Abban az ideális és végtelenségig toleráns társadalomban, amely épp annyira utópisztikus, mint Platón Állama, nem lenne büntetendő. Ez a kívánalom azonban elbukik a valóságban és pedig szükségszerűen bukik el. Ugyanis még elvileg sem képzelhető el olyan (mindenkori) társadalom, amelynek felnőtt tagjaitól elvárható a felelősségnek és a részvétérzésnek, egyúttal mások saját életükkel kapcsolatban hozott döntésüknek maximális tisztele.

Érdekekről van szó. A társadalomnak/közösségnek és az individuumnak az érdeke a legtöbb ponton ellentétes. A közösség minden történelmi korban az "élni minden áron!" hívószónak engedelmeskedett ösztönösen. Az életakarat rabigája hajtja előre az emberiséget. Így élhették túl kisebb népek, nemzetek háborúkat, kataklizmákat. Csakhogy a homo sapiens faj fennmaradásának történelem feletti érdeke nem feltétlen kell, hogy egybevágjon valamely egyén érdekével. Sőt, a legtöbbször nem is vág egybe. Épp ezért szörnyen álságos a nyugati világ joggyakorlata, ahogyan - a hippokrateszi eskü alapjain - axiómaként fekteti le az emberi életnek a szentségét és azt fenntartani kívánja minden áron. (Bár szerencsére üdvözítő kivételek vannak már, Svájc, Hollandia, ahol tudtommal évek óta van már mód egyfajta közvetett öngyilkosságnak - euthanáziának - a kivitelezésére...)