzatása, mint amit a hunok elmondtak, akkor is a királyra tartozik csupán és csak a királlyal hajlandó arról tanácskozni. A hunok erre felszólìtották a követséget, hogy hagyják el azonnal a hún területet. Bigila ekkor először árulta el magát, – az egész tárgyalás nyilvánvalóan a követnek a merénylet körüli szerepét igyekezett tisztázni, – mert ingerülten panaszkodni kezdett, hogy a követ miért nem vezette félre a hunokat és miért nem mondta azt, hogy van egyéb megbìzása is, hiszen ilyen módon Attila elé kerülhettek volna kihallgatásra és nem kellett volna dolgukvégzetlen visszatérni.
...
Bigilában volt annyi bátorság, hogy ellent mert mondani az erősen felindult hún királynak és megjegyezte, hogy a rómaiak teljesìtették a feltételeket, mert a most áthozott szökevényeken kìvül egyetlen sem tartózkodik a birodalom területén. Attilát ez a vakmerőség még jobban felingerelte és azt kiáltotta, hogy Bigilát szégyentelen és szemtelen beszédéért keresztre feszìttetné és holttestét étkül dobatná oda a madaraknak, .ha nem tisztelné a követi sértetlenséget. Annak bizonyságául, hogy római területen még mindig vannak hún alattvalók, akik oda átszöktek, ìrnokával egy kimutatásból felolvastatta mindazoknak a névsorát, akik a hunok tudomása szerint birodalmi területre szöktek át.
A névsor felolvasása után Attila ellenmondást nem tűrő» hangon megparancsolta Bigilának, hogy azonnal térjen vissza Konstantinápolyba, vele fog majd menni Esla hún követként és követeljék ki mnidazokat az egyéneket, akik Aetius fiának, Carpilionak túszsága óta átszöktek. Mert igaz ugyan, hogy ezek az egyének ellene úgy sem tudnak tenni semmit és még egy várost, vagy várat sem tudnának vele szemben megvédeni, mégsem tűrheti meg, hogy esetleg ellene harcoljanak. Tudomására adta a császárnak, hogy amennyiben kìvánságát nem teljesìti, azonnal újabb háborút indìt. Amìg ez a követség vissza nem érkezik, meghagyta Maximinosnak, hogy maradjon az udvarnál.
váratlanul megjelent Edeco és félrehìvta Bigilát, ki rögtön fellélekzett. Edeco közölte vele, hogy milyen előkészületeket tett az orgyilkosság végrehajtására és felszólìtotta, hogy most már hozza el magával a kilátásba helyezett aranyakat Konstantinápolyból, mert szüksége van rá. Amikor a beszélgetés után Priskos megkérdezte Bigilát, hogy mit tárgyalt a hún főúrral, a barbár kitéroleg azt válaszolta, hogy Edecoval a király ingerültségéről beszélgettek
Priskos feljegyzi, hogy amìg hún területen haladtak át, Berik eléggé barátságos volt velük szemben. Mihelyt azonban átkeltek a Dunán, a két követség kìsérő személyzete összeveszett és emiatt a követek is össze különböztek egymás között. Berik minden érintkezést megszakìtott kollégájával és még azt a lovat is visszakövetelte, mellyel nemrég ajándékozta meg Maximinost. A harag csaknem egész úton át tartott, mìg végül az öreg hunt sikerült Adrianopolisban kibékìteni. Nemsokára találkoztak a Konstantinápolyból visszautazó Eslával és Bigilával.
A követség beszámolt küldetéséről, majd sor került Berik fogadtatására is, aki még egyszer kitöltötte haragját Maximinoson. Felfedte, hogy a bizánci követ Attila előtt becsmérelte Areobindos és Aspar magister militumokat, elárulva a császárról, hogy a császár ezeket a barbárokat semmire sem becsüli. Képzelhetjük, hogy a hún követ leleplezése nemcsak Maximinost érintette kìnosan, ellenségévé tévén a két hatalmas barbár zsoldosvezért, hanem elsősorban a császárt, akinek ezek a tábornokok a legmegbìzhatóbb hìvei voltak, mert a keletrómai birodalomban két tényezővel nem volt tanácsos ujjat húzni, a papsággal és a germán zsoldosvezérekkel.
