következő bajnokságot illetően a tervezet utánpótlásnál jelentős változások lesznek:
Jövőre az NBI-ben a felnőtt mellett lesz junior bajnokság 92-es és ifjúsági 94-es korhatárral.
Az NBIB-ben is junior lesz, szintén 92-es korhatárral. Ezekben a bajnokságokban a résztvevők kötelesek csapatokat indítani, az idei rendszernek megfelelően.
Az új rendszerben már csak egy serdülő bajnokság lesz, az OSB. Itt kettőt ugrik a korhatár: az idén 94-es, jövőre 96-os lesz. Ráadásul jövőre ismét kötelező lesz az NBI-es csapatok számára is serdülő csapat indítása, azaz az idei kettő helyett három utánpótlás-csapat versenyeztetése lesz kötelező (idén az OSB-részvétel nem kötelező).
Pikánsabb a helyzet az NBIB-ben, ott is kötelező marad ugyanis az OSB-ben csapatot indítani, csakhogy az ideihez képest szigorúbb korhatár miatt ezt még nehezebb lesz összeszedni.
Lehet vakarni a fejeket már most az elegendő játékos létszám miatt.