Kedves ÁrPi !


^{Azért tudjad hogy a fehér-hun -- fekete-hun felosztás égtájakra, keletiekre és nyugatiakra utal, az indoszkiták viszont korábbi kor fiai.}

Halkan, de erőteljesen jegyzem meg: nem függ össze a kettő.

Az etnikumok égtáii elhelyezkedésének SZÍN azonosítása --- egyébként nagyon logikus és viszonyításnál FIX pozíciót képes jelezni --- jóval régebbi még az indoszkítáknál is.

Az indoszkíták / yuechik/ nem mások, mint a Kr.e. 100 - Kr.u. 100 között uralkodó KUSÁNok, akiket voltaképpen a heftaliták követnek....

Kikkel álltak rokonságban és kiknek léptek örökébe a heftaliták Baktriában és Indiában? Mértékadó tudósok, mint pl. Stein Aurél is és Bárdi László is azt vallják, hogy a da-yuechi, azaz a nagy yuechi néppel, azaz a nép öt törzsét egyesítő kusán törzzsel, akiket a görögök „indo-szkíták”-nak neveztek, s az indiai történészek is átvették ezt a megnevezést. A kusánon kívül a másik négy törzs neve a következő: szakaraul, paszian, tokhár /ez a türk név változata/ és ászio. Az első törzs nevének szanszkrítul van értelme: szaka=szkíta, raul=király /a rao szó változata/, tehát „szkíta király”, vagy „királyi szkíták”? Mégsem ez a törzs került ki győztesen, hanem a már említett kusánok. A yuechik Kína észak-nyugati határvidékéről származtak, majd Kr.e. a 2-ik században az Oxuszig vonultak, s elfoglalták a folyótól délre eső területeket, utána az addig görög fennhatóság alatt álló Baktriát, s a Kabul folyó völgyét. Kb. Kr. e. 25-ben pedig India északi, észak-nyugati területét. Ettől kezdve jelentős tényezőkké váltak a térségben.

A heftaliták is két fő etnikumot alkottak, ami a mai Indiában is nyomonkövethető, az ottélők "emlékezetében" is.

A RADZSASZTÁN --- a RÁDZSÁK = KIRÁLYOK és a MAHA-RÁDZSÁK = NAGY-KIRÁLYok országa,
valamint a GUDZSARAT: a királyi pásztorok országa.

Stein említi, hogy érméik nagy száma és az ábrázolás gazdagsága mutatja: a görögöktől átvették a mintát, de már a saját uralkodóik szerepelnek ezeken. Az érmék egyik oldalán az uralkodók nevét szanszkrít írással jelölték, míg a hátlapon göröggel, s a királyoknak is még görög végződésű nevük van, ezeket le kell fejtenünk a feltehetően türk tőről, s így valószínűleg a következő neveket kaphatjuk a korai fejedelmeknél: Kozolakada, Omokada, valamint Kada. Omokada neve mellett már a büszke „királyok királya” cím jelenik meg görög nyelven és írással. Ábrázolásuk hasonló, mint a későbbi heftalita királyoké: subához hasonló kabát, csizma és kucsma, tipikusan közép-ázsiai öltözék; szokatlan lehetett az indusoknál ez a megjelenés. A fenti három uralkodó leszármazottai már eredeti - és nem görögös - nevükön említődnek mind az érméken, mind Kalhána Rádzsataranginíjében, ahol úgy szerepelnek, mint Kásmir régi uralkodói. Huska /ind források szerint Huviska/, Huska /róla más forrás nem szól/ és Kaniska, a legismertebb és a legnagyobb kusán uralkodó. Kalhána szerint mindhárman a Turuska, azaz a türk törzsből valók. Kaniska neve mellett a kötetben a szanszkrít Rao Nano Rao cím szerepel, ami Stein szerint a perzsa „sahan-sáhi” ind változata, azaz a „királyok királya”. Rao, Raul, Rádzsa, Rawal, Rávat - mind uralkodót jelentenek és a mai Radzsasztánban is mindegyik néven találunk kisebb-nagyobb fejedelmeket /természetesen a függetlenség kivívása óta csak protokoláris szerepük van, de a nép tiszteli őket/.

