csillag33 Creative Commons License 2010.12.16 0 0 132251

Sziasztok!

 

Nem tudom, hogy jár e erre még valaki. Igazán jó lenne. Nagy a gond Brúnóval. Végre elértük a hőn áhított családiházat. ennek egyik mozgatórugója pont Ő volt. aki ismer minket még régről, erről a fórumról az tudhatja, jó gazdái vagyunk, a kutyánk nagy szeretetben nőtt fel. Most azonban összeomlani látszik minden. Röviden: Az építkezés utolsó három hónapjában albérleteztünk ahol nem hagytuk magára Brúnót. augusztus végén beköltöztünk  és most pokollá vált a vele való együttlét. Pontosabban ha vele vagyunk a világ legtündéribb kutyája, a hétvégéken semmi gond. A gyerekeink is (háromból kettő) másik városban tanul, a harmadik dolgozik és mellette tanul. Magyarul sokat van Brúnó egyedül. És tombol. Elfelejtette milyen a szobatisztaság, nem kíméli sem a régi antik bútorokat sem a drága vadiúj bejárati ajtót vagy a szobák ajtaját. A károk már most sem kicsik. A kert még nincs bekerítve így tavaszig nem tudom mi lesz. Ezt álmomban sem gondoltam volna. Tudom, olvastam, szeparációs szorongás.Egy csomó mindennnek utána jártam.  Értem is. De talán megértetek engem is, hogy munka mellett nem tudunk otthon ülni Brúnóval. Fogalmam sincs mit tehetnénk.  ??? Volt valaki hasonló helyzetben??

Előzmény: Ágibági (1178)