A hétfői ultrahang szerint 6 hetes 5 napos terhes voltam. Kedden a háziorvoshoz mentem, aki beutalót adott sürgősséggel vérvételre. Némi huzavona után holnap (péntek) reggelre kaptam időpontot.
Az 52-es hozzászólásomban szereplő "lista" lényegében Agyagos Szergény #50-es hozzászólásából származik és csak átmásoltam, ill. a ragozást tettem hozzá.
Te úgy látom, hogy csak azért jöttél e kérdéshez kommentelni, hogy kötekedj és nem azért, hogy legalább relevánsnak látszó tanácsot adjál.
Ma három olyan gyereket is behoztak az oviba a kedves szülők, akik az óvodai védőnő tájékoztatása alapján a legnagyobb eséllyel himlősek voltak. Egyikük rózsahimlős (más néven: rubeola) volt nagy valószínűséggel. Az érintett gyerekek szüleit a védőnői figyelmeztetést követően azonnal értesítette a vezetés, de hiába volt még délelőtt, csak valamikor délután jöttek a gyerekekért.
Tegnap pedig az egyik gyerek ebédre belázasodott, utána pedig a délutánt végig hányta.
A gyerekek abba a csoportba járnak, ahova be vagyok osztva betanulni, mint óvónő.
egyikük először úgy tűnik, hogy tanácsot ad, de már annak a válasznak a végén támad!
Nem kell foglalkozni vele...
Nem tanács, csak tapasztalat: sógornőm (aki egyébként kórházi orvos) mindkét gyerekével szinte az utolsó pillanatig bejárt dolgozni, szülés előtt egy héttel ment csak betegállományba. Ugyanez volt a helyzet a feleségemnél is.
Az orvos nem érzi azt, ami Te, tehát az orvos tanácsa alapján neked kell majd döntened...
Hidd el, hogy a szüleimet, keresztszüleimet, nagyszüleimet, kolléganőimet, barátnőimet, háziorvosomat, nőgyógyászomat is megkérdeztem.
Csak amikor a háziorvos a közelgő influenza valamint a munkahelyemből adódó egyéb járványszerű fertőzőbetegségek miatt mielőbbi táppénzt javasol, míg a nőgyógyász arról beszél, hogy erre majd úgy a 20-24. hét környékén térjünk vissza, akkor ugyebár nem könnyítik meg a helyzetedet.
A kolléganők esetében pedig korosztálytól függ. A fiatalabb (40-es) korosztály a minél korábbi, az idősebb (55+) korosztály a minél későbbi táppénz mellett kardoskodik.
Az édesanyám és a két nagymamám (főleg az utóbbiak) más korban nevelkedtek, így ők inkább a minél későbbi mellett vannak, ahogy keresztanyám is.
A barátnőim pedig az azonnali mellett kardoskodtak már akkor, amikor nőgyógyászatilag is megerősítették a terhességemet 9 nappal ezelőtt.
Az itt leírtak alapján kétféle lehetőség közül sem tudsz választani.
Hogyan fogsz tudni tizensok vélemény (hülyeség) között válogatni?
Tele van a net önelölt "szakértőkkel". Plusz: majd jól rád akarnak sózni mindenféle "nélkülözhetetlen" vitaminokat, csodaszereket. Meg ellenőrizetlen tanácsokat.
Ha ennyire információhiányos és tanácstalan vagy, irtó veszélyes ismeretlenekre hallgatni.
Tényleg nem értem, hogy egy felnőtt, diplomás ember miért ismeretlenektől kér információt, holott ott vannak a szülők, nagyszülők, keresztszülók, osztálytársak, barátnők, kolléganők, védőnő, orvos, stb.
Anyu annyit mondott, hogy rubeólás nem voltam, így erre mindenképpen figyeljek oda.
Ő kétszer is volt bárányhimlős. Először még valamikor gyerekként, másodjára felnőttként, bár addigra már én is megvoltam, de nagyon nehezen jött ki belőle.
Éppen anyuékkal beszélgettem, akik ugyan nem orvosok, de ők neveltek fel. Annyit mondtak, hogy egy valamire nagyon vigyázzak, amin gyerekként nem estem át (így "csak" oltásom van ellene), az éppen a rubeóla vírus.