Még a Kaniska érméken is sok a perzsa és görög-római hatás, s az érmék egyik oldalán görög írással perzsa nyelvű a szöveg, mint később a heftalita Mihirakula pénzeken. A kőfeliratok azonban már szanszkrít vagy prákrít nyelven íródtak. Huviska, de elsősorban Kaniska nagy patronálója volt az akkor Indiában legnépszerűbb vallásnak: a buddhizmusnak. Emellett azonban sok emléket, szobrot állíttatott a hinduizmus Nyugat-Indiában a mai napig is jelentős irányzatának: a sívaizmusnak.

Kaniska sok buddhista szentélyt, sztupát, kolostort építtetett, s ő tartotta meg Kásmirban a buddhista egyház harmadik zsinatát, mely végleges formába öntötte a Tripitaka /”Hámas kosár”/ kánonját, azaz a szerzetesi élet szabályait, Buddha beszédeinek gyűjteményét és a Tan filozófiai tételeit. A feliratok és pénzérmék lelőhelyei azt bizonyítják, hogy a kusán uralkodók birodalma magába foglalta Baktriát, Gandhárát, India északi és középső részét Benáreszig és a legendás Malvát. Pontosan ezeket a területeket hódították meg néhány évszázaddal később a heftaliták.

Huviska Kaniska utóda, valószínűleg fia volt, aki a Kr. utáni 2-ik század elejétől uralkodott. Stein szerint a sakábd, azaz a „szkíták szerinti” és a Kr.u. 78-tól számított egyik ind időszámítás nem fedi egészen Kaniska uralkodásának kezdetét, de az indiai történészek állítják, hogy ekkor kezdődött a kusán király uralkodása Indiában.[3] Huviska utódai fokozatosan északra húzódtak vissza, s a 4-ik században a Gupta uralkodóktól vereséget szenvedtek. Visszatértek arra a vidékre, ahol uralkodásuk elkezdődött: Baktriába. Itt találkoznak nem sokkal később a Stein szerint velük rokon néppel, a heftalitákkal, akiket „kis yuechik”-nek neveztek a kínai források. Az indiai történészek szerint azonban ez a tény nem bizonyított.

Kezdetben én sem akartam elhinni ezt a rokonságot. Nem azért, mert a heftaliták az Oxusz völgyében és Baktriában történt megjelenésük után vereséget mértek az ott megtelepedett és virágzó kis államokat létrehozó kusánokra és délebbre, Gandhárába űzték a fejedelmet. Mellesleg, mikor a heftaliták indiai uralma végetért és egy részük északra menekült, visszakapták ezt a legyőzetést, bár sokan közülük letelepedtek a Sáhik által uralt Baktriában és idővel megbékéltek egymással.

Az, hogy ez a türk faj állandóan háborúzott egymással, nem volt meglepő, hiszen már az északi és déli hunok sem fértek össze, de minket is többször a „rokonaink” kergettek, vagy dúltak, arról nem is szólva, hogy az Árpád ház története is tele van ádáz testvérharccal. Ami miatt sokáig nem hittem azt, hogy a heftaliták a kusánok utódai, - bár ezt ők maguk hangsúlyozták még az érméiken is, és a kusánok jogos utódainak tekintették magukat - tehát ez a kétség azért merült fel bennem, mert a vallás abban az időben különösen nagyon fontos volt az ázsiai népeknél. S ha egy nép annyira támogatja a buddhizmust, ahogy azt az indoszkíták tették, nehéz elképzelni, hogy utód népük egyik királya: Mihirakula tűzzel-vassal írtja ugyanazt a vallást. Lehet, hogy zsarnoki természete nem viselte el a sértést, - amit a buddhista főpap követett el - hogy a Tan megismertetését egy szolgájára bízta, lehet, hogy a Gandhárából magával hozott bráhminok adtak neki a buddhizmust érintő rossz tanácsokat, de mindenesetre ellentmondást láttam a yuechi-heftalita rokonságban. De mikor megismertem apjának: Toramánának és utódainak buddhizmus iránti türelmét, rájöttem, hogy egy vad, véreskezű uralkodó cselekedeteiből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Tehát igaz: a heftaliták a yuechik utódai. Ugyanazokat a területeket foglalták el, mint elődeik, ugyanúgy sivaiták lettek, mint - részben - a kusánok, pénzérméiken a „görög írás - perzsa nyelv” használata hasonló, ábráik úgyszintén. Tudatosan - és nyílegyenesen - foglalták el azt a földet, amit elődeik. Az más kérdés, hogy akárcsak a kusánok, a heftaliták sem tudták megtartani Indiát.

