ez ilyen jereváni rádió, nem közszemlére tette, hanem lőtt egy strandszelfit, Balatonnal és badacsonyi panorámával. Nem melltartóban, hanem fürdőruhában. Nem focilabda, hanem alma. A többi stimmel.
Én is szeretem a Mi kis falunkat, a sorozatot kritizálóknak ugyanakkor pont az a fő érve, hogy a karakterek inkább túlrajzolt karikatúrák, és a sorozat inkább a falusiakon poénkodik, nem a falusiakkal. (Mint ahogy a legtöbb, budapesti filmesek által a vidék(iek)ről készített sorozat, lsd. pl. a csúnyán megbukott Bödörék)
Férjem nagy rajongója a sorozatnak. Azt hiszem maga a természetközeli környezet, a jellegzetes falusi figurák, és a jó színészek. Sok olyan színész van benne, akit színházi közvetítésben, mozifilmben láttam, és nagyon tetszett a játékuk, úgyhogy szívesen nézem őket még ebben a sehogyse megírt limonádéban is. Nekem Székely B. Miklós, Tímár Éva a magyar film ikonikus alakjai. Színházi közvetítésekből nekem Sodró Eliza, Rusznák András is nagyon kedves. Én szeretem a két dívát, Udvarost és Törőcsik Franciskát is. Gondolj arra, hogy most az egyik legszebb hangú és beszédű magyar színésznő, Györgyi Anna méri sört a kocsmában. :-)
Azt nem tudom, mit "esznek" a Mi kis falunk sorozaton, hogy az lett a Jolly Jokere a csatornának, de ez a Gólkirályság nagyon semmilyen. Én is csak azért néztem: gól lesz-e!
Kiegeszitenem a Szomszed teheneben jatszott simlis maffiozo,itt kocsmaroskent szerepel,itt jobban tetszik,jobban all neki: )es a Dr. Balatonbol is felbukkant jopar szereplo..:)
Gondolom Toni sikerre viszi a csapatot Antallal ellentetben.Kiderul,marad e a neje mellett Geza,vagy Vicaval felvalalljak a kapcsolatukat,stb...Én nem szeretem a focit, a ferjem se, de azert nezzuk.Sok jo szereplo van benne,talan amiatt..
Nem rosszabb mint az első évad volt, de konkrétan ugyanaz. Aki azt látta, az látta mindet. Nincs ebben több így. Hacsak nem lépnek el a focis alaphelyzettől. És térnek rá a szerelmi, családi, netán bűnügyi vonalra. De ha nagyot akarnanak durrantani, akkor összemosnák a MKF-kal, és fullba tolhatnak a hasonmáskreténkedést.
Számomra nem teljesen érthető, hogy miért ennyire rossz a második évad nézettsége.
Gondolom, ha az RTL berendelte Kapitányéktól a második évadot, az első évadé nem lehetett annyira szar (bár a számokra már nem emlékszem), egyébként meg nem sok minden változott az első évadhoz képest, sőt, Rudolf P. szereplése még dobott is rajta.
Kicsit persze furcsa a jelenleg is folyamatosan adott Mi kis falunk mellett, hogy lényegében szinte ugyanazon színészi gárda játszik, csak más karaktereket (az ottani közmunkás itt polgármester, a pap vállalkozó, Sváb klubvezető, stb., stb.), meg Lovas Rozi itt is lényegében ugyanazt a karaktert hozza, ugyanazon színészi eszközökkel (hogy finoman fogalmazzak), na de az első évadban is ugyanez volt.
Lehet, hogy azt hitték (az RTL is és Kapitányék is), a Mi kis falunk után ebből is lehet sok évadot csinálni, de úgy tűnik, ezt a nézők hamarabb megunták.
nekem pont az nem tetszik, hogy nincs műfaja, tv komédiának nem elég vidám, drámának nem elég mély, nincs benne elég gondolat, jellemrajz. Rudolf nekem kicsit olyan volt, hogy tanár bá bemutatja a színművészetin, hogyan játszottak a színészek régen a tv játékokban, amíg voltak tv játékok, azaz tv formátumra készült színdarabok. Nekem legjobban Géza és Rózsika párosa tetszett, ők ugy játszottak mintha színházban lettek volna.
Nagyon jó kis elemzést adtál. A háttérfocisták figurái tényleg nincsenek igazán kidolgozva és megfuttatva. A bajszos legényke (Oletics) volt legutóbb helyzetbe hozva az 1. éved végén, amikor kiderült róla, hogy titkon vonzódik kicsit Tónihoz. De mára ez feledve lett. Illetve az egyik focista-duó kapcsán volt pár utalás valamiféle megvesztegésre. De ennek azóta sincs semmi következménye. A többiek viszont csak úgy lézengenek - második évada ismételgetve a kezdeti (de mára már kifújt) zrikálós poénjaikat. A bolgár idegenelégiós srác meg inkább tűnik nekem közel-keletinek, mint sem szlávnak. Olyan mint "Áli széreti Dorá, Dorá szereti Áli!" volt a Csak szex és más semmi-ben.
Nem néztem az adom a napom c sorozatot, de mókás lenne ha polgármesterek, tojásgyár tulajok napját követnék, hogy tudjuk mi is a pontos -fontos munkájuk.
Mivel némely főmuftinak tucatnyi állása van, bizony előfordul, hogy ő csak biodíszlet, ráér a focival, és szexel foglalkozni.