Chrysaphiusnak jelentést tett, a kedvező hìradást az eunuch kitörő örömmel fogadta. Megduplázta eredetileg tett igéretét és 100 font aranyat adott át a tolmácsnak, amit az egy nagyobb bőrből készült zsákban helyezett el. Bigila annyira bìzott vállalkozásában, hogy az útra magával vitte serdülő korban lévő fiát is, hogy annak alkalma legyen a hosszú úton tapasztalatokat szerezni. Sejtelme sem, volt arról, hogy Esla és a többi hunok egész úton figyelik
Alighogy megérkeztek a hún fővárosba, Bigilát és kìséretét fegyveresek vették körül és a nála talált zsákkal együtt Attila elé vezették. A király először türtőztette indulatait s megkérdezte a tolmácstól, hogy miért hozott magával ilyen rengeteg aranyat. Bigila anélkül, hogy megzavarodott volna, azt válaszolta, hogy ebből akarta magát és kìséretét élelmezni és több hún hadifogságban levő rómait is ki akart váltani. Attilát ez a hazudozás mértéktelen módon felháborìtotta és nagy haraggal támadt a kétszìnű emberre.
fegyveresek körülvették Bigüa fiát és Attila parancsot adott, hogy a fiút öljék meg, ha a tolmács nem vallaná be, hogy ezt a sok pénzt miért hozta magával. Erre Bigila is megtört és térden állva megìgérte, hogy mindent be fog vallani, csak a fiát ne bántsák. Részletesen előadta ezután, hogy miként jött létre az összeesküvés és hogy mi volt benne a szerepe a császárnak, Chrysaphiusnak és Edeconak. Ez utóbbi vallomásával egybevetve, Attila meggyőződött arról, hogy mindketten igazat mondottak. Bigilát a továbbiakban nem bántotta, hanem fogságra vetette, fiát pedig visszaküldötte Konstantinápolyba, hogy hozzon 50 font aranyat váltságdìjul apja fejéért.
Rather than killing Liang's wife and children as might be expected, Juqu Mengxun sent them to Liang, commenting, "I treated Liang like a brother, but he did not trust me. He did not betray me, but himself; ...
az északi wei 427-ben elfoglalta az egyik shonju fővárost, 429-ben megtámadta az avarokat
In 427, after fighting dangerously but with Cui at his side, Emperor Taiwu captured the Xia capital Tongwan (in modern Yulin, Shaanxi), forcing the Xia emperor Helian Chang to flee to Shanggui
In 429 Emperor Taiwu attacked Rouran. (Cui believed that further major conflicts with Liu Song were inevitable, and that Northern Wei must first deal Rouran a major defeat to avoid being attacked on both sides.)
Emperor Taiwu instead launched one final attack against Xia's emperor Helian Ding (Helian Chang's brother), seizing what remained of Xia territory and forcing Helian Ding to flee west, where he was captured by Tuyuhun's khan Murong Mugui (慕容慕璝) in 431.
és 444-ben halálbüntetést szabott ki a buddhistákra
was a devout Taoist, under the influence of his prime minister Cui Hao, and in 444, at Cui Hao's suggestion and believing that Buddhists had supported the rebellion of Gai Wu (蓋吳), he ordered the abolition of Buddhism, at the penalty of death.
Hangony legyőzte a hanokat és végül kinai császár is lett
Hunor és Magor ikrek voltak
Hangony halála után féltestvérei meg akarták ölni Hunort és Magort
Magor feleségül vette a jász király lányát és a jász birodalom kisfejedelmi részét kapta
Hunor fiai közt meg feloszlott a hun birodalom nagyobbik része
fia Valambir hirdette meg a nyugati hun birodalom megalakitását
a jász király lányától született Uldiné pannonia
Mundzsuké Ordosz
Uruk-Dargin fia Ojbársé kaspivár
Udin fokozatosan Pannonföld ura lett, míg
Ruga nevű fia Kabarföld fejedelmi családjából nősülve északon,
Upor-Oktár pedig Tardos Birodalmában vette át az irányítást.
Bagamér Bíkís Birodalmába tette székhelyét.
Hunor fejedelem Ordoszból,
Bagamér lófő Pusztaszerről,
Ojbársz Etilvárról,
Oktár Jászvásárról
várta Uruk-Dargin felvonulási parancsát.
Jordanes szerint Mundzsuk Oktár és Ruga voltak testvérek
"...Mundzucus, whose brothers were Octar and Ruas, who were supposed to have been kings before Attila, although not altogether of the same [territories] as he"
Amikor a hunok ötösfogata (azaz vezetősége) III. Constantinnak bejelentette a 100-100 éves szerződések felmondását, Róma már rég kiüríttette az Aranyröges Birodalmat [Erdély], s a szerződés értelmében most ugyanezt kellett Pannóniában is megtegye. Figyelmeztették Rómát, hogy a hun seregek bevonulását ne gátolja, mert 48 tömény [tyumen - tízezer] lovasságot mozgósítottak a Melegvizes Birodalom teljes felszabadítására.