Ugyanakkor az indiai források, kezdve az Agni Puránától, a Raghuvámsán át, a korabeli dzsaina irodalmi művekig mindenhol „hunák”-nak, vagy „svéta hunák”-nak /fehér hunoknak/ említik őket, tehát mégiscsak közük volt a hunokhoz. A yuechiket soha nem emlegették hunáknak Indiában. Valószínű, de természetesen erre nincsenek megbízható források, hogy az Oxusz völgyébe visszavonuló yuechik ott keveredtek a régebbi időkben keletről oda érkező, de nyugatabbra nem vándorló hunokkal. Hiszen még ma is úgy emlegetik az indiaiak a Tibetben élő, s néhány évtizeddel ezelőtt velük cserekereskedelmet folytatott határmenti törzset, hogy „hunák”, vagy „huniják”. S azt el kell ismerni, hogy a heftaliták vadabb, harciasabb, kevésbé kulturált nép voltak, mint a yuechik. Hogy rokon nép volt, az bizonyos, de pontos kutatásokat ezirányban még végezni kell, ez egy nyitott kérdés.

Végül, de nem utolsósorban néhány megjegyzést tennék a magyarság kutatás múltbeli és jelen viszonyairól. Az indiai források tanulmányozása alapján megállapítható, hogy van finnugor-magyar nyelvrokonság, de ez a magyarság etnikai, kulturális, sőt nyelvi kutatásának is egy kis szelete. A feltárandó anyag még óriási és összetett feladat. Azt, hogy a finnek is rokonaink éppen az Agni Purána állítja: „a dzsíták /Herodotosznál: géták/ a szkíták legkorábban levált törzse volt, akik észak felé vándoroltak, s belőlük lettek az ősfinnek”. Tehát van rokonság, de annyira régen elszakadtak a többi turáni néptől, hogy mind kulturálisan, mind genetikailag ez a kapcsolat igen távoli. Hiszen míg ők és a többi kisebb ugor nép északi, erdei, addig a hunok, yuechik, türkök, avarok és magyarok kifejezetten sztyeppei nép maradt. A finnek szép eposza: a Kalevala semmi rokonságot nem mutat a mi mítoszainkkal, regéinkkel, mondáinkkal. És a genetika! A 2004 júniusában, a Magyarok Világszövetsége által megrendezett Őstörténeti Konferencia genetikai szekciójában tehetséges, fiatal genetikusok - Béres Judit vezetésével - kiváló előadásokat tartottak, s a fő genetikai „markerek”, pl. az „Y” kromoszóma alapján bizonyították, hogy míg a finnekkel 0,2 százalék a hasonlóság, az ázsiai népekkel /türk, turanid, kaukázusi/ helyenként 30 százalék körüli /az „Y” kromoszóma a férfiakban található, s meghatározó az átörökítésben/. Igaz, hogy ma már sok a szláv gén is a magyarban, de ezt nyilván a török hódoltság után kiüresedett országba történt betelepítések okozták. Tehát mikor nemrég megrendezték a Finnugor Népek Kongresszusát, helyesebb lett volna Finnugor-nyelvű Népek Kongresszusáról beszélni, mert valóban csak nyelvrokonságról beszélhetünk, arról sem kizárólagosan. A hanglejtés, a hangtan, intonáció, a nyelvtani-szerkezet és a nyelv logikája hasonló a két nyelvben /vagy a többi kis nyelvben/, de a szókincs összevetésével már gond van. Kevés - természetesen levezethető - rokon szó van, ennyit bármely más nyelvvel össze lehetne hasonlítani. Ráadásul az a bizonyos „finnugor ősnyelv”, amelyet a Hunfalvy /Hunsdorfer/- Budenz páros a 19-ik században, szinte laboratóriumi módon kidolgozott, merő hipotézis. Hiszen a finnugor nyelveknek nincs írásos emléke, a legrégibb nyelvemlék a magyar Halotti Beszéd a 13-ik századból.
( ARADI ÉVA.)