A korabeli hírforrás szerint hétszázezer főt számláló hadseregével támadó Dareiosz azt üzente a szkíták királyának, hogy békefeltételért jöjjön hozzá, mint urához, és földet, vizet hozzon ajándékul. A szkíták küldtek is ajándékul lóhátra pakolva egy madarat, egy egeret, egy békát és öt nyílvesszőt.
It caused serious damage to the recently completed Theodosian Walls in Constantinople, destroying 57 towers and large stretches of the walls. The historical records contain no mention of casualties directly associated with this earthquake, although many thousands of people were reported to have died in the aftermath due to starvation and a "noxious smell".[1]
Attila megtudta, hogy a római papok járnak kifosztani a hunhalmokat, a régi temetkezési helyeket, és az ott nyugvó királyok kincseit elrabolják (Hatalmas kincsekkel temetkeztek a királyok). Attila, amikor mindezt megtudja, elmegy Bizánc elé, üzenetet küld, hogy megyünk az ajándékért. A Bizánciak viszont nem akarnak fizetni.
Hatalmas várfalakkal van körülvéve Bizánc, 8 – 10 – 15 méter szélesek a várfalak, háromszoros megerősített falakkal volt körülvéve. Bevehetetlen volt. Mivel a püspökök folyamatosan kifosztják a hunhalmokat, Attila kétszeres mennyiségű ajándékot követel Bizánctól.
- Kétszer annyi ajándékot kérek, mert kiraboltátok őseink, királyaink sírjait! – üzeni Attila. - Nem adunk! – érkezik a bizánciak válasza.
Attila elindult Bizánc felé. Ahogy Attila közeledett, hatalmas porfelhőt látnak a bizánciak várfalaikról. Nem sokan mentek, általában 7-8 ezer ember ment 5-5 lóval, ez összesen 35 ezer lovat jelent, ez egy kisebb csapat volt. Bizánc falait ekkor földrengés rázta meg, minden bástyája, minden várfala leomlott, a földdel lett egyenlő. Attila bevonult, és az ajándékot hazavitte.
Hogy írja le ezt a történelem? Íme:Bizánc falai a földrengés következtében ledőltek. A derék bizánci kőművesek 6 hét alatt újjáépítették. Amint jöttek a hunok, betegség ütött fel a csapataik között, és visszavonultak.
valószínűsítem h ez az eset nem csupán amiatt volt, h kvázi az uralkodói család megdühödött volna rájuk, h a görögökhöz "görög módra" települtek át élni (hiszen éltek a nép között görögök, ezt tudjuk) és ezért kivégzésre ítélték őket (a hun vezéri rendszer nem úgy épült fel mint a római diktator-szenatus, hanem a törzsi rendszer szerint vezérkar - főtanács - senyő)
hanem valami konkrét hadi hátrányt okoztak a hunoknak, valamit elárultak (egyszer vissza kellett mennie keletre Athirának)
a hivatalos fennmaradt indok az volt, h elmenekültek a csatából
újra társuralkodót vont be a birodalom kormányzásába: kezdettől Attilával együtt vezette a hun birodalmat. 435-ben a hun uralkodó testvérpár az említett Margusnál nagyon gyümölcsöző békeszerződést kötött Bizánccal: a védelmi pénz kétszeresére növekedett – 115 kilogramm arany helyett most évi 230 kilónyit kértek –, megmaradt a hunok szabad kereskedelmi területe, a fogságba esett birodalmi katonákért a császárnak fejenként nyolc szolidust kellett fizetnie (egy szolidus 4,5 gramm aranynak felelt meg). Bizánc nem léphetett szövetségre azokkal, akik a hunokkal hadban álltak, és ki kellett adniuk a náluk menedékjogot kért hun töredékeket, velük együtt Blida és Attila két kamasz unokaöccsét, Mamát és Atakamot. Attila azzal az ürüggyel vadászott rájuk, hogy „szökevények” – részben mert Bizáncban kértek menedéket, részben mert elmenekültek egy csatából.
A trákiai Karszonnál (ma Hârşova, Románia), mélyen bent a keletrómiai területen húzták őket karóba, hogy a bizánciak is jelzést kapjanak: az új hun uralkodópáros nem kedveli az ellenszegülést.
valószinűleg a szkitáknál az uralkodói nemzetség maradt az uralkodó (ahogy a perzsáknál, médeknél meg úgy általában szokás volt)
nagyAtyás, akinek szkita nyelven neve Athamadüszith, görögül Ateász, valszeg annak a szkita királynak a leszármazottja, aki Dariusz ellen fellépett*, van az a sztori h küld nekik három dolgot és a perzsák értelmezik, h mit jelentenek.
