Nagyon sajnálom :( gyönyörű kutya volt...

A leghűségesebb barát

(Észak-amerikai indián népmese)

Vaku, az öreg indián megszámlálhatatlan esztendő óta figyelte a dél
felé húzó vadlibákat s a vágtató bölénycsordák dübörgését. Sok-sok tél
elmúlt már tanyája, az Elveszett Völgy felett. Csendes, komor árnyak
vették körül, s az öreg indián lassan megértette őket. Esténként a
csillagok kigyúltáig beszélgetett velük.
Egy este, amikor az árnyékok talán a leghosszabbra nyúltak, üzenet jött
a Nagyszellemtől. "Manitu vár téged. Készülj az útra! Készülj...Búcsúzz
el, Vaku, búcsúzz..." - szólt a susogó hang.
- Kitől búcsúzhatnék? Fiaim, lányaim már régen szétszóródtak a földön.
A szomszédok pedig csak örülnek, ha örökre elmegyek - válaszolta keserű
mosollyal Vaku. Azzal fogta az evezőét, és lement a Nagy Folyóhoz.
Ezüstös köd ült a folyón. Vaku vízre tolta a kenut, s magát a sodrásra
bízva, elindult az Örök Vadászmezők felé. A víz egyre gyorsult,
gyorsult, végül vágtatva ereszkedett a Mennydörgés-zuhataghoz. Már
hallatszott a vízesés zúgása. "Ez az én halotti énekem" - gondolta Vaku,
de a törékeny csónak a fülsüketítő dübörgésben sértetlenül szállt alá a
zuhatagon. Sima, tejfehér vízen folytatta útját.
- Ez már a Fehér Folyó. Az út végéhez közeledem.
Vaku szétnézett. A kenu egy szelíd öböl vizére siklott, az öblöt
hatalmas sziklakapu zárta le. Az öreg indián a fehér, homokos partra
siklatta a csónakot, és kiszállt.
Abban a pillanatban feltárult a sziklakapu, s két harcos lépett elő,
fejükön aranyos tolldísz.
- Vártunk téged. Az Örök Vadászmezők őrei vagyunk - szólott az egyik.
- Egymagad akarsz belépni a kapun? - kérdezte a társa.
- Már régóta nincsenek barátaim. Különben is, erre az útra kicsoda
kísérne el? - válaszolt Vaku.
- Hát akkor ki az, aki ilyen szomorú szemmel vár már oly régóta ott a
folyóparton?
Vaku hátrafordult, s szeme a leghűségesebb szem tekintetével
találkozott, amelyet valaha is ismert hosszú életében.
- Ó, a kutyám! A kutyám várt reám? - álmélkodott.
És karjába vette hűséges barátját.
- Pedig milyen régen nem gondoltam rá! - mondta még.
- Látod, ő az, aki téged a legobban szeret - hangzott a Nagyszellem
hangja messziről.
Az öreg indián egyetlen barátjával együtt lépett az Örök Vadászmezőkre,
és elindultak azon az ösvényen, amelyről még senki nem tért vissza...