*az egy kemény hadjárat volt. van egy másik sztori h felégetik a földeket.
Atyás meg megfenyegette a nagySándor apját, h ha akarja elsöpri bizáncot. konkrétan azt mondta, a "bizánc főterén fogja a lova lábát mosni". igy fogalmaztak a szkiták.
olyan nem volt, mint a rómaiaknál, h szórakozásból ölették a hadifoglyokat; nem voltak gladiátor arénák.
viszont voltak beavatási szertartások, mint a fiú első vadászata, voltak vitézségi versenyek, voltak lovas játékok (mint a borjúbőr foci). állítólag a bajnokságok győztesei rangot kaptak a hadseregekben.
(Amilyen rossz az irányhallásom, engem már az első körben lefejeztek volna. Vagy a visszapofázásomért: "Nyikhaj Mó-tun, mi értelme van egyetlen célba tízezer nyilat lőni? Nem hallottál még a fakírágyról? Egy nyíl tud ölni, több ezer nyílra azonban simán ráfekhetsz.")
végéről írják le a khinai könyvek azt a családi tragédiát, amely a hun fejedelmi udvarnál lejátszódott. A hunok többnejűségben éltek. Az öregedő Thobán sennyőnek egyik fiatal felesége megveszi a szívét s rábírja, hogy az elsőszülött trónörökös helyett az ő fiát jelölje ki utódjának. A hivatalos trónörökös így útban áll, akit el kell tenni láb alól. A khinai kuífők az eseményt így beszélik el: „A sennyőnek Mó-Tun volt a legidősebb fia. Később egy különösen szeretett feleségétől fia születik. A sennyő most már el akarta tenni láb alól Mó-tunt, hogy a fiatalabb fiút tehesse trónörökössé. Ezért Mó-Tunt elküldötte Aszí királyához kezesként. Mialatt Mó-Tun ott békekezes volt, Thobán hirtelen megtámadta Aszi-t. Ezek e miatt megakarták ölni Mó-Tunt, de ez elvette egy jó paripájukat és azon hazamenekült. Thobán most elismerte derekasságát és több mint tízezer katonának vezetését bizta rá.” A sennyő ezek szerint megbánta tettét s kárpótolni akarta a fiút. A tízezres vezérség azonban gyönge kárpótlás lehetett a trónöröklés helyett. Mó-Tun nem is nyugodott bele. Csöndben készül jogai visszaszerzésére. A khinai forrás így írja le ezt: „Fütyülő nyilakat készített és lovas íjászai gyakorlatainál kiadta a parancsot, hogy valamennyien egyszerre arra a tárgyra lőjjenek, amelyre ő egy ilyen nyilat rábocsát. Aki nem így tesz, annak a fejét teszik lába elé. Ha valaki a vadászaton nem oda lőtt, ahová a fütyülő nyíl röpült, leütötték a fejét. Mó- Tun azután egyik legpompásabb paripájának testébe röpített fütyülő nyilat és nyomban lefejeztette kíséretének azon tagjait, [akik nem mertek ugyanoda lőni. Nemsokára kedvenc feleségét lőtte le egy ilyen nyíllal. Ez alkalommal is némelyek a kíséretéből nem mertek oda lőni. Mó-Tun ezeket is lefejeztette. Mikor kevéssel azután Mó-Tun egy vadászaton fütyülő nyilával a sennyő díszparípáját lelőtte és kísérete kivétel nélkül vele lőit, látta hogy már egészen megbízhatik bennök. Azután vadászatra ment atyjával, Thóban sennyővel és rálőtt egy fütyülő nyilat. Egész kísérete ugyanoda lőtt és így megölték a sennyőt. Megölte cselszövő mostoháját és ennek fiát is, valamint azokat a minisztereket, akik megtagadták neki az engedelmességet. Aztán megtette magát sennyőnek.”
Even the dead body of a Hun military leader was not left to the enemy. Procopius of Caesarea wrote that during the storm of the city Archeopol (553) for a dead body of the “Sabirs' Chief” broke a strong fight that lasted until dusk” (Procopius of Caesarea. II, p. 432).
